Sajnos döbbenetesen sok vegyszer jelenlétét mutatták már ki a tudósok az emberi szervezetben, s a helyzetet csak súlyosbítja, hogy e mérgező anyagokról és lehetséges egészségügyi hatásaikról még mindig nagyon keveset tudunk.
A Liget+ Pedagógus tagság révén a tagok jogosulttá válnak arra, hogy iskolai osztályok, illetve oktatási intézmények tanuló csoportjai számára kedvezményes áron foglaljanak látogatást, illetve egyéb szolgáltatásokat a Városliget kulturális intézményeiben.
Van az úgy, hogy nagyon kreatívak akarunk lenni és mégsem jön össze. 1. A királynő A férjem lengyel és mindketten nagy Trónok Harca rajongók vagyunk. Amikor megtudtuk, hogy kislányunk lesz, szinte egyszerre gondoltunk arra, hogy a neve Khaleesi legyen. A dothrakiak hívták így a szép szőke királynőt és nagyon szép a hangzása is. Azonban nem…
Az utóbbi idők egyik legnépszerűbb szépségápolási eszköze valójában már legalább az 1800-as évek vége óta létezik, és a ráncok távol tartásának nem invazív módját ígéri.Az elsősorban éjszaka viselt ránctapaszokat (néha arctapaszként is emlegetik) általában a ráncok megelőzésének költséghatékony, nem invazív módszereként reklámozzák, különösen azok
A hársfa elérheti a 40 m magasságot, koronája sűrű és gömbszerű. Levelei nyelesek, tojás alakúak, a töveknél asszimetrikusak, a végei hegyesek, a széleknél recések. A sárgás-fehér színű virágai nagyon kellemes illatúak és 2-15 virágú ernyőket képeznek.
Nem tudom, ki hogy van vele, de a nagy otthon ülésben én egyre inkább érzem az igényt valami újításra. És mi lehetne erre jobb megoldás, mint egy új frizura? Mutatok is néhány fazont, amiből ihletet lehet meríteni.
Előfordul, hogy a déjá vu nem kellemes élmény, ahogy az alábbi tíz esetben is történt. 1. A mágnes Nálam többször még esküszöm, senki nem hívta a segélyhívót. Volt a "praxisomban" motoros, aki előttem ment neki a fának, 85 éves néni, aki az autóúton ténfergett és nem tudta, hol van; fiatal lány, akit kiraboltak és belöktek…
Az új év kezdetén sokan különféle szokásokkal és babonákkal igyekeznek biztosítani, hogy az elkövetkező hónapok sikeresek legyenek. A magyar hagyományok szerint az év első napján végzett vagy éppen elkerült tevékenységek nagy hatással lehetnek a jövőre. Íme néhány olyan szokás és hiedelem, amelyek segíthetnek a boldog és szerencsés évkezdéshez.1. E
Jó lenne azt gondolni, hogy amint véget ér az ünnepi szezon, meg tudunk nyugodni, és hátradőlve pihenni. Azonban az új év keveseknek kezdődik így, sokan érzünk feszültséget ebben az időben, és nehezen találjuk meg a lelki békénket. Ha te is hasonló cipőben jársz, inspirálódj az alábbi, gyönyörű idézetekből a harmóniáról.
Tedd a szívedre a kezedet: tudod, hogy a babonáknak semmi valódi alapjuk nincs, mégis kicsit rosszabb érzéssel kelsz fel péntek 13-án, vagy nem szívesen indulsz el vizsgázni a szerencsét hozó nyakláncod, tollad, füzeted nélkül? Ha választhatsz, inkább nem a 13-ik sorba ülsz a repülőn, és ha fekete macska megy át előtted az úton, azért kicsit óvatos
2006-ban bemutatták a Casino Royale-t, Daniel Craig első James Bond-filmje pedig azóta is a sorozat legjobbjának számít az IMDb-n a maga 8-as értékelésével. De vajon melyik filmet találjuk a lista legvégén? A legismertebb filmértékelő adatbázis, az IMDb pontszámai alapján minden idők legrosszabb James Bond-filmje nem más, mint a 2002-es Ha
Bár még csak most kezdődik az év, érdemes már most elkezdeni tervezni a 2025-ös utazásokat. 2025-ben ugyanis számos remek alkalom kínálkozik hosszabb kiruccanásokra, köszönhetően a kedvező eloszlású ünnepnapoknak.
