A testvérmodell Hyundai Kona premierje után bő egy héttel bemutatkozott a Kia Stonic is. A Renault Captur, Nissan Juke és Opel Mokka X kategóriájában induló kis crossover teljesen új platformon született meg, és egészen színes motorpalettával lesz elérhető - hamarosan már nálunk is.
Pontosan hat évvel ezelőtt nyílt lehetőségünk a Kia Picanto akkoriban új, második generációjának tesztelésére, mostanra pedig már túl vagyunk a vadonatúj, immár harmadik generációs Picanto első tesztjén. Az aktuális Picanto a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozott be a nagyközönség előtt, és nekünk első ízben rögtön a csúcsváltozatot volt szerencsénk vallatóra fogni. Lássuk, miben is hozott újat…

Láttuk már magától beparkolni, pókemberrel önvezetni, talpat masszírozni, most pedig szemügyre vehetjük teljes valójában, profilból. Persze a sötétített kép minden részletet nem fed fel, de annyit éppen, ami az Audi A8 új generációja számára elegendő egy perc hírnévhez. A luxusmodell bevezető kampánya a finom technikai részletekre helyezi a hangsúlyt, de kétségünk ne legyen: műszaki szempontból is…

A Volvo nagyon komolyan veszi a hibrid és elektromos palettája bővítését. A vállalat ma bejelentette, hogy 2019-től minden új modelljükben lesz elektromotor.

Olvasóink közül bizonyára sokan emlékeznek még a BMW által tavaly ősszel bemutatott X2 Concept-re, mely ugyan még magán viselte a tanulmányautók jellegzetes, extravagáns megoldásait, de már akkor sem volt nehéz belelátni, hogy milyen lesz a sorozatgyártású verzió. A most nyilvánosságra került formatervezési minták után pedig gyakorlatilag semmilyen titok nem maradt: ilyen lesz a BMW X2.

A Subaru Impreza legújabb generációja a tengerentúlon már több mint egy éve bemutatkozott, ám Európában egészen mostanáig kellett rá várnunk. A japánok azonban végre lerántották a leplet az öreg kontinensre szánt kivitelről is, ám egyelőre csak két fotót osztottak meg velünk. Nagy meglepetésre persze ne számítsunk, ugyanazokat a formákat kapjuk, mint az amerikaiak, csupán az ilyenkor szokásos apró…

Az Euro NCAP szakemberei fáradhatatlanul törik az autókat, hogy hasznos információkkal láthassák el a vásárlókat. Ezúttal hét új modellt tettek próbára, melyek között egy kisautótól kezdve a kompaktokon, a középkategóriásokon és egy SUV-n át még sportautót is találunk. Nézzük, ezúttal milyen eredmények születtek.

Hét autót zúzott le az Euro NCAP, hogy biztos képet kaphassunk. A Volkswagen termékeitől megszoktuk az 5 csillagot, a Mustang viszont csak egyel kapott jobbat.
Már hazánkban is elérhető a SEAT ötödik generációs kisautója. Az új Ibiza minden eddiginél vagányabb és sportosabb lett. Meghajtottuk, lássuk mit tud a valóságban!
Az 2017-es év a villámos márka számára sokat ígér, a Peugeot-s mennyegző érdemeként 3+1 modell is csúcshódításra készül, ez alkalommal pedig az importőr jóvoltából a Crossland X-et foghattuk egy menetpróba erejéig vallatóra a Budapest-Pozsony autópálya szakaszon, hogy megérkezve a WaterWorks Múzeumba, a világpremier előtt, mi magunk is szemügyre vehessük az új GrandlandX-et. A villámos márka…

A BMW i3 nagykapacitású akkumulátorát használja a Torqeedo márka, hogy elektromos motorcsónakját elegendő erővel lássa el. Így a bajor modell ténylegesen új utakra evezett, a kollaboráció gyümölcsével pedig akár a Balatonon is lehet majd csapatni.

A Mercedes-Benz már természetesen évtizedek óta komoly terepjárós modellcsaláddal rendelkezik, azonban ezúttal a korábbi pletykákkal, hírekkel összhangban bővül a stuttgartiak 4x4-es flottája. Az új tag nem más, mint a platós terepjáró, azaz egy pickup, amely az X-osztály elnevezéssel indul útnak bő egy hónap múlva.

11 évesen, 36 ezer kilométerrel néztük meg, hogy milyen a svédek második generációs S40-ese. Használt helyett inkább kuriózumnak számító autó következik!
Nem egyszerű a formatervezők dolga, amikor egy kisbuszról van szó, de a szakemberek kezét egyre kevésbé kötik gúzsba a gyártók, így manapság már – a dobozformát leszámítva – egyre látványosabb és egyedibb négykerekűek születnek meg ebben a kategóriában is. A Ford Tourneo Custom már eddig is a formásabb modellek közé tartozott, de a kissé váratlanul, ám tulajdonképpen időben érkező, és igencsak…
Vennél olyan autót, amit szinte csak sztárok hajtottak? Nem celebek, valódi sztárok, mint Tom Cruise, vagy Cameron Diaz. Persze autónak már nem biztos, hogy jó.
Nem egyszerű a formatervezők dolga, amikor egy kisbuszról van szó, de a szakemberek kezét egyre kevésbé kötik gúzsba a gyártók, így manapság már – a dobozformát leszámítva – egyre látványosabb és egyedibb négykerekűek születnek meg ebben a kategóriában is. A Ford Tourneo Custom már eddig is a formásabb modellek közé tartozott, de a kissé váratlanul, ám tulajdonképpen időben érkező, és igencsak…
A magyarok már számtalanszor bizonyították leleményességüket, és így van ez a Lupa-tónál is. Ha már nincs tengerünk, megépítjük a saját homokos strandukat, amelyhez az ibizai hangulatot ezúttal a Seat vadonatúj kisautója hozta el. Az Ibiza az első a konszern új generációs kisautóinak sorában.

Egy hét múlva kezdődik csak a vizes vb Budapesten, de már ma elkezdik lezárni az érintett útszakaszokat. Egyelőre nem tragédia, de este kicsit nehezebb lesz közlekedni.
A fedélzeti kamera mára szinte általánossá vált az autózás világában, hiszen a legtöbb fejlett biztonsági és vezetéstámogató asszisztens ezt a megoldást használja az autó környezetének érzékelésére. Ezek között persze vannak kevésbé fejlett, és csúcstechnológiát képviselő kivitelek is, és azt hiszem nem kérdés, hogy a Volvo ezek közül az utóbbit képviseli. Ezt pedig most egy igazán érdekes…

Képzeljük el egy pillanatra, hogy a közlekedés megmarad a lovaskocsik szintjén, de a technológia azért mindeközben fejlődik – nem egyszerű feladat, de a Camal legújabb tanulmánya azért segít közelebb hozni ezt a fantáziaképet. A dizájnstúdió egy hibrid járművet alkotott meg, amely azonban nem egy belső égésű, és egy elektromos motorból áll össze: a Viva tulajdonképpen egy lovaskocsi, mely azonban…

Európa a szuperautók egyik legfőbb piaca. Egy főre viszonyítva messze több villámgyors és méregdrága sportautó kel el nálunk, mint Amerikában vagy Kínában. És még mindig van, hova fejlődni: a tavalyi évhez képest például várhatóan 20 százalékkal növekednek a kategória eladásai.

Hamburgban most elég nagy a felfordulás, a G20-csúcstalálkozó miatt nagyjából 100-ezer tüntető van a városban, akik néhány vadiúj Porschét is felgyújtottak.