A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára között – mert ugyebár a kutakon az átlagos felhasználók továbbra is 480 forintért tankolhatnak az árstop okán – az elmúlt hetekben, hónapokban igen nagyra nőtt a különbség. Márciusban volt, hogy literenként több mint 100 forinttal került többe a gázolaj, és bár ez hatalmas különbség mérséklődött némileg, m
Igaz, jelenleg egyetlen előre meghatározott, mindössze 23 kilométeres szakaszon tesztelik a most forgalomba állított 5 darab, sofőr nélküli buszt, azonban
Legnagyobb mértékben a dízelek elutasítása nőtt, de a benzinesek népszerűsége is csökkent. A teljes anyag A magyarok 9 százaléka villanyautóra váltana 5 éven belül címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
Sokan sokféle stratégia mentén igyekeznek végrehajtani az elektromos átállást, és bár nem tisztünk ítélkezni a gyártók felett, a BMW stratégiája a hagyományosabb modelleket kedvelők számára talán az egyik legszimpatikusabb módszer lehet. Ugyan a bajorok is előrukkoltak már több villanyos modellel, köztük a dedikált iX-szel – hogy azért ne tűnjön úg
A Hyundai Motor Company bejelentette, hogy 2022 áprilisában világszerte 308788 gépkocsit értékesített, 11,6 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. A magyarországi eredményekre vonatkozóan, a Hyundai áprilisban is nagyszerűen teljesített az eladási számok tekintetében. A teljes piac eladási eredményét tekintve a Hyundai 3,1%-os
A Miskolci Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 53 éves helyi férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2022. május 8-án a hajnali órákban a Miskolc, Pacsirta utcán gyalogolt, amikor meglátott egy, az út szélén parkoló furgont. Egy hirtelen ötlettől vezérelve az autóhoz l
Két helyszínen is kipróbálható az ABB Terra 360. A teljes anyag 360 kW-os töltőt telepítettek Norvégiában címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Míg GTI változatot egyáltalán nem kaptak a Volkswagen SUV modelljei, az elektromos korszakban rögtön a németek két villany-SUV-ja, az ID.4 és az ID.5 kapta meg a GTX jelzést – ami a GTI-t váltja majd az elektromos korszakban. Sokan azért csalódottak voltak, hogy nem a Golf-méretű ID.3 mutatta meg, hogy milyenek is lesznek a sportosabb variánsok a j
Az Inter Cars, mint gépjármű alkatrészekkel és garázsipari berendezésekkel kereskedő vállalat neve talán nem cseng ismerősen az autótulajdonosok körében. Ennek az lehet oka, hogy a nagy alkatrészkereskedelmi láncokkal ellentétben nem álltak be abba a sorba, hogy szinte mindenkinek biztosítják a sokszor 30-40-50%-os kedvezményeket, ami egyébként cs
Torlódnak a járművek az M1-M7 autópálya fővárosból kivezető oldalán, a budaörsi lehajtónál, ahol hétfő délután felborult egy személyautó - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. Azt írták, hogy a balesetben egy ember megsérült, az oldalára borult jármű a középső és a külső forgalmi sávban akadályozza a haladást. A forgalom lassan h
A svéd Volvo Cars autógyártó eredményén látszik, hogy drágábban adták az autókat. A jelentősen alacsonyabb eladott darabszám ellenére az árbevétel nyolc százalékkal, 74,3 milliárd svéd koronára (7,1 milliárd euróra) nőtt, a cég jelentése alapján. Az új főnöknek, Jim Rowannak azonban be kellett jelentenie a nyereség csökkenését a befektetésekből szá
Az új generációs Peugeot 308 piaci bevezetését meglehetősen borús hangulat övezte. Mégis, az elhúzódó koronavírus-járvány, valamint az azt kísérő gazdasági és társadalmi bizonytalanság közepette mindennél nagyobb szüksége volt a Peugeot-nak – és a piacnak is – egy olyan innovatív, vonzó, modern és biztonságos újdonságra, ami optimizmussal tölt el m
Elöljáróban tisztázzuk elnevezését! Nemzetközi szabályzatok rögzítik, milyen autók indulhatnak együtt versenyeken. Az autósport csúcskategóriájának műszaki leírása angol szóval a Formula 1, németül Formel 1. Talán a német kifejezést fordította félre valaki, még az ötvenes években, Forma 1-re. Ez az értelmetlen ostobaság kiirthatatlanul meggyökereze
A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető a budapesti bejelentésen közölte, hogy az állam négymilliárd forinttal támogatja a 122 új munkahely létrehozásával járó fejlesztést. Ennek keretében kapacitásbővítést hajtanak végre a cég miskolci alkatrészgyártó üzemében, amelynek építését tavaly hirdették meg a társaság első, Kínán kívüli zöldmez
Elöljáróban tisztázzuk elnevezését! Nemzetközi szabályzatok rögzítik, milyen autók indulhatnak együtt versenyeken. Az autósport csúcskategóriájának műszaki leírása angol szóval a Formula 1, németül Formel 1. Talán a német kifejezést fordította félre valaki, még az ötvenes években, Forma 1-re. Ez az értelmetlen ostobaság kiirthatatlanul meggyökereze
A Red Bull mexikói Forma-1-es pilótája jelentős hátrányba került a Miami Nagydíjon, amikor az egyik szenzor motorhibát észlelt. Úgy érezte, jól működő autóval akár a futamgyőzelemre is képes lett volna.
