2025. január 13. hétfő

jan. 13
18:24
A londoni nők erre a 4 ruhadarabra esküsznek idén télen: neked is érdemes beszerezned őket (Femcafe)
Az ikonikus felsőruházattól a retró lábbeliken át a trendi kiegészítőkig, itt vannak azok a kulcsdarabok, amelyeket a londoniak ebben a szezonban viselnek.
jan. 13
18:24
Megkönnyezed a filmeket? Erre utal az érzékenységed – felmérések szerint (Bien)
Mióta az eszemet tudom, képes vagyok sírni a filmeken. Filmeken? Sokszor még a kisgyermekeknek szánt meséken is könnybe lábadnak a szemeim. Sose gondolkoztam azon, hogy ennek bármilyen jelentősége lenne, azonban több felmérés is vizsgálta már, egyesek miért hatódnak meg azokon a jeleneteken, amik másokat teljesen hidegen hagynak. A Bright Side álta
jan. 13
18:36
A Balatonban nyugszik az első magyar tengeralattjáró (AQUA)
Évekkel előzte meg a hivatalos elsőt a balatoni hajó, ám a keresésére létrehozott alapítvány sem találta a roncsait. Már azt is meglehetősen kevesen tudják, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia területén volt tengeralattjáró-építés, ám arról végképp csak néhány újságcikk számolt be, hogy a hivatalos dátumot évekkel megelőzve, 1905-ben már úszott magyar
jan. 13
18:36
Katalin hercegné aggódik György herceg jövője miatt (Hamu és Gyémánt)
A walesi hercegi pár tavalyi éve még a saját beszámolójuk szerint is pokoli volt és bár Katalin és Vilmos bizakodva tekintenek a jövőbe, egy olyan dologgal kapcsolatban nincs köztük egyetértés, ami meghatározhatja a királyi család sorsát is.
jan. 13
18:48
7 sorozat a Netflixen, amit meg kell nézned, ha tetszett a Squid Game (InStyle)
Már te is ledaráltad a Squid Game második évadát? Semmi gond, hiszen a Netflixen bőven találunk még ehhez hasonló zseniális sorozatokat. Mutatjuk!
jan. 13
18:54
Lezavarta a diáklányt a buszról a magyar sofőr, háborognak a kommentelők (Femcafe)
Érdekes szituáció alakult ki egy magyar buszon. A diáklány igyekezett megoldást keresni a problémára, de a sofőr így is lezavarta a járatról.
jan. 13
19:24
Elképesztő mennyire megerősíti ez a mag az immunrendszert, minél hamarabb kezdd el fogyasztani (Femcafe)
Bár az ünnepeknek vége, de a téli időszak még tartani fog egy darabig. Alaposan oda kell figyelned, hogy elkerüld a betegségeket.
jan. 13
19:24
Soha nem látott sikereket ért el a magyar turizmus 2024-ben (Utazási Élmények)
A hazai turizmus új rekordéve volt a tavalyi, soha ennyien nem utaztak Magyarországra külföldről, soha nem pihent ennyi hazai vendég az országhatáron belül és soha nem keletkezett ennyi bevétel a szálláshelyeken - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke a turizmus 2024. évi előzetes eredményeit értékelő sajtótájékoztatón
jan. 13
20:42
A legjobb család- és gyerekbarát kutyafajták (Háziállat)
Amikor azt kérdezik, melyik a legjobb kutyafajta a gyermek számára, nem lehet egyértelműen ezt egy jó vagy rossz válasszal lerendezni.
jan. 13
20:48
Amit a vörös pandáról tudni kell (Háziállat)
A jól ismert fekete-fehér óriáspanda távoli rokona, a vörös panda magányos teremtmény, amely a nepáli, mianmari és a közép-kínai erdőkben honos.
jan. 13
20:48
Eva Longoria szerint rettentő ciki, hogy így öltözött fel: ez a csúnya szett volt élete legrosszabb választása (Femcafe)
Eva Longoria napjainkban a vörös szőnyeg egyik legnagyobb stílusikonja, megjelenése pedig mindig kifogástalan és inspiráló, azonban még ő is követett el olyan divatbakit, amire némi megbánással tekint vissza.
jan. 13
20:50
Angol springer spániel: Anglia legősibb vadászkutyája (Háziállat)
Az angol springer spániel könnyen tanul, figyelmes, gyors észjárású. Nem szereti a monotonitást, egymás után több dolgot is képes elsajátítani. Kajtató és elhozó vadászkutya. Vadászatokon ideális kereső.
