2017. október 23. hétfő

okt. 23
10:17
Verstappen: Ez az „idióta” bíró mindig ellenem ítél (F1világ)
Rendkívül dühösen nyilatkozott a Forma-1-es Amerikai Nagydíjat követően Max Verstappen. A holland szerint az „idióta” bíráskodással tönkreteszik a sportot. Tovább »
okt. 23
10:19
Ricciardo: Tudtam, hogy vége lesz (F1világ)
Daniel Ricciardo, a Red Bull versenyzője a futam elején remek show-t mutatott be Valtteri Bottasszal együtt, azonban hamar véget ért számára a verseny. Tovább »
okt. 23
10:21
Alonso úgy érzi, fenséges” teljesítményt nyújtott (F1világ)
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso elárulta, úgy érzi „fenséges” teljesítményt nyújtott a hétvégi Amerikai Nagydíjon, éppen ezért hihetetlen számára, hogy műszaki probléma miatt ismét nem jutott el a kockás zászlóig. Tovább »
okt. 23
12:42
Exkluzív szériával hallat magáról a Porsche Macan (Autónavigátor)
Miközben porschééknél minden az új Cayenne-ről szól, a Macan egy, az alapmodellnél éppen kétszer drágább szériával tudatja létezését.
okt. 23
13:33
A Mercedes elárulta, csalódott-e Verstappen új szerződése miatt (F1világ)
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff azt mondja, nem érez szomorúságot amiatt, hogy Max Verstappen 2020 végéig meghosszabbította szerződését a Red Bull Forma-1-es csapatával. Tovább »
okt. 23
15:42
Lengyelországban nyit akkumulátorgyárat az LG Chem (Autónavigátor)
Az elektromos járművek iránt megnövekedett kereslet magával húzza az akkumulátorok egyre nagyobb mértékű gyártását is. Emiatt az LG Chem Európa legnagyobb üzemét húzza fel a jövő év során Lengyelországban.
okt. 23
16:18
Az F1-es pontverseny állása 17 futam után (F1világ)
Lewis Hamilton vasárnapi győzelmének köszönhetően a Mercedes Forma-1-es csapata bebiztosította sorozatban negyedik konstruktőri elsőségét. Tovább »
okt. 23
18:30
Hivatalos: Hartley indul Kvyat helyett Mexikóban! (F1világ)
Nem indulhat a hétvégi Mexikói Nagydíjon a Toro Rosso versenyzője, Daniil Kvyat – az orosz versenyző helyett Brendon Hartley kap majd lehetőséget. Tovább »
okt. 23
18:48
Régi az autód? Fizess többet, ha Londonba hajtasz! (Autónavigátor)
Egyelőre extra behajtási díjjal szorítja ki a korszerűtlen autókat London, de 2040-től nem is lehet belső égésű motoros autókat értékesíteni Nagy-Britanniában.
okt. 23
19:36
Az F1-es Amerikai Nagydíj legjobb fotói (F1világ)
Szokásunkhoz híven megmutatjuk a hétvégi Forma-1-es verseny legjobb fotóit! Tovább »

2017. október 24. kedd

okt. 24
6:12
El nem, csak kikopni tud - Opel Astra Classic (Autónavigátor)
Hazánk egyik kedvence már kihalófélben van, ma leginkább szükségautónak jó az F Astra. Közel hibátlan példányt próbáltunk, egy valami viszont nagyon hiányzik, amitől még annyira se kelendő.
okt. 24
8:48
Brawn gondolkodik a pénteki edzésnapok törlésén (F1világ)
A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn elárulta, a királykategória új tulajdonosa fontolóra vette a versenyhétvégék kétnaposra szűkítését, hogy még több versenyt tudjon beiktatni a versenynaptárba. Tovább »
okt. 24
9:18
Ha lesz rá igény, akkor jönnek az elektromos Daciák (Autónavigátor)
A cég ügyvezetője, Jean-Christophe Kugler elárulta, hogy készen állnak a villanyautók értékesítésére. Ha az ügyfelek igénylik, akkor jönni fognak az elektromos változatok is.
