A megfelelő árnyékok, fények és arcpírt imitáló pirosítók óriási hatással bírnak, amikor elkészítjük a sminkünket. Mivel nincs lehetőségünk minden nap sminkmesterhez menni, elhívtuk most hozzánk, hogy megtanítsa nekünk a kontúrozás, bronzosítás és pirosítás fortélyait!
A statisztikák szerint évente nagyjából 1000 személy vállalkozik a világ egyik leginkább emberpróbáló feladatára, vagyis arra, hogy megmássza a legmagasabb hegycsúcsot, a Mount Everestet. A CNN információi szerint azonban könnyen lehet, hogy ez a szám hamarosan csökkenni fog, a nepáli Turisztikai Minisztérium ugyanis közölte, hogy megemelik az úgyn
Van, aki az elköteleződésre képes társat várja. Más azt, hogy önmegvalósításában, karrierjében magas szintet érjen el – majd rettegni kezd, hogy elveszíti szabadságát. Sokan aztán a kisgyerekes élet útvesztőjében ébrednek rá, mennyi transzgenerációs traumát hordoznak puttonyukban, mennyire nem a maguk életét élik. A 808 NŐ zenés gyógyszínháza éppen
"Visszaforgatjuk az idő kerekét, és visszarepítünk benneteket a Tisza család múlt századi hétköznapjaiba. Megismeritek a Tisza család történetét, a nevezetesebb Tiszák cselekedeteit, életük eseményeit. A végén kastélymakettet vagy öltöztetőbabát készítünk cserélhető ruhatárral!" Így hívogatja a gyerekeket a felújított geszti Tisza-kastély az egyik
Azok, akik krónikus fájdalomtól szenvednek, a hagyományos gyógyászati kezelések mellett gyakran keresnek alternatív fájdalomcsillapító megoldásokat. Sokak szerint a hangterápia enyhülést hozhat a panaszokra.
Farkaskútvölgyben az a legfontosabb, hogy lelassuljunk, eközben tisztulnak a gondolataink. A mindennapokban hajlamosak vagyunk mindent fejből csinálni, Farkaskútvölgyben azonban lehet mindent szívből is.
Farkaskútvölgyben az a legfontosabb, hogy lelassuljunk, eközben tisztulnak a gondolataink. A mindennapokban hajlamosak vagyunk mindent fejből csinálni, Farkaskútvölgyben azonban lehet mindent szívből is.
Kos A február egy sokkal erősebb kapcsolatot alakít ki közted, és a Fortuna között. Épp ezért, ne lepődj meg, ha egy rég elfeledett dal, vagy illat, érzés, mélyreható emlékeket ébreszt fel benned. Ez azért lesz fontos, mert így tudhatod, hogy valaki vigyáz rád, és külöböző jeleket hagyva neked figyel téged. Engedd, hogy ezek a jelek
Egy nő életében a negyvenes, ötvenes évek sem jelentik feltétlenül azt, hogy nem eshet teherbe, ez ugyanis a menopauza beálltáig csökkenő eséllyel ugyan, de bekövetkezhet. Nem mindegy, milyen megoldást választunk, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy ami a húszas, harmincas években megfelelt, az most is optimális.
A sztárvilág mindig is élteti a féktelen bulikat, de vannak olyan hírességek, akiknek legendás összejöveteli szinte nagyobb hírnevet hoztak, mint a karrierjük maga.
Egy 14 éves, májdaganattal küzdő lány az első gyerek Magyarországon, akit Da Vinci robottechnikával operáltak – tudatta nemrég a Semmelweis Egyetem. A beavatkozást a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikán végezték el, a műtét során a máj jobb lebenyét távolították el egy daganatos betegség miatt. Az orvosi beavatkozást kemoterá
Csütörtökön már a hétvégét várod, pénteken kivirulsz, vasárnap pedig azon búsulsz, hogy másnap hétfő – és ez minden héten így megy. A hétvége elmúlása miatt érzett gyászt és a hétfőtől való undort vasárnap szindrómának is hívják. De vajon tényleg a hétfő a legszörnyűbb nap a héten?
Az India délkeleti részén elterülő Tamilnádu állam kormánya egymillió dolláros jutalmat ajánlott fel annak, aki megfejti a világ egyik legrégebbi kultúrájának rejtélyes írását. Egy friss tanulmány az Indus-völgyi civilizáció titokzatos, mintegy 4000 feliratból álló írását vizsgálta, melyek szinte kizárólag pecséteken, kerámiákon és tábláko
Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet.
