Ahogyan arra számítani lehetett, csak a szeptember eleji Olasz Nagydíjon lép életbe a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) új szigorítása, miszerint a továbbiakban nem lehet időmérős motormódokat használni a Forma-1-ben.
Kimi Räikkönen és Daniel Ricciardo szerint korábbi csapattársuk, Sebastian Vettel képes lesz felállni a padlóról, és visszavág majd a nehéz idénykezdet után.
Sebastian Vettel és a Ferrari viszonya láthatóan megromlott az elmúlt időszakban, ezt a feszült rádióbeszélgetések is bizonyítják, illetve már maga a német sem rejti véka alá, hogy nincs minden rendben a csapatnál.
A korábbi Forma-1-es versenyző, Takuma Sato nyerte a 2020-as Indianapolis 500-at. A japán versenyző 2017 után másodszor győzött a legendás versenyen. Fernando Alonso a 21. helyen ért célba.
A hosszú hétvége után elsőként egy új Rolls Royce-nak örülhetünk. Ezúttal nem a Ghostról, hanem a Dawn Silver Bullet-ról szól a hír. Nyilvánosak azok a képek, amelyek a típust természetes élőhelyén, vagyis közúton ábrázolják, hiszen végre elkészült az első ügyfélpéldány.
A Volvo az XC40 újabb olyan variánsait jelentette be, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben elektromos segédletnek örvendenek. A nagyobb újdonságot a tölthető hibrid verzió jelenti. Létezik már plug-in hajtásláncú XC40, T5-nek hívják. A család legújabb tagjával lefelé bővül a kínálat: a T4 jelzésű egység gyengébb és olcsóbb lesz a 15 millió forinto
Nem akar teszt- vagy tartalékversenyző lenni a Forma-1-ben Nico Hülkenberg – a német pilóta versenyezni akar, és jelenleg is több istállóval tárgyalásokat folytat.
Ismét alaposan bevonta a fejlesztési munkákba sztártervezőjét, Adrian Neweyt a Red Bull Forma-1-es csapata – az energiaital-gyárosok gőzerővel dolgoznak azon, hogy felzárkózzanak a Mercedesre.
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője nagyon rosszul éli meg, hogy a koronavírus miatt nem találkozhat barátaival és családjával, azonban a versenyzésre és a bajnokságra ennek ellenére maximálisan koncentrálni tud.
Betartja a Volvo az elektromosítással kapcsolatos terveit, az XC40 kompakt SUV például hamarosan többféle választási lehetőséget kínál majd akkumulátorral felszerelt
Napra pontosan 17 éve, 2003. augusztus 24-én állt rajthoz először a száguldó cirkuszban Magyarország első, és máig egyetlen Forma-1-es versenyzője, Baumgartner Zsolt.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a MotoGP Stájer Nagydíját Spielbergben. Az utolsó kanyarban dőlt el a verseny, amit Maverick Viñales korábban végrehajtott, rendkívül ritkán látható megoldása tett igazán emlékezetessé: a katalán versenyző fék nélkül maradt a célegyenes végén, ezért úgy döntött, hogy leveti magát a 230 km/h-s sebességgel robogó moto
Szinte köztudott, hogy erősen spórolós, mondhatni garasoskodó vagyok, bár sokan inkább a fillérhez kapcsolódó kifejezéssel illetnek. Ez bizony adottság, amit
A McLaren új alapokra helyezi az autógyártását. Érdemes szó szerint értelmezni az előző mondatot, hiszen a legfrissebb hírek egy pehelysúlyú (mégis erős) szénszálas vázról szólnak. Az új szerkezet tervezésekor elsődleges szempont volt a könnyű építés, amivel az elektromos meghajtás okozta tömegnövekedést kívánják kiegyenlíteni.
A korábbi Forma-1-es versenyző, Gerhard Berger szerint Sebastian Vettel jobban tenné, ha az idei szezont követően befejezné a versenyzést a száguldó cirkuszban.
Bár 12 éve nem kezdett ilyen rosszul a Forma-1-ben, Sebastian Vettel azt mondja, nem érez túlzott frusztrációt az elmúlt időszakban elért eredményei miatt.
Négyszer megnyerte már a Forma-1-es Belga Nagydíjat Kimi Räikkönen, a finn pilóta azonban természetesen tisztában van azzal, idén még a pontszerzés is nagyon nehéz lesz jelenlegi csapatával, az Alfa Romeóval.
Jenson Button szerint már nagyon régen nem lehetett látni a Forma-1-ben hasonló fölényt egy csapaton belül, mint amit Max Verstappen mutat a Red Bullnál.
Lassan a végéhez közeledik a nyár (egyes vélemények szerint idén mintha nem is lett volna), de az okos ember már a következő szezonra gondol. Nekik kedveskedik a Ford a hosszú tengelytávú Transit Custom Nugget Plus lakóautóhoz elérhetővé tett, emelhető tetővel.
Rengetegen elkezdtek aggódni, amikor a Ford kerek-perec kijelentette, hogy a jövőben a SUV és crossover modellpalettára akar koncentrálni, hiszen ebből
BMW M340i xDrive beszámolómnak még csak első sorát írom, de már most tartok az olvasói beszólásoktól: történt ugyanis, hogy tavaly decemberben nálam vendégeskedett a minden jóval megkent BMW 330d Touring xDrive tesztautó, amelynél – hozzáteszem, mindvégig objektív voltam – nem fogtam vissza magam a dicséreteket illetően, amit néhányan szóvá tettek.
Szeretné visszavonni fellebbezését a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) stewardjainak Racing Pointtal kapcsolatban hozott döntésének ügyében a Renault Forma-1-es csapata.
A Ferrari ifjú versenyzője, Charles Leclerc azt mondja, nehéz lesz számára visszatérni a Belga Nagydíj helyszínére, Spa-Francorchamps-ba. Hiába nyerte meg az egy évvel ezelőtti futamot, a hétvégét beárnyékolta jó barátja, Anthoine Hubert tragédiája.
Beleolvad a természetbe – hirdeti a szlogen a Jeep Wrangler 4xe Plug-In Hybrid változatáról, vagyis a legendás terepes tölthető hibridjéről. A behavazott sivatagi sziklaormon pihenő Jeepet felülnézetből mutatják meg a videóban, így leginkább az érdeklődés felcsigázására alkalmas a képsor.
Kétségek nélkül merem állítani, hogy a Škoda Octavia mára a magyar utcakép szerves része lett, ami leginkább a nagyszámú céges flottáknak köszönhető, de persze magánvásárlók is szívesen választják. Ilyenformán egy új Octavia bemutatása nem csak a márka és a típus rajongóit érinti, hanem kis túlzással mindenkit, hiszen az előző generációkat a vállal
A Rolls-Royce megmutatta az új Ghost hangulatvilágítással díszített műszerfalát. Ez immár egy olyan részlete az autónak, ami véglegesnek tekinthető, tehát a szériagyártmányokba is változatlan formában kerül.
Max Verstappen, a Red Bull versenyzője úgy érzi, nem a spái versenypálya az, ami a legjobban fekszik autójuknak, azonban bízik benne, hogy erős hétvégét zárhatnak a Belga Nagydíjon.