Gondoltad volna, hogy tisztán növényi összetevőkből is készíthetsz olyan ételeket, amelyek hagyományosan túróból készülnek? Ha nem, akkor ez a pohárkrém remek alkalom arra, hogy kipróbálj egy ilyen receptet. Ez a pohárkrém készülhet almával, barackkal, bogyós gyümölcsökkel, körtével vagy bármi mással, aminek éppen szezonja van. És mivel a hagyomány
Még több mint egy hónapig tart a Felsőoktatási véradó hetek kampány, amelynek célja minél több fiatalt megismertetni az önkéntes véradás fontosságával, a segítségnyújtás ezen formájával.
Rengeteg vita van akörül, hogy érdemes-e mutogatni a gyermeket a közösségi médiában, vagy inkább jobb ezt elkerülni, hiszen soha nem lehet tudni, hogy milyen emberek nézik a profilunkat, milyen gondolataik, hátsó szándékaik támadnak. Nyilvánvaló, hogy ez a dilemma nem csupán a mindennapi emberek problémája, sőt, talán még sokkal égetőbben érinti a
A frontális naturista képsorok egyszerre meghökkentik a nézőt, de azért el is varázsolják. Valljuk be, bizonyos színészeket szívesen megnézünk úgy, ahogy az anyatermészet megteremtett.
Donald Trump gyorsított engedélyezési eljárásról biztosított minden, az Egyesült Államokban beruházást tervező vállalatot - az amerikai elnök ezt arra reagálva közölte kedden, hogy az NVIDIA chipgyártó 500 milliárd dollár új beruházás tervét jelentette be.
Röviden bemutatjuk az Orient Star (eszement) új színeit! Aztán rátérünk a Bauhaus német óragyártás két nagy versenytársára, a Junghans és a Nomos karórákra, egészen pontosan a Junghans Fein és Nomos…
A hagyományos társadalomban a húsvét a megtisztulás, az újjászületés, az újrakezdés és az új gazdasági év kezdetének ünnepe, így legnagyobb sátoros ünnepünk előkészületei is e gondolatok mentén szerveződnek.
A természetes vörös haj nem csupán egy ritka jelenség a világban, hanem a viselője számára is számos előnyt kínál, amelyekre talán nem is gondolunk. Kevesen vannak, akik büszkélkedhetnek ezzel az egyedülálló árnyalattal, amelyet genetikai ritkaságok hoznak létre. De melyek is ezek az előnyök, és miért tartjuk annyira különlegesnek a vörös hajú embe
Egy empatikus orvos szavai sokaknak enyhülést adhatnak még a kilátástalan helyzetekben is. Így vannak ezzel sokan, akik olvasták dr. Köles László elmúlással kapcsolatos bejegyzését.
A 2021–2027-es időszakra vonatkozó Belső Biztonsági Alap Plusz keretében megjelent BBA PLUSZ-3.3.2-24 – "Radikalizáció és kiberbűnözés elleni fellépést célzó megelőzési programok" című felhívásra benyújtott támogatási kérelemben a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) 296,69 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a BBA Plusz -3.3.2-24-2024-
Megcáfol mindent, amit eddig hittünk a fokhagymáról. A fokhagyma a magyar és nemzetközi konyhában egyaránt fontos szerepet tölt be. A szeletelése azonban – pláne, ha apróbb szemekről van szó –
Alapvetően a teák fogyasztása rendkívül jótékony hatással van az egészségre. Azonban fontos tisztában lenni azzal, hogy emellett a szépségre gyakorolt hatásuk is rendkívül jelentős. Ugyanis a teákban található antioxidánsok, vitaminok és ásványi anyagok belülről táplálják a szervezetet, hozzájárulva a bőr egészségének és fiatalságának megőrzéséhez.
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős körének szerdai zárásán a címvédő Real Madrid és a Bayern München is nehéz helyzetből vág neki visszavágójának, ugyanakkor mindkét gárda oldott már meg hasonló feladatot.
A szorongás nemcsak következménye, hanem oka is lehet a hajvesztésnek, ráadásul az illető egész életminőségére kihat. A bőrlélektani kutatások nem véletlenül hangsúlyozzák, hogy hajhullás esetén a megelőzés és hatékony kezelés mellett a pszichés tényezőkre is fontos figyelmet fordítanunk.
A díjnyertes színésznő, Cate Blanchett, akit olyan ikonikus szerepekben láthattunk, mint a Blue Jasmine vagy az Aviátor, meglepő bejelentést tett: komolyan azt fontolgatja, hogy felhagy a színészettel. A Radio Timesnak adott interjújában őszintén mesélt arról, hogy már régóta motoszkál benne ez a gondolat."A családom mindig a szemét forgatja, amiko
A Belügyminisztérium megtagadta a legutóbbi szülői konzultáció eredményeinek kiadását a Szülői Hang Közössége számára, ezért a óvodás, iskolás gyereket nevelő családok érdekeit képviselő civil szervezet beperelte a hivatalt. A Szülői Hang Közösségének jogi képviseletét a Helsinki Bizottság vállalta.
