Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Azt, hogy a kelt tészta kiváló a füstölt hússal együtt, azt egyetlen gourmandnak sem kell bizonygatni. Ha együtt sül e két remek alapanyag, még izgalmasabb ízeket fog szülni! Faszénparázs felett, vagy sütőben is megsüthető, családi vagy baráti összejövetelen, akár a farsangi mulatságban is biztos sikert arathatunk vele!
A szülőknek örökre gyerek marad a gyerek, még akkor is, ha az a gyerek már jócskán élete közepén tart. Azt hiszem, ez így normális és nem is kell ebből ügyet csinálni, amíg mindkét oldal egészségesen van jelen ebben a kapcsolatban. Baj abból adódhat, ha a szülői házban mindig bekapcsol a gyereküzemmód.
"Bezársz egy ajtót, de a másik, amit kinyitsz, egy hosszú folyosóra vezet, amelyen ámulatba ejtőbb ajtók sorakoznak: gyerekek, unokák, mélyebb intimitás a feleségeddel, és még sok minden más, ami házasság nélkül nem lenne elérhető" – vallja a 75 éves, Oscar-díjas Jeff Bridges, aki párjával, Susannal az aranylakodalmához közelít. A férfi annak ellen
A feng shui ősi kínai térrendezési művészetének célja az otthonunkban lévő energia, azaz a "qi" harmonizálása és egyensúlyba hozása. A növények fontos szerepet játszanak ebben a folyamatban, mivel természetes módon képesek javítani a tér energiáját, frissességet és vitalitást hozva az életterünkbe. Az alábbi növények a feng shui szerint kimondottan
A Valentin-nap tökéletes alkalom, hogy egy-egy aprósággal, például csokoládéval vagy virággal lepjük meg kedvesünket. Ha előbbire esett választásunk, készüljünk fel, hogy idén a szokásosnál mélyebben kell a pénztárcánkba nyúlni, ugyanis a kakaó drágulása miatt jelentősen megnőtt a csokoládé átlagára. A kakaó ára az elmúlt néhány évben az egekbe szö
Csak jópofa divat vagy tényleg van értelme beruházni egy vaslábosba? Ha igen, kell a drága vagy elég az olcsó? És mit érdemes beletenni? Egy lábos, legalább 10 recept.
Egy szakítás mindenkit megvisel és biztos, hogy nem ugyanúgy reagálunk a kapcsolat végén. Azonban a szétválás nem csupán az adott élethelyzettől, hanem a zodiákusunktól is függhet. Szakítás után könnyen úgy érezheted magadat, hogy távol vagy önmagadtól és ez néha odáig vezet, hogy úgy is cselekszel, mintha teljesen más ember lennél. Horoszkópod ala
Az aromaterápia egy kíméletes, holisztikus terápia, amely a növényekben rejlő gyógyhatás révén segíti elő az egyensúlyából kibillent test regenerálódását, valamint a lelki harmónia megteremtését. Az aromaterápiás olajok segítségével a test, a tudat és az érzelmek összhangba hozhatók, továbbá javítják a közérzetet, és a szépségápolásban is használha
Emlékszel még arra, amikor 20 évesen azt gondoltad, te már mindent tudsz a világról, és nincs semmi új, amit megtanulhatnál az életről? Hiszen olyan sokat láttál, és annyi tapasztalatot gyűjtöttél, ennél több tanulságot már biztosan nem tartogat a jövő! Milyen rosszul is gondoltuk akkoriban, hiszen valójában ekkor kezdődött csak igazán a tapasztala
Megszüntetnék az óraátállítást, itt vannak a részletek! Az óraátállítás megszüntetése évek óta foglalkoztatja az embereket, különösen az egészségre gyakorolt hatásai miatt. Ebben az évben, március utolsó vasárnapján, hajnali 2 órakor kell előre állítani 3 órára az órákat, ezzel fogja kezdetét venni a nyári időszámításunk. Megszüntetnék az óraátállí
Az eredetileg háborús védelmi céllal épült kínai nagy fal a távol-keleti ország talán legismertebb látványossága, amely Csin Si Huang császár javaslatára, a kínai területek védelmére épült meg az északi nomád törzsek ellen. A Han-dinasztia idején a Selyemút egy részének biztonságáért is ez az erődítmény felelt, a Ming-dinasztia alatt pedig jelentős
Halljuk őket esküvőkön, fesztiválokon, olykor a rádióban is, és persze az életben legalább egyszer mind buliztunk már egy nagyot mellettük. De biztosan a fejünkben vannak még az ikonikus dalok szövegei? Teszteld, te mennyire emlékszel!
