Ezzel az árral Németországban a csökkentett környezetvédelmi bónuszra jogosult. A teljes anyag Bejelentették a Volkswagen ID. Buzz árát címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Henrik Fisker neve talán ismerős lehet azoknak, akik az átlagnál egy kicsit jobban követik az autóipar történéseit. A dán-amerikai úriember olyan modelleket tervezett, mint a BMW Z8 vagy éppen az Aston Martin DB9 – hogy csak a leghíresebbeket említsük –, majd később saját néven szeretett volna autókat gyártani. A legismertebb megvalósult modelljük
A magyar autósok 70 százaléka 5 éven belül lecserélné a gépkocsiját. A legtöbben továbbra is benzines járművet választanának (36%) az EY hazai autóhasználók körében végzett reprezentatív kutatása szerint, ez az arány azonban az előző évhez képest 7 százalékponttal csökkent. Ugyancsak enyhül az érdeklődés a dízelautók iránt. 2020-ban a válaszadók 12
Egyetlen megrendeléssel közel harmadával nő a cég villanyautó-flottája. A teljes anyag 1000 E-Transitot rendelt a DPD címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Az utóbbi évek lesajnált Forma-1-es istállója, a Haas óriási lendülettel kezdte az idei versenyszezont. Az első futam után rövid ideig a konstruktőri harmadik helyet is birtokolta, amihez Kevin Magnussen szerint az istálló korábbi mélypontjai is hozzájárultak.
A McLaren ausztrál Forma-1-es pilótája elismerte, néhány éve még türelmetlenül várta, hogy F1-es világbajnoki címet szerezzen. Ehhez azóta sem került közelebb, ám a nehézségekből tanulva kezdett érettebben és türelmesebben gondolkodni.
A vezérigazgató terve heves ellenállást váltott ki. Fotó: VW Herbert Diess, a Volkswagen főnöke formába akarja hozni az autógyártót. Az elfoglalt menedzser most új projektet talált: Áprilisban Diess bejelentette a VW vezetőinek "Heti jegyzeteiben", hogy a csoport új nevéről vita folyik. Erről a Manager Magazin számolt be. Volkswagen és névváltoztat
A frissen aszfaltozott Forma-1-es vonalvezetés felületével több kanyarban is probléma adódott, ezért az illetékesek csütörtökön, az első szabadedzést megelőző éjszakán kénytelenek voltak túlórázni.
Mostanság, amikor a chiphiány és az ezeknek köszönhető korlátozott kínálat, illetve hosszú szállítási határidők nehezítik az autópiac helyzetét, ritkaságok a
A balesettel érintett útszakaszon nincs útlezárás, azonban kérjük, hogy helyszín közelében fokozott figyelemmel közlekedjenek! Illusztráció: police.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Porsche: A kiszállítások öt százalékkal csökkentek az első negyedévben. Fotó: Porsche A Porsche sportautó-gyártó cég a visszaeső eladások ellenére az év elején többet keresett működéséből. Amint azt a társaság szerdán, Stuttgartban kérésre közölte, az első három hónap árbevétele mintegy négy százalékkal, 8,04 milliárd euróra nőtt az előző év azonos
Szép időben kutyát sétáltatni kellemes elfoglaltság, de ha esik az eső vagy hideg van, akkor sok, lakásban élő gazdi kényelmetlenségnek éli meg az állattartással járó kötelezettséget. A Toyota új szabadalma, egy robotplatform erre jelenthet megoldást, ugyanis az eszköz képes önállóan kivinni a kedvencet a szabadba. A kiszivárgott vázlatok alapján a
David Beckhamnek volt stílusa a pályán, magánéletében sem hazudtolta meg magát, neki már rég nemcsak hobbija, hanem mestersége is az autó. Több híres sportoló példája is igazolja, hogy nem rossz döntés istállót alapítani, ahogy tette Jack Brabham, Bruce McLaren, a ralilegenda Sebastien Loeb és a túraautóbajnok Michelisz Norbert. A focisták is autó
Válaszokat vár a Ferrari imolai gumitesztjével kapcsolatban a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), a riválisok szerint ugyanis nem egyértelmű, hogy az olaszok betartották a sportszabályzatban leírtakat akkor, amikor egy eltérő specifikációjú padlólemezt is pályára vittek.