jan. 13
23:00
12 híres ember, aki legalább 5-ször (vagy még többször) mondta ki a boldogító igent (InStyle)
A hírességek szerelmi életében is mindig voltak kimondottan színes és mozgalmas fejezetek, amiket még pikánsabbá tett a boldogító igen felemelő ténye.
jan. 13
23:48
A bécsi Schönbrunn-kastély: A császári pompa és a barokk kertek lenyűgöző harmóniája (Utazási Élmények)
Bécs, a császárváros, számtalan lenyűgöző látnivalóval büszkélkedhet, de talán egyik sem olyan ikonikus, mint a Schönbrunni kastély és annak hatalmas, barokk stílusú parkja. A Habsburgok egykori nyári rezidenciája nem csupán egy kastélyépület, hanem egy időutazás a császári múltba, ahol a pompa, a történelem és a természet harmóniája lenyűgözi a lá

2025. január 14. kedd

jan. 14
0:18
Kiszivárogtak a nevek: ők szerepelhetnek az Ázsia Expressz új évadában (Blikk)
Már elindultak a találgatások a résztvevőkről.
jan. 14
0:18
Hangjegyekkel írt testvéri szövetség – A Váratlan dallamok című francia filmet ajánljuk (WMN)
Fordulatokban ugyan nem bővelkedik, a forgatókönyv java része kiszámítható, a kedves franciás megközelítés miatt, meg a két varázslatos színésznek köszönhetően azonban a Váratlan dallamok egy igen szerethető feel-good mozi lett, ami után az ember talán még azt a testvérét is könnyekig hatva hívja fel, akivel karácsonykor összeakasztotta a bajszát v
jan. 14
0:18
Rakott kelbimbó (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
jan. 14
0:18
Tom Holland a bennfentesek szerint mindig is tudta, hogy Zendaya "az igazi" (in.hu)
Zendaya és Tom Holland kétségkívül a világ egyik legkedveltebb sztárpárja, így nem meglepő, hogy rendszeresen a címlapokra kerülnek a kapcsolatuk valamilyen aranyos részletével. Mostanában a friss eljegyzésükről szóló találgatásoktól volt hangos a sajtó, melynek híre nemrég végre megerősítést nyert.Zendaya egy csillogó eljegyzési gyűrűvel tűnt fel
jan. 14
0:18
Fertőzhetnek az unokáim, ha csak az orruk folyik, de lázuk nincs? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Régen láttam őket, nagyon szeretnék már velük találkozni, de ha egyik meggyógyul, akkor a másik lesz lázas, beteg. Engem nagyon megvisel ha beteg vagyok, 39-40 fokos lázzal indítok és 10 nap - minimum.
jan. 14
0:18
Innen tudod, hogy figyelik a telefonod! Tipikus jelek és tanácsok, hogy mit tegyél (Hóvége)
A modern technológia világában a telefonok feltörése és megfigyelése sajnos egyre gyakoribb probléma. Legyen szó adatlopásról, kémkedésről vagy akár kormányzati megfigyelésről, a kémprogramok (spyware-ek/stalkerware-ek) komoly veszélyt jelentenek. De honnan tudom, hogy kémprogram van a telefonomon? Cikkünkben mutatjuk az árulkodó jeleket és hogy mi
jan. 14
0:22
A Shein-falu borzalmai: sokan nagy árat fizetnek a pár ezer forintos ruhákért (WMN)
A kantoni Shein-faluban az emberek napestig pólókat, nadrágokat, blúzokat, és többek közt fürdőruhákat varrnak, hogy az olcsó ruhákat aztán több mint 150 országban értékesítsék.
jan. 14
0:22
Katóka szakácskönyve Cilikéknek, akik mindig voltak és lesznek is (egy.hu)
Cilike bájos kis limonádé-történetei hívták életre Katóka szakácskönyvét. A szerző, Tutsek Anna fiatal lányoknak írt könyveiről lett ismert. Cilike történetei a kedves, szeretnivaló, kissé balkezes és hebehurgya lány vidám történetei hihetetlenül sok kiadást értek meg, hogy azután a második világháború után ötven évre a feledés homályába vesszenek.
jan. 14
0:22
Bruno Mars-szám az évszázad 2. dala, de az 1. nagy meglepetés volt (in.hu)
A Billboard magazin nemrég megerősítette, hogy Taylor Swift a legnépszerűbb popsztár, most pedig bejelentette, hogy Bruno Mars Uptown Funk című dala a 21. század Top Hot 100 Songs of the 21st Century listájának második helyét foglalja el.A Billboard nemrég kiadta az elmúlt 25 év legnépszerűbb dalainak listáját. Míg a lista második helyén az Uptown
jan. 14
0:22
Csomó és folt a nyelv oldalán - vigyázzon, akár nyelvrákot is jelezhetnek! (EgészségKalauz)
Ha nem múlik a csomó vagy a folt a nyelve oldalán, akkor jobb, ha orvoshoz fordul, hiszen súlyos problémát is jelezhetnek!
