2024. április 29. hétfő

ápr. 29
7:48
5 kísérteties eset a történelemben, amire senki nem tud magyarázatot adni (Hamu és Gyémánt)
Az élet néha furcsa meglepetéseket tartogat számunkra, amelyeket látszólag lehetetlen megmagyarázni. Ennek apropóján bemutatunk öt olyan véletlen egybeesést a történelemből, amitől garantáltan leesik az állad.
ápr. 29
7:51
Jeff Bezos szerint nem a produktív reggeli rutin a siker kulcsa (Igényesférfi.hu)
Jeff Bezos őszintén beszélt reggeli rutinjáról és az Amazon 60 éves alapítója azt is elárulta, közel sem indul olyan produktívan a napja, mint azt sokan feltételezik a világ egyik leggazdagabb emberéről.
ápr. 29
8:00
Minden eddiginél erősebb bizonyítékot találtak a rejtélyes kilencedik bolygó létezésére (Rakéta)
A csillagászok jó ideje feltételezik, hogy a jelenleg ismert nyolc bolygó mellett a Naprendszernek lehet egy kilencedik bolygója is, ám a rejtélyes égitestnek mindeddig nem sikerült a nyomára bukkanni.
ápr. 29
8:00
Egy magyar falu felkerült Európa rejtett gyöngyszemeinek listájára (in.hu)
Európa számos jól ismert úti célja büszkélkedhet színpompás színekkel – gondoljunk csak az Amalfi-parton fekvő Cinque Terre egymásra rakott kis házaira vagy a velencei Burano vibráló utcáira. Van azonban egy , ami tényleg kiemelkedik.Villajoyosa, Európa 2024 legjobb rejtett gyöngyszeme ragyogóan fest homlokzatokból áll egy igazán gyönyörű tengerpar
ápr. 29
8:02
A Darpa lánctalpas harckocsija önállóan közlekedik nehéz terepen (Rakéta)
A Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége teszteli, hogy hogyan lehet nehéz harckocsikat autonómmá tenni és bármilyen terepen elboldoguló flottát kialakítani belőlük.
ápr. 29
8:18
A környezetet nem védeni kell, hanem élni vele, rajta, érte (egy.hu)
A Föld és a környezetvédelem soha nem kapott ennyi figyelmet az emberiségtől, amennyit az utóbbi hónapokban. Lassan mindenki érzi, hogy tenni kell valamit. A "nyugati, civilizált" társadalmak mindenképp. És ez engem teljesen kétségbe ejt. Ugyanis, amit eddig meg akartak menteni, az mára mind kipusztult. Nem lehetne, hogy valami mást akarjanak megme
ápr. 29
8:36
3000 év után is töretlen a népszerűsége: miben rejlik az ájurvéda titka? (Igényesnő.hu)
Az ájurvéda szanszkrit kifejezés, szó szerinti fordítása "tudomány az életről" ("a hosszú élet gyakorlata"), és India 3000 éves alternatív gyógyászati rendszerét értjük alatta.
ápr. 29
8:42
Bevezetés Murakami világába – 4 remek könyv a világhírű japán írótól (Hamu és Gyémánt)
Murakami Haruki a jelenkor egyik legnépszerűbb írója, könyveit több mint ötven nyelvre fordították le. Stílusa – amelyet némelyek Gabriel García Márquezéhez, mások Franz Kafkáéhoz hasonlítanak – elsőre szokatlan lehet az olvasónak. Cikkünkben a méltán világhírű japán írótól olyan műveket ajánlunk, amelyek kedvet csinálhatnak a szerző többi művéhez
ápr. 29
8:51
Eminem hivatalosan is bejelentette 12. stúdióalbumát (Igényesférfi.hu)
A 2020-as Music to be Murdered By után idén érkezik Eminem legújabb albuma.
ápr. 29
8:54
A szakértő megfejtette a nagy titkot: így néznek ki valójában a földönkívüliek (Femcafe)
A közismert UFO-szakértő, Philip Mantle érdekes gondolatokat osztott meg a sokakat foglalkoztató témával kapcsolatban.
ápr. 29
9:12
Azt hitte, megcsalja a párja, ezért kidobta otthonából a férfit: csak később jött rá, mekkorát tévedett (Femcafe)
Nincs is annál rosszabb, mint amikor megcsalás miatt ér véget egy házasság. Vagy mégis?
ápr. 29
9:18
Olaszországig kellett utaznom, hogy ráeszméljek: nem szeretem magam eléggé (Femcafe)
Azt hittem, szeretem magam, és kiderült, hogy nem. Pedig ez a záró pont. Elmesélem, hogy jöttem rá. Kellett hozzá egy elveszített mobiltelefon.
