Lewis Hamilton egészen addig nem fogja eldönteni, hogy folytatja-e a versenyzést a Forma-1-ben, amíg nem látja, milyen eredményt hoz a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) belső vizsgálata – számolt be róla a BBC.
A Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ két napon keresztül, 2022. január 10-én és 11-én ismét kiemelten ellenőrizte a budapesti buszsávok használatát. (Képünk illusztráció - Forrás: BKK) A rendőrök az autóbuszsáv jogosulatlan használata miatt 60
Nem újdonság, hogy generációról generációra növekednek az autók, sőt, az sem, hogy egyre erősebbek lesznek. Nem kivétel ez alól az új Ford Ranger sem, amely a V6-os dízelmotorral és a négyhengeres turbómotorral a 250 lóerő környéki/feletti régiókat is feltérképezi. De lehet, hogy ez még csak a kezdet…
Nagyjából tizenöt év telt el azóta, hogy először autós magazin szerkesztése céljából ragadtam billentyűzetet. Akkoriban az egyik sláger téma volt a levegő nélküli abroncs, amely témakör sok tanulmányt is szült ugyan, de sorozatgyártású megvalósítást azóta sem láttunk. Most a Hankook van soron, aki rögtön saját négykerekű tanulmányt is hozott az ötl
A 2018-as bevezetése óta több mint 260 000 példányban elkelt C5 Aircrossnak a kompakt SUV-k erős verseny jellemezte szegmensében helykínálatával, variálhatóságával és főleg a kategóriában egyedülálló kényelmével sikerült felhívnia magára a figyelmet. A márka egyterűeknél szerzett tapasztalatait és tudását kamatoztatja az immár a Citroën védjegyének
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a kormány mindig is kiemelt támogatást biztosított a nemzetközi piacokra kilépő és ott sikereket elérő magyar vállalatoknak. "Most olyan sikertörténet indul el, amelynek keretében egy magyar építőipari vállalat a valaha volt legnagyobb magyar útépítési projektet valósítja meg a
2019-ben lehetőséget kapott a Red Bull Racing csapatától, Pierre Gaslyval azonban akkor nem voltak elégedettek az energiaital-gyárosok, így a fiatal pilótának az elmúlt két szezonban az AlphaTaurinál kellett bizonyítania. A francia nem is vallott szégyent, lényegében a hátán vitte a csapatot 2021-ben is, saját bevallása szerint viszont ehhez az is
Az autózás szerelmesei számára a brit Noble márka valószínűleg nem teljesen ismeretlen. A középmotoros sportautókat gyártó manufaktúra legfőbb célja mindig is a vezetés élményének hajhászása volt, és nincs ez másként a most bemutatkozott, vadonatúj modelljüknél sem. Az M500 névre keresztelt újdonság a látványosabb formák és a modernebb megoldások m
A Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ két napon keresztül, 2022.
Egy feltöltéssel 1000 kilométer, ráadásul minimális áramfogyasztás mellett. Olyan minimális, hogy ha a kilowattokat átszámítanánk benzinre, 1 literes fogyasztás jön ki 100 kilométerre. Fotók: Mercedes A Daimler rekordtávolságú és viszonylag alacsony energiafogyasztású elektromos autókat tervezett. Ennek érdekében az autógyártó a világ legnagyobb t
Rég elmúltak már azok az idők, amikor a funkció volt egy autó legfontosabb jellemzője, és a forma csak ezt tette még kívánatosabbá. Gondoljunk csak az olyan terepjárókra, mint a Mitsubishi Pajero vagy a Nissan Patrol, melyek hatalmas létraalvázzal, strapabíró futóművel és bitangerős hajtással rendelkeztek, hogy vígan elboldoguljanak a keményebb ter
Minden versenyhétvége után jegyzeteket készített, és próbált tanulni minden egyes szituációból a 2021-es Forma-1-es idény során Mick Schumacher. A német versenyző úgy érzi, a körülményekhez képest jó munkát tudott végezni első szezonjában.
A fejlesztéssel olyan online platform jön létre, amelyen keresztül az áramszolgáltató az elektromos hálózatban keletkezett többletet értékesíteni tudja. A közlemény szerint a felhasználó, vagyis az elektromos autó tulajdonos olcsóbban juthat áramhoz, ha ezen a felületen keresztül vásárolja meg az energiát. A "Komplex energetikai menedzsment és tár
Német sajtóértesülések szerint egyre nagyobb az esélye arra, hogy a Volkswagen Csoport nemcsak motorszállítóként, hanem saját csapatokkal kíván részt venni a Forma-1-ben két gyártójával, az Audival és a Porschéval.
A szakember szerint a környezetszennyezés kapcsán aránytalanul került fókuszba az autóközlekedés. A világ károsanyagkibocsátásból ugyanis csupán 4-6 % jut az autózásra, teljes közlekedésből is csak 18%, miközben a lakossági fűtés 20 százalékban szennyezi a környezetet. A mezőgazdasági kibocsátás 12 és 20 százalék között mozog. „Felelősséggel mondom
Egy kamion ütközött személyautóval az M0-ás autóút 52-es kilométerénél, az M4-es autópálya felé vezető oldalon, a péceli lehajtó közelében. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egység áramtalanította a járműveket. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom. További autós tartalma
A MotoGP kategória hétszeres vb-győztesének szerződtetését a GT-sorozat weboldalán jelentették be csütörtökön. A 42 éves Rossi a tavalyi idény végén intett búcsút a gyorsaságimotorozásnak, legendássá vált 46-os rajtszámát azonban magával viszi az autósportba. A GT World Challenge-ben hosszútávú versenyeket rendeznek a mezőnynek, amely többek közöt
A legfrissebb hírek szerint pénteken találkozik majd a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) decemberben megválasztott új elnökével Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. Úgy hírlik, a német istállónál Michael Masi versenyigazgató leváltását szeretnék elérni.