jan. 14
0:26
Túrós desszertek: 12 könnyű finomság (egy.hu)
Laza, puha finomságok készíthetők ebből a sokoldalú hozzávalóból. A túró ráadásul az egyik legkevésbé hizlaló alapanyag, amiből valamilyen sütemény készülhet. Mutatunk olyan receptet is, amivel el lehet indulni a legjobb háziasszony címért, és azt is megmutatjuk, hogyan tudsz akkor is készíteni tortát, ha alig van hozzávaló otthon.
jan. 14
0:26
8 tulajdonság, amivel sokkal vonzóbbá válsz a férfiak szemében (in.hu)
Mikor érezted magad utoljára szuper magabiztosnak és vonzónak? Ha úgy érzed, túl régen volt már, hogy mindenkit "lenyűgöztél", talán ez a pár tipp segíthet, hogy növeld a vonzerődet.Ha az alábbiakat elsajátítod, mindenkit az ujjad köré fogsz tudni csavarni. Íme 8 tulajdonság, amivel leveszed a férfiakat a lábukról!​1. MagabiztosságSzeretnéd elcsava
jan. 14
0:26
COPD: miért nem elég felíratni a receptet? (EgészségKalauz)
Nem, nem elég csak időnként beszaladni és felvenni az előre kiállított recepteket.
jan. 14
0:30
A legextrább vitaminbomba: sárgarépalekvár (egy.hu)
Ideje eltenni!
jan. 14
0:30
Ez a Netflix-thriller minden mást maga mögé utasít a nézettségi listán (in.hu)
Úgy tűnik, hogy az emberek szeretik a jó repülőteres thrillereket. A Kézipoggyász, a Netflix nagyrészt egy repülőtéren játszódó ünnepi akciófilmje az egyik legnézettebb angol nyelvű film a streamingszolgáltató történetében, és decemberi megjelenése óta több, mint 149,5 millió megtekintést ért el.A számoknál is fontosabb, hogy látom az emberek reakc
jan. 14
0:30
Javul a magyar iskolások fittségi szintje (EgészségKalauz)
Ugyanakkor még nem érte el a pandémia előtti szintet.
jan. 14
0:34
Egy valóban mesés bobtípus, aminek az összes sztár behódolt (in.hu)
igaz, hogy mostanában tarolnak a ultranőies és hercegnős frizurák, de a Hófehérke-bob trónkövetelésére még mi sem számítottunk.Szinte egyik napról a másikra jelent meg ez a stílus, és máris olyan komoly rajongókat toborzott, mint Selena Gomez, Zendaya, Rachel Zegler és Kendall Jenner.Jó időzítés, hiszen 2025-ben márciusban kerül a képernyőkre a kla
jan. 14
0:34
Még veszélyesebb a jojó-effektus, ha szívbetegséggel küzd (EgészségKalauz)
Ha az újévi fogadalmai közt a fogyás is szerepel, az igazán dicséretes, ám vigyázzon, nehogy beleessen a jojó-effektusba - főleg akkor ne, ha szívbetegséggel küzd!
jan. 14
0:38
Ezeket jelentheti az, ha a feje tetején fáj a feje (EgészségKalauz)
A fejfájás nem mindig ugyanott jelentkezik. Tudja meg, mit jelezhet az, ha a feje tetején összpontosul a panasz.
jan. 14
0:42
Orvosmeteorológia: vége az anticiklonnak, jönnek a frontok (EgészségKalauz)
Vége az anticiklonnak, jönnek a frontok! A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint ezt tegye még előtte.
jan. 14
0:46
A hirtelen szívmegállás nem mindig lép fel olyan hirtelen - ezek a tünetek jelezhetik előre (EgészségKalauz)
Nem mindig olyan a hirtelen szívmegállás, mint amilyennek gondoljuk.
jan. 14
0:50
Ennyiszer érdemes közösülniük a férfiaknak ahhoz, hogy megelőzzék a szívbetegségeket (EgészségKalauz)
Ön mennyire tippel?
jan. 14
0:54
Tévhitek az alvásról - tudta például, hogy nem alszik majd jobban az alkoholtól? (EgészségKalauz)
Ön melyikre hitte azt, hogy igaz?
