Fernando Alonso szerint a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj szervezői tehettek volna többet azért, hogy vasárnap izgalmas futamot produkáljon az új pálya.
A Forma-1-es pilótáknak nem nyerte el a tetszését az utcai pálya rendkívül alacsony tapadású aszfaltja, ám a Pirelli főnöke szerint egy közúti pályán ezt kell elfogadni.
23. Forma-1-es rajtelsőségét szerezte a Las Vegas-i Nagydíj időmérő edzésén Charles Leclerc, és bár a Ferrarik domináltak a szombati időmérőn, Carlos Sainz végül csak a 12. helyről rajtolhat.
Vasárnap tartják a 2023-as Forma-1-es világbajnoki sorozat utolsó előtti versenyét, a helyszín Las Vegas. Tarts velünk, és nem maradsz le semmi lényegesről!
Három személyautó, egy kisteherautó és egy utánfutóján autót szállító kisbusz ütközött össze az M0-s autóút 20-as kilométerszelvényénél, Szigetszentmiklós térségében, az M5-ös autópálya felé vezető irányban. A szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltók áramtalanították a három személyautót. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, teljes útlezárás me
Az Alpine versenyzője, Esteban Ocon magyarázatot adott arra, miért kezdett versenyezni Max Verstappennel a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj időmérőjén, ami miatt mindkét versenyző meglehetősen dühös hangvételű rádióüzenetet küldött a Q1 végén.
Élete első túraautós világbajnoki győzelmének színhelyén, Makaóban ismét futamot nyert Michelisz Norbert szombaton, majd a fordított rajtrácsos vasárnapi versenyen szerzett pontjaival megszerezte a Kumho TCR World Tour 2023-as bajnoki címét. Ezzel 2019 után másodszor nyerte meg a rangos, világbajnokságnak tekinthető túraautó-sorozatot. Magyar id
Manapság gomba módjára nőnek ki a földből az akkumulátorgyárak, jobbra-balra lehet olvasni a híreket arról, melyik autógyártó, hol épít magának akksitelepet. Ez Magyarországon is igaz, kicsiny hazánk a világ második legnagyobb akkumulátorgyártója lehet. Az ilyen hírek miatt most már inkább akkor kapjuk fel a fejünket, ha nem épül valahol egy gyár.
A Red Bull háromszoros világbajnoka, Max Verstappen nyerte a vasárnapi Las Vegas-i Nagydíjat. A holland versenyző egy küzdelmes futamot követően győzedelmeskedett. A pole-ból induló Charles Leclerc az utolsó körben előzte meg Sergio Perezt, megszerezve ezzel a 2. pozíciót!
Idei 18., összességében pedig 53. futamgyőzelmét szerezte a vasárnapi Las Vegas-i Nagydíjon a Red Bull háromszoros világbajnoka, Max Verstappen, aki nagy csatában tudott diadalmaskodni a kaszinóvárosban megtartott éjszakai futamon.
A BKK felhívta a figyelmet, hogy a délután háromkor kezdődő mérkőzés előtt, már 13 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani. Az arénánál korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért azt kérik, hogy a helyszínt közösségi közlekedéssel közelítsék meg az érdeklődők. A meccs előtt, illetve után a megszokottnál sűrűbben indul az M2
A pole pozícióból rajtolva végül a 2. helyen ért célba a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjon Charles Leclerc, és bár kicsit csalódott, hogy nem lett meg a győzelem, elmondása szerint rendkívüli módon élvezte az éjszakai száguldást.
Az utolsó körben bukta el a 2. helyet Charles Leclerc-rel szemben Sergio Perez, a mexikói pilóta pedig elárulta, nem számított arra, hogy ellenfele bevetődik majd a Las Vegas-i Nagydíj hajrájában. Az eredménnyel viszont még így is elégedett lehet, ha azt nézzük, hányadik helyről kellett rajtolnia.
Az első kanyarban történt megpördülés után végül összejött a kármentés Fernando Alonso számára Las Vegasban — az Aston Martin versenyzője a 9. helyen futott be, és végül pontokat szerzett csapatának.
Nagyot bukott a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjon Lando Norris, a McLaren csapata azonban nemrég örömmel jelentette, a brit pilótát kiengedték a kórházból, ahová elővigyázatosságból szállították.
