Egy drótkötélre függesztett ember kapálózik a levegőben lógva egy sötét raktárban - ez nem egy horrorfilm egyik jelenete, hanem a Clone Robotics legújabb videója.
Szakértők szerint az évtized egyik legdurvább influenzaszezonja a mostani, éppen ezért a gyógyszerek mellett kiegészítésként a természetes gyógymódokat is bevethetjük a gyógyulásunk érdekében.
Végre elérkezett a hét utolsó munkanapja, amikor átadhatod magad a hétvégének, előtte azért igyekezz minden feladatnak pontot tenni a végére, mindeközben pedig ne feledkezz meg a pénteki horoszkópról sem!
Egy biztos: a James Bond-brand tovább él, de új kezekben formálódik a jövője. A rajongók most már csak arra várnak, milyen meglepetésekkel rukkol elő az új éra.
Nagyanyám nem ismerte a raviolit. Fogalma sem volt, hogy a töltött laskát az olaszok így hívják. Csak szerette derelyevágóval felcakkozni a frissen gyúrt és nyújtott házi tésztát, közéje pedig legtöbbször tehéntúró, juhtúró vagy hagymára pirított szalonna került. Hússal ritkábban készítette, de kétségtelen, hogy ezt az egyszerű fogást ezerféleképpe
San Migueltől Svédországon át Srí Lankáig, itt vannak azok a helyek, amelyeket az 50 év feletti tapasztalt utazóknak ajánlanak.Az élet minden évtizede új tapasztalatokat, örömöket, kihívásokat és fejlődési lehetőségeket hoz. "Amikor 50 éves lettem, ígéretet tettem magamnak: Magamért fogok utazni. Nem várok többé a "megfelelő időre", és nem teszem f
Az ékfoltos razbóra Délkelet-Ázsia édesvizeiben őshonos hal, de akváriumi halként is nagyon kedvelt. Tenyésztése sokáig gondot okozott, de ma már sikerrel pároztatják. Az enyhén savanyú, lágy, dús növényzettel borított akváriumban érzi jól magát.
Hollywoodban minden évben rengeteg nagyszerű film készül, de nem mindegyik kapja meg az Amerikai Filmakadémia elismerését. Sőt, néha még egyetlen Oscar-jelölés sem jut azoknak az alkotásoknak, amelyeket a nézők imádnak, idéznek, és újra meg újra visszanéznek. Cikkünkben 6 ilyen közönségkedvencet gyűjtöttünk össze, melyekkel kapcsolatban biztosan dö
Ma ünnepeljük az anyanyelv nemzetközi napját. 1999-ben az UNESCO közgyűlése nyilvánította február 21-ét az anyanyelv nemzetközi napjává, ezzel is felhívva a figyelmet a világ nyelvi sokszínűségére. De miért pont február 21?
Egyik pillanatban még arról beszélünk, hogy a digitális oktatás milyen lehetőségeket nyit meg, a másikban pedig már azon gondolkodunk, vajon az AI nem veszi-e át túlzottan az irányítást a tanulási folyamatok (meg úgy általában minden) felett. A nagy kérdés, hogy hagyjuk-e a gyerekeket mesterséges intelligenciát használni a házi feladataikhoz, 2025
Az anyanyelvet nem ápolni kell, hiszen nem beteg, hanem helyesen használni, különben a gondolkodásunk látja kárát. A helytelen nyelvhasználattal a nyelvi logikáról, ezáltal pedig a logikus gondolkodásról mondunk le. Mutatunk néhány köznapi esetet, amely fölött talán elsiklunk, mert rosszul rögzült vagy éppen felkapjuk a fejünket ezek hallatán, anny
Ahogy egyre inkább elkezd felmelegedni a hőmérséklet, sokan kapunk kedvet ahhoz, hogy a vastag, téli ruháinkat elpakoljuk a ruhásszekrényünk legmélyére, helyettük pedig elővegyük a kedvenc tavaszi holmijainkat. A vidám szoknyák, virágmintás felsők, világos nadrágok mellett természetesen idén sem maradhat el a tavasz szintén nagy kedvencének számító
A figyelem hiánya és a felszínes emberi kapcsolatok korunk egyik legnagyobb problémái. A rohanó életmód és a folyamatos információáradat okán egyre kevesebb energiát fordítunk a valódi, mély kapcsolatokra. Pedig mindenkinek – kortól, nemtől és élethelyzettől független – szüksége van arra, hogy meghallgassák, és őszintén figyeljenek rá. Miért olyan
A férjemmel nem törődtünk a gúnyolódó emberekkel, és vettünk egy nagyon lepukkant házat! Az emberek addig röhögtek rajtunk , amíg nem látták a hihetetlen átalakítás végeredményét! A férjemmel nem törődtünk a gúnyolódó emberekkel, és vettünk egy nagyon lepukkant házat! Az emberek addig röhögtek rajtunk , amíg nem látták a hihetetlen átalakítás véger
Bár a tavasz még távolinak tűnik, néhány apró jel már emlékeztet minket arra, hogy közeledik a megújulás időszaka – az egyik ilyen pedig nem más, mint Eva Longoria csodás új frizurája.
