A valaha épült leggyorsabb és legerősebb Lotus egyben a valaha épült talán legnehezebb is. Persze a gyártóhoz hűen az Evora 400 esetében sem szélsőséges tömegről beszélünk, ráadásul most opciók ügyes kombinációjával tovább csökkenthetjük az üresen 1353 kg-os értéket.
A Jaguar-Land Rover, Nagy-Britannia legnagyobb prémium autógyártója a mai napon bejelentette, hogy fennállásának legjobb hatodik hónapját zárva idén júliusban 44 486 darab gépjárművet értékesített. A minden eddiginél jobb eredmény 34 százalékkal haladja meg a vállalat 2015. júliusi teljesítményét.
Emlékeznek még a BMW 2002 Hommage koncepcióra? A májusban bemutatott, 2-esre alapuló múltidéző tanulmányt nehéz is volna elfeledni, amelyet mi sem bizonyít jobban, hogy még a gyáriak is újból elővették.
A Jaguar-Land Rover, Nagy-Britannia legnagyobb prémium autógyártója a mai napon bejelentette, hogy fennállásának legjobb hatodik hónapját zárva idén júliusban 44 486 darab gépjárművet értékesített. A minden eddiginél jobb eredmény 34 százalékkal haladja meg a vállalat 2015. júliusi teljesítményét.
Hogyan lehet még gyorsabb a Porsche 911 GT3 RS? Turbófeltöltéssel! A különösen izmos előd után az új generációból is javában fejlesztik a kényszer-lélegeztetett GT2 RS-t, amely jó eséllyel pályázhat a Nordschleife körrekorderi címére.

Munkagép vagy terepjáró? Sokakban vetődik fel joggal ez a kérdés, amikor meglát egy pickupot, hiszen a legtöbbször nyitott plató, az Európában népszerű változatok esetében általában ötszemélyes utastér és a tiszteletet parancsoló méretek olyan hármast alkotnak, amik között nem egyszerű kiigazodni. Ebben próbálunk most segíteni olvasóinknak, miközben egy nagy pickup-összehasonlító keretében…

Van igazság a világon: Amerika legdrágább autója egyben Amerika talán legkívánatosabbja is. A Shelby Cobra nem akármilyen ívet járt be a pályafutása során, mindez pedig itt kezdődött, egy alig 960 kilós, 264 lóerős roadsternél. A típus ősatyja, a legelső példány került most kalapács alá, és el is szólította a valaha eladott legdrágább amerikai autónak járó címet. De nem csak itt repkedtek a…
A 99 példányban sorozatgyártásban is elkészülő Coupé után bemutatkozott az Aston Martin Vanquish Zagato nyitott verziója is. A Volante a vártnál kedvezőbb árcédulával szintén gyártásba kerül egy kisebb széria erejéig, hogy aztán ötven év múlva árának többszöröséért bukkanhasson a felszínre, mint a 2010-es évek egyik legszebb autója.

1956-ban a Renault négy sebességi rekordot döntött meg a Bonneville-i sós tómederben. Most, hatvan esztendővel később a márka visszatért, és újabb csúccsal a zsebében térhetett haza. Öveket bekapcsolni, időutazás következik!

„Színpadon és ágyon kívül a legnagyobb élvezet,” ezt maga Eric Clapton mondta arról az 1936-os Lancia Astura Pininfarina Cabriolet modellről, amelyet most a 2016-os Pebble Beach Concours d'Elegance legjobb autójának választottak.

A Lamborghini patinás gyártóként kiemelt figyelmet fordít a hagyományok ápolására, amit kiválóan bizonyít az alaptó Ferruccio Lamborghini születésének 100. évfordulója alkalmából megépített különlegesség, a Centenario Roadster. Mindeddig csupán a Genfi Autószalonon bemutatott kupé verziót láthattuk, azonban immár a 40 darabos széria másik felét alkotó nyitott modellt is kigurították a gyár kapuján…
Nagy pickup-összehasonlítónk szereplői múlt héten már megvívtak néhány csatát, ám a háborúnak még koránt sincs vége. Bár a különféle szempontokat elemezgetve akadtak nyertesek és vesztesek, bőven van még javítási lehetőség, hiszen a menetteljesítmények és az árak rendkívül fontosak ebben a kategóriában is – de a terepképességekről is lesz szó. Nézzük hát, hogy a hajrára ki milyen tartalékokkal…

Úgy tűnik, hogy folytatódik a pénteken bevezetett trend: tovább drágulnak az üzemanyagok. Ezúttal a benzin és a gázolaj költsége is 5-5 forinttal növekszik szerdától, de még így is érdemes lehet tankolni, szakértők ugyanis még nagyobb áremelkedést prognosztizálnak.

