A Microsoft Majorana 1 chipje hiba nélkül mérhető és a külvilág változásaira nem érzékeny qubiteket ígér, így egyesek szerint olyan mérföldkövet jelent a számítástechnikában, mint a tranzisztor feltalálása.
A zsákfalu kifejezésről talán elsőre egy elszigetelt, elhagyatott, pusztuló félben lévő település képe rajzolódik ki előtted, nem véletlenül, mert sokukra sajnos igaz ez. Ám szerencsére több olyan zsákfalu is található Magyarországon, amelyek gyönyörű környezetben fekszenek, ezért érdemes meglátogatni őket.
A Digi az egyik legnépszerűbb és legolcsóbb telekommunikációs szolgáltató Magyarországon, azonban érdemes tudni, hogy év eleje óta már nem ezen a néven fut. 2025. január elsejétől ugyanis a Vodafone és a Digi lakossági és kisvállalati szolgáltatásai One márkanév alatt olvadtak egybe. A szerződési feltételek azonban az előzőekhez képest nem sokat vá
Az albérletünkben több minden is frissítésre szorult, de nem akartunk sokat költeni rá, hiszen tudtuk, hogy csak átmeneti lakhatásként szolgál. Mindig egyéni (főbérlői) hozzáállás és feltételek mellett lehet változtatni abban a közegben, ami nem a sajátunk. Egyes főbérlők gyakorlatilag semmit sem hagynak átalakítani, mások viszont megengedőbbek… Az
Riportunkban három hölgy meséli el igen különböző indíttatásból történt külföldre költözésének sztoriját. A beszélgetésekből az is kiderül, kinek mennyire ment könnyen a beilleszkedés, hogy érzi magát az új életében, és mit csinálna másként, ha most váltana országot. Riportalanyaink ráadásként pár jó tanácsot is adnak azoknak, akik épp tervezik, ho
A gyász fizikai tünetei - te már észrevettél magadon belőlük valamit, mikor egy szeretted elhunyt? Ha egy szerettünk meghal, vele együtt olyan, mintha a szívünk egy részét is kitépték volna. A gyász sokféleképpen megnyilvánulhat, és míg sokan a lelki feldolgozásra és a mentális túllépésre helyezik a fókuszt, addig mások komoly fizikai tüneteket is
Tanárom mondása volt: csak akkor halasztható ez vagy az, ha suszterinasok potyognak az égből. Régen az égből hulló nem természetes dolgokat isteni jelként kezelték.
Tanulmányokban vizsgálták, hogy a macskáknál jelentősen csökkent a stressz szint, ha dobozokkal játszottak, azokban elbújtak. De vajon mi lehet ennek az oka?
Mindig azt mondják, hogy kerüljük el azokat az embereket, akiknél már a kapcsolat elején feltűnnek a piros zászlók, de pontosan milyen piros zászlókra kellene figyelnünk? Ha te is bizonytalan vagy a dologban, olvass tovább!Mik a piros zászlók egy kapcsolatban?A párkapcsolati red flagek olyan figyelmeztető jelek, amelyek arra utalnak, hogy egészségt
Praktikus útmutató a jelenleg zajló sztrájkokról és arról, hogyan befolyásolhatják az utazásodat.A munkaerőhiány és a fennakadások miatt a légitársaságoknak és reptéri dolgozóknak hosszúak és stresszesek a munkanapjaik, nem éppen ideális körülmények között. Nem csoda tehát, hogy egyre több repülőtéri alkalmazott dönt a sztrájk mellett. Olaszországt
Ez az új terápiás megközelítés nemcsak a látás megőrzésében jelenthet áttörést, hanem jelentősen javíthatja a betegek életminőségét is, csökkentve a folyamatos kezelések szükségességét.
A Parkinson-kór egyik legismertebb és legjellegzetesebb tünete a kézremegés, amely eleinte leginkább csak az egyik oldalon alakul ki, és esetleg remeghet a láb és az áll is. Ugyanakkor nem minden kézremegés oka a Parkinson, ez csak az alapos kivizsgálás során derülhet ki.
Frizurád sok minden elárulhat rólad, az aktuális hangulatodtól kezdve, a személyiségeden át, egészen a stílusérzékedig. A haj minőségét illetve megjelenését nem persze csupán genetikai tényezők befolyásolhatják, életmódunk egyaránt meghatározó lehet szépségünk megőrzésében. Így tehát, ha hajszálaid töredezni, vékonyodni, netán hullani kezdenek, érd
Alig várod, hogy délután megtudd, milyen napja volt szemed fényének, ám a klasszikus „Milyen volt ma az iskolában?” kérdésre csak annyit szokott kinyögni, hogy „Jó”? Ha nem szeretnéd ennyire rövidre zárni a beszélgetést, akkor mostantól próbálkozz más kérdésekkel, amelyekre általában nem egyszavas válasz érkezik.
