2025. január 9. csütörtök

jan. 9
8:42
Ezt a trendet el kell felejteni a Z generáció szerint (in.hu)
A Z generáció nem szégyenlős a véleménynyilvánításban, és nagyon gyakran előfordul, hogy e nemzedék tagjai kifogásolják az Y és X generáció által kedvelt, múltbéli stílusokat. A Z generáció tagjai most egy másik kedvelt divatirányzatot kritizálnak, amelyet biztosan ismerünk, és valószínűleg most is viselünk. Akkor most már végleg le kell mondanunk
jan. 9
8:44
Ezek a hörcsög petesejtek valójában növények (Rakéta)
Sikerült elérni, amit eddig nem: nem csak fotoszintetizáló részeket ültettek állati, méghozzá emlős sejtekbe – de ezek működtek is.
jan. 9
8:46
Repülő motorbicikli, a közeledés új formája (Rakéta)
De valóban az? A gyártó mindenesetre egy olyan jövőt tervez, amiben a repülés bárki számára a mindennapok része lehet.
jan. 9
8:48
6 vígjáték, aminek tényleg sikerült megnevettetnie minket 2024-ben (Hamu és Gyémánt)
Éles humor, kreatív történetmesélés, nagyszerű színészi játék. Ha ezek mind megvannak egy filmben, a szórakozásunk garantált. Alább össze is gyűjtöttünk néhány olyan vígjátékot az előző évből, amelyet érdemes pótolnunk, ha egy kis jókedvre vágynánk egy hűvös téli estén.
jan. 9
8:54
30 évindító motivációs idézet, amely megadja számodra a kezdeti lelkesedést (Bien)
Legyen 2025 a te éved! Válaszd ki az idézetet, ami a legjobban motivál, tedd ki a hűtőre, az ágyad mellé, az íróasztalodhoz, vagy írd bele a határidőnaplód első oldalára!
jan. 9
9:00
Évekkel hosszabbíthatod meg az életedet, ha ezt a csodaszert a reggeli italodba kevered (Femcafe)
Talán nem is gondolnád, de már akkor rengeteget teszel egészséged megőrzése érdekében, ha erre a remek italra cseréled le a reggeli teádat.
jan. 9
9:00
"Mintha lávával öntötték volna le a testem" – Zsolt tíz éve él pokoli fájdalmak között, de az orvosok sem tudják, mi baja (SzMo)
Orvosi hibák és mulasztások sora miatt máig nincs diagnózis, miközben egyre romlik az állapota. Az édesanyja mindent megtesz érte, de a megoldás még mindig messze van.
jan. 9
9:24
Új előzetest kapott a Reacher 3. évada – ne hagyd ki! (Igényesférfi.hu)
Friss előzetest kapott a február 20-án debütáló Reacher harmadik évada, és már most garantált az izgalom. Jack Reacher, akit ismét Alan Ritchson alakít, újabb bűnügyi rejtélyekbe és egy izgalmas macska-egér játszmába keveredik – ezúttal egy rendkívül impozáns ellenféllel szemben.
jan. 9
9:24
Ilyen hőfokon használd a hajvasalót – és további hajvasalási trükkök (Bien)
A hajvasaló az a hajformázó eszköz, ami általában még azokat is maga mellé állítja, akik egyébként hajat szárítani sem szeretnek. Sokoldalúan használható, kézre álló kis eszköz, de ha tudod is, hogy mit és miért csinálsz vele, akkor még elégedettebb leszel!
jan. 9
9:36
Hogyan állapítja meg a testünk, hogy mikor ettünk eleget? (Rakéta)
A test a ghrelin peptidhormon termelésével jelzi, hogy itt az ideje az evésnek. De honnan tudjuk, hogy mikor érdemes leállni?
jan. 9
9:36
Laborban gyártott hó mentheti meg a síterepeket a felmelegedéstől (Roadster)
Kezdetben három spanyol síterepen tesztelik a technológiát.
jan. 9
9:48
Szorongó alkat, sokat stresszel? Ezek az alapvitaminok segíthetnek (EgészségKalauz)
A kutatók érdekes eredményekre jutottak azzal kapcsolatban, hogy mely vitaminok segíthetnek a szorongás enyhítésében.
jan. 9
9:54
Ez a legjobb lélek-tipp idénre, csillagjegyed alapján (Bien)
Idén mindenkire ráfér egy kis lelki-wellness, a horoszkópod alapján neked ez hozza el a lelki békét.
jan. 9
10:00
Brutális számokkal nyitott a Netflix sikersorozatának új évada (Igényesférfi.hu)
A 2025-ös évet elképesztő nézettségi rekordokkal indította a streaming óriás, köszönhetően a régóta várt Nyerd meg az életed második évadának.
