A csengersimai közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2022. február 19-én 10 óra 30 perckor egy román honosságú tehergépkocsival és vontatmányával közlekedő 37 éves román állampolgár. A rendőrök az ellenőrzés alatt megállapították, hogy a járműszerelvény vontatmányán szállított Audi 80 típusú személygépkocsit a spanyol hatóságok körözik. A
Éppen egy hónapja számoltunk be róla, hogy a Volkswagen e-UP! újra gyártásba kerülhet, köszönhetően a vásárlói igényeknek és annak, hogy az ID.Life sorozatgyártású verziójára egészen 2025-ig kell várnunk. Most pedig hivatalossá vált, hogy a németek kis városi minijének villanyos kivitele újra elérhető lesz a kínálatban – legalábbis Németországban,
Egy picit tágasabb is lesz az autó. A teljes anyag Elöl is lesz csomagtartó az új Kia e-Niróban címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
Példaértékű lesz a Mazda teszt jellegű versenyszereplése Japánban, a Super Taikyu szériában, ugyanis egy új, kísérleti fázisú üzemanyaggal hajtott kocsival
Mindössze 4 év telt el a most futó Honda CR-V bemutatója óta, és bár bevett szokás, hogy a gyártók már korán nekiállnak a következő generációk fejlesztésének, a japánok már igen előrehaladott fázisban vannak az új SUV kapcsán. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy már egy évvel ezelőtt is lencsevégre kaptak álcázott prototípusokat, amelyekről
A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetőjét, aki elmondta, a kereslet felfutása mögött a 2020-ban kirobbant koronavírus-járvány hatása is tetten érhető, amikor az utolsó vírusmentes évhez, 2019-hez képest látványos volt a visszaesés. Ezután viszont a garázspiac a lakáspiachoz hasonlóan markánsan visszapattant, és a ta
A 2020-as korona-évhez képest a lezárások és az ezzel járó erős korlátozottság miatt a forgalmi dugók száma több mint 170 ezerrel nőtt, de még mindig valamivel elmarad a korona előtti 2019-es számtól. Jó hír: 2019-re mintegy harmadával rövidültek a dugók, és a dugók teljes hossza is 40 százalékkal csökkent. 6300 kilométernyi torlódás augusztus 27-é
A Hyundai Motor a 2023-as modellévre továbbfejleszti a díjnyertes IONIQ 5 szabadidőjárművet. A megújuló IONIQ 5 új, 77,4 kWh kapacitású akkumulátorral lép piacra. Ezen túlmenően a modell egy sor olyan új funkciót kínál, amelyek még élvezetesebbé teszik a tisztán elektromos kompakt szabadidőjármű vezetését, az akkumulátor kondícionálástól kezdve a k
A Mercedes-Benz Hungária Kft. budai hegyvidéken tartotta 2022 első sajtónapját, amelyet idén már nehéz lesz attrakcióban túlszárnyalni, hiszen a magyar járműgyártás egyik mérföldkövét sikerült bemutatni. A sajtó képviselői a világon elsőként láthatták testközelből, sőt vezethették is az új EQB-osztály négy példányát. Február 12-én indult a gyártás
A Denso Corporation közölte, hogy 350 millió dollárt fektet be a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) és a Sony Semiconductor Solutions Corporation (SSS) vegyesvállalatába, a Japan Advanced Semiconductor Manufacturing-be (JASM), amely hamarosan felépíti és üzemelteti a Japán délnyugati részére, Kumamoto prefektúrába tervezett új chipgy
A 20 ezer eurós projekt marad, a formaterv viszont kuka. A teljes anyag Ég veled ID.Life: újra kell tervezni a VW szuperolcsó villanyautóját címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Egy 32 éves férfi szombat délelőtti próbaút során teljesen tönkretett egy luxussportkocsit Bajorországban. A rendőrség 170 ezer euró körüli összegre tette az Audi RS 6 értékét. A férfi Mickhausen (Augsburg járás) közelében vezette, egy gyakran versenypályának használt úton. Egy jobb oldali kanyar végén a túlzott sebesség miatt kifaralt az Audi RS 6
Nem kell tovább sikátorban találkozni a csomagtartó dealerrel. A teljes anyag Megirigyelték a sufnituningot a Teslánál címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Már azt is pletykálják, hogy 2 év múlva mit tud az új cella. A teljes anyag Újabb részletek derültek ki a Tesla 4680-as terveiről címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Újat vagy használtat? A Magyar Gumiipari Szövetség szakértői néhány pontban foglalták össze a megfontolandó tanácsokat. - Kerüljük a vásárokat, piacokat, ahol kéz alól, „teherautóról leesett” vagy bizonytalan feketeimportból származó gumiabroncsokat árulnak. Az alacsony ár könnyen megbosszulja magát: már a felszerelésnél vagy az első úton kide
Megérkezett a Mercedes-AMG második villanyautója, vagy inkább mondjuk úgy, hogy a Mercedes-Benz elektromos modelljeinek második AMG kivitele. Affalterbachban, az AMG
A TOYOTA GAZOO Racing versenyistálló rally csapata a múlt hónapban rendezett Monte-Carlo Rallyn elért eredményekre kíván alapozni, amelyek bebizonyították, hogy a WRC új, Rally1 korszakában is minden esélye meg van a győzelemre amely mintegy negyed évszázados múltra tekint vissza hibrid elektromos meghajtások fejlesztése területén és eddig közel 20
Már nem egy átmatricázott kínai modell lesz. A teljes anyag Közeleg a Dacia Spring utódja címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
Tervei szerint a Daimler Truck a Simcenter áramlásmodellező képességeivel a járművek aerodinamikai teljesítményét fogja javítani, továbbá olyan innovatív e-mobilitási meghajtó- és energiafelügyeleti rendszereket tökéletesít majd, mint az akkumulátorhűtés és a hidrogénalapú technológia. A szoftver emellett a hagyományos belsőégésű motorok és kipufog
A Mach-e-t már nemcsak az alkatrészhiány és gyárleállás sújtja, hanem az áremelkedés is elérte. A teljes anyag Mindenhol emelkedik a Ford Mustang Mach-e ára címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Zvara Szabolcs.