Vannak növények, amiket a sokadik albérleten keresztül cipelünk magunkkal, vagy éppen még a nagymamánktól örököltük meg őket. Értelemszerűen ezek a csendes kis élőlények gyorsan a szívedhez nőnek, ha minden nap gondozod, ápolod őket, és nem cserélgeted őket úgy, ahogy a divat jön vagy megy, de ha néhány új példány beszerzésén gondolkodsz, hasznos l
Mit szoktál csinálni egy séta közben? Egy podcastot hallgatsz? Beszélgetsz magaddal? A problémáidon rágódsz? Bár ezeknek a sétáknak is megvan a maga ideje és helye, ha szeretnél egy kicsit tudatosabb és kiegyensúlyozottabb lenni, imádni fogod a színséta ötletét — egy trendet, amelyről már több mint 11 millió bejegyzés született a TikTokon.
Míg mi a hétvégén kitakarítottuk a lakást és megnéztük a Különválás új részét, addig Katalin hercegné és Vilmos herceg csomagoltak. A Kensington-palota friss bejelentése szerint ugyanis a walesi hercegi pár február 26-án hivatalos közös útra indul a walesi Pontypriddbe.A palota február 20-án, csütörtökön küldött ki egy sajtóközleményt, amelyben bej
Talán nem is gondolnád, de van egy olyan, idehaza is közkedvelt élelmiszer, amit a legtöbben egészségesnek hitt nasiként fogyasztanak, pedig valójában egyáltalán nem tesz jót a szervezetünknek, főleg nem a bélflóránknak.
Az egyik hónapban szinte észre sem veszed, hogy megjött, a következőnél viszont már egy héttel előtte szenvedsz a pattanásoktól, a hisztirohamoktól, a falási kényszertől, és közben úgy görcsölsz, hogy azt alig lehet kibírni? Ha tudatosan odafigyelsz, milyen tápanyagokat juttatsz a szervezetedbe a menstruációd előtt, és mik teszik elviselhetetlenebb
A helyszínek nem a legbonyolultabbak, sok főváros akad a világ minden tájáról, de azért a fotókkal nem lesz könnyű összepárosítani őket. Készen állsz? Akkor mindent bele!
A számmisztika izgalmas útmutatót kínál, hogy jobban megismerd ki is vagy valójában és milyen céllal érkeztél a Földre. Nézzük, mit üzen neked a tavaszi virágok segítségével!
Képzeld el, hogy egy csodás thaiföldi villában kortyolgatod a reggeli kávédat – pontosan ott, ahol A Fehér Lótusz ikonikus jelenetei is játszódnak!A Golden Globe-, SAG- és Emmy-díjas sorozat harmadik évada már streamelhető, de miért ne élhetnénk át ezt a luxusélményt a való életben is?Végre elérkezett a pillanat, amit annyira vártunk – a több díjat
Ki ne szeretne egy hosszú, stresszes nap után beállni a zuhany alá? Egészségügyi szempontból viszont kifejezetten nagy különbség van aközött, hogy ilyenkor a hideg vagy a meleg vizet részesíted előnyben!
A leggyorsabb kutyák leveszik a levegőt az emberek közül. Az afrikai gepárd kétségtelenül a leggyorsabb szárazföldi állat, képes 0–100 km/h sebességre csupán három másodperc alatt (míg néhány autó sem éri el ezt!). Az afrikai vadkutya is közel áll a második helyhez, 72 km/h sebességgel.
2025 márciusa különleges hónap lehet, hiszen a bolygók olyan kedvező energiákat hoznak, amelyek áttörést rejthetnek néhány zodiákus számára. A csillagok most olyan szintű támogatást adhatnak, hogy vétek lenne kihagyni a lehetőségeket. Nézd meg, kik élvezhetik a legnagyobb előnyöket ezen a területen!
A gyermekek kíváncsisága határtalan, apró kezeik mindenhez hozzányúlnak, és sokszor az ismeretlen tárgyakat a szájukba is veszik. Éppen ezért a szülők fokozott figyelmet fordítanak a mérgező tisztítószerek elzárására, az éles sarkok letakarására és a konnektorok biztonságossá tételére. De vajon ugyanilyen figyelemmel néznek körbe a kertben is?