A Nürburgring Langstrecken Serie (NLS) nyári szünet előtti utolsó futama, a költői nevű ROWE 6 Stunden ADAC Ruhr-Pokal-Rennen különleges helyet foglal el Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám szívében. A Toyota GT86 Cup autóval versenyző magyar pilóták 2021-ben itt álltak először rajthoz az NLS szériában. Akkor hatalmas és váratlan sikert arattak, idén p
A Toyota Crown méltán híres modellje a gyártónak, hiszen ez volt az első USA-ba importált japán típus, amely ugyan ott nem vált nagy sikerré, maga a típus világszerte ismertségre. Ezúttal az utód érkezéséről számolhatunk be, amely a trendeknek megfelelően amolyan crossoveres beütéssel született újjá.
Dr. Marcus Söldner, a CarGarantie igazgatótanácsának elnöke : „Nagy örömünkre szolgál, hogy idén is elnyertük a Best Brands trófeát a használtgépjármű-garancia kategóriában. Ez a csúcsmárkaként való elismerés nagy megtiszteltetés vállalatunk számára. Szeretnénk őszintén megköszönni a kereskedőknek a belénk vetett bizalmat, a jó együttműködést és a
A Skoda egészen újszerű megközelítésen gondolkodik az utasteret illetően, ráadásul már nem is kell sokáig várnunk, hogy élő példát láthassunk az újszerű kialakításra: 2023-ban érkezik az új zászlóshajó, azaz a következő generációs Superb, amelynek megoldásai már a hamarosan bemutatásra kerülő Vision 7S tanulmányon alapszanak. Ízelítőnek egy középko
Az első forgóváz nemrég készült el Mátranovákon, ahol több mint 1,3 milliárd forintos beruházás zajlik. A cég új fejlesztéseket és létszámbővítést tervez - írták a közleményben. A Coradia iLint a világ egyetlen hidrogénüzemű személyvonata, amelyet az Alstom gyárt németországi gyárában, Salzgitterben. A nem villamosított vonalakra tervezett vonatból
2019-ben a Williams színeiben debütált a Forma-1-ben, idén pedig már Lewis Hamilton csapattársaként bizonyíthat George Russell – a brit pilóta viszont úgy látja, talán túl sok volt az a három év, amit korábbi csapatánál eltöltött.
A sofőr túl sok Forma-1-et nézhetett, mert úgy vágódott ki a szélárnyékból, mintha DRS zónán belül lett volna a célegyenes végénél. A túl hirtelen kormánymozdulatok és a nagy tempó együtt megbosszulta magát és végül a tréler is megelőzte a kisbuszt. A baleset miatt egy sérültet kellett kéztörés miatt ellátnia a mentőknek, de a helyszínelés ideje a
A 100 leggazdagabb osztrák vagyona nagyjából az előző évihez képest maradt. A "trend" jelenlegi elemzése szerint 2021-hez hasonlóan összesen mintegy 200 milliárd eurót birtokoltak. A stagnálás egyebek mellett az ukrajnai háború gazdasági következményeinek tudható be. A Porsche és a Piëch család (41,6 milliárd euró), valamint a Red Bull főnöke, Diet
A Hyundai nemrég mutatta meg legújabb elektromos modelljét az Ioniq 6 képében, de nem kellett sokat várni a következő két újdonságra sem. Igaz, ezúttal tanulmányautókról van szó, de a koreaiak igen komolyan vették a feladatot, és úgy a műszaki megoldások, mint a látvány terén igen szép munkát tettek le az asztalra. Az Európában kevéssé ismert, de a
Palkovics László a ZalaZONE Trilaterális Konferencián elmondta, hogy a szintetikus üzemanyag használata komoly eredmény, ennek köszönhetően sikerül megvédeni a belsőégésű motorokat, amelyre a magyar és a német autóipar épül. Az autóipar éves kibocsátása megfelel a GDP 25 százalékának - tette hozzá. Fotó: MTI/Varga György Rámutatott, hogy az ipará
Bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2022. július 15-én 12 óra 32 perckor, hogy a VIII. kerületi Baross utcában egy férfi késsel a kezében őrjöng, és betört egy kirakatot. A helyszínre érkező járőrök igazoltatni próbálták a láthatóan zavart, korábban késsel fenyegetőző embert, majd bilincset alka
Alig pár napja, hogy a Hyundai részletesen is bemutatta az Ioniq 6-ot, a koreaiak újabb meglepetésekkel készültek. Igaz, ezúttal két tanulmányról van szó – de reméljük, hogy csak egyelőre tanulmányok, és később valamilyen formában megvalósulnak –, de a korábbi cikkünkben bemutatott N Vision 74 és jelen bemutatónk alanya, az RN22e is igen izgalmasra
Hiába a csapatok tiltakozása, nem áll el a delfinezés megszüntetésére vonatkozó törekvéseitől a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), mely nemrég ismertette azt is, hogyan változtat a 2023-as technikai szabályzaton a jelenség leküzdése érdekében.