okt. 24
9:57
Nem vesz fel több rendelést Európában az Opel az Ampera-e-re (Auto Pult)
Az Opel Ampera-e már szerkesztőségünk garázsában is tett egy rövidebb látogatást, és bár azóta már bemutatkozott a vadonatúj Nissan Leaf, ár/érték arányban még mindig az egyik legjobb elektromos autó a piacon a villámosok modellje. A németek azonban „nehéz” helyzetbe kerültek, ugyanis a gyártó arra utasította a kereskedőket, hogy ne vegyenek fel több rendelést az autóra.
okt. 24
10:27
Nem akarja kirúgni a csapatfőnököt a Ferrari elnöke (F1világ)
A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne azt mondja, az olasz istálló elmúlt időszakbéli kudarcaiért egyetlen embert hibáztatni ostobaság – a szakember leszögezte, nem akarja leváltani Maurizio Arrivabene csapatfőnököt. Tovább »
okt. 24
10:51
Nem vesz fel több rendelést Európában az Opel az Ampera-e-re (Auto Pult)
Az Opel Ampera-e már szerkesztőségünk garázsában is tett egy rövidebb látogatást, és bár azóta már bemutatkozott a vadonatúj Nissan Leaf, ár/érték arányban még mindig az egyik legjobb elektromos autó a piacon a villámosok modellje. A németek azonban „nehéz” helyzetbe kerültek, ugyanis a gyártó arra utasította a kereskedőket, hogy ne vegyenek fel több rendelést az autóra.
okt. 24
12:06
Az új Megane család (F1világ)
Ígéretes név, karizmatikus forma: bátran kijelenthető, hogy a négyajtós Megane a típuscsalád legízlésesebb darabja, szemet gyönyörködtető összképpel. Tovább »
okt. 24
12:21
A legélvezetesebb Porsche 911? Bemutatkozott a puritán Carrera T (Auto Pult)
A Porsche a tegnap leleplezett 911 Carrera T modellel feleleveníti az 1968-as 911 T puritán koncepcióját: alacsonyabb tömeg, rövidebb áttételezésű manuális váltó és mechanikus önzáró differenciálművel kiegészített hátsókerékhajtás a nagyobb teljesítmény és az intenzívebb vezetési élmény érdekében. Az új, egyedi megjelenésű modell a 911 Carrera alapjaira épül és 370 lóerőt (272 kW-ot) teljesít. A…
okt. 24
12:24
Látványterven a Polestar 1 Shooting Brake (Autónavigátor)
Alig rántották le a leplet a Polestar csúcs hibridjéről, máris elkészült egy virtuális látványterv a kombi, pontosabban Shooting Brake változatáról.
okt. 24
12:39
Az új Megane család (x) (F1világ)
Ígéretes név, karizmatikus forma: bátran kijelenthető, hogy a négyajtós Megane a típuscsalád legízlésesebb darabja, szemet gyönyörködtető összképpel. Tovább »
okt. 24
14:30
Begurult a Porsche legolcsóbb puritán túrakupéja (Autónavigátor)
Jobb tömeg/lóerő arányt, rövidebb áttételezésű váltót, mechanikus önzáró diffit és számos egyedi kiegészítőt kap a Porsche 911 Carrera T.