jan. 14
2:06
4 lakberendezési alapszabály, amit érdemes megszegni (InStyle Men)
A lakberendezéssel foglalkozó szakemberek egyetértenek abban, hogy valóban léteznek olyan szabályok, amik arra jók, hogy megszegjük őket. A következőkben sorra vesszük ezeket.
jan. 14
2:30
Művészi G-Shockokat mutatott a Casio (InStyle Men)
Egy japán művész, Kacusika Hokuszai két híres alkotása öleli körül a digitális kijelzőt.
jan. 14
3:24
Az USA minden eddiginél durvább csapást mért az orosz olajexportra (Igényesférfi.hu)
Washington múlt pénteken jelentette be a legkeményebb szankciós csomagot, mely az orosz export meggyengítését célozza. Az intézkedések máris óriási káoszt okoztak: három orosz olajat szállító tartályhajó ragadt Kína Shandong nevű tartományának partjainál.
jan. 14
3:30
2024 volt az eddigi legmelegebb év – és ez nagy baj (InStyle Men)
Itt már messze nemcsak arról van szó, mit okoz ez a jövőben: hanem arról, mit okozott eddig, és mi történik jelenleg.
jan. 14
3:54
3 millió forint felett a négyzetméterár ebben a budapesti kerületben (Igényesférfi.hu)
Úgy tűnik, a magyar ingatlanpiac lendülete továbbra sem hagy alább. Tavaly decemberben ugyan némi visszaesés volt tapasztalható az előző hónaphoz képest, de a piac így is erősebben zárta az évet, mint egy évvel korábban.
jan. 14
3:54
4 citromos sütemény, amivel feltöltheted a vitaminraktárakat (egy.hu)
Télen a citrom fontos vitaminforrásunk, ezért nálunk sok citromos süti kerül az asztalra, valahogy a sárga és a savanyú olyan, mintha ragyogna a januári szürkeségbe. A citromtortán túl is van világ, íme, néhány a citromos finomságaink közül! Azt talán nem is kell jelezni, hogy mindenképpen biocitromokat használjunk hozzájuk!
jan. 14
3:54
Ez történik a testeddel, ha minden nap eszel avokádót (Igényesnő.hu)
Az avokádó nemcsak finom, hanem szuper egyszerű módja is annak, hogy felturbózd a szervezeted tápanyagraktárait. Sőt, egy friss kutatás szerint segíthet abban is, hogy tudatosabb és egészségesebb döntéseket hozz a nap folyamán.
jan. 14
3:54
Napi horoszkóp 2025 január 14 – A spontaneitás és a türelem összhangja (Bien)
Ma is izgalmas dolgokat tartogatnak a csillagok minden csillagjegy számára. Nézzük meg, mit üzennek az égi jelek a mai napra!
jan. 14
4:24
Ma tovább emelkednek az üzemanyagárak (Igényesférfi.hu)
A héten kedden ismét emelkedik a hazai üzemanyagok ára.
jan. 14
4:24
Karácsonyi mega-videó: órás és autós sztorik + egy legendás Seiko (Kronometer)
Seiko Prospex Marinemaster SLA079 és Grand Seiko Evolution 9 GMT SBGE283G „Explorer II” Rolex összehasonlítás, plusz autós órák (egész pontosan utastérben/műszerfalban használt órák) plusz sztorik és poénok! Tőlünk, nektek, közel…
jan. 14
4:24
Szülők, akik megszakították a kapcsolatot a gyerekükkel: ez volt az indokuk (Bien)
Sok gyerek megszakítja a kapcsolatot a szüleivel konfliktusok miatt. Ritkábban fordul elő, hogy a szülők szakítják meg a kapcsolatukat gyermekeikkel – de megtörténik, és hihetetlenül magányos érzés lehet.
jan. 14
4:30
Krioterápia a daganatkezelésben - Hatékony módszer a rák ellen vagy még mindig egzotikum? (WebBeteg)
Bár keveset hallani róla, az orvostudomány évek óta alkalmaz fagyasztásos kezeléseket a rosszindulatú daganatok esetében is. Hazánkban először 2022-ben a Semmelweis Egyetemen alkalmazták veserákkal küzdő betegen az úgynevezett krioablációs eljárást. A módszer hatékonysága még mindig vizsgálatok, klinikai kísérletek tárgya. A témában Dr. Fedina Laur
jan. 14
4:30
Akár filmes kellék is lehetne a Nubeo Star Trek-órája (InStyle Men)
A sci-fi műfajának rajongói biztosan elégedetten csettintenek erre a karórára, de megvenni csak kevesen tudják majd.

Keresés