2022. július 19. kedd

júl. 19
7:30
Megmutatta saját autóját a Bosch (autopro)
Kis túlzással saját autót épített a Bosch a különböző elektronikai megoldások tesztelésének céljából.
júl. 19
7:42
Norris: Nem pihenhetünk, a középmezőny egyre szorosabb! (F1világ)
A nehéz kezdés után végül mindkét autójával pontot szerzett Ausztriában a McLaren csapata, Lando Norris pedig azt reméli, a hétvégi Francia Nagydíjon még erősebb teljesítménnyel rukkolhatnak elő.
júl. 19
8:24
Újra gyártják a Lada Nivákat (Autónavigátor)
Még márciusban állt le kényszerből a Lada Nivák gyártása, hiszen a nemzetközi szankciók akadályozták az autók elkészítéséhez szükséges alkatrészek eljutását
júl. 19
8:24
Bőröndökkel stoppoltak az M0-son, aztán eltűntek (Autószektor)
Hamar megtalálták a két gyalogost a forgalomfigyelő kamerákkal, de az alkonyatban alig voltak láthatóak a képen. A két gyalogos stoppolni próbált, majd többször is próbáltak távozni a műszaki átjárós ajtókon. Végül eltűntek. A Magyar Közút határozottan kéri, hogy senki se kövesse a példájukat! Nekik szerencséjük volt, de egy gyorsforgalmi úton néhá
júl. 19
8:30
Nem lesznek többé olcsó autók (autopro)
A hagyományos hajtású autók ára tovább emelkedhet.
júl. 19
9:36
Készül a Ford első elektromos gyára (autopro)
Kihasználja az európai Ford a nyári szünetet.
júl. 19
9:36
A BYD a VW kottájából játszik? (Villanyautósok)
A kínai gyártó eladásai egyre közelebb a piacvezető Teslához.
júl. 19
10:00
Traktoros okozott halálos balesetet, de nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk (Autószektor)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az ügyészség azt a traktorost, aki nem takarította fel az úttestről az összetört szélvédőjének darabjait, majd azokra ráhajtott egy motoros, aki elvesztette uralmát a járműve felett, az árokba hajtott, és a helyszínen e
júl. 19
10:24
Utolérte a karma az autóst, aki szikrázó kerekekkel hagyta cserben vétlen társát az M7-esen (Autószektor)
A 43 éves siófoki férfi személyautójával a sztráda 190-es kilométerénél Budapest irányába haladt vasárnap este, amikor hátulról nekiütközött egy személygépkocsinak. A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban az okozó jármű sofőrje anélkül, hogy erről és a segítségnyújtási kötelezettségéről meggyőződött volna, a helyszínt szikrázó kerekekkel
júl. 19
10:36
Kiterjeszti az e-autó-alkatrészek gyártását a VW (autopro)
Rákapcsol a Volkswagen egyik németországi üzeme az akkumulátorrendszerek gyártására.
júl. 19
10:48
Visszatér a divatba a Blazer: megjött a Chevrolet új villanyautója (Villanyautósok)
Ez lesz Amerika új kedvenc rendőrautója?
júl. 19
10:54
Utoljára frissül a Volkswagen turbómotorja? (Autónavigátor)
A dízelbotrány óta a Volkswagen igyekszik rendbe tenni igencsak megcsappant renoméját, ezért az utóbbi években a villanyosítás elkötelezett híveként mutatkozik
júl. 19
11:12
Jól teljesít a Haas, a csapatvezető a költségplafont méltatja (F1világ)
Csak dicsérni tudta az Forma-1 költségvetési korlátozását a Haas csapatvezetője, Günther Steiner, aki szerint hiba lenne bármikor is visszatérni a szabad költekezéshez.
júl. 19
11:12
Csúcsmodellekhez szánt elektromos platformon dolgozhat a BMW és a McLaren (Auto Pult)
Az elektromos jövő nem csak abból a szempontból lehet érdekes, hogy melyik gyártó tud majd előzni, illetve melyik maradhat majd le a többiektől, hanem új kapcsolatok is kialakulhatnak a márkák között. Ezúttal a BMW és a McLaren kapcsán pletykálnak egy közös projektről, amely a belsős forrás szerint egy dedikáltan elektromos, természetesen nagytelje
júl. 19
11:18
BMW i7 bemutató – Lounge-élmény (Auto Pult)
A turai Schossberger kastélyban került megrendezésre az első magyarországi BMW Excellence Club rendezvény, ahol a BMW vásárlók, üzleti partnerek és az autós szakma iránt érdeklődők bepillantást nyerhettek a BMW világába. Az épület a mesébe illő miliője mellett már az 1800-as évek végén  igencsak előremutató és meghatározó építészeti megoldásokat so
júl. 19
11:36
Növekedést vár az idei évtől a Porsche (autopro)
A csökkenő eladások ellenére is a bevételek és a nyereségesség jelentős növekedésére számít a sportautó-gyártó.
