A június nemcsak a forróságot megelőző kora nyári utazásokról, vagy a már pulcsi nélküli teraszos fröccsözésekről szól, hanem a fesztiválkezdetekről. Erre pedig szokás szerint nagyon készül a Müpa is.
Mostanában egyre több nő panaszkodik arról, hogy nagyon nehéz ismerkedni, a férfiakból inkább kisfiúk lettek és hiányzik belőlük az a magabiztosság, ami a régi időkben még meg volt a férfiakban. Na, de akkor mégis, hogyan lehetne ismerkedni? Talán nekünk, nőknek kellene kezünkbe venni az irányítást?
Fél év alatt több mint 4 százalékkal csökkentette az alapkamatot a jegybank, aminek hatására júliustól ennyivel lesz alacsonyabb a kötelező maximális teljes hiteldíj mutató a személyi kölcsönöknél, folyószámlahiteleknél, áruhiteleknél és hitelkártyáknál.
A cukorbetegeknek nagy fejtörést okozhat az, hogy mi is kerüljön reggelire az asztalra. Mit gondol? Tojást lehet ekkor fogyasztani vagy sem? Eláruljuk!
Neked mi jut eszedbe először, ha azt hallod, hogy elektrolit? A legtöbben automatikusan a különféle neon árnyalataikkal feltűnést keltő cukros sportitalokra gondolunk, amelyeket a sportolás utáni elektrolitpótlásra fejlesztettek ki. De tudtad, hogy ezen népszerű italok mellett bőven vannak természetes elektrolitforrások is, amelyekkel alapvetően, s
Jóllehet az Instagramon a felhasználók elsősorban a különböző multimédiás tartalmak megosztására szorítkoznak, platformot rengetegen használják üzenetküldésre is. Nekik kedvez a csevegések világát megreformáló, friss újítás.
Ahogy azt már megszokhattuk, Bill Gates idén nyárra is hozott néhány kötetet, amivel szélesítheted a látókörödet. Ezúttal négy regényt és egy sorozatot ajánl a Microsoft alapítója.
A szoknyák közül létezik egy fazon, amely a legtöbb nőnek igazán remekül áll, ráadásul nem is gondolnád, hogy mennyire sokszínű lehet ez a ruhadarab. A csípő vonalát követő fazon sokunknak egy csapásra bomba alakot varázsol, és bárhogyan is viseld, a hatás biztosan nem marad el. Megmutatom, hogyan érdemes viselni ezt a dögös fazont, hogy végre ne c
Május van, öt óra. A lányommal hazafelé menet megállunk a környék legjobb pékségében, beígértem neki egy kakaós csigát, ha ügyes lesz az orvosnál. Ünnepi pillanat, csak ő meg én és a kakaós csiga. Talán még nem is volt ilyen. Amikor sorban állunk, már kitalálom, hogy nem útközben majszoljuk majd el, hanem beülünk. Megadjuk a módját.
Michelin-csillagos ételek menzai áron, gasztro-béke Kína és Tajvan között, latin hangulat az Őrségből, japán-magyar rántotthús rokonság, erdélyi ízek, kockásabroszos legendák, tepertő, malacfül, labneh és remek vegán fogások. Az Mbh Bank Gourmet Fesztivál olyan hazai és világkörüli gasztroutazást kínál, amelyhez elég csak a Millenárisig menni. Több
Ha van macskád, valószínűleg tudod, hogy nem mindig van kedvük ahhoz, hogy puszilgassuk, ölelgessük vagy hasonló módon imádjuk őket. De ha nem szeretnek ölelkezni, akkor miért olyan átkozottul bújósak?Minden macska más-más temperamentummal rendelkezik a korától, a szociális neveltetésétől és a genetikától függően, de egy dolog mindenütt egységes: a
Napjainkban már számtalan olyan gyógymód közt válogathatunk a mozgásszervi panaszok rehabilitációjában, amelyek anélkül támogatják a gyógyulás folyamatát, hogy bármilyen káros mellékhatással járnának. Ezek egyike a kineziológiai szalagok (kinesio tape) alkalmazása.
Nehéz lenne találni olyan várossal kapcsolatos felmérést, amelyet még nem rangsoroltak: a sétálhatóságtól és az élhetőségtől kezdve a leggazdagabbakig és a legnaposabbig végtelen sok lista létezik. De mi a helyzet azokkal a városokkal, ahol a legjobb nyugdíjba vonulni? A Paying Too Much nevű biztosítási weboldal legújabb felméréséből kiderül.
Amennyiben Szaúd-Arábia nem tesz eleget emberi jogi kötelezettségeinek és nem valósulnak meg a jogi reformok, a FIFA vezetőségének fel kell készülnie arra, hogy megtagadja az országtól a 2034-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát.