jan. 9
10:06
Ezek a Hmpv vírus leggyakoribb tünetei: a bőrödön megjelenő figyelmeztető jel is a betegségre utalhat (Femcafe)
A Kínából származó "új vírusnak" van egy kevésbé ismert tünete a szakember szerint, amit a bőrünkön vehetünk észre, és ami által egyből meg tudjuk különböztetni a betegséget a Covidtól vagy épp a közönséges influenzától.
jan. 9
10:06
Folyamatosan csökken a születések száma Magyarországon (EgészségKalauz)
2024 negatív rekord lehet.
jan. 9
10:18
Melyik tükör a kedvenced? Mindent megmutat az igazi énedről (Táplálékallergia)
Melyik tükör a kedvenced? Mindent megmutat az igazi énedről. Csak és kizárólag az igazságot mutatja meg rólad. Néha magunknak sem merjük beismerni mi lakik a lelkünk mélyén. Olyan vagy vajon, mint amilyennek mutatod magadat? Vagy álarcot viselsz? A tükör nem hazudik. Ha belenézel kiderül az igazság rólad. Teszt. Nincs más dolgod, mint megnézni a ké
jan. 9
10:24
Luxus okosgyűrű, beszélő tükör és AI-sztetoszkóp: wellness trendek a CES 2025-ről (Igényesférfi.hu)
Az egészségmegőrzés és a wellness technológia ismét a figyelem középpontjába került a világ legnagyobb tech rendezvényén, a CES 2025-ön, Las Vegasban. Az esemény évről évre lenyűgözi a technológia iránt érdeklődőket, és idén sem okozott csalódást: az okoseszközök és az AI-alapú megoldások terén bemutatott innovációk nemcsak látványosak, hanem valób
jan. 9
10:24
Innovatív eljárásokat vezetek be a daganatos betegek kezelésében az SZTE-n (EgészségKalauz)
A közlemény szerint az intervenciós onkológia - mely az intervenciós radiológia egyik specializált ága -, viszonylag fiatal tudományág, mely új távlatokat nyit a daganatos betegségek kezelésében.
jan. 9
10:24
Ez a finom tea tökéletes probiotikum és antioxidáns – Kezdd vele a napot! (Bien)
Nagyjából hetente jelennek meg újabb és újabb csodaszerek a piacon, és nagyon nehéz megválogatni, hogy közülük vajon melyik lehet az, amelyik tényleg tesz is valamit az egészségünkért. A kombucha történetesen ilyen, és nem csak üres humbug – persze az emberi szervezet nagyon szépen működik nélküle is, de sokat segíthet az egészségmegőrzésben, ha fo
jan. 9
10:42
Böjtölnél az ünnepek után? Ezt tudnod kell előtte (Blikk)
Minden, amit a helyes böjtöléshez tudnod kell.
jan. 9
10:42
1 millió dollárnál is többet fizettek Japánban ezért a hatalmas tonhalért (Hamu és Gyémánt)
Egy motorkerékpár-méretű kékúszójú tonhal 1,3 millió dollárért (207 millió jen, vagyis 522 millió forint) kelt el Japán legtekintélyesebb halpiacán – ez minden idők második legmagasabb árát jelenti a hagyományos tokiói újévi árverésen.
jan. 9
10:48
Terhesség és klímaváltozás: így hat a globális felmelegedés a termékenységre (EgészségKalauz)
Még egy dolog, amire kihat a klímaváltozás.
jan. 9
10:54
Egy éjszaka Pablo Escobar egykori magángépén? Most Airbnb-n kibérelheted! (Igényesférfi.hu)
Szeretnél egy éjszakát eltölteni egy magánrepülőgépen, amely állítólag a hírhedt drogbáró, Pablo Escobar tulajdona volt? Ha igen, akkor van egy izgalmas ajánlatunk: Bristolban most Airbnb-n bérelhetsz egy teljesen felújított Boeing 727-est, ahol úgy bulizhatsz, mintha a '80-as évek aranykorában lennél.
