2014-es létrejötte óta a DS Automobiles stratégiájának központi eleme az elektrifikáció. A márka elsőként lépett be a Formula E-be a prémium gyártók közül, és a bajnokságban elért sikereiből rengeteget profitál. A csapat most egy különleges prototípussal állt elő. A DS E-TENSE PERFORMANCE karbonvázas konstrukció, amelynek futóműve a Formula E-ből s
Sokan ismerhetik a biztonsági tanulmányokat, mert mindig megelőznek a nemzetközi buszjáratokon: nem tudok olyan gyorsan ülőhelyet foglalni, hogy a legbiztonságosabban utazhassak. Mert valós balesetek tapasztalatai alapján több járműtípusra is készültek erre ajánlások. Veszélyes panoráma A jó kilátás és a bőséges lábtér miatt személyautókban sokan a
A megállapodás célja a járműipari szektor szakember-utánpótlásának elősegítése, közös kutatás-fejlesztési program kialakítása, valamint innovációs és oktatási tevékenységek közös támogatása. A tájékoztatás szerint a megállapodás közelebb viheti egymáshoz az elméletet és a gyakorlatot a felsőfokú képzésben, erősítheti az ipar és az egyetem közötti t
Markus Duesmann vezérigazgató a "Handelsblatt"-nak (hétfői kiadás) elmondta: "Konkrétan úgy döntöttünk, hogy nem gyártjuk tovább az A1-et és a Q2-ből sem lesz utódmodell." Q2: nem lesz utódja. Fotó: Audi A csoport újradefiniálta az egyes márkák szerepét. „Az Audit is prémiummárkává alakítottuk át. Alul korlátozzuk modellkínálatunkat, felül pedig b
Új, a valós károsanyag-kibocsátást jobban tükröző tesztelési metódust dolgozhatnak ki a plug-in hibridek számára, ami új kihívás elé állíthatja az autógyártókat.
Észak-Amerikában az azóta már megszűnt, fiataloknak szánt Scion márkanévvel forgalmazta a Toyota 2008 és 2015 között a nálunk Toyota iQ néven ismert miniautót, amelynek az a különlegessége, hogy három méteres hossza ellenére el tud szállítani akár négy utast is, amit egyetlen konkurense, a valamivel rövidebb Smart Fortwo nem mondhat el magáról, miv
A töltés mobiltelefonos alkalmazásból indítható, de a szolgáltató honlapjáról eseti töltésre is lehetőség van. A teljes anyag Elindult a fizetős töltés a Stop Shop országos hálózatában címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
A National Highway Traffic Safety Administration (NHTSA) és a Tesla autógyártó 817.143 járművet hív vissza az Egyesült Államokban. Az USA-ban törvény írja elő (FMVSS 208, S7.3 (a)-(1)), hogy a biztonsági övre figyelmeztető hangjelzés hallható a jármű indításakor, ha a vezető biztonsági öve nincs becsatolva. Egyes 2021-es és 2022-es Model S és Model
Vajon mennyire lesz sikeres a Tesla szoftverboltja? A teljes anyag Jön a Tesla App Store címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
A Ford nyolc üzeme áll le, vagy vesz vissza a termelésből. A teljes anyag Leállt a Mach-e gyártása – a Ford nyolc üzemében vesznek vissza a tempóból címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Pontosabban, valós adatokra támaszkodva fogják mérni a plug-in hibridek fogyasztását. A teljes anyag Bekeményítene a hibridekkel szemben az Európai Unió címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
A német állami támogatással talán becsúszhat 50.000 euró alá. A teljes anyag Ilyen árra számíts, ha VW ID.Buzz vásárláson gondolkozol címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
Durván nő az üzemanyag ára, ezért is döntött a villamosítás mellett egy svéd logisztikai cég. A teljes anyag Hatalmas töltőpark épül teherautóknak Svédországban címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Rengeteg előnye van a megosztott autóknak a sajáttal szemben. A teljes anyag Biztos, hogy kell neked saját autó? címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
ÚJ PIAGGIO PORTER NP6 2021 egy új, fontos fejezet kezdete a Piaggio Porter történetében. A megalkotás évét, 1992, követően csaknem húsz évvel később, a „nagy munkás kis méretben” elképzelés teljesen megújult: bemutatásra kerül a Piaggio Porter NP6, az új járművek generációja, amelyet a Porter tipikus értékeinek továbbfejlesztésére fejlesztettek ki.
Tudták, hogy a Škoda rajthoz akart állni Le Mans-ban? Az 50-es évek végén a Hidegháború következtében kényszerült távolmaradni a márka, pedig a versenyautó már kész volt. Ez volt a Škoda 1100 OHC, amelyből egy példányt most feltámasztott a márka saját 120. születésnapja alkalmából.