Sokan a lábfájdalmat érzik elviselhetetlennek, mások életét a lábzsibbadás, a gyengeség-érzet vagy az égő érzés keseríti meg. De mit lehet tenni ellene?
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője bejelentette, hogy a rendőrség felkészül a fokozott turisztikai szezonra és a növekvő vendégszámra a Balatonon és a Velencei-tónál. Ezt a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság ülését…
A nemrég azonosított A5-vitamin miatt az A-vitamin csoport új elnevezését és a táplálkozási ajánlások kiigazítását javasolják.Az általános, ma is használt A-vitamin elnevezés a múlt század közepén kialakított szabályozáson és nevezéktanon alapul. Az 1980-as évektől kezdve a molekuláris biológiai módszerek, az analitikai technikák jelentős fejlődése
Több kategóriában is székelyföldi nyertese van Romániában az Év úti célja 2024 című turisztikai seregszemlének, amelynek díjait kedd este osztották ki a bukaresti Ateneul Roman hangversenyteremben rendezett gálán. Az év…
4,4-es erősségű földrengés rázta meg május 20-án este az olaszországi Campi Flegrei szupervulkánt, közölte az olasz Nemzeti Geofizikai és Vulkanológiai Intézet (Ingv). A rengés a CNN szerint még a 20 kilométerre fekvő Nápolyban is enyhe károkat okozott, és egy ezernél is több eseményből álló szeizmikus vihar részének tekinthető.
Szem nem marad szárazon, ha ezek közül a csodálatos költemények közül válogattok szeretett óvó nénitek, tanító nénitek, tanár bácsitok számára. Köszöntsük őket hálás szívvel!
Sanyi, a kakas négy évvel ezelőtt szökött meg a korábbi tulajdonosától a békéscsabai piacról. Attól kezdve a Munkácsy téren élt, a helyiek törődtek vele, ellátták vízzel, élelemmel. Közkakas lett. Sokan megszerették, de ahogy az lenni szokott, voltak olyanok is, akik nem vigyáztak arra, ami közös. A kakast többször bántalmazták, megrugdosták. A leg
Ismét elindult vasárnap Texasból a Blue Origin űrturistákat szállító kapszulája. Jeff Bezos milliárdos üzletember űrhajózási vállalkozásának járműve 10 percen át tartó űrélményt és a súlytalanság átélését kínálja ügyfeleinek. Ez volt a hetedik útja, amely fizető turistákat jutatott el a világűrbe.
Pécs, Szolnok, Siófok, Székesfehérvár és Szeged is szuper programokkal készül a 2024-es gyereknapra. Mutatjuk, melyik vidéki városban, milyen ingyenes programokkal várják a kicsiket május 26-án!
A Netflix legújabb dokumentumfilmje egy házasoknak szóló társkeresőről szól, és annak népszerűségét, majd váratlan bukását tárja a néző elé. Az Ashley Madison nevű, több mint 40 millió tagot számláló oldal felhasználói listája 2015-ben egy hekkertámadást követően került nyilvánosságra, viharos válásokat és tragikus öngyilkosságokat vonva maga után.
Évente háromszázhatvan millió tonna műanyagot gyártunk a világon. Ennek a mennyiségnek nagyjából a negyven százalékát csomagolásként használjuk fel. De járműveink és egyéb használati tárgyaink is jelentős arányban tartalmaznak műanyagokat: például az autók és a repülők ma már ötven százalékban, ruháink pedig hatvan százalékban.
Legalábbis a közeljövőben biztosan nem.Taylor Swift és kedvese, Travis Kelce nemrég tértek vissza romantikus nyaralásukról, melyet az olaszországi Comói-tónál töltöttek. Az alkalom pedig valószínűleg az egy éves évfordulójuk lehetett, a páros ugyanis tavaly július óta randevúzik hivatalosan. Lánykérés azonban nem volt, és egyes források szerint nem
Az inkontinenciával küzdő emberek állandóan attól tartanak - különösen nyilvános helyen-, hogy nem tudják visszatartani vizeletüket, emiatt egyre visszahúzódóbbakká válnak és különféle általában nem túl célravezető módszerekkel próbálnak segíteni magukon. Ez azonban igen rossz hozzáállás!
Sokan küzdenek az elhízással és az étel utáni állandó sóvárgással, anélkül, hogy pontosan tudnák, mi áll a háttérben. A leptinrezisztencia egy olyan állapot, amikor a szervezet nem reagál megfelelően a leptin nevű hormon jelenlétére. Ez a hormon a zsírszövetben termelődik, ahol az étvágyat szabályozza és az energiagazdálkodást irányítja. Ha a szerv