Az 1963-as Frankfurti Autószalonon egy fiatal márka első típusa megcsodálhatta utódját. A 356-os mellé az akkoriban még 901-es néven érkező Porsche sorakozott fel a standon, amely további fejlesztések és átnevezések után végül 911 néven indított el egy máig tartó legendát.
Az év vége felé mutatkozik be az elektromos Ford Focus új változata, amely elődjénél 46 százalékkal nagyobb akkumulátor-csomagot kap. A 33,5 kWh-s pakk rákínál a még a nagyobbik Leaf-re is, így hozzá hasonlóan 250 km-es hatótávra számíthatunk egy feltöltéssel.
A kilenc és tízsebességes váltók bejelentésével az autóipari tervezők is bevallották: ezt a fokozatszámot sem a menetteljesítmények, sem pedig a hatékonyság okán nincs értelme bővíteni. Mégis a Honda ezúttal egy tizenegy fokozatú automataváltó tervét védette le.
A Peugeot nemrég mutatta be a vadonatúj Peugeot 3008-at, amivel a most frissült 2008-cal együtt immár kéttagúra bővült a gyáriak crossover kínálata – az előző 3008-at és az 508 RXH-t nem sorolnánk ide. A márka vezetése azonban még nem tette ölbe a kezét, ám új modellek helyett ezúttal friss modellváltozatok piacra dobása van asztalon, melyek a gyártó sportos vénáját erősíthetnék tovább, méghozzá a…

Az Audi A1 – egy 2014-es frissítést közbeiktatva – már 2010 óta piacon van, így nem meglepő, hogy a hírek szerint akár már jövőre érkezhet a második generáció. Habár hazánkban nem túl népszerű a legkisebb négykarikás, nemzetközi szinten nem sikertelen, még ha nem is a legkelendőbb típus a kategóriájában. Éppen ezért azonban az Audi igyekszik még vonzóbbá tenni a kisautót a jövőben, méghozzá a…
A képregényhősök manapság az élet minden területére betörnek, köszönhetően Hollywoodnak. Ezúttal ugyan nem autókról lesz szó, de higgyék el, érdemes végiglapozni galériánkat, ugyanis egy ausztrál és egy új-zélandi kereskedés elképesztő sorozatot hozott létre a Marvel szuperhősök és szupergonoszok kedvelőinek – méghozzá az egyik leghíresebb motorkerékpár-gyártó, a Harley-Davidson kétkerekűiből.

Az autóvásárlás öröm, azonban a használtak közötti keresgélésbe a pozitív érzelmek mellé rengeteg őrlődés, időráfordítás és utánajárás párosul – ez az ára annak, hogy költséghatékonyan hozhassunk jó döntést, ami aztán az elkövetkező éveinket meghatározza. Épp ezért a használtpiac böngészése, a használt autók vásárlása fokozott figyelmet igényel, aminek eredményét ideális esetben hosszan…
Ha egy szuperautó olyan rekordot dönt meg, amelyet korábban a motorsportok királykategóriájának számító Forma-1-es versenygéppel állítottak fel, akkor annak tervezői valószínűleg nyugodtan hátradőlhetnek. Az Audi R8 aktuális iterációja pedig így tett – igaz, furfangos módon.
Még magasabbra tör a Tesla: legújabb elektromos csúcsmodelljük minden eddiginél praktikusabb, miközben szükség esetén csupán 2,6 másodperc alatt letudja a 0-100-as sprintet. Ráadásul helyi károsanyag-kibocsátás nélkül izzasztja meg korunk leggyorsabb hiperautóit. A Tesla Model S legújabb csúcsváltozata 100 kWh-s akkumulátor-csomagot kap. A hazánkban kapható legnagyobb akkus elektromos autóénál…
Megérkezett hazánkba a frissített Mercedes-Benz B-osztály elektromos verziója. A B 250 e teljesen villanyos hajtáslánca 179 lóerőt szolgáltat, hatótávja pedig eléri a 200 km-t.

Rögtön 2400 lóerőt préseltek be a Volvo mérnökei az Acél Lovag névre keresztelt négykerekűbe, nem véletlenül. A típus ugyanis rögtön két világcsúcsot is megdöntött. Ráadásul egy kis csavar is van a dologban: a főszereplő ugyanis egy teherautó. A rekorddöntő modell az FH teherautó 12,8 literes, hathengeres D13 névre hallgató motorját kapta, amely alaphelyzetben 540 lóerőt présel ki magából. Ennek…

A Föld népességének 50 %-a már ma is nagyvárosokban él, és a következő 15 évben ez az arány akár 10 %-kal is emelkedhet. Mindez persze a forgalom növekedésével is együtt jár, így a már most is sok helyen nyomasztó méreteket öltő közlekedési fennakadások még tovább fokozódhatnak. Erre talált ki az Airbus egy filmbe illő megoldást – aki pedig tudja, hogy mivel foglalkozik a francia vállalat, már…

A Mitsubishi elektromos újdonsággal kíván még előrébb lépni innováció terén, legalábbis a gyártó olyan, tisztán villamos hajtású modellt ígér, amely hatótávolságával már barátságos ajánlatnak tűnik. A zéró emissziójú japán crossover négy éven belül érkezik.

GT-R: amikor egy benzingőzzel fertőzött autómániás lélek meghallja ezt a három betűt, netalántán alkalma nyílik közelebbről megismerni az autót, szinte biztos, hogy egy különös érzés keríti hatalmába. Nem is csoda, hiszen a japán rakéta egy valóságos négy keréken guruló legenda, amit a különböző ízlésekre hivatkozva lehet szeretni vagy nem szeretni, de a tisztelet kétségtelenül kijár neki, hiszen…
Törzsolvasóink minden bizonnyal nagyjából mindent tudnak a Fiat vadonatúj roadsteréről, a 124 Spiderről, amelyet az aktuális Mazda MX-5 alapjaira építettek az olaszok. Így a megbízható és kiváló technikai bázis adott, s már csak egy jó hajtásláncot kell tenni az autóba, ugyanis az 1,5- illetve 2-literes szívómotorok az MX-5 sajátjai, a Fiatnak olasz szívvel kell kijönnie.