A csinos külső egy 2016-os tanulmány átdolgozása. A teljes anyag Bivalyerős sportkocsit mutattak a franciák címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Lesz ennek vége valaha? A teljes anyag Tovább húzódik a német Tesla-per címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
30 perc csak a szilárdtest-aksiról. A teljes anyag Ezt kell tudnod a szilárdtest-akkuról címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
A ráncfelvarrás mellett kapott egy nagyon fontos új funkciót is. A teljes anyag Villanyautó teszt: BMW iX3 (2022) címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Antalóczy Tibor.
Hogy néz ki? A Polo nem lóg ki a kisautók közül: hossza 4074 milliméter, szélessége 1751 milliméter, magassága 1436 milliméter, tengelytávolsága 2548 milliméter. Felsőbb kategóriákból elcsent technológiai kiválóságok teszik értékessé, hasznossá és drágává az új Polót (frissített hatodik generáció). Ilyen például a kitűnően teljesítő LED-mátrixos f
Lecsúszott az útról és egy majd öt méteres árokba zuhant egy személyautó Nógrádszakál térségében, a 2205-ös úton. A balesethez riasztott szécsényi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. A mentők is kiérkeztek a helyszínre. Az egység tájékoztatta a közútkezelőt az út eljegesedése miatt.
Nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A teljes anyag Két amerikai villanyautó-gyárban is tűz volt pénteken címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
A K&H keddi közleményében felidézte: az Európai Autógyártók Szövetségének adatai szerint 2021 harmadik negyedévében a tisztán elektromos autók részesedése az új autók piacán már 9,8 százalékos volt, szemben a három évvel korábbi alig több mint 2 százalékos aránnyal. Ebben az időszakban 569 ezer villanyautó kelt el az uniós piacokon, benzinesekből é
A Mazda Motor Corporation 2022. március 8-án tartja vadonatúj modellje, a CX-60 PHEV világpremierjét. Az új, nagyobb platformra épülő két modell közül ez lesz az első, amely bemutatkozik Európában az elkövetkező két évben.
A Lexus LC-hez már Európában is elérhető a Lexus egyedi személyre szabási részlegét bevezető új hátsó légterelő, amelyet Yoshihide ’Yoshi’ Muroya Red Bull Air Race pilóta repülőgépe inspirált.
Ahogy múlt az idő, úgy változott formailag a Suzuki SX4 valódi crossoverből egyre inkább a SUV kategória tagjává, hogy az aktuális megújulás után immár csak S-CROSS néven, magasra húzott fronttal és farral biztosítson igazán határozott kiállást. Megnéztük, hogy ez a fokozott önbizalom mire elég, ha túllépünk a határokon: rendhagyó tesztünkben ezútt
A ŠKODA AUTO teljes gőzzel folytatja járműflottájának dekarbonizációját. 2021-ben a cseh autógyártó – a 27 600 plug-in hibrid mellett - közel 43 400 tisztán elektromos járművet szállított ki összesen az Európai Unió tagországaiban, illetve Norvégiában és Izlandon. Sikerrel mutatkozott be a tisztán elektromos ENYAQ iV SUV modell A tisztán elektromo
2025-ben érkezik az elektromos Volvók új generációja. A teljes anyag Hatalmas beruházásokkal áll át villanyautókra a Volvo címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Mercedes EQE: A modell Brémában készül, de az akkumulátorok Stuttgartból származnak. (Fotó: Mercedes) Új akkumulátor-logisztikai központtal a Mercedes és a Deutsche Bahn lehetővé kívánja tenni a nehéz lítium-ion akkumulátorok klímabarát szállítását a brémai gyárba. Az akkumulátorokat az elektromos Mercedes EQE-hez szánják és a 650 kilométerre lévő
Az európai szabályozások következtében hibrid hajtás nélkül új autót már lassan öngyilkosság lesz bemutatni, így nem is lepődünk meg azon, hogy a régóta beígért „kis” Alfa Romeo premierje egybeesik a márka első konnektoros hajtásláncának megérkezésével. A Tonale végre bemutatkozott – lássuk, mit tud!
Az Ö3 osztrák rádióállomás tavaly 388 esetben szakította meg műsorát, hogy figyelmeztessen a veszélyre – írja az orf.at. A rossz irányba haladó járművezetők száma 42 esettel, tizenkét százalékkal több, mint 2020-ban. Akkoriban, a koronajárvány első évében, szigorú intézkedésekkel, például zárlatokkal, ez a szám elérte a történelmi mélypontot, 346
Lecsúszott az útról és egy majd öt méteres árokba zuhant egy személyautó Nógrádszakál térségében, a 2205-ös úton. A balesethez riasztott szécsényi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. A mentők is kiérkeztek a helyszínre. Az egység tájékoztatta a közútkezelőt az út eljegesedése miatt - írta a Katasztróvadéelem. Nem volt jeges az út! A Mag
A megújult sikló keddi átadásán Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója elmondta, hogy 2009 után újabb nagyjavítást végeztek a kocsikon, amelyek teljesen új faborítást kaptak, az ablakokat kicserélték. A munkálatok során új korlátokat helyeztek el, kicserélték a síneket, felújították a biztonsági berendezéseket, valamint a szerelőknek "leesés elleni véd