Ha nyár, akkor fesztiválok, strandolás, pihenés – úgy képzeljük, ezzel telik a vakáció az egyetemistáknak. Létezhetnek mégis olyan hallgatók, akik nyárra visszaülnek az iskolapadba? Akadhatnak olyanok, akik az értékes nyári szabadidejükből közel egy hónapot arra áldoznak, hogy határidőre mérnöki feladatokat oldjanak meg? Természetesen igen! Mi sem
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság járőrei szolgálatuk ellátása során 2022. július 14-én a reggeli órákban a 3-as. számú főúton - Mezőkövesd közelében - észlelték, hogy egy előttük haladó gépkocsi vezetője a kihelyezett „Előzni tilos!” közúti jelzőtábla tiltása és az úttestre festett záróvonal ellenére megelőzött egy traktort. Illusztráció: police.h
Megint nem történt csoda. A csábító óriási egyterű autó 13 évet szolgált, ennek a nagy részét külföldön, ugyanis a magyar forgalmi engedély adatai alapján 2021 novemberében érkezett az országba. A hirdetésben 216.000 km szerepelt, mi egészen mást gondolunk a vásárlás előtti vizsgálat alapján, de erről majd később. A 2009-es gyártású Renault Espace
A Ferrari spanyol pilótája, Carlos Sainz azt mondja, könnyebb megemészteni az olasz istálló idei motorgondjait annak tudatában, hogy a legalább a teljesítmény tekintetében nagyot tudtak előre lépni az idei szezonra.
Záróvonalat semmibe véve előző, még járdaszigeten is áthajtó autós – ezzel nyit az újabb Civil Pofátlan(TAN)ítás videó, de a folytatás sem kevésbé megdöbbentő. Egy autós előtt pirosra vált a lámpa, de simán tovább megy – és aztán épphogy ki tudja kerülni a zebrán szabályosan, zöldnél közlekedő gyereket! Megdöbbentő a következő eset is. Egy pár megy
A Honda korábbi ügyvezetője, a jelenleg a Red Bullnál motorkonzulensként tevékenykedő Masashi Yamamoto szerint ők jelenleg még mindig jobb munkát végeznek V6-os erőforrásaikkal, mint a Ferrari.
Az egyedi rendelésre készített Pagani Huayra Codalunga nagyszerű példa arra, hogy olaszul minden jobban hangzik, illetve, hogy az olasz márka hallgat a vásárlóira. Ugyanis a Codalunga mindössze annyit jelent, hogy longtail, azaz nyújtott farú, és két ügyfél egyedi kérésére készült el Horacio Pagani újabb műalkotása. 360 mm-rel hosszabb, és az erede
Teljesen újragondolta a Crown modellt a Toyota, a generációváltással négytagú családot alkotott a zászlóshajónak számító luxusmodelljéből, amelyet bár Európában alig
Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya 123. kilométerszelvényében, Győr térségében 2022. július 16-án 7 óra 18 perckor. A baleset során négy, Budapest irányába haladó személyautó ütközött össze, és a megsérült járművek az autópálya belső pályatestjét elfoglalták. Közben az Útinform azt írta: a baleset helyszíne mög
Az RN22e a vadonatúj IONIQ 6 modellre és a vállalat elektromos, globális moduláris platformjára (E-GMP) épül, miközben új mércét állít a nagyteljesítményű, tisztán elektromos járművek szegmensében. Az N Vision 74 ugyanakkor az elektromosjármű-technológiákat fejlett hidrogén üzemanyagcellás hajtási rendszerrel társítja: a Hyundai N márka első hidrog
A soron következő Forma-1-es futamon is veszélyt jelenthet az élmezőnyre a Mercedes egyre javuló formája, véli Christian Horner. A Red Bull vezére szerint Hamiltonék értékes pontokat lophatnak el az élcsapatoktól.
A Magyar Suzuki Zrt. megbízásából készült kutatásból kiderül, hogyan gondolkodnak a Suzuki tulajdonosok az új autó vásárlás során, hány darab modellt hasonlítanak össze egymással, milyen tényezők alapján hozzák meg a végső döntésüket vagy milyen közösségimédia-csatornákon tájékozódnak a legtöbben. A 2021. január és 2022. május közötti időszakban v
Kritikus időszak kezdődik a Forma-1-ben versenyző Yuki Tsunoda számára. A japán pilóta szerződése év végén lejár a csapatánál, miközben a folytatást teljes mértékben az ő teljesítményére bízták.
Fernando Alonso szerint az F1 idén csak a Red Bullról és a Ferrariról szól, ami „unalmas”, a középmezőnyben zajló parázs csatákat azonban élvezetesnek találja. Az egyik nagy vágyáról is beszélt.
Az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj tókerülő vitorlásverseny győztese, Józsa Márton Miklós katamaránja, a Raiffeisen Fifty-Fifty a célba érkezés után Balatonfüred közelében 2022. július 14-én. A hajó rekordidő, 7 óra 13 perc 21 másodperc alatt teljesítette a mintegy 155 kilométeres távot. MTI/Vasvári Tamás A limitidőn belüli utolsó befutó szombat r
Napsütés, kellemes hőmérséklet és zöld környezet: a MINI a legjobb időben mutatja be a tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE nyitott tetős változatát. A modell ugyan nem kerül sorozatgyártásba, mégis látványosan szemlélteti a brit prémiumgyártó jövőbe mutató irányvonalát, miközben a zéró emissziójú kabrió-élmény egyik lehetséges aspektusát i
Sok kritika érte az Osztrák Nagydíjat követően az F1-es sportbírókat, akik látszólag túl lassan és bizonytalanul reagáltak Carlos Sainz múlt hétvégi tűzesetére. Az osztrák beavatkozók közleményben reagáltak.
Képünk illusztráció Baleset miatt torlódik a forgalom az M5-ös autópálya határ felé vezető oldalán, Röszkénél - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombaton az MTI-t. Négy személyautó ütközött össze, a helyszínre a tűzoltók és a mentők érkeztek. A forgalmi akadály miatt a járművek csak a leálló sávban haladnak - közölték. Eme