Ebben az évszakban kicsit másfajta gondozást igényelnek.A szobanövények télen lassabban nőnek, és ilyenkor általában kevesebb vízre van szükségük, ugyanakkor a leveleket nagyobb valószínűséggel károsítja a száraz beltéri levegő a fűtés miatt. Az alábbi tippek segítenek megtalálni a tökéletes egyensúlyt a víz alul- és túlöntözés között.Amikor a téli
Egy repülős út előkészítése során számtalan döntést kell meghoznunk. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy mit tegyünk a feladott poggyászba, és mit tartsunk magunknál. Bár a repülőtéri csomagkezelés általában gördülékenyen zajlik, mégis előfordulhatnak késések, elveszhetnek a csomagok, legrosszabb esetben pedig a bőröndben tartott értékeink is megsér
Akik rendszeresen sütnek húst, pontosan tudják, hogy a szósz az, ami igazán különlegessé teszi ezeket a fogásokat. Most mutatunk egy tutit: ez a tahini-szója szósz. Nem úgy van, mint a pörköltnél vagy a raguknál, ahol eleve van egy szaft, ami ha jól sikerül, az ételünk is finom lesz, még akkor is, ha nem tökéletes technikával
Egyszer álmomban megjelent két hatalmas lilakáposzta: begördültek, és nem hagytak nyugodni. Reggel szinte ott éreztem a számban az ízét az álombéli káposztás-túrós, pikáns és üde kavalkádnak. A mustármag és a balzsamecet valami különösen izgalmas egyveleget alkotott, és még ránézni is boldogság volt. El is készítettem: egyszerűen, és akár magában,
Az ünnepnapok, a szilveszter, a születésnapi partik, az esküvők és még számos esemény alkalmat szolgáltathat arra, hogy a résztvevők igyanak egy-két pohárral. Ha azonban valaki ennél gyakrabban nézeget a pohár fenekére, akkor másnap reggel könnyen előfordulhat, hogy fejfájásra ébred, hányingere van és nagyon szomjas. Adunk néhány tippet, hogy a más
Akár fogyni, akár izmot építeni szeretnél, nehéz lehet 100%-ban betartani a szigorú étrendedet. De vajon a csalóétkezések (cheat mealek) megengedettek néha egy program követése során, vagy teljesen kerülnünk kellene őket?Szerencsére időnként mindenki élvezheti az egészséges csalóétkezéseket anélkül, hogy ez ártana a fejlődésének. Olvass tovább, mut
1927, a jelenség megfigyelése óta nem sikerült elvégezni a mostani kísérletet atomokkal, csak elektronokkal. Az "atomhajlítás" jelentősége ráadásul túlmutat önmagán, és kaput nyit a tudomány jövője felé.
Hogyan értékeljük saját múltunkat? Miként befolyásolják a korábbi nemzedékek tapasztalatai a mindennapjainkat? Hogyan szakítható meg az évszázadokra visszanyúló "balsors"? Orvos-Tóth Noémi terápiáin, könyvein és előadásain keresztül már két évtizede segít ezreknek megválaszolni ezeket a kérdéseket, miközben rávilágít: az örökség nem csupán a múlt t
Kiszivárgott dokumentumok alapján az OpenAI-nak meglepő és pontos definíciója van arról, hogy mikor éri el a vállalat az AGI-t, tehát az általános mesterséges intelligenciát.
Szilveszter éjjelén lenyűgöző látvány tárult a nézők elé Rász el-Haimában, az Egyesült Arab Emírségek egyik gyöngyszemének égboltján. A káprázatos drón- és tűzijáték show nemcsak méltó módon köszöntötte 2025-öt, hanem két…
Ha az egész éjszakát átbuliztad és ma a szokásosnál kimerültebbnek érzed magad, akkor ezekkel a trükkökkel és gyógymódokkal indíthatod újra a testedet és az elmédet.A szilveszter az ünneplésről szól. Sokszor azonban ez az ünneplés túlszalad, ami miatt fáradtan és másnaposan kezdjük az újévet. Ahhoz, hogy a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb módon
A John Wick-filmek sztárjának óráit még 2023-ban lopták el Reeves Los Angeles-i otthonából, most pedig egy nem mindennapi rendőri rajtaütés során találták meg őket Chilében – írja a Robb Report.
Szeretnéd, ha a vágyaid szerint alakulna az újév, és minden álmod valóra válna? A kemény munkában hiszel, vagy a szerencsében? Az alábbi kvízzel tesztelheted, vajon tudod-e, hogy érdemes búcsúztatni, illetve indítani az évet!