okt. 24
15:03
A legélvezetesebb Porsche 911? Bemutatkozott a puritán Carrera T (Auto Pult)
A Porsche a tegnap leleplezett 911 Carrera T modellel feleleveníti az 1968-as 911 T puritán koncepcióját: alacsonyabb tömeg, rövidebb áttételezésű manuális váltó és mechanikus önzáró differenciálművel kiegészített hátsókerékhajtás a nagyobb teljesítmény és az intenzívebb vezetési élmény érdekében. Az új, egyedi megjelenésű modell a 911 Carrera alapjaira épül és 370 lóerőt (272 kW-ot) teljesít. A…
okt. 24
15:39
Ilyen a világ legdrágább videojáték kontrollere (videó) (Auto Pult)
Egy autós videojáték a vezetés szerelmesi számára is kellemes perceket tud szerezni – főleg, ha egy szimulátorról van szó –, de amennyiben lehetne választani, azért mindenki inkább a valóságra szavazna. Kivéve egy POG becenévre hallgató fiatalembert, aki az autózásnak és a játékoknak egyaránt megszállottja, és bár áll a garázsában egy Lamborghini Aventador, ő azt inkább távirányítónak használja a…
okt. 24
16:33
Drive2Save teszt – app az apadó üzemanyagköltségekért (Auto Pult)
Napjainkban már nem irreális elvárás, hogy autónk állapotát és adatait okostelefonunkon keresztül tudjuk ellenőrizni, mégis kevés gyártó kínál ilyen lehetőséget. Nemrég egy egyszerű, de nagyszerű szerkezet járt nálunk, ami szinte mindenki számára lehetővé teszi mindezt, sőt, ennél is többre képes, ráadásul megrendelésével ingyenesen férünk hozzá az Allianz Assistance 24 szolgáltatáshoz is,…
okt. 24
17:03
Renault: Le a kalappal Sainz előtt (F1világ)
Parádés teljesítményt nyújtott Austinban a Renault csapatával első versenyét teljesítő Carlos Sainz – a spanyol tehetség értékes pontokat szerzett a francia istállónak. Tovább »
okt. 24
17:27
Újabb ízelítőkön a Nissan elektromos crossover tanulmánya (Auto Pult)
A Nissan már korábban közzétett egy videót, mely a Leaf alapjaira épülő crossoverük előfutáráról árulkodott nekünk, most pedig egy újabb kisfilmen láthatjuk, ahogy a robotok éppen "kifaragják" a tanulmányt. Ezúttal már biztosra vehetjük, hogy egy crossoverről van szó, ami amellett, hogy teljesen elektromos lesz, önvezetés terén is igen fejlett rednszerekkel rendelkezik majd.
okt. 24
17:36
Zagatóék gyönyörű shooting brake-et alkottak (Autónavigátor)
Hosszú fara ellenére csak kétajtós, kétüléses a Zagato legújabb kombija: olyan igazi shooting brake. Erősen limitált lesz a csoda-Vanquish.
okt. 24
18:03
Ilyen a világ legdrágább videojáték kontrollere (videó) (Auto Pult)
Egy autós videojáték a vezetés szerelmesi számára is kellemes perceket tud szerezni – főleg, ha egy szimulátorról van szó –, de amennyiben lehetne választani, azért mindenki inkább a valóságra szavazna. Kivéve egy POG becenévre hallgató fiatalembert, aki az autózásnak és a játékoknak egyaránt megszállottja, és bár áll a garázsában egy Lamborghini Aventador, ő azt inkább távirányítónak használja a…
okt. 24
18:05
Újabb ízelítőkön a Nissan elektromos crossover tanulmánya (Auto Pult)
A Nissan már korábban közzétett egy videót, mely a Leaf alapjaira épülő crossoverük előfutáráról árulkodott nekünk, most pedig egy újabb kisfilmen láthatjuk, ahogy a robotok éppen "kifaragják" a tanulmányt. Ezúttal már biztosra vehetjük, hogy egy crossoverről van szó, ami amellett, hogy teljesen elektromos lesz, önvezetés terén is igen fejlett rednszerekkel rendelkezik majd.
