2023. augusztus 3. csütörtök

aug. 3
8:54
Már Európában is verik a kínai villanyautók a Teslát? (Autónavigátor)
A skandináv országok már jó pár éve élen járnak a villanyautók elterjesztésében, ezt mutatja az is, hogy néhány északi országban
aug. 3
9:21
Állami stratégiai vállalatok fognak össze a hazai közlekedésbiztonság erősítése érdekében (Autószektor)
A hazai közlekedési morál javítása, a közlekedésben a tudatosság és az egymásra való odafigyelés erősítése olyan társadalmi ügy, amelynek megoldása, a helyzet javítása nem tűr halasztást. Ezért is döntött az összefogás mellett a hazai útdíjfizetési rendszer működtetője, a mogyoródi Hungaroring versenypálya üzemeltetője és hazánk első vezetéstechnik
aug. 3
9:42
Egyre jobbak a kilátások az Iveconál (autopro)
A teherautógyártó idén már másodszorra javította egész éves előrejelzését, ami után részvényeinek értéke megugrott.
aug. 3
10:27
Korszakalkotó fejlesztések a digitalizáció terén az új Mini modellcsaládnál (Autószektor)
„Az új MINI modellcsaláddal hatalmas lépést teszünk a digitalizált világba, miközben hangsúlyozzuk a márka karizmatikus örökségét. Az új MINI modellcsalád ikonikus központi kijelzője kerek, és most első alkalommal töltjük meg kerek tartalommal. Meggyőződésem, hogy az új modellek által nyújtott digitális élmény világszerte elvarázsolja majd a MINI v
aug. 3
11:21
Nyírnál füvet Kiss Norbival, takarítanál Bunyós Pityuval, mosnál padlót a szurkolókkal? (Autószektor)
Ablakpucolás, fűnyírás, öntözés, nagytakarítás, felmosás, festés, bútortisztítás. Ilyen és ehhez hasonlófeladatok elvégzésére vár önkénteseket a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány és Kiss Norbert világ és sokszoros Európa bajnok az állatvédő szervezet kuratóriumi tagja, Bunyós Pityu az alapítvány önkéntese, Kapin Ricsi a Szurkolók az állatokért mozg
aug. 3
11:24
Vajon mire képes a sportos Corolla a jávorszarvasteszten? (Autónavigátor)
A 77km.com csapata ezúttal ferdehátú GR sport kivitelét vallatta a bóják között. Első körben szlalomozással tesztelték az autó menettulajdonságait, a
aug. 3
11:36
Belép az e-mobilitás korszakába a Land Cruiser (autopro)
Először a történetében részben elektromos hajtást kap a Toyota ikonikus terepjárója.
aug. 3
11:42
Heteken belül tesztpadra kerül a Red Bull saját F1-es motorja (F1világ)
Hamarosan már a próbapadon tesztelheti első saját gyártású, komplett erőforrását a Red Bull – árulta el az energiaital-gyárosok tanácsadója, Dr. Helmut Marko.
aug. 3
12:18
A GP Világa: Így állnak le nyáron az F1-es gyárak! (F1világ)
Augusztusban kötelező gyárleállások vannak a Forma-1-ben, ami azt jelenti, hogy a csapatok 14 napig semmiféle F1-gyel kapcsolatos tevékenységet nem folytathatnak. De milyen kihívásokat is jelent ez a versenyistállók számára? A Mercedesnek köszönhetően ezt mutatjuk most meg!
aug. 3
12:42
Kevesebb autóval is egyre gazdagabb a Ferrari (autopro)
Növelte bevételeit és nyereségét is az olasz luxusautó-gyártó.
