A 2024 YR4 keresztelt aszteroidáról már mi is beszámoltunk, ugyanis folyamatosan növekszik az esélye annak, hogy a kisbolygó egy nap a Földbe csapódik majd. A legújabb számítások szerint az ütközés esélye továbbra is látványosan emelkedik, de a szakértők szerint nincs okunk pánikolni.
Napjainkban a közösségi média meghökkentő hírverést tud csapni egy-egy turistalátványosságnak – főleg a szezonális érdekességeknek. Elég egy látványos fotósorozat megosztása egy közösségi oldalon a helyszín megadásával, és másnap vagy hétvégén százak, akár ezrek keresik fel az adott helyet. Tavaly februárban a tél rekordokat döntögető enyhe időjárá
A kiállás a szegényekért mindig is a keresztény küldetés része volt. Ez a misszió különösen fontossá vált az 1950-es évek Latin-Amerikájában, ahol a szociális igazságtalanság drámai méreteket öltött. A gazdagok és a szegények közti szakadék egyre mélyült, az erőszak pedig annyira elhatalmasodott, hogy társadalmi robbanással fenyegetett. A helyi kat
Dr. G. Kiss Orsolya, a DotsDiet alapítója elárulja, hogyan valósíthatod meg Napjainkban rengetegszer hallhatjuk, hogy több zöldséget, gyümölcsöt kellene fogyasztanunk, érdemes lenne jobban odafigyelnünk a táplálkozásunkra és egyéb életmódbeli tényezőkre. A megvalósítást viszont a legtöbben - legalábbis kezdetben - nagy kihívásnak éljük meg, nem is
Nem feltétlenül kell külföldre menned, ha különleges, ritka természeti csodákat keresel, hiszen Magyarország is bővelkedik a szokatlan, olykor meghökkentő képződményekben. Nézd meg, melyek hazánk legérdekesebb, természet alkotta formái!
Járványos időszakokban az egyik legfontosabb tanács, hogy kerüljük a közösséget, megbetegedés esetén pedig maradjunk otthon. Éppen ezért különösen fontos a vírus terjedése és a beteg gyógyulása szempontjából is ott otthoni levegő minősége. Milyen az ideális lakás az influenzaszezon átvészelésére?
Az egyik legfontosabb tényező sok utas számára egy új úti cél kiválasztásánál az, hogy mennyire barátságos az adott hely - vagy mennyire nem az. Amikor nyaralni megyünk, szeretnénk a közösség részének érezni magunkat, akár a helyi gasztronómiát élvezzük, akár a látnivalókban gyönyörködünk, vagy csak sétálgatunk a város utcáin.Egyes városok tárt kar
Mind átlagosnak hisszük magunkat, amíg fel nem fedezzük, hogy egyikünk sem átlagos. Ezzel a mottóval is ajánlhatnánk azokat az életszagú filmeket, amelyek az egyszerűség különlegességét (avagy a különlegesség egyszerűségét) ünneplik. Inspiráló mozikat gyűjtöttünk csokorba az elmúlt három évtizedből, amelyek azt üzenik: mindenki hősnek születik. Csa
Nem is gondolnád, hogy születésed pillanatában már megpecsételődött sorsod! Ahogy az asztrológiában csillagjegyek határozzák meg jellemünk a bolygókhoz számok is kapcsolódnak. Nem mindegy, hogy a hónap mely napján születtél, mert bizony aszerint éled az életed. Az, hogy magányosan, küzdőn, fanatikusan, romantikusan vagy határozottan telnek hétközna
Az alvás az egyik legfontosabb tényező az egészségünk megőrzésében, mégis sokan küzdenek az álmatlansággal. Becslések szerint az emberek egyharmada alváshiányban szenved, ami számos negatív hatással járhat. Az állandó fáradtság, a koncentrációzavarok, a szívbetegségek és a mentális problémák csak néhány példa a következmények közül.
Mint minden évben, idén is megrendezték Velence híres karneválját, ahol hagyományosan a fagyos tél végét ünneplik a helyiek. Az idei farsangi forgatagban egy óriási patkány is feltűnt – a kérdés már csak az, hogy miért. Elmondjuk!
A staging itthon is egyre népszerűbb, hiszen egy jól beállított helyiség és a megfelelő minőségű fotók sokat dobhatnak az eladni kívánt ingatlanon. A konyhában - főleg, ha kicsi - viszont elkerülhetetlen, hogy ne legyen elöl néhány dolog, azonban a szakértők szerint érdemes lehet bizonyos eszközöket elrejteni.
A bolygóállások és az univerzum jóslata szerint néhány szerencsés csillagjegy hamarosan fellélegezhet, hiszen töménytelen szerencse vár rájuk, amely jóformán minden pénzügyi gondjukat megoldja. Ezért ez 6 csillagjegy az előrejelzések szerint hamarosan anyagi gondok nélkül élhetnek. Lássuk, kik ők: Kos A Kosok életében egy új életszakasz kezdődik, a
A Structurelab Architects bemutatta a Dél-Franciaországba szánt úszó kikötője koncepcióját. A német Structurelab Architects stúdió moduláris kikötői koncepcióban gondolkozik, amelyet Calanque of Sormiou-ba terveztek – ez Dél-Franciaország egyik legnagyobb védett öble. Alapban 400 négyzetméteres (de bővíthető) területével a Lotus Marina néven ismert
A szikrázó napsütésben, a metsző hidegben is érdemes a magyar tenger partját felkeresni, mert ritka élményben lehet részed. Tarts velünk, mutatunk párat.
A BKK közleménye szerint a szakemberek átvizsgálták a metrót, és közölték, hogy a szag nem a metróüzemből származik, a metró közlekedése továbbra is biztonságos. A metrók újra járnak az M2 vonalon.
A feng shui elvei szerint egyáltalán nem mindegy magánéletünk szempontjából az, hogy hova tesszük a tükröt a lakásban, ugyanis ha véletlenül rossz helyre rakjuk, az negatív következményekkel is járhat szerelmi életünkre nézve.
Sokan nem gondolnák, pedig friss kutatások kimutatták, hogy a manapság igencsak népszerű, gyógynövényeket tartalmazó étrend-kiegészítő kapszulák és készítmények akár teljesen tönkre is tehetik a májunkat.
Itt a hétvége, és te legszívesebben csak ledőlnél a kanapéra egy jó Netflix-film kíséretében? Számtalan streamelhető újdonság áll rendelkezésünkre, így nem könnyű kitalálni, melyik fog igazán tetszeni. Ha a nézettségi rangsornál többre vágysz, olvasd el ajánlónkat a mi kedvenceinkkel!1. Újra akcióban (2025)A történet két volt CIA-kém körül forog,
Az orvosok szerint Ferenc pápa példás beteg, követi az utasításokat. Bár a Vatikán folyamatosan tájékoztat a pápa állapotáról, és gyakran reményt keltő híreket közöl, a háttérben már készülnek a legrosszabbra.