okt. 24
18:07
Drive2Save teszt – app az apadó üzemanyagköltségekért (Auto Pult)
Napjainkban már nem irreális elvárás, hogy autónk állapotát és adatait okostelefonunkon keresztül tudjuk ellenőrizni, mégis kevés gyártó kínál ilyen lehetőséget. Nemrég egy egyszerű, de nagyszerű szerkezet járt nálunk, ami szinte mindenki számára lehetővé teszi mindezt, sőt, ennél is többre képes, ráadásul megrendelésével ingyenesen férünk hozzá az Allianz Assistance 24 szolgáltatáshoz is,…
okt. 24
18:21
Nem az M részlegen múlik a BMW hiperautójának megalkotása (Auto Pult)
A BMW rajongóinak nagy szívfájdalma lehet, hogy míg a nagy német konkurensek mind rendelkeznek kőkemény sportautóval, addig a bajorok eddig nem adták be a derekukat. Most azonban kiderült, hogy mindez nem az M részlegen múlik, ugyanis a BMW sportváltozatokért felelős mérnökeinek szintén nagy álma, hogy elkészíthessenek egy igazi sportmodellt, mely nem a márka egyik meglévő modelljére alapul – a…
okt. 24
19:42
A BMW elkészítheti a Mercedes Project One ellenfelét (Autónavigátor)
Sokkolta az autósvilágot a Mercedes Project One megjelenése, a módosított Forma-1 technikára épülő szuperautó viszont ellenfelet is kaphat, méghozzá a BMW-től
okt. 24
19:48
Verstappen azt mondja, nem akart megbántani senkit (F1világ)
Max Verstappen azt mondja, nem akart senkit megsérteni akkor, amikor a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenybíróját, Garry Connellyt „idiótának”, majd „mongolnak” nevezte. Tovább »
okt. 24
19:50
Alonso a mezőny végéről rajtol majd Mexikóban (F1világ)
Nehéz hétvége vár Mexikóban Fernando Alonsóra és a McLaren Forma-1-es csapatára: a spanyol versenyző várhatóan a mezőny végéről rajtol majd. Tovább »
okt. 24
20:21
Alonso úgy érzi, „fenséges” teljesítményt nyújtott (F1világ)
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso elárulta, úgy érzi „fenséges” teljesítményt nyújtott a hétvégi Amerikai Nagydíjon, éppen ezért hihetetlen számára, hogy műszaki probléma miatt ismét nem jutott el a kockás zászlóig. Tovább »
okt. 24
21:03
Nem az M részlegen múlik a BMW hiperautójának megalkotása (Auto Pult)
A BMW rajongóinak nagy szívfájdalma lehet, hogy míg a nagy német konkurensek mind rendelkeznek kőkemény sportautóval, addig a bajorok eddig nem adták be a derekukat. Most azonban kiderült, hogy mindez nem az M részlegen múlik, ugyanis a BMW sportváltozatokért felelős mérnökeinek szintén nagy álma, hogy elkészíthessenek egy igazi sportmodellt, mely nem a márka egyik meglévő modelljére alapul – a…

2017. október 25. szerda

okt. 25
6:06
Apu vedd meg! - Hyundai i30 kombi teszt (Autónavigátor)
Járt már nálunk az új i30 legerősebb benzinese, ezúttal a családbarátabb kivitelben és manuális váltóval tettük próbára. Ő a kompakt kombik arany középútja.
okt. 25
7:21
FIA: Felül kell vizsgálni a büntetési folyamatot (F1világ)
Max Verstappen hétvégi esete után Ross Brawn, az FIA sportigazgatója úgy gondolja, új rendszert szükséges kidolgozniuk ahhoz, hogy az incidensek során jó döntést tudjanak hozni. Tovább »
okt. 25
8:27
Brawn: Felül kell vizsgálni a büntetési folyamatot (F1világ)
Max Verstappen hétvégi esete után Ross Brawn, az FIA sportigazgatója úgy gondolja, új rendszert szükséges kidolgozniuk ahhoz, hogy az incidensek során jó döntést tudjanak hozni. Tovább »
okt. 25
9:00
Rosberg távozása és egy új diéta miatt lett jobb Hamilton (F1világ)
A Mercedes háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton azt mondja, Nico Rosberg visszavonulásának, valamint egy speciális diétának köszönhetően sikerült jobb formába lendülnie 2017-ben. Tovább »
okt. 25
9:12
Lehet szíj, lehet lánc, a vezérlés mindenképp figyelmet igényel (Autónavigátor)
Vezérlés minden belső égésű motorban van: lehet szíjas, láncos, de még fogaskerekes is. Mindre igaz, hogy figyelmet igényel. Főként a szíj és a lánc.
