Szuper élelmiszerként robbant be az avokádó mag, de egyelőre nem érdemes nagykanállal nekiállni, mert nincs egyértelmű bizonyíték a jótékony hatásaira.
Egy gondosan előkészített, ötletes zárójelenet még egy kevéssé emlékezetes filmet is megfűszerezhet, hiszen a néző retinájába sokszor az utolsó képkockák égnek bele igazán.
Ha már Berlinig eljutottunk, onnan csak egy ugrás. Annyi látnivalót kínál, hogy egy nap alatt képtelenség lenne bejárni, de kaphatunk ízelítőt a szeszélyes rokokóból, a "gondtalanság" életérzéséből és a történelem súlyos pillanatainak mementóiból is. Az egykori porosz királyi székhely pompás építészeti emlékei, elegáns parkjai, a város hangulata ne
Az öntöttvas serpenyők és lábasok strapabírók ugyan, de azért a megannyi előny mellett akadnak hátrányai is egy ilyen edénynek. Van, amit jobb, ha sosem főzöl vagy sütsz meg benne!
A Rák telihold energiái felkavarják év elején az állóvizet, azonban ha tudod, mire kell figyelned, akkor szerencsés energiák léphetnek az életedbe. Asztrológusunk elárulja, mik ezek!
A hatvanas években helyezték üzembe a Skynet-1A nevű műholdat, mely csak néhány évig volt használatban. Évek múlva azonban sokkal messzebbre került az eredeti helyzetéről. Arról viszont, hogy ki és hogyan irányította a szerkezetet, arról a mai napig nincs feljegyzés. 1969-ben, alig néhány hónappal a holdra szállás után indították el a Skyn
A fürdőszoba általában az otthonunk egyik legkisebb helyisége, mégis elképesztő mennyiségű felesleges dolgot vagyunk képesek felhalmozni az itt található szekrényekben és polcokon. Ideje tüzetesebben is átnézned a fürdőszobai holmikat, mert szinte biztosan találsz olyat, amitől ideje volna búcsút venned!
Január 10-én újra olaj szivárgott a Fekete-tengerbe a decemberben pórul járt orosz tankerből. Ukrajna a „szörnyű környezeti következményekre” figyelmeztetett. Nehéz fűtőolaj terítette be több száz kilométer hosszan Oroszország déli partja mentén és az elcsatolt Krím-félszigeten a strandokat, mióta december 15-én két elöregedett orosz olajszállító h
Ha már végignézted az összes kedvenc sorozatodat, és valami újdonságra vágysz, a Netflix e heti kínálata tartogat számodra néhány izgalmas premiert. A műfajok között mindenki találhat kedvére valót: történelmi dráma, futurisztikus thriller és egy sötét, romantikus krimi is debütál. Ráadásul mindegyik olyan sztorit ígér, amitől nehéz lesz elszakadni
Kiadós, olcsó étele volt a régi időknek a disznótoros, különösen a hurka, amely a disznóvágásnál keletkező aprólékot dolgozta fel (bele) a hurkába. Meglehet ma már sokan idegenkedve tekintenek erre a megoldásra és erre a fogásra, de ne feledkezzünk mag róla, hogy volt az az idő, amikor a túlélés volt a tét. Minden falat számított. A
Évek óta halljuk, hogy az ülés éppen olyan rossz az egészségünknek, mint a dohányzás - de egy új kutatás szerint azzal sem teszünk jót magunknak, ha egész nap talpon vagyunk. A Medicine & Science in Sports & Exercise című szaklapban közzé tett friss tanulmány megállapította, hogy a hosszabb ideig tartó állás a munkahelyen a vizsgált…
Csaknem ötven éve hunyt el, miközben az emléke mit sem halványult: könyvei, darabjai és a történeteiből írt filmfeldolgozások révén Agatha Christie máig a krimikedvelők mindennapjainak része.
Az agyi képességet számos tényező befolyásolja, a génektől és neuronoktól kezdve a különböző, életünk során szerzett behatásokig. Ezek a külső tényezők azonban különösen két életszakaszban válnak igazán kulcskérdéssé, és a legérzékenyebb periódusokban akár életre szóló elváltozásokat is okozhatnak.
A hét utolsó napján is számos izgalomban lehet részed, a Rákokkal például valaki nem szimpatizál, a Nyilasok világa pedig kissé a feje tetejére fordul, de vajon neked mit üzennek a csillagok? Kattints és olvasd el a vasárnapi horoszkópot!
A háztartási eszközök energiafogyasztása nagyban befolyásolja a havi áramszámlát, de kis odafigyeléssel és néhány egyszerű változtatással jelentősen csökkentheted a költségeidet.
A Toyota együttműködő partnere, az amerikai Joby Aviation cég által kifejlesztett eVTOL – más szóval repülő autó – végrehajtotta első tesztrepülését Japán felett.
Miért ne igazítanád újévi terveidet a zodiákusod sajátosságaihoz és ahhoz, amit a csillagok jósolnak 2025-re? Nézzük, milyen célokat érdemes kitűznöd, hogy kiaknázd a lehetőségeidet!
Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek, mint például a magas vérnyomás, a stroke-hoz vagy infarktushoz vezető érelmeszesedés, érszűkület a vezető halálokok közé tartoznak.