ápr. 29
9:21
Ultrabalaton: minden eddigi rekord megdőlhet idén (Igényesférfi.hu)
Több mint huszonötezren vesznek részt Magyarország legnépesebb tömegsport rendezvényén, a 18. alkalommal sorra kerülő NN Ultrabalatonon, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg balatonfüredi versenyközponttal.
ápr. 29
9:42
Kétszer is gondold meg, mielőtt leemelnéd a polcról! Termékek, melyek "összementek" a hazai boltokban (Femcafe)
Édességek, tejföl, túró, kefír és sajt is található az érintett termékek között - derül ki a Nébih által közzétett adatokból.
ápr. 29
9:48
Az étrend is okozhat pikkelysömört - ezeket az ételeket kerüld (in.hu)
A pikkelysömör kezelésére számos kezelés áll rendelkezésre, a bőrkenőcsöktől kezdve az immunrendszert erősítő gyógyszerekig. A tünetek enyhítésének azonban van egy másik, természetes módja is.Úgy tűnik, hogy az étrendünk nagyobb szerepet játszhat abban, hogyan kezeli a szervezetünk a pikkelysömört, mint gondolnánk.A pikkelysömör krónikus autoimmun
ápr. 29
10:12
4 különleges házi kedvenc, amit te is tarthatsz otthon! (Hamu és Gyémánt)
Mi is imádjuk a kutyákat, a macskákat vagy éppen a hörcsögöket, de cikkünkben most a szokatlanabb állatokra koncentrálunk – bemutatunk négy különleges és aranyos házi kedvencet, amit akár te is tarthatsz otthon!
ápr. 29
10:15
Kemoterápia: a bőr, a haj és a körmök gondozása (WebBeteg)
A daganatok kemoterápiás kezelése során elpusztulnak a rákos sejtek, de sajnos sok betegnél jelentkeznek nem kívánt mellékhatások: hajhullás, száraz bőr és töredező körmök. A daganatos betegeknek többféle lehetőségük van arra, hogy megbirkózzanak az ilyen változásokkal.
ápr. 29
10:48
Beáramlanak a turisták, kiszorulnak az olaszok az ország egyik legszebb szigetéről (Roadster)
Az olasz úti célokat is utolérte a végzet.
ápr. 29
10:51
Mire számíts májustól a benzinkutakon? (Igényesférfi.hu)
Május 1-jén, szerdán csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is.
ápr. 29
10:54
Brutálisak az új számok: nem fogjuk megúszni a rendkívüli nyugdíjkorhatár-emelést (Femcafe)
2010-ben még 28 ezernél is kevesebb 65 éven felüli magyar állampolgár dolgozott, 2023-ban viszont már a 115 ezret közelítette a munkavállalók száma a vizsgált korosztályban, számuk tehát több mint 10 év alatt megduplázódott - derül ki a KSH adataiból.
ápr. 29
11:12
Ötven éve vizsgálhatnánk a klímaváltozás hatásait, de Nixon elnök másként döntött (Rakéta)
Az amerikai politikus asztalára került, 1971-ben készült dokumentum az "emberi faj túlélésének biztosításáról" írt, és csak most került nyilvánosságra.
ápr. 29
11:18
Vedd fel ezt lefekvés előtt, és soha többet nem fogsz horkolni: ha ezt viseled éjszakánként, búcsút inthetsz az idegtépő problémának (Femcafe)
Te vagy esetleg a párod gyakran horkol éjszakánként? Nos, van egy titkos csodafegyver, amit bevethettek a probléma megszüntetése érdekében, és a szakemberek szerint jól működik. Mindössze egy dologra lesz hozzá szükséged.
ápr. 29
11:18
Érdemes szerdáig várni a tankolással, mert akkortól ennyivel csökkennek az üzemanyagárak (Roadster)
Jól indulhat a munka ünnepe.
ápr. 29
11:36
Csillagászati összeget fizettek a Titanic roncsai között talált aranyóráért, amit a hajó leggazdagabb áldozata viselt (Femcafe)
A különleges ereklye rekordösszegért kelt el egy közelmúltbéli aukción. Az órát annak idején a Titanic legvagyonosabb áldozata, John Jacob Astor brit üzletember viselte.
ápr. 29
11:42
Ezekkel a feladatokkal tér vissza a munkához Károly (Hamu és Gyémánt)
A Buckingham-palota bejelentette, hogy Károly király az orvosai tanácsára visszatér feladataihoz, de még nem lesz minden teljesen a régi.