aug. 3
13:03
Kikötőbe vontatják a holland partok közelében múlt szerdán kigyulladt teherhajót (Autószektor)
A beszámoló szerint az illetékes holland minisztérium közölte, a választás azért esett az Amszterdamtól mintegy 215 kilométerre fekvő Eemshaven kikötőjére, mert közel van a veszteglő hajó jelenlegi tartózkodási helyéhez, a meglévő infrastruktúra és a kikötő által kínált létesítmények pedig lehetőséget biztosítanak a hajó átvizsgálásához és javításá
aug. 3
13:24
Sikerült eloltani a valószínűleg villanyautó miatt lángoló hajót (Autónavigátor)
sikerült megfékezni a lángokat a Fremantle Highway fedélzetén, a hatóságok pedig már el is vontatták a hajózási útvonalról a sérült
aug. 3
13:33
Veterán járműcsodák Keszthelyen – újra itt a Festetics Concours d’Elegance (Autószektor)
Az ősz első hétvégéjén igazi járműcsodák állnak majd a figyelem középpontjában Keszthelyen, a Festetics Concours d’Elegance veterán autókiállításon. A klasszikus különlegességeket felvonultató seregszemlén idén három kategóriában lehet nevezni: a motorkerékpárok, az 1950 előtt gyártott, valamint az 1950-1960 között szerelt autók csoportjaiban. Az i
aug. 3
13:42
Volt győri hallgató fejleszt Forma-1-es motort (autopro)
A Széchenyi István Egyetem volt hallgatója az Audi Forma–1-es erőforrás-fejlesztő csapatának a tagja.
aug. 3
13:48
Alonso: Az én verziómat senki nem ismeri a 2007-es hungaroringi botrány kapcsán (F1világ)
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso azt mondja, az az érzése, hogy a száguldó cirkuszban őt valamiét mindig a rossz oldalon tüntetik fel – nem volt ez másképp 2007-ben sem, az emlékezetes hungaroringi botrány idején.
aug. 3
14:09
A Széchenyi István Egyetem volt hallgatója az Audi Forma–1-es erőforrás-fejlesztő csapatának a tagja (Autószektor)
Az Audi tavaly jelentette be, hogy beszáll a Forma–1-be 2026-tól, amikortól jelentősen változnak a szabályok. A motor ugyan továbbra is V6-os turbóerőforrás lesz, viszont az elektromos oldal teljesítménye már a teljes egység felét fogja biztosítani. További fontos lépés a fenntartható üzemanyagokra való átállás. Szegletes Dávid számára pluszmotivá
aug. 3
14:36
Félvezetőtechnológiai cégbe fektet a Hyundai (autopro)
Az autógyártó új partnere mesterséges intelligenciához szükséges hardvert fejleszt.
aug. 3
14:48
A Hugo Boss lehet az AlphaTauri névadó szponzora 2024-től (F1világ)
Sajtójelentések szerint egyeztetéseket folytat a Hugo Boss nevű vállalattal a Red Bull, 2024-től így az ismert divatcég lehet az AlphaTauri csapatának névadó szponzora.
aug. 3
15:39
Strandolóknak szervez vízibiztonsági edukációs programot a Humda (Autószektor)
A képzés a napjainkban használatos, népszerű vízi sporteszközök biztonságos használatát is érinti, mindenki biztonságos körülmények között ismerheti meg ezek viselkedését a vízben. A HUMDA Water Safety program ingyenes a strandokra kilátogatók számára, de a strand- vagy rendezvénybelépőket be kell fizetniük a résztvevőknek. Augusztus 3. és 6. közöt
aug. 3
15:42
Elektromos konténerhajót eresztettek vízre Kínában (autopro)
Kína első elektromos konténerhajója a Jangcén került bevetésre.
aug. 3
15:48
Ebben az országban már külön jogosítvány kell a sportkocsikra (Autónavigátor)
2024 decemberétől már különleges jogosítvánnyal kell rendelkeznie annak, aki különleges sportautókat szeretne vezetni Ausztráliában. Ekkor lép ugyanis hatályba az úgynevezett
aug. 3
16:21
Az orosz piac csaknem felét már a kínai autók uralják (Autószektor)
Abszolút számokban mérve a kínai autók eladása négyszeresére nőtt ez év során. A külföldi autómodellek közül a Chery Tiggo 7 Pro (20,9 ezer autó; +306%) kapta a bestseller címet az év első felében. A jelenlegi dinamikát figyelembe véve a kínai márkák értékesítésének éves eredménye körülbelül 380-400 ezer új autó lehet. Ezeknek körülbelül a fele a C
aug. 3
16:42
Lehet a Toyota az e-autók következő úttörője? (autopro)
A Toyotának nagy hátrányt kell ledolgoznia, ha az elektromos autók piacán is vezető szerepet akar betölteni.
