Herbert Diess Fotó: Volkswagen A VW vezérigazgatója, Herbert Diess megértést kért, hogy a cég szoftverüzletének felépítése több időt vehet igénybe, mint azt eredetileg gondolták. "Ez nem csak maga a szoftver, hanem a teljes szoftverarchitektúra is, mint sok más körülötte lévő dolog kulcsfontosságú összetevője" - mondta szerdán egy bochumi szakkonfe
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezte a fővárosi rendelet taxisokat érintő tervezett módosításának felülvizsgálatát. A városvezetés szmogriadó esetén ugyanis már
A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. június 3-án délben eddig tisztázatlan körülmények között egymásnak ütközött két személygépkocsi a XIV. kerületben a Hungária körút és a Pálma utca kereszteződésében. Az ütközést követően az egyik autó oszlopnak csapódott. Az elsődleges információk alapján a balesetben egy 64 éves férfi a helyszínen meghalt.
Freightliner eCascadia Fotó: Daimler Trucks Ennek érdekében szándéknyilatkozatot írtak alá a Sysco élelmiszer-beszállítóval, ahogy a cég bejelentette. A Daimler Truckshoz tartozó amerikai Freightliner márka első elektromos teherautói várhatóan még ebben az évben a vásárlókhoz kerülnek. A szállításnak 2026-ig be kell fejeződnie. Az ügylet pénzügyi r
Mély benyomást keltő sikertörténet – A sportautó első változata még 2002-ben Golf R32 néven, 241 lóerővel és összkerékhajtással mutatkozott be, az új Golf R „20 Years” pedig immár e sportkocsi hatodik generációja Nagyobb teljesítmény, fokozott dinamika, több érzelem – 333 lóerős teljesítményével az exkluzív modell 13 lóerővel erősebb, mint a jelenl
Mély benyomást keltő sikertörténet – A sportautó első változata még 2002-ben Golf R32 néven, 241 lóerővel és összkerékhajtással mutatkozott be, az új Golf R „20 Years” pedig immár e sportkocsi hatodik generációja Nagyobb teljesítmény, fokozott dinamika, több érzelem – 333 lóerős teljesítményével az exkluzív modell 13 lóerővel erősebb, mint a jelenl
A negyedik ipari forradalomként emlegetett nanotechnológia, 3D nyomtatás és biotechnológia mellett a hagyományosnál kevesebb alkatrészt igénylő villanyautógyártás, valamint a robotizáció változtatja meg leginkább a foglalkoztatottságot. Gyári munkásokként kezdtek Egyre komolyabb szerepet kapnak a robotok, olykor humanoid formába öltöztetve. Őseik a
Fotó: facebook/parameter-sk „Egy mozdony ütközött egy álló személyvonattal. Előzetesen kizárható, hogy halálos áldozata is van a balesetnek. Több tucatnyi utas könnyebb sérülést szenvedett” – tette hozzá a rendőrség. Zuzana Hopjaková, az Air-Transport Europe (ATE) szóvivője arról tájékoztatta a TASR-t, hogy egy személyt válságos állapotban száll
Közép-Európa egyik legnagyobb finomítója a szokásos, tervezett karbantartás miatt 2022. április elején állt le. A tervek szerint június 10-én indult volna újra a termelés, ám becslések szerint ehhez még több hetes pótmunkákra van szükség. Fotó: OMV A gazdasági lap úgy tudja, hogy az OMV eddig hivatalosan nem tájékoztatta a Molt és más partner
Sokszor hangoztatták már autógyártók marketingosztályai és autós magazinok hasábjai egyaránt, hogy a közlekedés terén elértünk a villanykorba. Számomra, aki az
A múlt hétvégi Monacói Nagydíjon második győzelmét aratta a Red Bull csapatánál Sergio Perez. A mexikói így beszállt a világbajnoki címért folyó küzdelembe is. Nézz be a kulisszák mögé!
A 2022-es Forma-1-es idény eddig a Red Bull és a Ferrari küzdelméről szólt, a teljesen átalakuló szabályrendszer miatt azonban egy igazán érdekes fejlesztési háború is kezdetét vette az idei szezonban. A két topcsapat ráadásul eltérő stratégiával áll hozzá a kihívásokhoz, ám hogy melyik lesz a nyerő taktika, az csak az évad végén derül ki. A GP Vil
A bécsi központú Deus nem másról, mint Bécsről nevezte el első autóját, amely a világ legerősebb szériaautója címre tör. A formatervezést és a gyártást az Italdesign végzi, az első autó a tervek szerint 2025-ben fog kigördülni a torinói gyárból. A Deus számításai szerint a Williams Advanced Engineered által fejlesztett kétmotoros elektromos hajtás
Valtteri Bottas számára kiválóan alakult a 2022-es Forma-1-es szezon kezdete az Alfa Romeónál. Bár a csapatváltással visszacsúszott a középmezőnybe, de így végre felszabadultan versenyezhet.
A Lexus tisztán elektromos, nagyteljesítményű sportautó-vízióját sokan a legendás Lexus LFA potenciális utódjának tekintik. A radikális kupé tanulmány azon 16 akkumulátoros elektromos (BEV) modell egyike, amelyeket Akio Toyota, a világszintű elnöke tavaly decemberben mutatott be Japánban, előrevetítve a vállalat hosszú távú stratégiáját, melynek cé
A Renault számára az igazi gyomrost Ukrajna orosz inváziója vitte be, akkor, amikor a csoport Oroszországban termelte meg bevételének 15 százalékát. A nemrég bejelentett és elkezdett Renaulution program sem tud kiteljesedni, ennek az a lényege, hogy a franciák inkább a kisebb darabszámú, de nagyobb profitot jelentő modellek eladását szorgalmazzák.