A brit királyi család mindennapjairól hamarosan egy vadiúj könyvben olvashatunk. A bennfentes szerző, Tom Quinn ugyanis a személyzet tagjainak szemszögéből mesél szaftos történeteket a családtagokról, beleértve a gúnynevet is, amit egykor Harry hercegre aggattak.A jövő hónapban jelenik meg Tom Quinn Yes, Ma'am - The Secret Life of Royal Servants (I
A legtöbb utazó rémálmát általában a repülőtéren elkeveredett, elveszett poggyász jelenti. Az ezzel kapcsolatos félelem nem ok nélküli, ugyanis az elkavart bőröndök a repülőtereken mindennapos jelenségnek számítanak. A problémát azonban egyre több légitársaság próbálja kiküszöbölni, mégpedig egy bizonyos nyomkövető eszköz használatával. Az elmúlt é
A Croque Madame tökéletes választás, ha már unjuk a klasszikus melegszendvicseket, és valami teljesen újra vágynánk. Olvasztott sajt, vaj, ropogósra pirított fehér kenyér, vaj és sok sonka; valójában ennyi kell ahhoz, hogy megalkossuk a francia konyha egyik legkedveltebb reggelijét.
Ha létezik egyetlen molekula, amely nélkül az élet elképzelhetetlen lenne, az az adenozin-trifoszfát, vagyis ATP. Naponta körülbelül 90 kg ATP-t használunk fel, miközben a testünkben egyszerre mindössze 200 gramm található. Ez a hihetetlen újrahasznosítási folyamat teszi lehetővé, hogy a sejtek működése folyamatos maradjon. Ha az ATP-t nem tudnánk
Sokan már fiatalon is aggódva gondolnak az öregedésre. A születésnapok nem mindig jelentik az öröm forrását, sokak számára inkább az idő kíméletlen elmúlását jelzik. Pedig a tudomány szerint egyre nagyobb esély van arra, hogy egészségesen és aktívan érjük el a 100. születésnapunkat!
A válogatós gyerekekből sajnos nem lehet varázsütésre boldogan spenótot falatozó kisembereket csinálni de azért van néhány hasznos ötlet, amivel a lassú, ám biztos javulás irányába indulhat a gyerekek kevésbé változatos étkezése.
A Szaturnusz igen erőteljes hatást tud gyakorolni a sorsunkra. Először 28-30, majd 56-58 éves korunk körül érezhetjük meg a jelenlétét az asztrológusok szerint.
A Csorba-tó a Magas-Tátra egyik legnépszerűbb turistacélpontja. Nem véletlenül, hiszen a tó gyönyörű környezetben fekszik, és számos látnivalót kínál az ide látogatóknak.
Egy elszánt diáklány, egy bibliaárus reklámszövegíró, egy hosszú, forró nyár és néhány merész beszólás kellett ahhoz, hogy az izzadásgátlók kötelező piperecikké és több tízmilliárd dolláros biznisszé váljanak. Pedig csak egy hajszálon múlt, hogy nem dőlt be az üzlet.
A poliamória picit döcögős magyar fordításban többszerelműséget jelent, azaz a feleknek egyezményesen lehet egyszerre több, párhuzamos szerelmi kapcsolata is. Ennek a felállásnak a működtetéséhez nagyon fejlett önismeretre van szükség, vallja Bedő Vica, aki poliamor kapcsolatban él férjével.
A mai világban már-már elengedhetetlen az okoskészülékek használata, hiszen ezzel tartjuk a kapcsolatot a szeretteinkkel, követjük nyomon a világ eseményeit és értesülünk mindenről, ami fontos. A statisztikák szerint naponta átlagosan 3,5 órát töltünk a telefonunk nyomkodásával és 24 óra alatt körülbelül 58 alkalommal ellenőrizzük a készülékünket.
Ha te is láttad már a Rambo-filmeket, biztosan nem fog újdonságot okozni számodra, hogy mégis micsoda az a pilács? Ahogy az ikonikus jelenetben elhangzott: "Ez mire jó? Kék pilács. Mit csinál? Kéken ég? Értem" - úgy értik ezt a szabolcsiak is, ugyanis Magyarország északkeleti részében teljesen természetes dolog a lámpát, a fényt pilácsként emlegetn
A Vendée Globe már régen bebizonyította, hogy sokkal több, mint egy egyszemélyes verseny a világ körül. Kaland, amely életeket alakít át és formálja emberek végzetét. A 2024–25-ös verseny egyik legnagyobb sztorija az, hogy Violette Dorange lett minden idők legfiatalabb szkippere, aki befejezte a versenyt. Ráadásul a Vendée Globe-ot követők minden k
Háromgyerekes apa vagyok. Fontosnak tartom, hogy a feleségem, – aki éppen a legkisebb, öt hónapos csemeténkkel van otthon, – időnként anyaszabira mehessen. Az alkalmak pedig, amikor egyedül maradok a gyerekeimmel, mindig maradandó élményekkel ajándékoznak meg minket. Nádudvari Péter írása.
Megannyi híresség mellett természetesen a frissen eljegyzett Selena Gomez is részt vett a londoni Bafta-gálán: nos, a színész-énekesnő mindenki rabul ejtett lehengerlő ruhájával a vörös szőnyegen, de persze nem ő volt az egyetlen, aki mesésen festett.