Nem volt szerencséje a vasárnapi Miami Nagydíjon a Forma-1 hétszeres világbajnokának, Lewis Hamiltonnak, aki ismét alulmaradt csapattársával, George Russell-lel szemben, a brit pilóta azonban örül, hogy értékes pontokat tudtak gyűjteni a Mercedesnek.
A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel elismerte, ő és honfitársa, Mick Schumacher is „hülyeséget csinált”, amikor a vasárnapi Miami Nagydíj hajrájában egymásnak ütköztek.
Nem zárja ki a Mercedes Forma-1-es csapata, hogy visszatér ahhoz az autókoncepcióhoz, amellyel az idei első előszezoni teszten vett részt. A csapat ugyan a hétvégi Miami Nagydíjon egy 5. és egy 6. helyet szállított, Lewis Hamilton szerint azonban nem igazán sikerült fejlődést elérniük.
Van mit behozni a hátralévő 8 hétben. A teljes anyag Késni fognak Teslák, de igyekeznek behozni a lemaradást címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
A Miami Nagydíjon győztes Max Verstappen szerint a Red Bullnak ki kell küszöbölnie azokat a problémákat, melyek az idei versenyhétvégék során hátráltatták őket, ha harcolni akarnak a világbajnoki címért.
Nemrég kellett elbúcsúznunk egy régi, kedves barátunktól, és máris itt a következő áldozat… Na jó, talán olyan szoros szálak azért sosem fűztek minket az egyterű modellekhez, hogy ennyire drámaiak legyünk, de autós újságírókként is egy kifejezetten praktikus, és objektív szempontok mentén sok esetben szerethető és hasznos kategória képviselői halna
A globális energiaárak emelkedését az elektromobilitás szolgáltatók sem tudják lenyelni. A teljes anyag Mától drágább a töltés a Mobiliti oszlopain címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
Ausztria is polarizálódik. Úgy tűnik, egyes bécsiek körében a szolidaritás az ukránokkal a végéhez közeledik, különösen, ha az ukrán autókról van szó – írja a portál. - Ugyanis június 1-jén jár le az Ukrajnából érkező járművek ingyenes parkolási engedélye. Egy kék-sárga rendszámú autó annyira zavart egy idegent, hogy kést ragadott és kiszúrta a gum
Hat év alatt hétszeresére nőtt a nyilvános töltők száma A teljes anyag Két országban van az európai villanyautó töltők fele címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
Létezik az autóiparnak egy szűk szegmense, mely sosem arra törekedett, hogy a hétköznapi igényeket kielégítse. Néhány gyártó megszületésétől arra esküdött
Valós projekteken keresztül ismerkedhetnek meg a hallgatók a mesterséges intelligenciával. A teljes anyag Mesterséges intelligencia tanszékkel bővült az ELTE címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Antalóczy Tibor.
A hőskorban, amikor az automobilok nem voltak többek motorizált hintóknál, gyártásuk meghatározó alapanyaga volt a fa. Amikor megszületett a modern karosszéria fogalma, évtizedeken át továbbra is speciálisan előkészített favázra építették fel a járműveket. A fa sablonokat még ennél is hosszabb ideig alkalmazták a bonyolult karosszérialemezek formár
Színház az egész világ? A teljes anyag Igaz az összeesküvés elmélet: halálra keresik magukat az autógyártók címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Körülbelül 2 évvel az építkezés megkezdése után a Tesla zöld utat kapott a Berlin melletti Grünheide-i gyára számára. Ez a gyártó első telephelye Európában. Fotó: Tesla De mennyit keresnek a német alkalmazottak Elon Musk, a világ leggazdagabb embere alatt? A munkáltatói platform közzétette az átlagos (bruttó) éves fizetések listáját: Mérnök 71.600
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elárulta, milyen trükknek köszönhette azt, hogy a vasárnapi Miami Nagydíj rajtja után több pozíciót is nyerni tudott. A spanyol ezúttal is bizonyította, a részletekre való odafigyelés nagyon kifizetődő tud lenni a száguldó cirkuszban.
A családok számára újra eljött a lehetőség, hogy megmutassák, mit tudnak a biztonságos közlekedésről: területi fordulókkal veszi kezdetét a „Közlekedik a család.” Május 21. és június 18. között országszerte húsz helyszínen kerülnek megrendezésre a regionális válogatók, melyekre bármely magyarországi lakóhellyel rendelkező család benevezhet, ha lega
A globális nehézségek ellenére a magyarországi értékesítés sikeres. A teljes anyag Minden tizedik hazai villanyautó Hyundai címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Az Európai Unió országainak jelentős részében az elektromos autók magasabb árát valamilyen szinten ellensúlyozzák az állami ösztönző programok. Ezek lehetnek adókedvezmények, de a legtöbb esetben inkább konkrét összeget biztosít az állam a vásárlók számára. Németországban, amely az EU legnagyobb piaca az autókat illetően, jelentős változás várható
A BMW igencsak meghúzta az idei évet, hiszen a számtalan újdonságot mutatnak be, köztük új modellváltozatokat, frissített típusokat és vadonatúj generációkat – vagy éppen eddig egyáltalán nem létező autókat. Az új X1 is teljesen megújul, ráadásul érkezik a tisztán elektromos verziója is iX1 néven. A bajorok pedig utóbbiról osztottak meg velünk izga
Ilyen is viszonylag ritkán történik, de azért előfordul, hogy nem maga a gyártó, hanem az egyik magas rangú vezetője oszt meg izgalmas információkat, esetleg képeket egy jövőbeli modellről. Ezúttal a Mercedes-Benz vezető tervezője, Gorden Wagener osztott meg egy rajzot közösségi média oldalán, amelyen egy AMG koncepció látható – de kísértetiesen em