júl. 19
11:42
Nagyobb akkumulátort kapott az elektromos Renault Master E-Tech (Auto Pult)
A fizikát nem lehet átverni: minél nehezebb és minél nagyobb a légellenállása egy autónak, annál többet fog fogyasztani, ez pedig az elektromos autók esetében hatványozottan érzékeny téma lehet. Noha már több márka is próbálkozik tisztán elektromos furgonokkal és kisbuszokkal, az oldalunk hasábjain is szereplő Opel Zafira-e is bizonyította, hogy cs
júl. 19
11:42
Robotika vagy automatizálás? (Autószektor)
Mi jut eszébe a robot szó hallatán? Nos, valószínűleg a tudományos fikció, azaz a sci-fi jut eszébe. A filmekben rengeteg híres robot szerepel, ott van például az aranyos C-3PO és R2-D2 a Csillagok háborújából, a depressziós Marvin a Galaxis útikalauz stopposoknak című filmből és a mindenható Optimus Prime a Transformersből. Közös bennük, hogy bizo
júl. 19
11:48
Mazepin terepralin nyert, már a Dakart fontolgatja (F1világ)
A Haas korábbi Forma-1-es pilótája az év eleji menesztése óta először indult autóversenyen, amelyen rögtön kategóriagyőzelmet szerzett. A sikeren felbuzdulva a Dakar Ralin való elindulást tervezi.
júl. 19
11:54
Túl korai volt az utakra engedni az önvezető taxikat? (Villanyautósok)
A hatóság vizsgálatott indított.
júl. 19
12:18
Drágult és gyorsult is a használt autók piaca (Autónavigátor)
Míg az új autók piacán a tavalyi évhez képest is több mint 10 százalékos visszaesés látható, az autóvásárlási igény továbbra
júl. 19
12:30
Alonso a Mercedeshez méri az Alpine fejlődését (F1világ)
Fernando Alonso szerint az Alpine Forma-1-es istálló a Mercedeshez hasonló fejlődési ütemet szeretne teljesíteni, ám ehhez arra van szükség, hogy időben elkezdjék a 2023-as autó tervezését.
júl. 19
12:36
Hidraulikus tápegységek a Jankovits Engineeringtől (autopro)
Prémium kategóriájú gépek magyar gyártótól.
júl. 19
13:30
Hiába drágulnak, kapkodnak a használt autók iránt (autopro)
Folyamatosan növekvő árak mellett is növekszik a kereslet a használt autók iránt.
júl. 19
13:36
Készül egy kicsi és olcsó elektromos Hyundai (Villanyautósok)
Mármint euróban olcsó, nem forintban.
júl. 19
14:42
Lefelé is bővülni fog a Hyundai elektromos kínálata (Auto Pult)
A Hyundai mostanában igen nagy lendületben van, hiszen az Ioniq 6 után sportos vonalon is két újdonsággal robbantak be – igaz, csak koncepciók képében, bár reméljük, hogy előbb vagy utóbb megvalósulnak majd azok is. Most ismét az elektromos autózás a téma, de ezúttal nem felfelé, hanem lefelé kell tekintenünk, ugyanis a koreaiak elárulták, hogy a e
júl. 19
14:48
Érkezik a harmadik tisztán elektromos Genesis (Villanyautósok)
A britek már előrendelhetik, kiderült az ára és a tudása is.
júl. 19
15:06
Káros anyagok és adatvédelem miatt perlik a Teslát (autopro)
Az első számú német fogyasztóvédelmi szervezet szerint autói környezetkímélősége kapcsán félrevezeti, a fedélzeti kamerák kockázatairól pedig nem tájékoztatja vásárlóit a gyártó.
júl. 19
15:36
Norris szerint Russell megváltozott az elmúlt években (F1világ)
A McLaren Forma-1-es csapatának ifjú titánja, Lando Norris úgy látja, honfitársa, korosztályának másik jeles képviselője, George Russell személyisége megváltozott az évek során.
