Mindenki életében eljön egyszer az a pillanat, amikor visszaszámol a születésnapja dátumától és megpróbálja kitalálni, mi történhetett a szüleivel éppen akkor, kilenc hónappal azelőtt. Májusi gyerekként én is elgondolkodtam ezen és mivel fogantatásom augusztusra esett, az volt a tippem, hogy egy esküvő lehetett az oka. Amikor a szüleimet megkérdezt
Milyen egy jó eljegyzési manikűr? Ami neked tetszik! De tényleg. Ettől függetlenül, ha azt szeretnéd, hogy a körmöd ne lopja el a show-t a gyűrűd elől, akkor a visszafogottabb ötleteket érdemes előnyben részesítened. Íme 8 inspiráció, ami remekül néz majd ki a fotókon is!
A beteg elmondása szerint már mindent kipróbált, amit az orvos korábban javasolt, de semmi nem segített. A fájdalmai miatt ment vissza, ekkor mondta a doktor, hogy műteni kellene.
A Benedict Cumberbatch által alakított Doctor Strange nem tűnik fel a soron következő Bosszúállók-moziban. A rajongók azonban megnyugodhatnak, mindez nem azt jelenti, hogy soha többé nem köszön vissza a vászonról az idegsebészből lett szuperhős.
David Sinclair neve fogalom azok számára, akik komolyan érdeklődnek az öregedés lassítása és az egészséges életmód titkai iránt. A Harvard Egyetem genetikaprofesszora nemcsak kutatóként, de a hosszú életvitel valódi nagyköveteként is példát mutat1. Vajon mit tanulhatunk tőle? Hogyan építhetjük be a hétköznapjainkba azokat a stratégiákat, amelyek se
A hintalovak őseivel már az ókori görög gyerekek is játszottak, az első igazi faparipa pedig 1610-ben bukkant fel, onnantól azonban rendíthetetlen a népszerűsége. A Vendégünk a hintaló című kiállítást ajánljuk a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.
Elgondolkoztál már azon, hogy miért vonzódsz bizonyos férfiakhoz? Lehet, hogy valójában teljesen másra vágynál, másra lenne szükséged, de, mint a rossz drog, húz feléjük valamilyen láthatatlan szál, amit már nagyon próbálnál elszakítani? Ráhúzhatnánk, hogy neked ezek a férfiak az eseteid, de valójában sokkal többről van szó.
Ha lakásfelújítást tervezel, vagy már régóta túl vagy rajta és maradt néhány csempéd, amit nem szeretnél visszavinni az áruházba, használd fel praktikusan az otthonodban. Íme 10 szuper DIY ötlet!
Ezt használd víz helyett a pörkölthöz és meglátod mindenki kétszer szed majd belőle! A magyarok egyik legközkedveltebb étele a pörkölt. Sokféle recept létezik és mindenki az általa ismert receptre esküszik, de ebben a cikkben szeretnék bemutatni egy olyan elkészítési módot amely fantasztikus ízt ad a pörköltünknek. Az ötlet egy Magyarországon élő b
A baba megszületését követően a kezdetben steril, kórokozómentes bélcsatorna néhány óra leforgása alatt benépesül baktériumokkal. A természetes úton született és anyatejjel táplált csecsemők bélcsatornájában hasznos baktériumtörzsek fognak elszaporodni.
Bármilyen technika, mely során a két kezünket használjuk az alkotásra, igazi önismeretfejlesztő és flow élményt jelenthet a hétköznapok során, és ez alól a hímzés sem kivétel. Kikapcsol, csökkenti a képernyőidőt és még környezettudatos is – mutatjuk, hogy miért vágj bele te is minél előbb!
"A cicik a társadalom szemében csak akkor félelmetesek, ha arra használják őket, amire ki lettek találva" – miért botránkoztat meg még mindig annyi embert, ha egy anya nyilvános helyen eteti meg a babáját?
A sárvulkánok által létrehozott kisebb-nagyobb szigetek már évszázadok óta lázban tartják a tudósokat. Ilyen a két évvel ezelőtt megjelent szellemsziget is, melyet csak a véletlennek köszönhetően vettek észre a szakemberek.