ápr. 29
11:44
Űrszemét rongálta meg a kínaiak űrállomását (Hamu és Gyémánt)
A kínai állami média szerint a Tiangong nevű űrállomáson részleges áramkimaradás történt, miután törmelék találta el az egyik napelemet. A problémát két űrséta során sikerült megoldaniuk az asztronautáknak, írja a Space.
ápr. 29
11:48
6 éves autista kisfiú tűnt el egy hete németországi otthonukból, már a katonaságot is bevetették (Kölöknet)
Élő láncot, lovassági osztagokat, drónokat is bevetettek, hogy nyomára bukkanjanak az egy hete eltűnt autista kisfiúnak. A keresőakcióban 1200 szárazföldi és vízi mentőegység vett részt eddig. Nem akadtak még a kisfiú nyomára, továbbra is nagy erőkkel keresik. A kép csak illusztráció, forrás: Getty Images
ápr. 29
11:48
Ezen a napon csak magyar zenét hallasz majd kétezernél is több üzletben, hotelben, étteremben (Roadster)
Jó évente egy napon ezt tudatosítani magunkban, odafigyelni arra, hogy milyen sok helyen szól a zene, és figyelmünkkel támogatni a magyar zenészeket.
ápr. 29
11:54
Az utolsó ölelés, az utolsó ugrás és az utolsó sajtótájékoztató – három kép, négy halott (WMN)
A fényképes és videós rögzítés feltalálása óta az utolsó pillanatok örökre megmaradtak, megfagytak, hátborzongató, időtlen mementóiként a halálnak.
ápr. 29
12:12
Most minden eldőlhet: Zelenszkij bejelentette a megállapodást, ami megfordíthatja az ukrajnai háború menetét (Femcafe)
Volodimir Zelenszkij vasárnap este videóüzenetében beszélt az amerikaiakkal kötött biztonsági megállapodásról. Azt emlegette, hogy minden eddiginél erősebb kétoldali megállapodást szeretnének kötni. Ukrajna eddig többek között Németországgal, Franciaországgal és Nagy-Britanniával kötött kétoldali megállapodást.
ápr. 29
12:18
Felismered a filmeket egyetlen utalásból? Kvízezz velünk a tánc világnapján! (egy.hu)
A tánc minden formája csodálatos: annak is, aki járja, de annak is öröm, aki csak nézi. Különösen, ha izgalmas filmbe keretezi egy zseniális rendező. Milyen táncos filmeket ismersz? Felismered a klasszikusokat és a moderneket egy-egy gondolat vagy idézet alapján? Derítsd ki! Töltsd ki kvízünket!
ápr. 29
12:48
Fantasztikus panoráma: egészen az Alpokig el lehetett látni ebből a magyar városból (Roadster)
Varázslatos látványban lehetett része annak, aki jókor volt jó helyen.
ápr. 29
13:06
Indul a Muzsikáló Magyarország program (Spabook)
Magyarország Kormánya közel 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti 500 cigányzenész vendéglátóhelyi foglalkoztatását négy hónapon keresztül, így növelve a programban részt vevő vendéglátóhelyek vonzerejét is. A Muzsikáló Magyarország…
ápr. 29
13:15
Prosztatarák-megelőzés és étrend (WebBeteg)
A férfiak körében a prosztatarák a második leggyakoribb oka a rákos haláleseteknek, s minél idősebb egy férfi, annál nagyobb valószínűséggel lesz beteg. Egészséges életmóddal, ezen belül egészséges táplálkozással azonban nagymértékben csökkenthető a daganat kockázata.
ápr. 29
13:48
Nemcsak egészségesebb lesz a kenyér, de még fogyhatsz is vele, ha így fogyasztod (Femcafe)
Mostanában egyre több olyan videós tartalmommal találkozhatsz a TikTokon, mely szerint a kenyér sokkal egészségesebb, ha fogyasztás előtt mélyhűtőben tárolod.
ápr. 29
13:54
Budapestre hozza a nemzetközi filmipar legnagyobb gálájának hangulatát a séflegenda (Roadster)
Az év legexkluzívabb, vörös szőnyeges eseményére készül a Matild Palota,
ápr. 29
14:06
Akkor most jön vagy nem a Neveletlen hercegnő folytatása? (in.hu)
20 évvel az utolsó rész után hivatalosan is készül a Neveletlen hercegnő 3. része, de hogy mikor láthatjuk, azt még nem tudni."Jó helyen vagyunk. Ez minden, amit mondhatok. Még nincs mit bejelenteni. De jó helyen vagyunk" – mondta Anne Hathaway a V magazinnak nemrég adott interjújában.Arról egyelőre nincsen információ, hogy az eredeti szereplőgárdá
ápr. 29
14:18
Európa legvágyottabb úti célja újabb adóval bünteti az oda érkező turistákat (Roadster)
Még a kempingezőknek és a lakókocsival érkezőknek is fizetniük kell.
