Az apró négykerekű méregzsákok kedvelői már régóta várnak egy radikálisabb Ford Fiestára, a hírek pedig arról szóltak, hogy már készülőben van egy izgalmas RS modell. Végül úgy néz ki, hogy az RS érkezése – legalábbis egyelőre – elmarad, ehelyett viszont a Ford sportmodellekért felelős Performance részlege a jelenlegi ST-t paprikázta fel, piacra dobva az ST200 névre keresztelt utódot. A hét elején…
A Morgan rendkívül büszke ikonikus 3-kerekűjére, a ’3 Wheeler’ modellre, ami egy igazi új veteránként is felfogható, legalábbis koncepcióját tekintve. Nem mellesleg pedig világszerte rengeteg rajongója van a különc járgánynak, többek között mi is imádjuk a hangulatos brit jószágot.
A Genfi Autószalon 2016-ban is rengeteg újdonsággal kecsegtet, de a négykerekűek mellett ezúttal is érdemes volt odafigyelni az autócsodákat körülvevő hölgykoszorúra, a lányok ugyanis mint minden évben, idén is kimondottan kellemes hangulatot varázsoltak az óriási csarnokokba.

Az Audi nem is olyan régen temérdek innovációval felvértezve mutatta be a Q7-est, a gyártó SUV családjának legnagyobb tagját, és már akkor is tudni lehetett, hogy egy vérbeli csúcsragadozó állhat majd a kínálat csúcsára egy 'S' sportverzió személyében. Tegnap be is mutatkozott az SQ7 TDI, amely igazi szélvészgyors dízelmozdony a négykarikások palettáján.
A tokiói premiert követően végre európai földön, a Genfi Autószalon standján szemtől-szemben találkozhattunk a Mazda Wankel-motoros tanulmányával. Az RX-Vision már nagy rajongói táborral rendelkezik, de sorozatgyártására ilyen formában szinte biztosan nem fog sor kerülni.
Erősen limitált példányszámban érkezett meg minden idők talán legélvezetesebb Porsche 911-e. Az egyszerűen csak R utónevet viselő típusból 991 példány készül, külső megjelenése pedig csak részben árulkodik brutális képességeiről.
A Ferrari alaposan átszabta, sőt át is nevezte legpraktikusabb modelljét, a 2+2 üléses FF-et. A GTC4 Lusso minden téren igyekszik többet kínálni, így a Genfi Autószalonon debütáló újdonság természetesen fejlettebb, erősebb, gyorsabb – na és így persze kicsit drágább is.
A leggyorsabb szériagyártású autó posztja mindig is az egyik legérdekeltebb volt; ezek a járgányok az autós paklik legveszedelmesebb ütőkártyái és a technika kiemelkedő vívmányai egyben. Sokáig a Bugatti Veyron ülhetett a képzeletbeli trónon, azonban a héten hiába érkezett meg a méltó utód az 1500 lóerős Chiron személyében, a Koenigsegg Regera mindenkit maga mögé utasít bámulatos gyorsaságával.

A Hyundai új közepes méretű crossovere, az ix35 utódjaként aposztrofálható Tucson remekül sikeredett: a forma telitalálat, a méretek ideális kompromisszumot jelentenek a jó manőverezhetőség illetve a tágas utas- és csomagtér között, innovatív extrákból nincs hiány, vezetni pedig szintén nem rossz a koreai hobbiterepest. Azonban van valami, amivel nem vagyunk megelégedve.
Az Apollo Vredestein a Genfi Autószalon keretében mutatja be legújabb termékét, a nagy teljesítménnyel és hipermodern technológiai megoldásokkal felvértezett Vredestein Ultrac Satin abroncsot. A kifejezetten kényes vásárlók számára, felső kategóriás autókhoz és utcai terepjárókhoz készült abroncs az Apollo Tyres globális kutatási-fejlesztési központja által megalkotott fejlett technológiai…

Olvasóink már megszokhatták, hogy az Autó Pulton nem foglalkozunk tuninggal, tekintettel a műfaj kétséges megítélhetőségére és minőségre. Azonban kár lenne tagadni, hogy szinte minden autórajongónak volt olyan időszaka, amikor egy porig ültetett, vasalódeszkányi szárnnyal és a kerékjárati ívekből kitörő keréktárcsákkal szerelt járgányról álmodozott – és persze vannak olyanok is, akiknél egy életre…

Mintha csak rám szabták volna, úgy ölel körbe a McLaren 570GT vajszínű bőrülése. Az ajtó csapódása lecsendesíti a zajt körülöttem, a letisztult műszerfal pedig lehetővé teszi, hogy a legfontosabbra koncentráljak: az élménydús vezetésre. Lábam sajogása már jelzi a korábban megtett kilométereket, de mégis kész lenne padlóig nyomni a gázpedált. A V8-as erőforrás helyett azonban a telefonom töri meg a…