júl. 19
15:54
Schumacher szerint fontos lesz beszélni egy témáról a Francia Nagydíj előtt (F1világ)
A Haas versenyzője, Mick Schumacher szerint fontos lenne, hogy a hétvégi Francia Nagydíj előtt egyeztessenek a pályahatárokra vonatkozó szabályokról, szerinte ugyanis azok be nem tartása még több problémát okozhat majd a Le Castellet-ben elterülő versenypályán, mint másfél hete, Ausztriában.
júl. 19
17:36
Mercedes: nyitottak az e-autókra a prémiumvásárlók (autopro)
A Mercedes kutatása szerint a prémiumautó-vásárlók többsége elképzelhetőnek tartja, hogy elektromos autót vezessen néhány éven belül.
júl. 19
18:54
Hétvégén is rajtbüntetésre számíthat a Ferrari (F1világ)
Olasz sajtójelentések szerint rajtbüntetés vár Carlos Sainzra a hétvégi Francia Nagydíjon, a spanyol pilóta versenyautójába ugyanis csapata, a Ferrari az idei negyedik V6-os erőforrást is beépíti majd.
júl. 19
19:00
Minden bizonnyal ez a legdrágább Lexus NX! (Autónavigátor)
Semmi nem fejezi ki úgy a luxus fogalmát, mint a gyémánt. Ezt nem csak egyedülálló átlátszóságának, fénytörésének és színszórásának köszönheti,
júl. 19
20:54
Simán tudja a majd’ 10 milliós árát ez a Fabia, mutatjuk miért! (Autónavigátor)
Az autógyártók mottója manapság megváltozott: ahogy Magyarországon egyre kevésbé "alapjog" az autózás, úgy Nyugat-Európában ugyanebből a státuszból az új autó

2022. július 20. szerda

júl. 20
0:12
Durván emelkedő árak mellett is növekszik a kereslet a használt autók iránt (Autószektor)
A Használtautó.hu kedden közleményt adott ki, amely szerint az első fél évben a múlt évhez mérten 9,8 százalékkal nőtt a külföldről behozott autók száma, a növekedést a forint gyengülése lassíthatja, mert az éves tendenciával ellentétben júniusban már 9,6 százalékkal csökkent az import, amelynek kétharmadát a 10 évnél idősebb autók adták. A Használ
júl. 20
0:16
Életét vesztette a teherautó-sofőr, mert nem tartotta be a követési távolságot (Autószektor)
A Győri Rendőrkapitányság vizsgálja annak a balesetnek a körülményeit, ami 2022. július 18-án 16 óra körül az M1-es autópálya, Ausztria vezető oldalán a 125. kilométerszelvényében történt. A rendelkezésre álló információk szerint egy 26 éves szlovák férfi furgonjával közlekedett az autópályán, Hegyeshalom felé, amikor a győri szakaszon nem tartott
júl. 20
0:20
Nyílt napot tartanak szombaton a Bkv szentendrei múzeumában (Autószektor)
Mint a közleményben felidézték, a múzeum - ma már műemléki épülete - 1914-ben épült mint egykori BHÉV kocsiszín. Itt nyitott meg 1992. július 14-én a BKV Városi Tömegközlekedési Múzeuma. Az ipartörténeti szakgyűjtemény öt kiállítóteremben, bemutatócsarnokban és szabadtéri kiállító területen tekinthető meg. A múzeum gyűjteményében elsősorban villamo
júl. 20
0:24
Újjászületett egy legendás Opel, amelyet Szentgotthárdon gyártottak (Autószektor)
Rendezvények, események sorozatával ünnepli harmincadik évfordulóját a szentgotthárdi motorgyár. Az Opel Szentgotthárd, amely a Stellantis autóipari csoportosulás része, 1992-ben autószerelő üzemként és motorgyárként indult. A gyár munkatársai ma is büszkék azokra a jelképekre, amelyek gyár fontos szerepét bizonyítják a modern kor hazai autógyártás
júl. 20
0:28
Autózni nem bűn, álljunk ki magunkért! (Autószektor)
A civilizált jog egyik alappillére, hogy senki sem marasztalható el olyasmiért, amit az elkövetés idején nem tiltott törvény. Most ezt az elvet tiporják sárba. Amerikában ledöntik, festékkel szennyezik be a demokratikus Egyesült Államok nemes lelkű, művelt, kiváló alapító atyáinak szobrait, indexre tesznek örök szellemi értéket hordozó könyveket,
júl. 20
0:32
Paolo Sorrentino sorozatot készít Enzo Ferrariról (Autószektor)