Az ellenőrzések ideje alatt egy autós a 88-as számú főúton, Sárvár térségében 90 km/h helyett 161 km/h sebességgel haladt, egy Suzuki SX4 S-Cross vezetője pedig Vát térségében közlekedett 182 km/h sebességgel. Egy vadonatúj, 320 lóerős Volkswagen Golf R a 89-es számú főút Szombathelyt elkerülő szakaszán lépte túl jelentősen a megengedett legnagyobb
A Villanyóra 128. adásában ismét Tibor, Szöcske és Balázs beszélgettek a legérdekesebb villanyautós hírekről és eseményekről. Megbeszéltük, hogy Norvégiában betiltották
Eredményesen zárult a Volánbusz 140 új, normálpadlós, kéttengelyes, szóló autóbuszra kiírt közbeszerzési eljárása. Az új járművek két részletben érkezhetnek a flottába a nyertes ajánlattevőknek, a Krtavex Kft.-nek és az Omnibus Hungária Kereskedelmi Kft.-nek köszönhetően - közölték. A közleményben idézték Vitézy Dávidot, a Technológiai és Ipari Min
A BKIK azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy kezdeményezte a fővárosi rendelet taxisokat érintő tervezett módosításának felülvizsgálatát. A kamara Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesnek és a fővárosi önkormányzatnak eljuttatott állásfoglalása szerint a tervezet környezeti terhelésükhöz képest aránytalan mértékben sújtaná a személyszállításban érde
Csütörtökön volt egy szuperspeciál Olbia mellett az olasz versenyen, pénteken pedig hét gyorsaságit rendeztek meg, és kettőt töröltek, mert a Osilu-Tergu szakasz első futásán kigyulladt egy autó, és sokáig húzódott a mentés. Nyolc gyorsasági szakasz után a Toyota csapatban a visszavonult Sébastien Ogier helyén versenyző Lappi szinte hibátlan vezeté
A Mercedes Forma-1-es istállójánál versenyző George Russell elismerte: csalódás lett volna előre tudnia, mennyire nehéz szezon vár a csapatára. Szeretne világbajnoki címért harcolni, de úgy érzi, már most a maximum környékén teljesít.
A BKV elvégezte a Zugligeti Libegő nagyjavítási munkálatait. Ez a legnagyobb, 12 évente esedékes rekonstrukció, amely során az alábbi felújítási munkákra került sor: a pálya acél szerkezeti elemeinek a repedésvizsgálata a szállítószékek szorító fejeinek repedésvizsgálata a pálya mozgó alkatrészeinek teljeskörű átvizsgálása a szerkezeti elemekben lé
A Monacói Nagydíjon Sergio Perez egyértelműen jobb teljesítményt nyújtott Max Verstappennél, ezért Ralf Schumacher úgy gondolja, a címvédő most eltanulhatna egy-két trükköt a csapattárstól.
Toyota Prius Amikor a zöld autók elkezdtek megjelenni a piacon, volt velük egy jelentős probléma: nagyon drágák. Az ilyen járművek a Toyota Prius megjelenéséig többnyire álom kategóriába tartoztak, a Toyota viszont megmutatta, hogy lehet ez máshogy is. 2001-es debütálása óta a Prius az egyik legésszerűbb választás, ha az ember egy olcsón fenntartha
Az Alfa Romeo újonc Forma-1-es pilótája elé komoly kihívást állított a múlt hétvégi Monacói Nagydíj. Ezen a pályán esőben sosem vezetett még ennyire erős autót, ám ez nem tántorította el egy merész előzési kísérlettől.
A svéd márka már-már szívügyének tekinti a fenntarthatóságot. 2030-tól kizárólag villanyhajtású autókat kínálnak majd, de a glasgow-i klímacsúcson is a
Engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt folytatott eljárást az Edelényi Rendőrkapitányság egy 28 éves monori férfival szemben. A kocsi vezetőjét 2022. május 24-én 10 óra 25 perckor vonták közúti ellenőrzés alá a szendrőládi vasútiátjárónál. A hatósági ellenőrzés során kiderült, hogy a férfi vezetői engedély nélkül ült a volán mögé, továbbá a
Eltűnt a brit Vauxhall kínálatából a márka legnagyobb személyautója, az Insignia. Mindez arra enged következtetni, hogy lassan egész Európában elköszönhetünk az Opel felső-középkategóriás modellcsaládjától, amit érthető okokból a kisebb darabszámban gyártott leányvállalat kínálatából töröltek először, ezzel is csökkentve a gyártósori komplexitást.
A Készenléti Rendőrség állománya az idei turisztikai szezonban a lovas, a kutyás, a gyalogos és a gépkocsizó járőrszolgálat mellett júniustól önjáró elektromos eszközzel végrehajtott szolgálatot, valamint elektromos kerékpáros járőrszolgálatot is ellát a fővárosban a nyár végéig. Jelenleg minden nap 10 órától 20 óráig önjáró elektromos eszközzel a
A Ford Pro célja átfogó szolgáltatásokkal, szoftverekkel és digitális megoldásokkal felpörgetni ügyfelei vállalkozását. A csomag elemeinek bevezetésével javul a járművek rendelkezésre állási ideje, üzemköltségeik csökkennek, ami dönthet a veszteségesség vagy nyereségesség között. Nem lehet ennek túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mikor tudjuk, ho