A Mido egyik érdekesebb kollekciója a Multifort TV Big Date, bájosan vintage hatású, szögletes formájával és kiemelt, nagy dátumkijelzésével. Most fullba tolták a tévézést. 1973 óta léteznek TV tokos Mido…
Az élménynyaralásokon szakmailag felkészült fejlesztőpedagógusok várják a gyermekeket és az érintett szülőket többek között autizmus-specifikus fejlesztő foglalkozásokkal, lovas és kutyás terápiákkal, DSZIT-terápiával, kézművességgel, meseterápiával. A szakemberek a szülőkkel is külön foglalkoznak: lelki segély, diagnózis feldolgozás, családterápia
Ismerjétek meg Kollár Katát, aki a takarításban találta meg a hivatását, és akit ma már csaknem tízezres tömeg követ az Instagramon a takarítós tartalmaiért.
Amit egykor az 1970-es évek Amerikájában újszerű tréfás ajándéknak tekintettek, új értelmet nyert a magányban szenvedők számára.A dél-koreai Nemi Egyenlőségi és Családügyi Minisztérium tavaly közzétett jelentése szerint a 19 és 39 év közötti koreaiak 3,1 százaléka "visszahúzódó, magányos fiatal". Az egyszemélyes háztartások számának növekedésével,
Hazánkban tízből négy ember küzd visszérrel. Van, akinek csak esztétikai problémát okoz, míg mások komoly fájdalmakkal élnek és orvosi ellátásra szorulnak. A visszér főleg a nőket érinti, aminek elsősorban hormonális okai vannak, amit a várandósság tovább súlyosbíthat. Ha nem kezelik megfelelően a visszeret, az súlyos szövődményekhez, sőt akár halá
A tavaszi szezon nemcsak a ruhák és kiegészítők terén hoz új trendeket, hanem a smink világában is, most pedig összegyűjtöttük az új szezon legnagyobb trendjeit!
Még ha nem is érezzük az utóbbi napokban, a nyár megállíthatatlanul közeleg és vele érkezik a kánikula, a napsütés és a kertben töltött idő szezonja. Ilyenkor egy kerti medence vagy kényelmes bútorokkal berendezett árnyékos sarok igazi áldás, ami segít a minőségi pihenés elérésében. Szerezz be mindent, ami otthoni wellness oázisodhoz kellhetaz orsz
Hétvégén kezdetét vette a Bahart hajóbemutató roadshow-ja, amelynek során több balatoni településen is bemutatják a flotta „újoncait”. Az új hajókkal legközelebb április 27-én Balatonbogláron, a Balaton Csavargőzös Műemlékhajó nyitónapján, május 26-án pedig Keszthelyen találkozhatnak az érdeklődők és próbálhatják ki őket díjmentes sétahajózás keret
Sziklakertet építeni cukiságnak látszik. Messziről. De aki erre adja a fejét, néhány dologgal érdemes előre számoljon, hogy ne váljon giccsé, vagy néhány hónap múltán kezelhetetlen bozóttá a köves kerti kompozíció.
Gyakran előfordul, hogy az egyik szülő megpróbálja a volt házastárson levezetni a sérelmeit, frusztrációját, hogy ezáltal próbálja meg helyreállítani a saját sérült önértékelését, amiért elhagyták őt.
A Karmelita kolostorban tartott rendkívüli sajtótájékoztatón Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette a kormány friss döntését a benzinkutak árait érintően.
Sok nő azért nem szól senkinek az állapotáról, mert diszfunkcionálisan működő közegben él – például bántalmazó párjától esett teherbe. De milyen más okok állhatnak még a háttérben? És miért csak a nőké a felelősség, ha egy titkolt terhesség tragédiával végződik?
A kelleténél tovább vagy csak papíron bent tartott betegek, és az egyidőben több helyen dolgozó orvosok miatt a minisztérium ellenőröket küld a kórházakba, de az Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint ez semmit sem fog megoldani.
Kerkez Milos piros lapot kapott a szerda esti Wolverhampton Wanderers-Bournemouth angol bajnoki futballmérkőzésen, miután a 79. percben rácsúszott Matt Doherty lábára.
A 4B-mozgalom korántsem egy modern, hirtelen szárba szökkent feminista vadhajtás, sokkal inkább egy végső elkeseredés szülte kivonulás a társadalomból. Nők, akik feladták, hogy a patriarchátus ellen harcoljanak.