jan. 9
10:54
Számos híresség veszíti el otthonát a Los Angeles-i tüzek közepette (in.hu)
Két ember meghalt, és több mint 1000 épület veszett oda.Tűzvész pusztít Los Angeles egyik elit lakónegyedében, ahol két ember meghalt, és több ezren kényszerültek elhagyni otthonaikat, köztük számos ismert híresség. A Los Angeles-i Pacific Palisadesben olyan hírességek élnek, mint Reese Witherspoon, Ben Affleck és Tom Hanks.Már több ezer ember otth
jan. 9
10:54
7 egészséges reggeli ötlet, amivel energikusan indulhat az újév (Bien)
Te is azoknak a táborát erősíted, akik rendszeresen kihagyják a reggelizést? Vagy ha van is kedved és időd reggelizni, általában klasszikus pékárukat, cukros gabonapelyheket vagy más, nem túl tápláló ételeket választasz? Bármelyik is igaz rád, az újév jó alkalom lehet arra, hogy ezentúl nap mint nap egészségesen reggelizz, ha pedig már eddig is így
jan. 9
11:12
7 élelmiszer, amit soha nem szabad a fagyasztóba tenni! – Tilos! (Táplálékallergia)
Gyakran esnek az emberek abba a hibába, hogy nagyobb mennyiségű élelmiszer-, ételalapanyagot vásárolnak meg és fagyasztóba helyezve nyugodtan dőlnek hátra, hogy ezzel a módszerrel sok pénzt tudtak spórolni. Bizonyos ételeket azonban tilos így tárolni! 7 élelmiszer, amit soha nem szabad a fagyasztóba tenni! Te tudtad ezt? 1. Amit tilos a fagyasztóba
jan. 9
11:18
Magas hisztamintartalmú ételek és italok (WebBeteg)
Néhány élelmiszer hisztamintartalma kifejezetten magas, vagy fogyasztásuk hisztaminfelszabadulást válthat ki, így az arra érzékenyeknél ételallergiához hasonló panaszokat okozhat.
jan. 9
11:18
Bőrrákra utal, ha vérzik az anyajegy? A bőrgyógyász válaszol (EgészségKalauz)
Ha egy anyajegy vérezni kezd, több kérdés is felmerülhet bennünk: tudjuk-e, mi okozhatta a vérzést? Más változás is mutatkozik-e az anyajegyen? Orvoshoz kell-e ezzel fordulni, szükséges-e az anyajegy eltávolítása vagy elég, ha csak leragasztjuk? Lehetséges-e, hogy bőrrák okozza a vérzést?
jan. 9
11:24
Svájc drágasága világviszonylatban is különleges (Roadster)
New Yorkhoz viszonyítunk, de a svájci városok a legdrágábbak.
jan. 9
11:48
Saját tápködöt használ az automatizált minikert (Rakéta)
A kertészkedés még sosem volt ennyire felhasználóbarát, hála a NASA által kifejlesztett technológiának. Immár konyhakert kerülhet minden otthonba.
jan. 9
11:48
Elpusztult az egyszemű farkas, akit fajtájának királynőjeként emlegettek (Hamu és Gyémánt)
A Yellowstone Nemzeti Park népszerű egyede 11 évig élt, ami nemcsak sokkal hosszabb, mint a faj átlagos élettartama, de kifejezetten ritka is, még a Yellowstone védett területén élő példányok esetében is. Azonban van egy dolog, ami a szakértőket vigasztalja az állat halálával kapcsolatban. A 907F névre keresztelt szürke farkas 11 éves kor
jan. 9
11:48
Apukám rühes, elkaphatjuk mi is, akik vele élünk? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Mit tegyek, hogy se kislányom, se én, se anyukám ne kapja el? Nagyon félünk.
jan. 9
11:54
Egy-egy teniszdélután igazi kis majálisnak számított – Királyok sportja, sportok királya (Képmás)
"Eleinte hölgyeknek és papoknak való sportnak emlegették, de a tenisz fittyet hányt a beskatulyázásra, megkezdte gyors és más sportoktól merőben különböző hódító útját. S néhány év múlva már így emlegették buzgó hívei: »Királyok sportja, sportok királya«" − írta a teniszről 1967-ben Lázár Ervin . A tenisz a XIX. század végén bukkant fel hazánkban,
jan. 9
11:54
Rendkívüli biztonsági zónákat vezettek be a magyarok egyik kedvenc városában (Roadster)
Egyelőre március végéig van érvényben.
jan. 9
12:24
Tüzes csirkecombok (egy.hu)
Az ünnepek után olykor valami egészen másra vágyunk. A hideg évszakban pedig jólesik a tüzes fűszerek egyvelege. Fehér kenyérrel, salátával, vagy burgonyapürével, tökéletes ebéd a markáns fűszerekkel érlelt csirkecomb.
jan. 9
12:42
Szépen lepucolja rólad az integetőt és az úszógumit: én minden reggel ezt iszom (Blikk)
Ez a frissítő zöld méregtelenítő turmix tele van hidratáló gyümölcsökkel és zöldségekkel, köztük friss mentával, almával, citrommal, bébi spenóttal és egy egész egészen kevés római köménymaggal. Méregtelenít, fogyaszt és valóban segít, hogy belülről kifelé ragyogj!
jan. 9
12:48
Mérgező lisztet találtak az egyik diszkontlánc polcain (Femcafe)
Szalmonellával szennyezett liszttípust találtak egy Magyarországon is üzemelő nemzetközi kiskereskedelmi üzletlánc polcain Szlovéniában. A Happy Harvest néven idehaza is kereskedelmi forgalomba hozott szennyezett árura egy vállalati önellenőrzés során figyeltek fel, a termék egészségügyi problémákat is okozhat, amennyiben nem megfelelően használjuk
jan. 9
12:48
Az időszakos böjt vagy intervallum diéta is járhat negatív következményekkel (EgészségKalauz)
Nem minden sejttípus profitál az intervallum diétából.
