A fehér kérészek a korábbi évekhez képest sokkal nagyobb számban örvendeztetik meg az embereket, de a rovarok veszélyben vannak. A dunavirágok rajzása közben elpusztulhatnak a hidak közelében, ezért egy magyar találmány mentheti meg az életüket. A dunavirágokat a magyar kutatók által kifejlesztett fénysorompók menthetik meg attól, hogy a hidak fölé
Azt mondják, az első év a legnehezebb. Az ünnepek, az évfordulók, a jeles napok először, nélkülük. Ám ahogy haladok előre a nagyszüleim gyászolásában, egyre egyértelműbben látom: valójában nincsenek törvényszerűségek, egyértelmű támpontok ebben a folyamatban. Ahányan vagyunk, annyi módon éljük meg az elengedést és a búcsút, annyi módon keresünk kap
Szeptember 5-én Magyarország újabb különleges attrakcióval gazdagodott, amikor átadták az ország harmadik zenélő útját a 21-es főúton, Hatvan és Lőrinci között. Ez a 550 méter hosszú útszakasz nem csupán közlekedési…
Hvladimir minden bizonnyal minden idők legismertebb belugája, vagyis fehér bálnája volt, hiszen évekig azzal vádolták, hogy az oroszok képezték ki kémkedésre, A különös karriert befutott állat tetemére Norvégia partjainál találtak rá a kutatók – írja a BBC.
Az Egy másik énem című Netflixes sorozat, mely a családállítás terápiás folyamatát dolgozza fel, igen felkapott lett az elmúlt hetekben. De mi is pontosan ez a módszer és mit érdemes tudni róla? László Nicole írása.Nemigen érhet az a vád, hogy egy múlton rágódó, mindent rommá gondoló, tipródó alkat lennék. Olykor bántó racionalitással dobálom ki az
Csütörtökön megérkezett a Netflixre A tökéletes pár című sorozat, melynek Los Angeles-i premierjén kétségkívül a főszerepet alakító Nicole Kidman volt a legdögösebb.