A brokkoli talán nem a legnépszerűbb a zöldségek között, de ha tudnánk, mit tud, valószínűleg sokkal többször kerülne a tányérra. A karfiol zöld rokona valódi szuperzöldség: tele van értékes tápanyagokkal, és komoly egészségvédő hatással bír.
Azt, hogy mit viselj egy állásinterjún, fontos tudni, bármelyik iparágról is legyen szó. Mielőtt még egy szót is szólnál, az interjúra választott ruhád máris beszél helyetted. Akár személyesen, akár virtuálisan zajlik, a megjelenésed üzenetet küld. Mit is mond ez? Ideális esetben azt, hogy érted a cég kultúráját, tiszteletben tartod az öltözködési
1950-ben gurult ki az első 356-os a zuffenhauseni üzemből, most pedig a 911-től az elektromos Taycanig készülnek itt sportautók. Hetvenöt éve épülnek Porschék a zuffenhauseni üzemben.
Ez a recept egy egyszerű, de annál ízletesebb módja a húsvéti sonka felhasználásának. A mézes-mustáros máz édes-sós harmóniája és az enyhén füstös aromanagyszerű és komplex ízélményt eredményeznek.
Újra nyitja kapuit az egyik legnagyobb hazai wellness kiállítás és vásár! Május 9 és 24 között testközelből ismerkedhetsz meg a prémium masszázsmedencékkel, az időjárásálló kerti bútorokkal, a legkiválóbb grillekkel, amelyekkel otthonodban is megteremtheted egy wellness nyaralás élményét! Bármikor!Akár minden nap!
Természet, nyugalom, szabadság – ha ezek hiányoznak a mindennapjaidból, itt az ideje kiszakadni a városi mókuskerékből. Európa legszebb nemzeti parkjai tökéletes menedéket kínálnak mindazoknak, akik feltöltődésre, új impulzusokra vagy egy lélegzetelállító túrára vágynak. Itt nem a lépésszámlálód számít – hanem az, hogy újra megtaláld a saját ritmus
Ha van süti, amit egyszerűen nem lehet kihagyni húsvétkor, az a répatorta – főleg, ha szaftos, puha, fűszeres és van hozzá egy selymes, vaníliás mascarponés krém is!
Sokak életében a stabilitás a mindennapok alapját képezi, míg mások folyamatosan keresik az egyensúlyt az érzelmi életük zűrzavaraiban. Az alábbi csillagjegyek különösen hajlamosak arra, hogy érzelmi állapotuk folyamatosan változzon, mintha csak egy hullámvasúton ülnének. Ezek az emberek gyakran mélyebben megélnek minden érzelmet, ennek köszönhetőe
Ha a húsvéti tojás helyettesítésére nem vagy nyitott, vásárlásaiddal akkor is voksolhatsz kevésbé kegyetlen állattartási gyakorlatokra. Az Una Terra Alapítvány húsvéti kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a tojásra bélyegzett kódból kiderül, hogy az azt tojó tyúkot milyen körülmények között tartják. A madarak természetes szükségleteit legin
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (Ovf) legfrissebb hidrológiai előrejelzései szerint olyan mértékű aszályra kell felkészülnünk, amilyenhez fogható még nem sújtotta hazánkat. Az előadó elsősorban az országos vízgyűjtő-gazdálkodási terv (Vgt4) eddigi eredményeiről és annak felülvizsgálatáról beszélt, majd részletesen kitért a Balaton vízgyűjtő terül
Itt a tavasz, csiripelnek a madarak, nyílnak a virágok, és itt az ideje, hogy ne csak a természet ébredjen fel téli buborékjából, hanem te is előbújj a csigaházadból, hiszen április a szerelemben új kezdetekkel és izgalmas kalandokkal kecsegtet!
Az alapdarabok mellett megéri kalandozni a divat nyújtotta lehetőségek között még 50 év felett is. Hogy miért? Minden bizonnyal tippjeink téged is meggyőznek majd!
Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, az idei év első három hónapjában a fővárosi panellakások ára átlagosan 30%-kal emelkedett. Békásmegyeren például a négyzetméterárak már elérték az 1,2 millió forintot, ami jelentősen hozzájárult a lakáseladások csökkenéséhez. Ennek ellenére a Haszon most arról számol be, hogy volt, aki elképesztő összeget, közel
Farmer egy az örök kedvenc darabok közül, ami minden szezonban új arcát mutatja. A 2025-ös évben a farmer a szabás igazi aranykorát éli: szűk, bő, magas derekú vagy retró csípő fazonok váltják egymást a trendlisták élén. Ebben a kavalkádban azonban könnyen elveszhetünk, épp ezért most összeszedtük a legmenőbb nadrág típusokat és megmutatjuk, melyik
Hajlamos vagy összehasonlítani a saját sikereidet a barátaidéval? Lehet, hogy tudod, mennyire káros ez a gondolkodás, mégis nehéz megállni összehasonlítani azt, miket értek el mások – előléptetés, új pozíció, fizetésemelés – a saját életeddel. Innen már csak egy lépés az a szomorú következtetés, hogy biztosan azért nem veled történik mindez, mert n