jan. 9
12:54
Vakcina a tüdőrák ellen – Magyar betegen tesztelték először, életmentő vívmány lehet (Képmás)
Újabb áttörést hozhat a tüdődaganat kezelésében az mRNS alapú tüdőrák elleni vakcina, amelyet hét országban kezdtek tesztelni. A kezelési módszer azoknak is esélyt adhat, akiknél már előrehaladott stádiumban jár a rák. A vizsgálatba négy magyarországi intézmény is bekapcsolódott, a vakcinát pedig magyar betegen tesztelték először.
jan. 9
13:00
A világ legkorszerűbb CT-je segíti a sürgősségi és a traumatológiai ellátást a Semmelweisen (EgészségKalauz)
A balesetet szenvedett, stroke-gyanús, belső vérzéses vagy egyéb okból sürgősségi ellátásra szoruló betegek kivizsgálását mostantól egy minden eddiginél gyorsabb és pontosabb képet adó, alacsony sugárdózisú CT segíti a Semmelweis Egyetemen.
jan. 9
13:06
Jessica Alba és Cash Warren 16 év házasság után állítólag válnak (in.hu)
Szerdán a TMZ írta meg, hogy a színésznő és férje nemrég szakítottak, a jogi beadvány a küszöbön áll. A pár egyelőre nem kommentálta a hírt.Bár szakításuk oka nem ismert, Jessica Albát és Cash Warrent az elmúlt hónapban a jegygyűrűjük nélkül látták többször. Alba és Warren májusban ünnepelték együttlétük 20. évfordulóját."Büszke vagyok ránk
jan. 9
13:24
Még nem csináltad meg? Megmutatjuk: így regisztrálj az Ügyfélkapu+-ra! (Nőiváltó)
Az Ügyfélkapu+ regisztrációjának határideje 2025. január 15., ami azt jelenti, hogy már csak egy heted van hátra!
jan. 9
13:24
Hatalmas gesztust tett az Airbnb a kaliforniai tűzeset károsultjai részére (Roadster)
Óriási a baj Los Angelesben.
jan. 9
13:36
A sármos Joker, aki közel 50 éve nem evett állatokat – 5 ütős idézet Joaquin Phoenixtől (Prove)
Joaquin Phoenix Oscar-díjas színész gyermekkora óta vegánként él. Számos állatvédelmi kampányban szerepelt, narrált dokumentumfilmeket és aktivista szervezetekkel működött együtt. Ebben a cikkben összegyűjtöttünk öt idézetet, amelyek egyértelművé teszik, miért tartja olyan nagyra a vegán mozgalom Joaquin Phoenixet. Nem véletlenül hivatkozunk vegán
jan. 9
13:48
Figyelem, erről sokan nem tudnak! Ez történhet, ha kétszer használod egymás után a mosógépet! (Lender)
Miért nem szabad kétszer egymás után elindítani a mosógépet? Számos háztartási gép között a mosógép az egyik legtöbbször igénybe vett eszköz, ami ezáltal jelentős terhelésnek van kitéve. Bár a mosógépek manapság már hosszú élettartamra készülnek, helytelen használat következtében gyorsan elromolhatnak. Egyik leggyakoribb ilyen meghibásodási problém
jan. 9
13:54
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva – Sulciová Silvia interjú (Roadster)
Beszélgetés karrierről, motivációról, változásról, életről.
jan. 9
14:00
Ízek, borok, élmények, Téged is vár a Vinkovo Fesztivál 2025 programsorozata (Spabook)
2025. január 22-26. között már 11. alkalommal rendezik meg Horvátországban a Vinkovo Borfesztivált, amely az Ilokban (Újlakon) megrendezésre kerülő borok és hagyományok ünnepe. A borfesztivál a Szerémi borvidék kivételes boraival, évszázados…
jan. 9
14:00
Sajátos nevet kapnak a lakók, akik beköltöznek az új kísérleti városba (Rakéta)
Már idén elkezdhetnek beköltözni a lakók a futurisztikus városba, ahol együtt fogják építeni a helyet, és a legújabb technológiai megoldásokat tesztelik.
jan. 9
14:06
Idén tavasszal rengeteg magyar fiatal kap ingyenes európai vonatbérletet (Femcafe)
Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEu-programja keretében idén tavasszal 35 762 európai, köztük - kvóta alapján - 787 magyar fiatal kap ingyenes európai vonatbérletet - közölte szerdán az Európai Bizottság.

Keresés