Év elején különösen népszerű fogadalom, cél az étkezési szokásaink újragondolása. Ilyenkor számos diéta nagy népszerűségnek örvend, köztük olyanok is, amelyeket leginkább drasztikusként jellemezhetünk. Pedig valójában szó sincs arról, hogy sanyargatnod kellene magadat, ha tartós változást szeretnél elérni, sőt!
Egy friss tanulmány szerint egy személy derékbőségéből következtetni lehet a rák kialakulásának valószínűségére.A tanulmány szerint mind a férfiak, mind a nők esetében, akiknek a deréktájon túlsúlyuk van, 11 százalékkal nőtt a betegség egy formájának kialakulásának kockázata − még abban az esetben is, ha sportolnak.Hasonlóképpen, azoknál az emberek
A múlt héten csökkent a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön a honlapján.
A magyar lakosság többsége rosszul alszik vagy nehezen ébred fel. A megkérdezettek fele saját megítélése szerint nem éri el a megfelelő alvásmennyiséget, és még ennél is magasabb azok aránya, aki fáradtan ébrednek.
Adódik a kérdés, mikor szeretnéd meglepni a párodat valamilyen szerepjátékkal, de nem tudod, hogy melyik típust preferálná jobban. A szende diáklányt, aki alig várja, hogy meghódítsák, vagy a vad dominát, aki nem szorul rá efféle romantikára, inkább tömény erotikával kápráztatja el partnerét. A döntés nehéz, de, hogy megkönnyítsük a dolgotokat, meg
Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a magyar konyha édességei csodálatos ízvilággal rendelkeznek, de sose árt, ha néha szélesítjük a repertoárt. Ennek érdekében összegyűjtöttünk néhány fantasztikus desszertet a világ minden tájáról, amelyek többsége, bár itthon kevésbé ismert, sok helyen hatalmas népszerűségnek örvend.
Ha neked is eleged van a kellemetlen szagokból, akkor érdemes kipróbálnod ezt a házi illatosítót, amely nem olyan drága, mint a bolti légfrissítők, ráadásul kizárólag természetes összetevőkből készül, nem pedig kemikáliákból.
A szállásadók életében fontos változás közeleg, a Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szálláshely-minősítési tevékenységért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakat szabályozó rendelet tervezetét – értesült róla a Spabook.net. Mivel a…
Egy szerethető munkatárs nemcsak a kollégák életét teszi boldogabbá, hanem a sajátját is. Gondolj csak bele: ha egy olyan emberrel találkozol, akit kedvelsz, az az egész napodat feldobja! Miért ne lehetnél éppen te az a valaki, akinek a társasága pozitív hatással van másokra? A szimpatikusság nem feltétlenül velünk született adottság, hanem tanulha
Javában tombol az influenzajárvány, rengetegen szenvednek szezonális légúti betegségben. A szakértő szerint ebben az időszakban különösen fontos rendben tartani a bélflórát, mert az kedvezően hat az immunrendszerre is, elősegíti a gyógyulást és megelőzheti az újabb megfertőződést, a szövődményeket.
A párkapcsolatban valóban sikerre vannak ítélve azok, akik valamilyen szempontból egymás ellentétei? Ennek a hiedelemnek járt utána egy érdekes kutatás.
A Buckingham-palota most jelentette be hivatalosan egy új királyi személy érkezését. Gratulálunk Beatrix hercegnőnek és férjének, Edoardo Mapelli Mozzinak.A hercegnő egy hete, január 22-én adott életet második gyermekének, Athenának, de a Buckingham-palota csak most erősítette meg a gyermek születését.Athena pár héttel korábban született, mindössze
Magyarország tavaly is közkedvelt úti célnak számított a turisták körében, ugyanis a vendégéjszakák száma közel 6 százalékkal, míg a vendégek száma közel 11 százalékkal emelkedett. Az is kiderült, hogy a magyar családok egyre többet költenek utazásra és kikapcsolódásra. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Turisztikai Adatszo
Ősi magyar pörköltrecept: így lesz olyan, mint a csárdában A pörkölt az egyik legismertebb és legkedveltebb magyar fogás, amely mélyen beépült a hazai gasztronómiába. A pörkölt generációkon át öröklődött, így megmaradt a fűszeres, szaftos jellege. Elkészítése nem csupán főzés, hanem egy igazi közösségi esemény is, ami összehozza az embereket, főleg
Vaja egy négyezer lelkes kis falu Szabolcs vármegye legszélén. A postás, a boltos, az orvos mind ismerik az immár négyéves Timotit, aki két éve költözött ide a hivatalos szülői jogot gyakorló nagybátyjával, Istvánnal. István egy mackós felépítésű, erősen szakállas, itt-ott tetovált férfi, aki a T. E. (Timoti Előtt) időkben kedvenc szakmájával az és
Ez az édesburgonya csónak recept a gyerekek kedvence lesz. Na meg a tied is, mert egy óra alatt készen van, és fejenként körülbelül 750 forintból kijön! Január sokadik napján járunk, és még mindig van belőle egy kicsi. A raktárak kimerülőben, a nap még mindig túl korán megy le, és nagyon lassan indul be a tavasz.