A legnagyobb autószalonok nem csak arra szolgáltatnak kiváló lehetőséget, hogy minden újdonságot megcsodálhassunk egy helyen, hanem arra is, hogy első kézből szerezzünk információkat a gyáriaktól. Idén az Opel első emberével, Dr. Karl-Thomas Neumann Úrral adódott lehetőségünk személyesen is váltani pár szót, aki érdekes témákat érintve tárta fel előttünk a villámosok jövőjére vonatkozó terveket.
A Ford európai központja minden évben pontozásos versenyt rendez az Európa 50 piacán dolgozó Ford ügyfélszolgálatok között: a megmérettetést a 2014-es sikert megismételve 2015-ben ismét a magyar csapat nyerte. Az első helyezés azért is nagyon komoly eredmény, mert az elégedett ügyfelek visszajelzései alapján megszületett eredmény objektív képet ad a magyar szakemberek elhivatottságáról és…
Az elmúlt hetekben, hónapokban szinte folyamatosan, meglepően alacsony árszintig csökkentek az üzemanyagárak, azonban a napokban visszafordult a folyamat és szépen csendben kúsznak felfelé az árak.
A szuperautók ligája egyre népesebb, annak ellenére, hogy limitált példányszámú, különleges hibrid szériákról van szó. Ezúttal a Ferrari bővíti a kört, méghozzá egy még élménydúsabb, fényűző újdonsággal a LaFerrari Spider formájában. A nyitott csúcsmodellről készül információ egy privát bemutató alkalmával szivárgott ki.
Mazda CX-5, Subaru Outback és Honda Jazz állt a táblázatban egymás alatt – közülük választhattam társat kétszemélyes hétvégi sítúránkhoz Ausztriába. Előbbi kettő – és különösen az Outback – gyakorlatilag tökéletes választás síeléshez: tágas, csendes, és minden tereppel megbirkózik. Végül mit választottam? Hát az új Honda Jazzt, amely így bizonyíthatta, hogy egy alapvetően városi használatra szánt…

A Volvo a Genfi Autószalonon a vadonatúj S90/V90 modellek, és a frissítésen átesett V40 család mellett bejelentette, hogy gyári tuningrészlege, a Polestar nagyteljesítményű termékek egész sorát bocsátja piacra: a Polestar Performance Parts alkatrészek a sajtóinformáció szerint „még emlékezetesebb vezetési élményt kínálnak” a Volvo tulajdonosoknak.
She’s Mercedes néven nőknek szóló kezdeményezést indított a Mercedes-Benz Hungária Kft., melynek legfontosabb célkitűzése, hogy inspirációt adjon, platformot biztosítson a vélemények megosztásának, és párbeszédet indítson olyan témákról, amelyben érintettek a nők. A program keretében áprilisban egy kimondottan a női vezetési és autóvásárlási szokásokat vizsgáló kutatást indít a márka.

Egy szülinap mindig szép, kiváltképp, ha kerek. Ahogyan arról már többször is megemlékeztünk, a BMW idén üli 100. évfordulóját, melynek tiszteletére rengeteg érdekes és izgalmas programmal készülnek. Az első éppen tegnap volt esedékes, hiszen hivatalosan március 7-én született meg a márka, így egy hatalmas ünnepség keretében – a motorkerékpár divíziót, a MINI-t és a Rolls-Royce márkát is bevetve –…
A legendássá vált Volkswagen Golf GTI idén lesz 40 éves: a kultikus első generációt 1976-ban mutatta be a wolfsburgi gyártó. A 40 éves évfordulóra titkon várunk egy különleges GTI-t, azonban egy különleges modellt máris bejelentett a VW: a Golf GTI TCR nevű versenyautót, ami nevéből ítélve nem meglepő módon a nemzetközi TCR versenysorozatban léphet a rajtrácsra.
A Subaru egy vadonatúj, flexibilis padlólemezt mutatott be, amit a japánok globálisan, szinte az összes jövőbeli modelljük esetében használni fognak. Az első vadonatúj alapokon nyugvó ’fecske’ a következő Impreza lesz, ami még az idei évben debütálhat.
A mai nap az ünneplés jegyében telik, hiszen a BMW 100. születésnapja mellett természetesen a Nőnapról sem feledkeztünk meg, hiszen szerkesztőségünk megbecsült tagja Simon Sára is, akit ezúton külön is köszöntenénk. A jeles alkalomról ezúttal néhány érdekes, nem meglepő módon autós vonatkozású statisztikai adattal szeretnénk megemlékezni, amikkel kapcsolatban szeretettel várjuk – ezúttal…
Teljesen új struktúra, alapjaiban megújult hibrid rendszer, merész formaterv – ezzel nyit a Lexus új felsőkategóriás kupéja. Az LC azonban még önmagánál is fontosabb, hiszen tudása hamarosan a japán prémium márka legtöbb új termékébe beköltözik. Az újdonságról a fejlesztőkkel beszélgettünk.

Vannak autók, melyek annyira elérhetetlenek, hogy már vásárlás gondolatával való eljátszás is örömet okoz. A vadonatúj Bugatti Chiron kétség kívül ebbe a kategóriába tartozik, galériánknak köszönhetően pedig már szabadon morfondírozhatunk azon, hogy milyen színben vinnénk haza az 1500 lóerős hiperautót.
A Genovation Cars által sorozatgyártásban átalakított elektromos Corvette prototípusa új sebességi rekordot állított fel. Az eXtreme Electric, avagy GXE egy repülőtéren döntötte meg az elektromos autók sebességi rekordját.
Ford Ka+ néven, alaposan felértékelt külső és belső tulajdonságokkal érkezik meg még az idén Európába a Ford miniautója. Az újdonságnak a brazil alapok helyett a Fiesta szolgáltatná a platformját.
Egy márka viszonylag ritkán esik át akkora megújuláson, mint amit a Volvo kezdett el nemrég az XC90-nel. A hatalmas SUV már bizonyított tesztünkön is, és a svédek következő nagy dobása, az S90/V90 páros is hamarosan megérkezik hazánkba. A tesztautóra ugyan még várnunk kell egy kicsit, de addig is érdemes átnyálazni a hivatalos magyarországi árlistákat, hogy lássuk, pontosan mivel is állunk majd…