A shea vaj egy igazi szépségelixír, amit számos formában felhasználhatsz. Ha eddig még csak elhaladtál mellette a drogériák vagy bioboltok polcain, akkor itt az ideje, hogy megtudd, miért van ott a helye a bevásárlókosaradban, a fürdőszobádban, sőt az egész háztartásodban.
A Fodors 2025-ös feketelistája – a fokozatosan növekvő túlturizmus miatt – Mallorcát, Barcelonát és a Kanári-szigeteket vette fel a tiltott zónák közé. Ezeket a desztinációkat az útikalauz szerint idén jobb lesz elkerülni.
Az köztudott, hogy placebo az, amikor valakinek hatástalan tablettát adnak és mégis úgy érzi, használ neki, azonban ez a hatás nem csak az orvosi területen érvényesül.
Porosodó konyhagépek a szekrény tetején, soha nem használt sportszerek a sarokban, évek alatt felhalmozott barkácsszerszámok a garázsban – ismerős? Miről árulkodnak a hasonló vásárlásaink és mi tart vissza bennünket attól, hogy használjuk is, amit megvettünk?
Ha lemerült az akkumulátor, csábító a nyilvános helyeken feltölteni a telefont. De bizonyos esetekben kockázatos használni őket.A nyilvános töltőállomások jó megoldásnak tűnhetnek, ha lemerül a mobiltelefonunk, de használatuk nem kis problémát okozhat."Ezek a töltőállomások és USB-eszközök könnyen módosíthatók, hogy a bűnözők hozzáférjenek a telefo
Már jó ideje benne járnak a generációváltás folyamatában; Gere Attila elegánsan engedi át a stafétát lányának, Andreának, aki férjével együtt vezeti a mai kor üzleti kihívásainak megfelelő pincészetet, miközben a
Miközben itthon lassan el kell búcsúznunk a havas telektől, és manapság a mínusz 5 fokos hajnalokat extrém hidegnek gondoljuk, Szibériában ez a hőmérséklet szinte strandidőnek számítana. A világ leghidegebb lakott településén, Ojmjakonban ugyanis az éves átlaghőmérséklet -8 °C, decembertől februárig viszont -50 °C körül alakul, a mínuszrekord pedig
Az elmúlt évtizedben a testhezálló farmernadrág olyan divat-alapdarabbá nőtte ki magát, aminek minden nő szekrényében kötelezően ott kell lógnia, csakúgy, mint egy fehér ingnek, bőrdzsekinek vagy egy kis fekete ruhának. Létezik belőle cicanadrágra emlékeztető fazon, vagy kényelmes sztreccs anyagú és olyan is, ami szinte leállítja a test vérkeringés
A húgyutat vagy a húgyhólyagot megfertőző kórokozók olykor a vesékbe is eljuthatnak, és igen kellemetlen, fájdalmas tüneteket, vesefertőzést okozhatnak.
"Egy ismerősöm mesélte, hogy egy barátja unokatestvérének a szomszédjában… Várj, ez nem a ti középiskolátokban, hanem a miénkben történt! Ezt a sztorit a mi városunkban is ismerik!" A legnépszerűbb városi legendák modernkori folklórként terjednek, eredetük pedig bizonytalan. Legalábbis többnyire. Az alábbi eseteket ugyanis tényleg dokumentálták val
Nagyon fontos, hogy mindent megtudj a szempillák ápolásáról és festéséről, hiszen ez az a fázis a sminkelésben, ami már önmagában is öltöztet. Ha semmi mást nem használsz, a szempillaspirállal akkor is csábító és mosolygós pillantást varázsolhatsz önmagadnak.
Megérkezett az Afeela 1, a Sony és a Honda közös elektromos autója, amely csaknem 500 lóerős, és 480 kilométert tud megtenni egy töltéssel, írja a Haszon.
A Google által biztosított 15 GB tárhelynek a jelentős részét tudják elfoglalni a fölösleges levelek, de van egy egyszerű módszer, amivel néhány kattintással törölhetjük őket.
Az új év remek lehetőség arra, hogy célokat tűzz ki magad elé, legyenek azok egészen aprók vagy az életedet megváltoztató, nagy álmok. Az alábbi ötletgyűjtemény segíthet abban, hogy felfrissítsd az életmódodat, fejlődj és közelebb kerülj a vágyaidhoz!
Te is behódoltál az "eperlányos" trendnek tavaly? Akkor jó hírünk van: az epres parfümök ismét a divattrendek csúcsára kerültek. Egy kicsit virágos, egy kicsit gyümölcsös, egy kicsit zöld és púderes − az epres parfümök a legjobb illatokat egyesítik magukban.Úgy tűnik, hogy a népszerű illatmárkák nem tudnak betelni ezzel az illattal, és a legújabb t
A bugyuta vígjátékok sztereotípiái alapján hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a hosszú lábak meg a nagy mellek mellett egy pasinak másra nincs is szüksége egy nőben. A valóság persze ennél összetettebb, és mindegy, ki mit akar elhitetni velünk, a férfiak is érző lények, akik nem elsősorban a borító alapján választanak társat maguknak. Összeszedtük