A 2025-ös Év Fájára három jelölt közül választhatott a nagyközönség: a kecskefűz, a rezgő nyár és a korai juhar versenyzett a címért. A szavazás október 29. és november 20. között zajlott, amely során összesen 2248 szavazat érkezett. A győztes korai juhar (Norway maple) 825 szavazattal nyerte el az első helyet.
A maszkulin szmokingzakó és a lazán kigombolt fehér ing inkább idéz szigorú főnökasszonyt, mint kedves, befogadó elnökfeleséget. Az 54 éves first lady ezzel a portréval azt közvetíti, senki ne várja tőle azt, amit az elődeitől, mert ő egészen más bizniszben utazik.
A nagymama titkos rántásos rétesreceptje: ezt mindenki irigyelni fogja Vannak olyan receptek, amelyek egyszerűen nem mennek ki az ember fejéből. Régen, amikor először ettem ezt a különleges rétest egy ismerősömnél, azonnal tudtam, hogy ezt nekem is el kell készítenem! Azóta sem tudtam feledni azt az omlós, könnyű, mégis tökéletesen réteges tésztát,
Reggel az első mozdulatod a telefonodért nyúlni. Átfutod az értesítéseket, a híreket, az e-maileket, és még mielőtt teljesen magadhoz térnél, máris egy információözön kellős közepén találod magad. Napközben a figyelmedet újabb és újabb értesítések szakítják meg, este pedig a képernyők kék fénye késlelteti az elalvást, miközben a gondolataid tovább
A színeknek jelentős hatása van a hangulatunkra és a viselkedésünkre. Egyes színek élénkítenek, míg mások nyugtató hatásúak, és inkább a pihenésünket, relaxációnkat támogatják. Ahhoz például, hogy produktív és motivált legyél, hozzájárulhatnak bizonyos színek, amelyeket érdemes használnod a dolgozószobádban, hiszen segítségükkel sokkal jobban fogsz
Ne vágj bele, amíg ezt el nem olvasod: Így metszd a rózsát februárban A rózsák metszése igazán fontos tényező a növény egészségének és virágzásának szempontjából, de az időzítés is legalább ennyire fontos. Joggal merülhet fel a kérdés: vajon a február megfelelő időpont-e a metszésre? Ajánló: Ezzel az egyetlen trükkel a jácintod hónapokig virágozhat
Balkonnövények, amiket nem kell menekíteni télre – ez az 5 növény fagyálló Vajon mi dobhatná fel igazán a tél sötét, szürke mindennapjait? Nem más, mint egy színes, téli növényekkel díszített erkély! Összegyűjtöttük nektek a kedvenc téli növényeinket, amelyek mindegyike tökéletes választás, ha szeretnénk egy kis színt csempészni a téli szürkeségbe
Muskátli helyett ezt válaszd: így lesz virágpompád a leghidegebb hónapokban is Hazánkban az egyik legkedveltebb növény a muskátli. Gondozása tekintetében igénytelennek számít és színt visz a kertbe, az ablakpárkányra, vagy a teraszra. Érdemes azonban kitalálni, hogy a téli időszakban mivel helyettesítsük a színeket. Ez is érdekelhet: Ezt a 10 dolgo
Az általános egészségi állapot fenntartásában és a kórokozók elleni immunválasz kialakításában fontos szerep jut a C-vitaminnak. Nem tekinthető ugyanakkor bizonyítottnak, hogy a nagy dózisú C-vitamin-pótlás segítené a rosszindulatú daganatok kezelését, sőt egyes kemoterápiás gyógyszerek hatékonyságát kifejezetten csökkenti.
A Balatonba való megmártózást télen sem szabad kihagyni. A látvány lélekemelő, a merülés pedig rendkívül jó egészségmegőrző, stresszűző – vallják a Balatoni Pingvinek, akik csütörtökönként 16 órától Alsóörs strandján, szombatonként 10 órától pedig Balatonfüred Aranyhíd strandján csobbannak a csatlakozókkal.
A utóbbi időben reflektorfénybe került a pisztácia íz, bár leggyakrabban édességekben mutatja meg erejét. Azonban sajttal és rozmaringgal együtt is érdemes kipróbálni, mondjuk egy jópofa sajtgolyóban. Kiváló vendégváró, bor- és sörkorcsolya, de sült zöldségek mellett is aranyat ér!