aug. 3
17:21
Tovább erősíti mobilitási portfólióját az AutoWallis a magyar Share Now akvizíciójával (Autószektor)
Fotó: AutoWallis Újabb jelentős lépést tesz az AutoWallis Csoport stratégiája megvalósításának irányába, miután tulajdonába kerül a Share Now-t a magyar piacon működtető Wallis Autómegosztó Zrt. A Share Now-nak mintegy 100 ezer regisztrált ügyfele van itthon és közel 500 járműből álló flottával rendelkezik hazánkban, 2,2 milliárd forintos árbevétel
aug. 3
17:27
Ötös karambol az M1-es autópályán, óriási a torlódás (Autószektor)
Öt jármű ütközött össze az M1-es autópálya 27-es kilométerénél, Herceghalomnál, a Győr felé vezető oldalon. A bicskei önkormányzati tűzoltók végzik a műszaki mentést. Az érintett útszakaszon torlódásra kell számítani.
aug. 3
17:57
Indul az új Tesla Model 3 gyártása (Villanyautósok)
Szeptemberig nem lesz bejelentés, de a szivárogtatásokat nem tudták meggátolni.
aug. 3
18:27
A Renault szeptembertől már nem gyártja a Twizy elektromos mikroautókat (Autószektor)
A Renault Twizy 2012-ben jött le először a futószalagról, de a modell sosem volt túl népszerű. Eddig mintegy 33,3 ezer darab kelt el belőle, magyar utakon alig találkozhattunk vele. Eleve viták voltak arról, hogy milyen járműkategóriába sorolandók a Twizyk, amelyekben nem a vezető mellett, hanem mögötte ül meglehetősen szorult helyzetében az egye
aug. 3
18:54
Aston Martin: Nem elkeserítő a helyzet, de kihívás vár ránk! (F1világ)
Az elmúlt hetekben visszaesett az Aston Martin Forma-1-es csapatának teljesítménye, az istállót irányító Mike Krack azonban azt mondja, kőkeményen dolgoznak a színfalak mögött azért, hogy a szezon második felében újra ütőképesek legyenek.
aug. 3
19:39
Újra murvára mennek a Peugeot Kupások! (Autószektor)
Székesfehérváron debütált a Peugeot Rally Cup Hungary sorozat murvás versenyen. Rekordszámú páros adta le a nevezését idén és a soron következő bajnoki futamon, a 29. Veszprém Rallye-n is kilenc páros neve szerepel az előzetes nevezési listán. A Berta László – Császár László páros vezeti a bajnokságot. Mindhárom futamon a dobogó második helyén áll
aug. 3
20:27
Podcast - Az Árpád hídi baleset margójára (Autószektor)
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Fac

2023. augusztus 4. péntek

aug. 4
4:36
Innovatív megoldásokkal segíti a bicikliseket a Bosch (autopro)
Innovatív fejlesztésekkel, új hardverekkel és digitális funkciókkal bővíti eBike-megoldásait a Bosch, melyek már 2023 nyarától-őszétől elérhetők.
aug. 4
6:24
Hedonizmus a javából! BMW X7 M60i teszt (Autónavigátor)
Nem akármilyen BMW X7-ről lesz most szó, hanem a típus királyáról, az M60i változatról. Persze egyelőre csak keresem a szavakat,
aug. 4
6:36
Bővíti repülőgépparkját a Wizz Air (autopro)
További 75 repülőgéppel bővíti flottáját a légitársaság.
aug. 4
6:39
Súlyos kamionbalesettel és teljes útlezárással indult a péntek (Autószektor)
A helyszínen a székesfehérvári hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentési munkákat. A helyszínelés és a mentési munkálatok miatt a rendőrök 5 órától teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt, a forgalmat Seregélyesre irányítják. Az utinform.hu 6 órakor azt írta, hogy nagy mennyiségű esővíz gyűlt össze a burkolaton, ezért két sávot is le
aug. 4
7:06
Ricciardo tudja, várnak még rá kihívások az AlphaTaurinál (F1világ)
Az AlphaTauri rutinos versenyzője, Daniel Ricciardo azt mondja, önbizalmat adott neki eddig az olasz kiscsapat Forma-1-es autója, ám arra számít, nehéz lesz pontokat szereznie a 2023-as szezon második felében.
aug. 4
7:09
Elefánt sétálgatott a körforgalomban (Autószektor)
A dél-olasz Cosenza városában nem kis meglepetésben volt részük az autósoknak, akik bizonyára nem hittek a szemüknek, amikor meglátták a nagytestű állatot bandukolni a város utcáin. Az elefánt komótosan sétált egy szupermaraket parkolója felé és félő volt, hogy az élelmiszer illata annyira vonzza, hogy még az üzletbe is megpróbál bejutni. A járóke
aug. 4
7:42
A Ferrari higgadtan kezeli a hullámzó teljesítményt (F1világ)
A Ferrari Forma-1-es csapatfőnöke, Fred Vasseur azt mondja, bár az elmúlt időszakban meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtottak, higgadnak kell maradniuk, és meg kell érteniük azokat a gyengeségeket, melyekkel a szezon első felében szembesültek.