Enzo Ferrari A sorozatot Stefano Sollima rendezi, a forgatókönyvet Steven Knight írja, Sorrentino producerként működik közre a sorozat elkészítésében. A széria Luca Dal Monte Ferrari Rex című bestsellere nyomán születik. Dal Monte a tanácsadóként segíti a produkciót. A Commendatorét, ahogy Enzo Ferrarit nevezték, számtalan mítosz övezte. Versenyzői
júl. 20
0:36
Jóval kevesebb a baleset Európában, mint Amerikában (Autószektor)
Amerikában 1 millió lakosra vetítve lényegesen több a közúti közlekedési balesetben elhunytak száma, mint az EU-ban – írja a Kreszvaltozas.hu. A tanulmány készítője ennek okaként két tényezőt emelt ki. Egyrészt szintén népességarányosan az USA-ban jóval több a gépjármű, mint az Unióban. Másrészt a Bloomberg szerint az amerikaiak 85 %-a, míg az az e
júl. 20
0:40
Különkiadással ünnepli a Corsa 40. születésnapját az Opel (Autószektor)
A „Corsa 40 Years” pontosan 1982 példányban készül majd, ikertestvére, a jobbkormányos Vauxhall Corsa-e Anniversary Edition pedig további 1000 példányban fog készülni, teljesen elektromos formában. A jubileumi kisautó kizárólag „Rekord Red” színben érhető el, amelyet az első generációs Corsa A hasonló vörös színe ihletett. Az élénk alapszínt a tető
júl. 20
0:44
Szafaris kabrió készült az új Toyota Land Cruiserből (Autószektor)
Épp csak bemutatkozott a Toyota J300-as kódjelű terepjárója (és annak kétpetéjű ikertestvére, a Lexus LX), hozzáértő szakműhelyek máris kezelésbe vették. Optikai tuningok, páncélozások és a többi szokásos beavatkozás után azonban most egy igazán különleges projektről számolhatunk be, méghozzá a Land Cruiser egyik legnagyobb és legfontosabb piacáról
júl. 20
0:48
Mesél a szakértő – Büszkeség és előítélet (Autószektor)
Vannak, akiket rá sem lehet beszélni a használtautók vásárlás előtti átvizsgálására és vannak, akik időt, pénzt és energiát nem kímélve járják körül még az olcsóbb autók állapotát is, mielőtt egy forintot is átadnának az eladónak. Mi is megérjük, ha arányaiban sokallják a vizsgálati díjat A mai használtautó árak mellett egy átlagos kocsi 2-3 millió
júl. 20
4:30
Kevesebbet és lassabban vezetnek a németek (autopro)
Az elszálló költségek megteszik a hatásukat.
júl. 20
6:24
Verstappen: Nagy kár lenne, ha kikerülne a naptárból a Belga Nagydíj (F1világ)
A világbajnoki címvédő Max Verstappen szerint nagy kár lenne azért, ha a Forma-1 mezőnye a jövőben nem tudna ellátogatni a legendás Spa-Francorhamps-ba.
júl. 20
6:30
Víz alatti teszttel bővül az ütközésvizsgálat (autopro)
Ausztráliában az elsüllyedt autóból kijutás is szemponttá válik a tesztek során.
júl. 20
7:00
Bizarr baleset történt hajnalban (Autószektor)
Mindkét szalagkorlátnak nekiütközött, majd az egyiket átszakítva a leállósávon állt meg egy személyautó az M85-ös autópálya 2-es kilométerénél, Ikrény térségében, a Győr felé vezető oldalon. A győri hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járművet. Az érintett szakaszon forgalmi akadályt alakult ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon i
júl. 20
7:12
Szénszálas pezsgő érkezett a Bugattitól (Autószektor)
A Bugatti mostanában nagyon ráfeküdt az olyan termékekre is, amik nem feltétlenül autók. Az autózás világában már csúcstartók és bizonyítottak, úgyhogy most más területeken is szeretnék a márka presztízsét építeni. Így mutatták be legújabb méregdrága furcsaságukat, az EB.03 Edition pezsgőt, amit a Champagne Carbonnal együttműködésben alkottak meg.
júl. 20
7:30
Norris: Russellnek komolyabban kell viselkednie a Mercedesnél (F1világ)
A McLaren versenyzője, Lando Norris nemrég egy interjúban részletesebben is beszélt arról, miért gondolja azt, hogy honfitársa, George Russell egy kicsit megváltozott attól, hogy a Mercedes pilótája lett.

Keresés