Az autózás többféle élményt is kínálhat: a kőkemény sportautók, a finom luxusautók és a mindent legyűrő terepesek is jelenthetnek valódi örömforrást. Amikor pedig ezek közül többet is összehoznak, az csak az igazán nagy móka. A vadonatúj Ford Ranger Raptor pedig pontosan ilyen. Persze ne értsenek félre, a legnagyobb hangsúly a terepes képességeken
Szokás szerint az új Raptor vonalait is a Baja versenyautók ihlették, elődjéhez hasonlóan megemelték a hasmagasságát, szélesebb kerékjárati íveket kapott,
Ezekről a szereplőkről Herbert Diess, a Volkswagen csoport első embere is beszélt nem olyan régen. Diess egy interjúban elmondta, hogy a további költségek csökkentése és a német ipari óriás gyorsabb átalakítása létfontosságú ahhoz, hogy ellenálljon az új riválisoknak, akik az iparágban addig sosem látott pénzügyi lehetőségekkel rendelkeznek. Herb
A BMW hatalmas erőbedobással készül a vadonatúj 7-es, és azon belül is annak elektromos verziójának bemutatójára, amely i7 néven érkezik. A bajorok elmondása szerint újdonságuk lesz az első elektromos lexusszedán, ami persze a Mercedes-Benz EQS ismeretében kissé furcsa kijelentés lehet, ugyanakkor ha ragaszkodunk ahhoz, hogy egy szedán négyajtós, a
A szolgáltatás minden karbantartási költséget levesz az ügyfél válláról. A teljes anyag Ha nem akarsz saját villanyautót, már bérelhetsz is hosszú távra címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Shaofeng Guo az elmúlt hetekben sikeresen záróvizsgázott a Széchenyi István Egyetemen és ezzel egy járműmérnöki diploma büszke tulajdonosa lett. A kínai hallgató folyamatmérnökként dolgozik a BYD elektromos buszokat gyártó vállalat komáromi telephelyén, és ha minden jól megy, szeptembertől mesterképzésen folytatja tanulmányait. Mindez álomszerű – á
Több napon át szinte semmi hír nem volt a múlt hét szerdán kigyulladt hajóról. Most megtört a csend, érkeznek a hírek, ha nem is szívderítőek. "Felicity Ace" autószállító: A vezető nélküli autószállító még mindig lángokban áll. (Fotó: portugál haditengerészet) Az Atlanti-óceán közepén, a VW-csoport egy körülbelül 4000 német autót számláló teherszá
Nem az összes Shell kúton korlátozzák a tankolható üzemanyag mennyiségét, de a legfontosabb hazai tranzitútvonalak, magyarán az autópályák mellett található
Elfogyott a türelem, vagy csak időleges a változás a tervekben? A teljes anyag Musk megelégelte: nem bővít tovább a Tesla Berlinben? címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
„Vállalatunk az évek során az elektromos motorgyártás központjává vált az Audi Konszernben. Termelési volumenünkben az elektromos meghajtások aránya folyamatosan nő. Ezt bizonyítja, hogy nemrég még a 250 000. e-motor elkészítését ünnepeltük, most pedig már a 300 000., Győrben készült elektromos hajtásé a főszerep. Konzekvensen haladunk az e-mobilit
Az utóbbi hetekben a Shell töltőállomásokon kiugróan megnőtt a kereslet. Az előző év hasonló időszakához képest már januárban erős forgalomnövekedést tapasztaltak a Shell hálózatában, februárban pedig az igények további növekedésére számítanak. Jelentős mennyiségeket vásárolnak a teherfuvarozók, a nagy tételben tankolók már az eddig jellemzően csak
A Mazda hamarosan érkezik a CX-60-nal, amely a CX-5 nagyobb testvéreként lép majd színre, mint korábban kiderült, konnektoros hibrid hajtáslánccal. Legutóbb már kaptunk egy kis ízelítőt az újdonság első fényszórójáról, most pedig néhány belső fotót osztottak meg velünk a japánok, amelyeken rögtön látszik, hogy a Mazda legfrissebb megoldásait viszi