A Land Rover Range Rover családjának legújabb tagjaként egy rövid időre a Velar vette át a legmodernebb testvérnek járó címet. Azonban az angolok nem sokáig hagyták ezt ennyiben, ugyanis bemutatták a frissített Range Rover Sportot, amely nem csak a külső és az utastér tekintetében újult meg, hanem a hajtáslánc-kínálat terén is – megérkezett a konnektorról tölthető hibrid kivitel, és még gyorsabb…
Ahogyan az elmúlt hetekben megszokhattuk, e héten is a benzinnel autózók járnak jobban, bár a benzin csak fele annyival lesz olcsóbb, mint amennyivel a gázolaj drágább lett.
A kínálat messze leggyengébb, de közel sem legolcsóbb motorjával érkezett hozzánk tesztre az Opel Insignia új generációja. Éppen ideje volt, hiszen így a 260 lóerős benzines és az átmeneti csúcsdízel után megtudhattuk, hogy mi lakozik tíz millión innen, az elérhető cégautós magasságban. Nem csalódtunk.
Az M0-ás autóút befejező, összekötő szakaszára még 2010-ben készítettek tervezetet, a kivitelezésre viszont csak most írták ki a pályázatot. Így viszont már biztos, hogy néhány éven belül összeér az M0 két vége
A kínálat messze leggyengébb, de közel sem legolcsóbb motorjával érkezett hozzánk tesztre az Opel Insignia új generációja. Éppen ideje volt, hiszen így a 260 lóerős benzines és az átmeneti csúcsdízel után megtudhattuk, hogy mi lakozik tíz millión innen, az elérhető cégautós magasságban. Nem csalódtunk.
A SUV őrület az Euro NCAP-nél is külön kategóriát teremtett, így a szabaidő-autókat külön csoportba is sorolják. A Velar most ezek koronázatlan királyaként teljesített a törésteszten.
Az amerikai vásárlók bizalma megingott a Volkswagen dízelbotránya miatt. Ám az amerikai vásárlókra szüksége van gyártónak, így olyat kínál, amit más nem.
Az autógyártók már többször is elkövették azt a hibát, hogy legújabb, még be sem mutatott típusaikról előre elkészíttették a méretarányos modelleket, majd azokat valaki lefotózta és felrakta az internetre. Ezt történhetett most az Audival is, ugyanis az online forgatagban feltűnt két fotó, melyek szinte biztosan az érkező, új generációs A7 méretarányos modellautóit mutatják meg nekünk – igaz, túl…
Azt hiszem senkinek nem jelent újdonságot, hogy a hobbiterepjárók piaca továbbra is virágzik, az autógyártók pedig nem győzik követni a vásárlói igényeket. A legtöbb márka kínálatában már legalább egy, de inkább kettő vagy három SUV-t találhatunk, és a hírek továbbra is csak arról szólnak, hogy mindenki igyekszik beszorítani még egy-egy crossovert a palettára. Legutoljára a Renault háza tájáról…
Alig pár hete, hogy a Bugatti – tulajdonképpen a következő sebességrekordra „melegítve” – 41,96 másodperces idejével megdöntötte a 0-400-0 km/h-s sprint rekordját. Úgy látszik nem tartott sokáig, hogy kihívója akadjon a Chironnak, ugyanis a Koenigsegg egy sokatmondó képpel árulta el, hogy hamarosan megpróbálkoznak megdönteni a Bugatti csúcsát.
Ma már távolodott egymástól a gázolaj és a benzin ára, és úgy látszik, pénteken is megismétlődik ez: ezúttal nem a dízel lesz drágább, hanem a benzin lesz olcsóbb, méghozzá 2 forinttal. Az olló ezzel ismét nyílik, és immár 16 forint lesz a különbség literenként a két üzemanyag literenkénti átlagára között. Ez azt jelenti, a benzin literenkénti átlagára 347 forintra csökken, míg a gázolajért…

Az óriáskonszernek megjelenésével szépen lassan az autóipar szótárába is beférkőzött a kannibalizmus kifejezés, ami arra utal, hogy az több gyártóból álló csoportokban az egyik márka a másik elől vesz el vásárlókat – noha egy cégen belül is beszélhetünk hasonlóról, ha vannak hasonló közönséget megszólító modellek. A Volkswagen konszernen (röviden VAG) belül is vannak „problémák” ezek a téren,…
Még nincs egy hónapja, hogy a Swift Sport bemutatkozott a Frankfurti Autószalonon, de a mgyar importőrnek hála egy Balaton-felvidéki túrával egybekötve máris megcsodálhattuk a japánok kis agresszorát. Kipróbálni egyelőre nem volt lehetőségünk a Suzuki újdonságát, ugyanis a maximalista japán mérnökök még csiszolgatják a négykerekűt, de már álló helyzetben is mély benyomást tett ránk az autó.