Oroszországban szigoríthatják a büntetését a közlekedési szabályokat „visszaesőként” figyelmen kívül hagyó, vakmerő sofőröknek. A törvényjavaslatot már benyújtották a Dumában. Az új szankciók azokat a gátlástalan autósokat érintik, akiket a megengedettnél 60 km/h-val nagyobb sebességű gyorshajtás vagy a szembejövő sávban haladás miatt korábban megf
Steiner Attila elmondta: a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázatán a nettó vételár fele, de legfeljebb 500 ezer forint támogatás nyerhető el. A Klíma- és természetvédelmi akciótervhez kapcsolódó pályázat vissza nem térítendő támogatása a belvárosi térségekben szállítási tevékenységet, vagy gyakori utazás
A 2024 és 2034 közötti időszakra az Orosz Posta legalább 1,336 milliárd rubel állami támogatást igényel, ami segít ellensúlyozni az önvezető flottára való átállás költségeit. A vezető nélküli gépjárművek értéke jelentősen meghaladja a hagyományos teherautók árát, és az átmeneti időszakban nem lehet spórolni a sofőrök fizetésén. 2024-ben 25 darab ve
A Honda közzétette az új generációs HR-V kompakt crossover amerikai változatának első előzetes dizájképeit. Az európai változattól külsőleg jelentősen eltérő autó premierje 2022-ben lesz. A képek alapján az amerikai variáns új méhsejt-rácsot, másfajta első lökhárítót kap nagyobb légbeömlőkkel, valamint újratervezett háromrészes LED-es fényszórókat
Távozik az Alpine Forma-1-es csapatától az eddig ügyvezető igazgatóként tevékenykedő Marcin Budkowski – jelentette be az enstone-i istálló csütörtökön.
Tájékoztatást adott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azzal a vizsgálattal kapcsolatban, melyet az Abu Dhabi Nagydíjon történt események nyomán folytat majd le a következő hetekben.
A sportág rajtjánál csak a sebesség számított, aztán képbe jött a tartósság, de csak évtizedekkel az első autóverseny után kezdtek foglalkozni a biztonsággal. Leginkább sorozatos tragédiák után került napirendre, de csak kis lépésekkel javítottak az autóversenyek biztonságán. Többek között néhány túlélő pilótának köszönhetően: a háromszoros világba
A Siusi Alpokban, 2000 méteres tengerszint feletti magasságban először teszteltek egy teljesen elektromos buszt. A jármű - a Mercedes-Benz eCitaro G modellje - egyenetlen és havas utakon is kiválóan vizsgázott. "Ez az első olyan teszt, amelyet egy 18 méter hosszú, tömegközlekedésre szánt, teljesen elektromos busszal hajtottak végre ezen a magasság
Sorra érkeznek a hírek, hogy a különböző autógyártók karbantartási, „restaurálási” programokat indítanak, hiszen már látják, hogy az erőszakos villanyosítással a
A Mercedes Forma-1-es csapatának ifjú versenyzője, George Russell úgy érzi, a 2020-as Szahíri Nagydíjon sikerült elhallgattatnia azokat, akik kételkedtek tehetségében.
Szörnyű dráma rázta meg Alsó-Ausztria déli részét: egy Railjet mozdonyvezetője riadót fújt kedd este. Három embert látott a síneken. A tűzoltók és rendőrök nagy része azonnal útnak indult. A harmadik személy megtalálásához keresőkutyákat, hőkamerákat és helikoptert használtak. "Utólag visszagondolva kiderült, hogy tévedett. Csak a férfi és a lánya
Nincs mit tagadni, az óriás SUV-k joggal kapnak hideget-meleget: a méretes hobbiterepjárok hely- és üzemanyagpazarló mivoltát nehéz észérvekkel alátámasztani, azonban kár volna élből pálcát törni felettük. Hiszen a megalomániának is lehet pozitív oldala, már amennyiben az alkotók ügyesen lövik be az adott modellt. Ezúttal a frissített SsangYong Rex
„Hatalmas megtiszteltetés, hogy a GOOD DESIGN Awards elismerte ezeknek a rendkívüli jelentőségű járműveknek és innovációknak a formatervét.” – mondta SangYup Lee alelnök, a Hyundai globális formatervezési központjának igazgatója. „Ezek a kitüntetések mindennél jobban méltatják a formatervezőink által végzett kiemelkedő munkát: munkatársaink szívüke
Eredetileg csak 6000 példány legyártását tervezte a Toyota a Corolla különleges, Apex Edition változatából a 2021-es modellévre, de a siker láttán a sportváltozatot a kínálatban tartja még egy évig az Egyesült Államokban. Csak az SE és XSE felszereltségekhez lehet kérni a kiegészítő Apex csomagot, amelynek felára 2385-2695 dollár (747-844 ezer fori