Magyar és külföldi költők verseinek magas színvonalú és eredeti hangzásvilágú megzenésítésével a magyar zenei kultúrát gazdagító, értékes és sokoldalú művészi tevékenységük elismeréseként 2024. március 14-én megosztott Kossuth-díjban részesültek az 1997-ben alakult, Liszt Ferenc- és Magyar Örökség-díjas Misztrál Együttes tagjai, akik a megtisztelő
Minél korábban fedezik fel, diagnosztizálják a májbetegségeket, annál hatékonyabb és gyorsabb lehet a gyógyulás, és annál jobban támogathatjuk a májunkat abban, hogy saját magát is regenerálja.
A 2024-es egy igen nehéz év volt a királyi család számára: Károly királynál és a walesi hercegnőnél is rákot diagnosztizáltak. Szakértők pedig most azt állítják, hogy Vilmos herceg már az uralkodására készül.Alig egy hónap különbséggel a királyi család két magas rangú tagja hozta nyilvánosságra, hogy rákkal diagnosztizálták őket."Hihetetlenül nehéz
Gyakori, hogy az allergiások tünetei az éjszaka folyamán felerősödnek, ennek pedig több oka is lehet. Ennek apropóján összegyűjtöttünk pár indokot, ami a rosszabbodó állapot hátterében állhat.
A hasnyálmirigyrák előfordulása Európa szerte növekedést mutat: mind a nőknél, mind a férfiaknál a 4. helyen áll a rosszindulatú daganatok okozta halálozás tekintetében.
A legendás Mercedes G-osztály az állandóság és a megbízható minőség szinonimája: 45 évvel ezelőtt mutatták be, stílusa pedig alig változott az elmúlt évtizedekben.
A kellemetlen szájszag, vagyis a halitózis az egyik legkínosabb tünetek egyike, mely szélsőséges esetben szorongást, súlyos önértékelési zavarokat is kiválthat. Esetenként pedig a szájszag komoly betegségekre is utalhat.
Jack Wilenchik megkérdőjelezi a Doppler-effektus működését a kozmológiában, így arra jut, hogy az Ősrobbanással kapcsolatos egyik legfontosabb bizonyíték is téves lehet, ami azt jelenti, hogy az univerzum statikus, vagyis nincs kezdete, sem pedig vége.
"Ahány ember él ma, mind mögött harminc szellem sorakozik; ez az élők és holtak számaránya. Az idők hajnala óta nagyjából-egészéből százmilliárd ember taposta a Föld nevű bolygót." - írta Arthur C. Clarke az 1968-ban megjelent Űrodisszeia című könyvének nyitányában. Igaza volt az írónak? És hogyan változtak azóta a becslések?
Vitathatatlan, hogy Tim Hecker a kortárs kísérleti elektronikus zene egyik legmeghatározóbb alakja, aki elismert stúdióalbumai mellett több filmhez és sorozathoz is szerzett már zenét. Személyében mégsem beszélhetünk egy klasszikus értelemben vett sztárról: a viszonylagos ismertség ellenére még mindig rétegművészetnek számít, amit csinál. Egy dolog
Nagy magabiztosság kell ahhoz, hogy egy rendező szűk térre komponált thrillert forgasson. Az efféle kamaradarabok ugyanis csak akkor működőképesek, ha dramaturgiájuk feszes, párbeszédeik emlékezetesek, konfliktusaik pedig azonnal felkeltik a néző figyelmét.
Egy friss kutatás eredményei szerint az éghajlatváltozás hatással van az áfonyák beltartalmi értékeire, valamint az ízére is. Ez igencsak rossz hír, tekintettel az áfonya jelenlegi népszerűségére és pozitív élettani hatásaira.A Haszon cikke szerint a finn kutatók a klímaváltozás hatását vizsgálták a kék bogyókban élő szimbióta mikrobáknál. Eredmény
Fogamzásgátló tabletta szedése esetén előfordul, hogy különböző okok miatt kimarad egy vagy több tabletta bevétele. Meddig és hány tablettát lehet pótolni?
A legtöbbször a híres városok felé vesszük az irányt, ha utazásról van szó. Ha Olaszország, akkor Róma, Milánó vagy Nápoly? Bár ezek valóban remek úti célok, ha igazán autentikus élményre vágyunk, inkább azokat az olasz kisvárosokat kell meglátogatnunk, amelyek nincsenek rajta a "turistatérképeken". Ezekből mutatunk most hatot.