A zab és a zabkása több országban rendkívül elterjedt, például az Egyesült Államokban az emberek jelentős része rendszeresen fogyasztja, elsősorban reggelire. Hazánk étkezési szokásait figyelembe véve érdemes lenne növelni az étrendben betöltött súlyát, mivel rendkívül egészséges, és rendszeres fogyasztása számos hosszú távú előnnyel jár. Ezeket te
Sűrű évünk volt: készítettünk riportot a (faros) szülésről éppúgy, mint az élet végéről, a hamvasztásról is. A kettő között pedig annyi minden másról. Most a legemlékezetesebb képeinkből válogattunk nektek.
A legjobb nagytakarítási eszközünk az orrunk előtt van és nem is tudunk róla. A mosogatógépek ugyanis nem csak víz- és energiatakarékosak, hanem időt is spórolnak nekünk. Sokan pedig nem is tudjuk, mennyi minden mosható benne.Kis műanyag játékokA baktériumok hónapokig megmaradhatnak a gyerekek játékaiban. Fertőtlenítsük őket úgy, hogy egy hálós feh
Nemrég csillagászok azonosítottak egy szupermasszív fekete lyukat a tőlünk 80 millió fényévnyire található NGC 5084 galaxis központjában. Bár ez már önmagában is fontos felfedezés, az objektumot a különleges pályája teszi igazán érdekessé, írja a Science Alert. Az biztos, hogy nem egy átlagos fekete lyukról van szó: a távoli objektum valam
Kordos Szabolcs harmadjára is Budapest felfedezésére invitál bennünket, olyan oldalát mutatva meg a városnak, ami még a tősgyökeres fővárosinak is újdonság lehet. Érdemes hagyni, hogy kézen fogva végigvezessen bennünket akár a jól ismert utcákon is, és megmutassa azokat a szegleteket, sarkokat, amikről talán nem is sejtettük: csurig vannak történet
Egyre inkább elmosódik a határ a gyerekkor és a felnőttkor között, mondja szakértőnk. Erre jó példa a Sephora kids-jelenség, azaz amikor kiskamaszok úgy viselkednek és olyan szépségápolási termékeket használnak, mint a náluk idősebb tartalomgyártók. Milyen hatással van ez az önbecsülésükre és a bőrükre? Szakértőket kérdeztünk.
AZ ÉV Hotele hetedik évada a végjátékhoz közeledik! Az egyetlen hazai televíziós szállodaverseny adásaiban - augusztus és december között - minden résztvevő bemutatásra került, a karácsonyi szünet után pedig január ötödikén lesz látható a következő adás, melyben a döntőbe került tíz szálláshely közül időrendi sorrendben az első ötöt láthatják majd
A Kenya és Uganda között elterülő apró szigeten, Migingón finoman szólva is szűkös a hely: a Viktória-tóból kiemelkedő sziget területe a 2000 négyzetmétert is alig éri el, ezen viszont több mint 500 ember osztozik.
Az utóbbi időben nem győztük szidni a mögöttünk hagyott éveket, és szinte alig vártuk, hogy jöjjön az új év, a tiszta lap, hátha most végre jobb lesz. Bár valóban történtek szörnyű dolgok 2024-ben, és sok tekintetben egyáltalán nem tűnik biztatónak, ahogy az emberiség és a bolygó dolgai állnak, mi mégis összeszedtünk olyan történéseket, amik okot a
A történelem során több vízi jármű is eltűnt, vagy rejtélyes balesetet szenvedett, ám a legendák szerint a tengerészek a mai napig találkoznak kísértethajókkal a nyílt tengeren. Lady Lovibond (címlapképünkön)Az angol Lady Lovibond 1748. február 13-án süllyedt el a Goodwin-zátonynál, az angliai Kenttől keletre. A tragédiáját azonban nem egy baleset,
Kutatások szerint a konzervatív emberek boldogabbak, a liberálisabbak viszont pszichológiailag gazdagabb életet élnek. Mit jelent ez? És milyen tanulságokat vihetünk el belőle az új évre? Milanovich Domi lélektani útravalója 2025-re.
A batáta – más néven édesburgonya – magas C-, B2-, B6-, valamint E-vitamin-tartalommal rendelkezik, gazdag káliumban, rézben és mangánban, alacsony a zsír- és koleszterintartalma, és neve ellenére a cukorbetegek számára sem tiltott zöldség.