ápr. 29
15:18
Hazánk legrégebbi alapítású városa, amit mindenkinek látnia kell (egy.hu)
Ha az utca emberét megkérdezik, melyik magyar város tekint vissza a legnagyobb múltra és alapították a legkorábban, valószínűleg erős gondolkodásba fog esni. Kis hazánk ugyanis nagyon sok dicső múltú várost tud felmutatni, elég csak Székesfehérvárra, Budapestre vagy Egerre gondolnunk. Legrégebbi város viszont csak egy van. A Nyugat királynője, a ró
ápr. 29
15:18
Száztíz éves, legendás hajó tér vissza a balatoni flottába (Roadster)
Ha visszaringatóznánk az időben, mindenképp ki kell próbálnunk.
ápr. 29
15:36
Dubaj repülőtere új helyre költözik az óriási beruházásnak köszönhetően (Spabook)
Dubaj nemzetközi repülőtere (DXB) a következő 10 éven belül egy közel 35 milliárd dolláros projekt keretében egy másik, már meglévő és működő, a fejlesztést követően pedig hatalmas méreteket öltő repülőterére…
ápr. 29
15:36
Idén is ingyenes alkotásokkal ünnepelhetjük a Magyar Film Napját (in.hu)
Kivételesen egész héten át, április 29-től május 5-ig tart a Magyar Film Napja alkalmából rendezett eseménysorozat.1901. április 30-án tartották az első magyar film, A táncz első vetítését. Az évforduló alkalmából több mint száz magyar film nézhető 19 tévécsatornán egy héten át, ritkán látható magyar filmek láthatók újra a hazai mozikban, valamint
ápr. 29
16:00
Évmilliárdok helyett két óra alatt hoztak létre gyémántot a tudósok (Hamu és Gyémánt)
A természetes gyémántok évmilliárdok alatt alakulnak ki a Föld mélyében uralkodó extrém nyomásnak és hőmérsékletnek köszönhetően. A szintetikus változatok ezzel szemben sokkal gyorsabban előállíthatóak, de jellemzően még így is több hétnyi intenzív munkára van szükség. Egy új módszerrel viszont alig több, mint két óra alatt sikerült gyémántot előál
ápr. 29
16:12
Ezt a készüléket mindenki elfelejti megtisztítani a konyhában: a kórokozók melegágya, komolyan megbetegedhetsz, ha nem figyelsz oda rá (Femcafe)
Nem, nem a mikróról vagy épp a sütőről van szó, hanem egy másik olyan elektromos készülékről, amit legalább olyan gyakran használunk a konyhában, mint az előbb felsoroltakat. Te sejted már, mire gondolunk?
ápr. 29
16:15
Miért hal meg egyre több 65 év feletti nő méhnyakrákban? (WebBeteg)
A méhnyakrák az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés a nők körében, pedig védőoltással és szűrésekkel csaknem százszázalékosan megelőzhető, illetve a kezdődő elváltozást időben felismerve és kezelve elkerülhető lenne.
ápr. 29
16:18
Ezért meg fog indulni a roham a Lidlben anyák napja előtt, jobb felkészülni (Femcafe)
Ne feledjük, hogy a nyakunkon van az anyák napja. A Lidl számos akcióval akarja bevonzani a tömegeket.
ápr. 29
17:18
Az alvásturizmus a legújabb turizmus trend (Spabook)
Manapság mondani sem kell, hogy a minőségi, jó alvás mekkora jelentőséggel bír az emberek egészsége és jóléte megőrzésében. Éppen emiatt az alvásturizmus egyre nagyobb potenciállal rendelkező piacot jelent, nemcsak a…
ápr. 29
17:24
Több milliárdos kerékpárút fejlesztés Bács-Kiskunban (Spabook)
A megépülő kerékpárút a már megvalósult Hajós-Érsekhalma szakaszt köti össze a Sükösd mellett futó EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárúttal. A majdnem 14 kilométer hosszú nyomvonal érinti az érsekhalmi földvárat, a nemesnádudvari…
ápr. 29
17:24
Guruló japán teázó lopta el a showt a világ legnagyobb dizájn hetén (Roadster)
Mindenki ki akarta próbálni.
ápr. 29
17:36
A Wizz Air a szektor legvonzóbb munkáltatója (Spabook)
A Wizz Air légitársasága közleményben tudatta, hogy újra a legvonzóbb munkáltatónak választották a szállítmányozás és logisztika kategóriájában a Randstad Hungary 2024-es átadóján. A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb…

Keresés