A katonai verziótól erősen eltér, de még így is olyan, mint egy tank a többi autóhoz képest. Több mint 3 tonna, több mint 2 méter széles, és csak négyen férnek el benne.
Ismét lencsevégre kapták a közelgő BMW 2-es Gran Coupét. A korábbi prototípustól eltérően, erre a modellre kevésbé agresszív karosszériaelemek, kisebb felnik és apróbb kipufogók kerültek.
A Koenigsegg tegnap már megszellőztette, hogy veszélyben vannak a Bugatti Chiron rekordjai, és nem is kellett sokat várnunk, hogy a pontos számokat is közöljék a svédek, méghozzá egy videó kíséretében. Az Agera RS a maga 36,44 másodperces idejével jócskán elverte a Chiront, így a Bugattinak lesz min szépítenie ellenlábasával szemben.

A Toyota nemrég indította útjára GR sorozatát, amelyhez a jövőben a sportos modelljei csatlakoznak majd – akárcsak a Yaris GRMN – a Tokiói Autószalonon máris bemutatnak egy újabb tanulmányt, mely a GT86 alapjaira épült, és a japánok LMP1-es versenyautójának stílusjegyeit viseli magán.

A Polestar már jó ideje a Volvo tulajdonában van, és eddig mindenki azt gondolta, hogy ezentúl a svédek sportos modelljeiért fog felelni. Nemrég azonban bejelentették, hogy a közös tulajdon illetve a közös alapok és technológia ellenére elválik a két márka útja egymástól, és bár továbbra is szoros lesz a kapcsolat, a Polestar saját néven, saját emblémával készít majd autókat, ráadásul csak…
A LADA 2015-ben tért vissza hazánkba, és ez idő alatt a 2000-es határt az értékesített autók száma. Az orosz márka annak köszönheti népszerűségét, hogy olcsó autóival sok ember számára tette lehetővé az újautó-vásárlást és máig sokakban ébreszt nosztalgikus élményeket. A LADA modellek ugyan számos fejlesztésen mentek keresztül az elmúlt évtizedekben, és bár bőven van még hova fejlődni, azon fontos…
Melyek a legveszélyesebb útszakaszok? Milyen márkájú és típusú autók érintettek leginkább a közlekedési balesetekben? Hol, melyik településen, illetve kerületben történik a legtöbb töréskár az ország területén? Milyen nevű sofőröket jobb elkerülni, ha csökkenteni szeretnénk az esélyét annak, hogy a közelükben autózva hamarosan egy baljós csattanást halljunk? Ezekre a kérdésekre ad választ az…

A tulajdonos döbbenten vette észre, mikor visszaért szupersportautójához, hogy annak hátsó szárnyát valaki megkóstolta. Felelősségre vonta volna a tettest, de nem értett szót vele.
Melyek a legveszélyesebb útszakaszok? Milyen márkájú és típusú autók érintettek leginkább a közlekedési balesetekben? Hol, melyik településen, illetve kerületben történik a legtöbb töréskár az ország területén? Milyen nevű sofőröket jobb elkerülni, ha csökkenteni szeretnénk az esélyét annak, hogy a közelükben autózva hamarosan egy baljós csattanást halljunk? Ezekre a kérdésekre ad választ az…
Az ABT leleplezte a Volkswagen CC utódjára szabott tuningcsomagját. Az eddig divatos kupés limuzin most még sportosabb megjelenést kapott, lássuk a részleteket!
Frankfurtban mutatta be a japán gyártó új, Urban EV névre keresztelt koncepcióját. Nincs megállás, az idei Tokiói Autószalonon érkezik sportosabb testvére, a Sport EV.
A Ferrari története az autók szempontjából töretlen sikertörténet. De az, hogy ez így alakult, az alapító magánéletének összeomlásának volt köszönhető. Idén 70 éve készült az első Ferrari.
Komoly előnyre tett szert Hamilton a világbajnokságban mai győzelmével, hiszen Vettel technikai hiba miatt kiállni kényszerült. A brit mögött Verstappen és Ricciardo állhatott fel a dobogóra Suzukában.