aug. 4
8:03
A jövőt mutatta meg a Bmw a debreceni Campus Fesztiválon (Autószektor)
Hatalmas sikerrel zárult a debreceni 15. Campus Fesztivál: a négynapos rendezvény 2023-ra a legnagyobb magyar közönséget célzó fesztivállá nőtte ki magát. A Debrecenben 2025-ben tisztán elektromos járművek gyártását megkezdő BMW Group Gyár Debrecen már az építkezés éveiben is aktív résztvevője a város pezsgő életének, így a sokak által egész évben
aug. 4
8:42
Amerikára helyezi a fókuszt a Subaru (autopro)
Pár éven belül minden második Subaru elektromos lesz.
aug. 4
8:48
A Renault nem áldoz elég pénzt az F1-es projektre (F1világ)
Az Alpine korábbi ügyvezetője, Marcin Budkowski szerint a francia istálló számára a legfőbb problémát egész egyszerűen az jelenti, hogy anyavállalata, a Renault nem hajlandó elegendő pénzt áldozni a Forma-1-es projektre.
aug. 4
8:48
Így élt tovább a Dacia Logan első generációja Nissan emblémával (Autónavigátor)
Először majdnem átsiklottunk a hír felett, hogy a Nissan NV200-as gyártását megszüntetik. Egyrészt ez egy Dél-Afrikában forgalmazott modell, szóval amúgy
aug. 4
9:09
Drónnap lesz szombaton a szolnoki repülőmúzeumban (Autószektor)
Az intézmény MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint a Drone Hungaryvel együttmű-ködve rendezendő egész napos eseményen - a múzeum élményelemein kívül - számos érdekes bemutatóval készülnek a kiállítók. A látogatók megismerkedhetnek a videós, rendőrségi, katonai, mezőgazdasági és versenydrónokkal. A vállalkozó kedvűek kipróbálhatják a drónsz
aug. 4
9:42
Jelentős autómegosztót vásárolt az AutoWallis (autopro)
Tovább erősíti mobilitási portfólióját az AutoWallis a magyar Share Now akvizíciójával.
aug. 4
10:00
Ez lehet az AlphaTauri csapatának új neve 2024-től (F1világ)
Német sajtójelentések szerint Hugo Boss Bulls Racing néven folytathatja Forma-1-es szereplését az AlphaTauri csapata 2024-től.
aug. 4
10:15
Félszáz autót foglalt le a Nav egy adócsaló cégtől (Autószektor)
A NAV azt közölte az MTI-vel, hogy mindössze nyolc autó eladásának volt nyoma az online számla rendszerében, miközben valójában 56 járművet értékesített a kereskedő. Mint kiderült, a társaság nem küldött adatot a számla- és nyugtatömbjeiben kitöltött bizonylatokról, ugyanakkor a vevők a vásárlás adatait a NAV rendszerébe szabályosan megküldték. A
aug. 4
10:42
Wolff: Tovább nőtt a Red Bull előnye a fejlesztések révén (F1világ)
A Magyarországon első ízben pályára vitt fejlesztéseknek köszönhetően még nagyobb előnyre tudott szert tenni a Red Bull az ellenfelekkel szemben – ezt mondja Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.
aug. 4
11:15
Dédestapolcsány Tapi Kocsma Autós Találkozó (Autószektor)
.
aug. 4
11:21
Két új helyszínnel bővül a Tesla Supercharger hálózata Magyarországon (Villanyautósok)
Jól állnak a földmunkával, ezekből hamarosan működő helyszínek lehetnek.
aug. 4
11:42
Horner börtönbüntetéshez hasonlította a korábbi Mercedes-dominanciát (F1világ)
Börtönbüntetéshez hasonlította a Red Bull Forma-1-es csapatfőnöke, Christian Horner azokat az éveket, amikor a Mercedes dominanciája miatt esélyük sem volt a világbajnoki cím megnyerésére.
aug. 4
11:42
Közel százezer autót hív vissza a Hyundai és a Kia (autopro)
Tűzveszély miatt kell visszahívni a dél-koreai autókat.

Keresés