Tudod, miért csöröge a csöröge? A legegyszerűbb magyarázatok szerint a forgácsfánk, avagy a herőce közkeletű neve a kisülő vagy már elkészült tésztadarabok hangjára utal. Más vélemény szerint arra, ahogy az összegyúrt alapanyagokat a forró zsiradékba helyezés előtt hajtogatják, csűrik, csavarják...Voltak azután, akik addig tekergették a szót, hogy
Ha balkezes vagy, már gyerekként is megtanultad, hogy bizonyos dolgok kicsit nehezebbek számodra. A füzetben a spirál folyton rossz helyen van, a tinta szinte mindig elkenődik írás közben, és rengeteg olyan tárgy létezik, amit kifejezetten jobb kezeseknek találtak ki. Nem igazságos! De most eláruljuk, milyen szuper előnyei és különlegességei lehetn
Bemutatunk nektek az általam ismert felhő szelet receptet Elárulom, nagymamám hogyan készítette el a tökéletes felhő szeletet. Amennyiben egy habos, de mégis könnyed desszertet szeretnétek enni, mindenképpen készítsétek el a felhő szeletet. A sütemény a nevét is onnan kapta, hogy eszméletlen könnyű a tésztája és a krémes réteg. Ha szeretnéd elkészí
1,29 milliárd forint rendkívüli kormányzati támogatást kap Miskolc a leégett barlangfürdő újjáépítésének első ütemére. A hírt Tóth-Szántai József, a vármegyeszékhely polgármestere jelentette be. A Miskolctapolcai Barlangfürdő gyógyászati központjának tetőszerkezete tavaly szeptember 6-án éjszaka égett le. A tűz az aquaterápiás részleg második emele
A Mosoly patikák akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Mosoly patikák akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Így melegíthetjük fel a leggyorsabban az autó utasterét télen A modern autók motorjai már annyira korszerűek, hogy nincs szükségük hosszú bemelegedési időre az indulás előtt. A megfelelő hőmérsékletet azonban a leggyorsabban úgy érhetjük el ha rögtön elindulunk. Amint ugyanis mozgásba kerül az autó, a motor hamarabb kezdi el a hőt termelni, amely a
Az Aldi akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Aldi akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az Aldi akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Aldi akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Rossmann akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Rossmann akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Lidl Románia akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Lidl akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Lidl akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Lidl akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Lidl akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Lidl akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Lidl akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Lidl akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Vannak azok a filmek, sorozatok, könyvek, esetleg zenék, amelyekre akaratunkon kívül rákattanunk, még akkor is, ha tudjuk, hogy finoman szólva sem a kultúra fellegvárát képviselik, és a környezetünk számára totális időpocsékolásnak tűnik. A szerkesztőség tagjai most színt vallottak, mi az a guilty pleasure, vagyis bűnös élvezet, amit szívesen nézne
A Volt szerető, nincs szerető című dokumentumfilm azt mutatja meg, hogyan dolgozik Kínában egy hivatásos "szeretőelválasztó", akinek azért fizetnek a tehetős ügyfelek, hogy a házastársaik külső viszonyát szétrombolja.
A Jane Austen-regények mozdulatlan és derűs vidéki közegébe csöppenve mindig rácsodálkozom, milyen lassan csordogált valaha az élet két férjvadász bál között. Vajon mikor változott meg annyira a világ, hogy ma már azt sem tudjuk, mit jelent unatkozni néha?
Ezt tedd a fasírtba helyette, és mindenki imádni fogja! A fasírt az egyik legnépszerűbb ebédje a magyar embereknek. Van, hogy krumplival, rizsával, tálaljuk, de természetesen nagyon kedvelt feltétként is használni a főzelékekhez. Ha azt szeretnéd, hogy igazán ropogós és mégis könnyű legyen a fasírtod, neked ajánljuk ezt a cikkünket! Az alap fasírto
Kiadta az Mvm a közleményt! Ellenőrizze mindenki a januári számláját! Az Mvm Next célja, hogy ügyfelei számára gördülékeny szolgáltatást biztosítson, ezért folyamatosan fejleszti rendszereit és egyszerűsíti a háttérfolyamatokat. Az egyik legfontosabb lépés a jövőbeni egyetlen, korszerű áramügyintézési rendszerre való átállás, amely 2025. január 1-j
A kalap az egyik legkifejezőbb és legsokoldalúbb kiegészítő a divat világában. Nemcsak funkcionális szerepe van, hanem az öltözék fókuszpontjává vagy stíluselemévé is válhat. A 2025-ös év kalapdivatja változatos formákat kínál, amelyek között mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelőt.
Talán a Kettes számú esküdt volt Clint Eastwood utolsó filmje? A 94 éves rendező és színész egyértelműen a filmművészet nagymestere. Mutatjuk karrierjének legjobb filmjeit a nézők szerint!
Viszonylag gyakori az a szisztéma, hogy egy párkapcsolatban az egyik fél megszűnik önmaga lenni, és teljesen alárendeli magát a másiknak. Ilyenkor előfordul, hogy szinte teljesen elveszítik önmagukat, mintha identitásuk elhalványulna a másik mellett. Jellemző, hogy ez esetben az emberek annyira belemerülnek a kapcsolatba, hogy elfelejtik, kik is ők
Ha szeretnéd, hogy a főtt rizs kevesebb kalóriát tartalmazzon, ezáltal pedig még diétásabb köret váljon belőle, akkor mindenképp érdemes kipróbálnod a japánok kedvenc rizsfőzési technikáját.