okt. 25
9:14
Több ország is betiltja a belsőégésű motoros autókat (Autónavigátor)
Egyre több ország tervezi, hogy végleg betiltja a benzin és dízelüzemű járműveket. 2030-ra komolyan megváltozik az európai géppark.
okt. 25
10:39
Red Bull: Nem adunk több esélyt Kvyatnak (F1világ)
Nem ad több lehetőséget a Red Bull Daniil Kvyatnak, így könnyen lehet, hogy az orosz versenyző Forma-1-es pályafutása véget ért. Tovább »
okt. 25
10:51
A Mazda3 (közel)jövője – itt a Kai koncepció (Auto Pult)
A Mazda jelenlegi, KODO névre keresztelt formanyelve szinte osztatlan sikert aratott, így nem csoda, hogy a japánok ezen az úton kívánnak továbbmenni, és csak finomabb változtatásokon kereksztül szeretnének hozzányúlni ezekhez a formákhoz – ahonnan még van visszaút, ha a vásárlóknak mégsem tetszene. Tokióban végre bemutatkozott a Kai névre keresztelt tanulmány, mely a következő generációs 3-as…
okt. 25
11:36
Megépítették az új G-osztályt, neked is lehet (Autónavigátor)
Még nem tudni pontosan, mikor jön az új G-osztály, de ha valaki nagyon nem tud várni, átépíttetheti a saját olyanra, mintha új lenne. És még könnyebb és erősebb is lesz.
okt. 25
12:03
Elelktromos crossover Leaf alapokon – íme, a Nissan IMx tanulmány (Auto Pult)
Néhány kedvcsináló fotón és videón már láthattuk a Nissan teljesen elektromos crossoverének előfutárát, ám most végre teljes valójában bemutatkozott az IMx névre keresztelt koncepció, amely a Leaf alapjaira épül. Egyelőre egy ízig-vérig tanulmánnyal van dolgunk, de reméljük, hogy ez csak a kezdet, és hamarosan a szériagyártású verzióval is találkozhatunk majd.
okt. 25
12:39
Retró hangulat – bemutatkozott a Honda Sports EV koncepció (Auto Pult)
A Honda már korábban elárulta, hogy érkezik a Frankfurti Autószalonon bemutatott Urban EV sportos testvére. Akkor még csak egy rajzon láthattuk az autót, de már abból is egyértelműnek tűnt, hogy stílusát tekintve a Sports EV követi majd a városi mini által megkezdett utat. Legnagyobb örömünkre ez valóban így történt, így az újdonság egy igazi kis retró sportautó lett.
okt. 25
12:51
Massa: Kubicának lennének gondjai, ha visszatérne (F1világ)
A Williams versenyzője, Felipe Massa szerint Robert Kubicának lennének problémái akkor, ha visszatérne a Forma-1-be. A brazil szerint az ülésére szintén esélyes Paul di Resta sem lenne jó választás. Tovább »
okt. 25
14:42
Jövedéki adóval is terhelnék a fizetős villanyautó-töltőket (Autónavigátor)
Villanyautózni nem csak az ingyenes töltés, az olcsó lakossági áramtarifa miatt is olcsó. Üzemanyagként azonban jövedéki adó lehetőséget lát benne az állam.
okt. 25
15:21
Szériába vele – ilyen lenne a Mazda négyajtós kupéja (Auto Pult)
A Mazda nem csak a következő generációs kompaktjának előfutárával készült a Tokiói Autószalonra, ugyanis egy jóval izgalmasabb tanulmányt is elvittek a seregszemlére a gyáriak. A Vision Coupe névre keresztelt modellel kapcsolatban pedig csak remélni tudjuk, hogy előbb vagy utóbb sorozatgyártásban is bemutatkozik, ugyanis vétek lenne elpazarolni egy ilyen gyönyörű formatervet.

Keresés