A legtöbbünknek van elképzelése arról, hogy mi az espresso: a kávé koncentrált formája, amelyet erősre főznek. A ristretto egy következő szintre emeli az espressót, így a kávéital még kisebb, még koncentráltabb formáját hozva létre. A The Manual most összeszedte, miben különbözik a két ital – íme az összehasonlításuk. Mi az a ristretto? A
Azt tudtuk, hogy Vilmos herceg és Katalin hercegné idén kihagyja a BAFTA-díjátadót − de vajon mit csináltak helyette?Lehet, hogy jobb, ha most abbahagyod az olvasást, nehogy hatalmába kerítsen az elviselhetetlen irigység.Jól sejted, Vilmos és Katalin egy sokkal napfényesebb helyre utazott, mivel a BAFTA sajnos egybeesett a gyerekeik félévi szünetév
A napfényes Toszkána egy álom úti cél, de ahhoz, hogy igazán felfedezhessük, megismerhessük a valódi arcát, nem árt alaposan utánajárnunk annak, mi mindennel is érdemes töltenünk ott az időnket. Bár régóta szimpatikus volt számomra Olaszország ezen része, végképp akkor győződtem meg róla, hogy személyesen is látnom kell egyszer, amikor felfedeztem
Kertészek titka: ha most ezt a három magot elülteted, csodát látsz majd Végre megkezdődhet februárban a palántázás időszaka, és néhány zöldség akár már most elvethető. Ezek a növények viszonylag lassan nőnek, így igyekezzünk időben elkezdeni a nevelésüket. Mutatjuk őket! Érdekes lehet: Nem hiszed el, milyen finomságokat készíthetsz réteslapból! 4 t
Séfek egyetértenek: ez az egyetlen olaj, amit sütéshez használnod kell Sokat kell keresgélnünk, és a megfelelő helyen, ha a legjobb olajat szeretnénk felhasználni a sütéshez. Most 6 elárulja a titkát! Egy általunk kevésbé ismert, de annál előnyösebb élettani hatású növényi olaj az ő választásuk. Fontos lehet ez is: Ez a legzseniálisabb trükk az ége
Közel 100 hazai szabadidősport-esemény szervező gyűlt össze Balatonfüreden, hogy közösen indítsák el az évet és megismerkedjenek a SZEOSZ, azaz a Szabadidősport-esemény Szervezők Országos Szövetségének idei terveivel. Annyi izgalmas eseményről és programról volt szó, hogy a Holmozogj.hu-n videósorozatot indítunk a témában.
A generációinkkal átélt élmények egyre biztosabban meghatározzák a mindennapjainkat, sorsfeladatainkat. Vajon a valóságban is oda tartozol, ahová a teszt szerint?
Irakban talált ősi ékírásos táblák szerint az emberek már legalább i. e. 2500 óta csókolóznak. Amikor egy viselkedésforma ennyire hosszan fennmarad, érdemes elgondolkodni azon, hogy van-e evolúciós eredete. Az emberi csók fizikai kifejeződése a legkülönfélébb skálán mozoghat, ráadásul az ajkak összezárása mögött rejlő szándék is sokat szám
A profik szerint ezt az 5 fűszert soha ne őrölve vedd meg Mindenbe is szórunk fűszereket, és annak ellenére, mennyire egyértelműnek tűnik a használatuk, sokszor annyira lehet becsapós. Léteznek már olyan ízesítők, amelyek egészben jobban hatnak, mint őrölve. Most megmutassuk őket! Fontos lehet ez is: Ez a legzseniálisabb trükk az égett zsír könnyű
A Szupermenta energiaital terméktesztjének folytatásaként a szakemberek további vizsgálatokat végeztek, melyek középpontjában a koffein- és cukortartalmú italok álltak. A kísérlet arra irányult, hogy egy adagnyi ital elfogyasztásával mennyi koffeint vagy cukrot viszünk be a szervezetünkbe. Lássuk az eredményeket!
Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több olyan csoport tűnik fel a nemzetközi számítógépes hálózatokon, amelyek célja a gyermekek súlyos bántalmazása.
Akár síelni mész a hegyekben, akár egy tengerparti kiruccanást tervezel egy trópusi helyszínre, a tervezés sok energiát igényel. Egy nemzetközi utazás során az útlevelek és vízumok intézése mellett, vagy éppen a tökéletes ruhadarab megérkezésére várva, könnyen elfelejthetünk néhány fontos dolgot. Ne aggódj, segítünk. Íme 7 dolog, amit szinte minden
Jade Collett egy görbe este végén, erősen illuminált állapotban figyelt fel a riasztó tünetre. Nem sokkal később az orvosnál kötött ki, ám a lesújtó diagnózis miatt rögtön úrrá lett rajta a pánik.
Dr. Tóth Tamás, vagy ahogy egy ország megismerhette, „Dr. Tóth” obezitológus azt vallja, hogy nincsen fenntartható villámdiéta, a fogyást ígérő injekciók nem hoznak igazi megoldást, hiszen valós eredményt csak személyre szabott életmódváltással érhetünk el.
Február utolsó hétvégéjén is érdemes lesz a Mátraszentistváni Sípark felé venni az irányt! Igazi téli körülmények várják a sízőket és snowboardosokat, a teljes pályarendszer síelhető, emellett különleges látványban lehet részük, ha megnézik Magyarország történetének első nemzetközi snowboard-versenyét is.
A vállízület porckopását nevezzük vállízületi arthrosisnak. A betegség és az ennek nyomán esetlegesen kialakuló gyulladás a vállfájdalom egyik, ám nem leggyakoribb oka.
Az alkohol sokaknak a mindennapok részeként jelentkezik, de ez nem szerencsés. A férfiak esetében nem csak a spermiumtermelés teheti tönkre, de hatással van a tesztoszteron szintre is, ezzel pedig a férfias kinézetnek is odavág.