A helyi idő szerint szombaton késő este rendezett futamon Verstappen mögött az első rajtkockából startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez állhatott fel. A rajtnál Verstappen azonnal megtámadta Leclerc-t, ám mindketten elmérték az első kanya
Rendkívül csalódottan nyilatkozott a vasárnapi Las Vegas-i Nagydíjat követően a Mercedes versenyzője, George Russell, aki úgy érzi, esélye lehetett volna arra, hogy dobogóra álljon az éjszakai futamon.
A 12. helyről rajtolva végül a 6. pozícióban ért célba a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjon a Ferrari versenyzője, Carlos Sainz, aki úgy érzi, összességében sikerült minimalizálniuk a károkat az egyébként kiábrándító hétvégén.
Nem tudott jó verseny futni vasárnap, Las Vegasban a Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton, akit a verseny egy ütközésből eredő defekt is hátráltatott. A brit végül a 7. helyen ért célba, ezzel pedig már arra sincs esélye, hogy megszerezze a 2. helyet az egyéni összetettben.
Amikor 40 versenyautó felsorakozott az első indianapolisi 500 mérföldes verseny rajtjánál 1911-ben, 39 kocsi egy dologban megegyezett: mindegyikben két ember ült. Abban a negyvenedik, kivételes autóban foglalt helyet Ray Harroun – egymagában. A férfi megnyerte a versenyt, főként annak köszönhetően, hogy egyedül ült a kocsiban, ami komoly előnyt jel
A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella szerint el kell tüntetni a Las Vegas-i versenypályáról azt a bukkanót, ami Lando Norris kiesését okozta a vasárnapi versenyen.
Kuperczkó Adrienn, a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-vel szombaton közölte: a pénzügyőri akció által érintett bűnszervezet számlagyárként működött. Az elkövetők 2021 nyarától 472 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek. A bűncselekmény-sorozat megszakítására és a bűnszervezet felszámolására
A SIAT munkatársa, az új típusú akkumulátor fejlesztője elmondta, hogy az akkumulátor mínusz 70 és plusz 80 fok között működőképes, energiasűrűsége pedig 13-25 százalékkal haladja meg a hagyományos lítium-ion akkumulátorokét, ami hosszabb élettartamot jelent. Mindemellett az akkumulátor javított gyorstöltési paraméterekkel is rendelkezik, 20 perc a
Napjaink közúti árufuvarozása elképzelhetetlen hűthető rakterű teherautók és kamionok nélkül. Az immár több mint 100 éves múltra visszatekintő Krone gyár legújabb fejlesztésével növelni tudta az üzemképességet, a javíthatóságot, ezáltal egy gazdaságosan üzemeltethető és megbízható hűtős félpótkocsit kínálva. Hármas tagolás Az új Celsineo fantáziane
A munkavégzés idejére a szakemberek a két külső sávot lezárják, a forgalom a két belső sávon haladhat. A Halásztelki csomópontban a felhajtás biztosított lesz. A térségben 60 kilométeres sebességkorlátozásra és csúcsidőben megnövekedett menetidőre számíthatnak a közlekedők. Ajánlott még indulás előtt tájékozódni a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapc
A projekt egy eredeti ötletben gyökeredzik. Az eredendően brit márka ugyanis azt vette a fejébe, hogy egyik autóját izgalmas színösszeállítással dobja piacra. Ehhez azonban nem iparági dizájnerekhez fordult segítségért, hanem iskolásokhoz. A győztes megtalálásához a vállalat a művészeti kellékeket gyártó, főleg zsírkrétáiról és filctollairól ism
Elfyn Evans pályafutása nyolcadik győzelmét szerezte meg, amikor a szezon utolsó versenyén 1 perc 17,7 másodperccel csapattársa, Sébastien Ogier előtt ért célba, és ezzel harmadszor is másodikként végzett az FIA Rali-világbajnokságon. A walesi már az aszfaltos verseny első teljes napján megalapozta a győzelmét, amikor a pénteki esőben közel kétperc
Felmérés adatai szerint a közúti forgalomban nagyobb az agresszió Az autó mögött haladó személy feltűnően dudál, mert nem megy elég gyorsan az előtte haladó. A kerékpáros csenget a járdán – az úton szinte mindenki ismeri azokat a helyzeteket, amikor a közlekedők agresszívvé válnak. És veszélyesek is lehetnek – figyelmeztet a biztosítók balesetkutat