Érdemes megfigyelni, hogy melyik gyártó milyen hajtási mód(ok)ra szavaz a kizárólag belső égésű motorok helyett. A konnektorról tölthető BMW 545e xDrive szedán például a márka sokadik plug-in hibridje, így a bajorok a napi ingázást elektromos üzemmódban, a hosszabb távokat pedig hibridként viselkedő autókkal képzelik el – legalábbis az előttünk áll
Megérkezett az új Audi S3, a gyártó sportos kompaktja. Az RS3 érkezéséig tart majd a kétféle kivitelben (ötajtós Sportback és négyajtós Sedan) elérhető S3 királysága. A jól ismert 4-hengeres 2.0 TFSI szív 310 lóerőt és 400 Nm-t 'szállít' a hétsebességes S-tronic automatán keresztül az összkerékhajtáshoz. A 0-100-as sprintet így akár 4,8 másodperc a
Kellemetlen esetekről számolt be a Ford: összesen négy kigyulladt plug-in Kugáról érkezett hír. Az első jelek arra utalnak, hogy az akkumulátorok túlhevültek a töltés során. Ezért a gyár arra kérte a tulajdonosokat, hogy ne töltsék autóikat, illetve azokat kizárólag EV Auto módban használják.
Legutóbb júliusban adtunk hírt a Volkswagen ID.4 hamarosan érkező cseh rokonáról. Cikkükben azt ígértük, iskolakezdéskor mutatkozik majd be a Škoda történelmének második elektromos modellje. A csehek enyhítenek a kíváncsiság okozta szenvedéseinken, és néhány fotó kíséretében adatokat is csepegtettek az újdonságról.
Szinte mindegyik kortárs BMW-ből készül M-es változat, de a 3-as széria kombi kivitele valamiért tabunak számított az M GmbH-nál; mostanáig. A BMW Blog információi alapján előrehaladott állapotban van az M3 Touring fejlesztése. A megbízhatónak tekinthető források szerint 2023-ban érkezhet piacra a hiánypótló modell, persze a hivatalos közleményig p
Dicséretes, ahogy használtautó tesztünk aktuális szereplője, illetve annak gazdája gondolkodik az élményautózásról. Amatőr gokartversenyzőként gyorsan megtanulja az ember, hogy milyen
Rekord köridővel kezdi bemutatkozását a frissített Porsche Panamera Turbo, megfutotta a luxusautók közötti leggyorsabb kört a Nürburgring Nordschleifén. A frissítéssel
Valahol törvényszerű a döntés, mégis vegyes érzésekkel fogadjuk a legújabb értesüléseket: nem lesz többé V8-as motorja a Toyotának. A tömeggyártó esetében egyáltalán nem meglepő a leszámolás a nyolchengeressel, de a döntés a Lexust is érinti. A sok henger hosszú időn keresztül a prémiumkategóriás autók egyik kötelező eleme volt, de a szigorodó körn
Kétséges a Kia Stinger hosszú távú jövője, de egy darabig még biztosan velünk marad a koreai GT, tekintettel arra, hogy aligha vezetnek ki néhány hónap után egy frissített verziót – márpedig éppen most kaptunk hírt a ráncfelvarrásról.
Csúnyább véget is érhetett volna az ütközés, állapíthatjuk meg a képek alapján. Bár mindkét autó csúnyán megsérült, a kár szerencsére csak anyagi – igaz, nem szerény... Vessünk csak egy pillantást a balesetben részt vevő járművekre! Általában nem célunk a katasztrófaturizmus népszerűsítése, de az érintett autók ezúttal megérdemlik a figyelmet, ugya
Nyilvánvalóan eddig is számtalan előírásnak és jogi egyezmények kellett megfelelnie az új fejlesztéseknek ahhoz, hogy ténylegesen a forgalomba kerülhessenek. Több
Az E46 kabrióról szóló cikkünket megtalálod , melyet az újságárusoknál, benzinkutakon és nagyobb bevásárlóközpontokban, meg persze is beszerezhetsz. Tesztek, bemutatók,
Kedves Attila, Nagyon dicséretes, hogy az idősebb autójának is szeretne megfelelő karbantartást biztosítani! A felsorolt gyártók közül mindegyik a csúcskategóriát
Visszatér KITT, azaz Michael Knight mesterséges intelligenciával felvértezett négykerekű társa. Ha Önnek egyik név sem mondana semmit, ne csüggedjen, segítünk. Mozifilm készül a 80-as évek egyik legendás tévésorozatából, a Knight Riderből. A szériában az élő szereplők mellett persze fontos szerep jutott egy autónak is. Beszélni is tudott a Pontiac
A Mercedes-Benz S-osztály jó ideje a mércét jelenti a luxuskategóriában. Szűk három éve éltünk utoljára hasonló felütéssel, és most ismét tesz arról a csillagos márka, hogy újra felemlegessük a némi szubjektivitást tartalmazó véleményünket. Hamarosan érkezik a legújabb kiadás, ezúttal a belsőről kaptunk ízelítőt.
Videós tartalommal indítjuk a hétfőt, mert egyszerűen nem tudunk betelni a Ford Bronco terepképességeivel. Ezúton mondunk köszönetet azoknak, akik az izzasztó helyszínekre is magukkal cipelték kameráikat, hogy megörökítsék a hamarosan érkező terepjáró kecses mozdulatait.
Ha autórajongóként nem is vagyunk tisztában a filmvilág történéseivel, néhány esetben elég a logikus gondolkodásra támaszkodnunk. Például az Aston Martin Vantage és DBS Superleggera típusaiból elkészített 007 Edition verziók csak egyetlen dolgot jelenthetnek: hamarosan érkezik a legújabb James Bond-film. A ’Nincs idő meghalni" című epizód a széria
Az International GT Open bajnokság első fordulóját tartották 2020. augusztus 7-9. között a Hungaroringen, a koronavírus járvány miatt sajnos nézők nélkül, zárt kapuk mellett. Normál esetben többezer látogató van a helyszínen ezen a versenyhétvégén, most pedig egy sem lehetett jelen. A versenyt szervező spanyol GT Sportnak és a magyar szervező Főnix
Közel négy év telt el a Ram Rebel TRX koncepció bemutatása óta, a gyártó mostanra készült el a végleges változattal. A Ram 1500 TRX a világ legerősebb és leggyorsabb szériában készülő pickupja lesz, nem kis részben a 6,2 literes V8-asnak köszönhetően. A feltöltött egység 712 lóerőt és 880 Nm-t tesz le az aszfaltra (vagy a földútra).
Olyan kabrió McLarenre vágynak, ami az elektromos meghajtás ellenére sem drágább 200 ezer forintnál? Ha nem kizáró ok a szűkös lábtér, mutatunk egy ígéretes példányt.