Elkezdődött a Hévíz-Balaton Airport fejlesztése, ami a tervek szerint 2025-ben fejeződik be. A 2,2 milliárdos kormányzati támogatással megvalósuló fejlesztés mind a nemzetközi turizmus, mind a térség gazdaságának fellendítését nagyban segíti.…
A tanári szoba című német film nyerte el idén a legjobb európai filmnek járó LUX közönségdíjat, az Európai Parlament és az Európai Filmakadémia közös filmművészeti díját. Az elismerést évente ítélik oda 50 százalékban az európai parlamenti képviselők, 50 százalékban pedig az európai nézők szavazatait figyelembe véve.
A Meta-mogul mesterségesintelligencia-újdonságokat jelentett be egy videóban, az embereket azonban a fejlesztések helyett inkább Zuck stílusfejlődése mozgatta meg. A hobbibunyós Mark Zuckerberget
Akár a bolondját járatja velünk az áprilisi időjárás, akár nem, bőven találunk értelmes kikapcsolódási lehetőséget erre a hétvégére is. Mozgást, csodálnivalót, aktív pihenésre és kikapcsolódásra alkalmas programokat válogattunk, hogy ez a hétvége is élménygazdag legyen.
A Giudecca szigeten fekvő 13. századi kolostor eredetileg javítóintézetként funkcionált, manapság pedig egy női börtön működik benne. Átmenetileg viszont egészen más szerepet fog majd betölteni, ugyanis itt állítja fel hivatalos pavilonját a Vatikán a Velencei Biennálén, írja a Guardian.
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.
Honnan ered a piknikezés műfaja? Hogy segített a francia forradalom az elterjesztésében? Mit evett Robin Hood a sherwoodi erdőben? Mi volt a beugró a brit pikniken? És milyen exkluzív élményt kínál a Pick a túrázni vágyóknak a népszerű ValMar popduóval együttműködve, hogy tovább gyűjtögethesd azokat az ízemlékeket, amikre majd jó lesz télen is viss
Akit érdekel a koncertek és fesztiválok világa, kíváncsi, hogy néz ki a Sziget már a nyitás előtt, részese szeretne lenni egy nagy fesztivál összetett "gépezetének", már jelentkezhet a Fesztivál Önkéntes Központ programjába.A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén már tizenkettedik alkalommal várja az önkéntesek jelentkezését, akik a segítségükkel h
Gyakran a nőktől várják a vállalati káosz megszüntetését, és ezért helyezik őket feljebb a ranglétrán. Ez azonban nem privilégium. Ez az üvegszirtjelenség.
Ki ne szeretné nyáron a főtt kukoricát?! Még finomabb, ha a kertben termett kukoricából készítjük. Mutatjuk, hogyan érdemes kiskertben kukoricát termeszteni!
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!
Ha a kedvenc filmes duóinkra gondolunk, Adam Sandler és Drew Barrymore valószínűleg vezetik a listánkat. Elvégre a páros három fergeteges romantikus vígjátékot is készített együtt: a Nászok ászát (1998), Az 50 első randit (2004) és a Kavarást (2014).A mi kedvencünk Az 50 első randi, ez a szokatlan szerelmi történet a lenyűgöző hawaii helyszínen, te
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.
Az egyik legalapvetőbb indiai köret, a chapati elkészítéséhez mindössze négy összetevőre lesz szükségünk, ráadásul semmilyen különleges eszközt nem igényel a folyamat. Mutatjuk a hosszú múltra visszatekintő, autentikus lepénykenyér receptjét.
A Project 1012 néven ismert 91,8 méteres Feadship szuperjachtot a hollandiai Makkumban található létesítményben bocsátották vízre. Természetesen a jacht még nincs kész, az építés utolsó lépéseire a vízen kerül sor, majd jön a tengeri próbautakra való felkészítés, maguk a tesztek, végül a 2024 júliusára tervezett átadás. Tulajdonosa nem kezdő a Fead
Tudtad, hogy a férfiaknak is megvan a véleményük a tavaszi szettekről, amelyeket a nők viselnek? Íme a kedvenceik és egyúttal felfedjük azokat is, amelyekért nem rajonganak.
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy valaha diagnosztizálják nálad a kórt.
Az élsportolókkal szembeni magas elvárások és a tartós túlterhelés hosszú távú következményei komoly krónikus sérülések lehetnek, ezek közé tartozik például az ízületi porcok kopása. De törvényszerű, hogy az élsport artrózis kialakulásához vezessen? Ez a betegség sportágspecifikus? Meg lehet előzni? Cikkünkben ezekre a kérdésekre igyekszünk választ
Várhatóan figyelmeztetést ad ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Johnson and Johnson (J&J) cég egyik köhögéscsillapító szirupja miatt, mert a készítmény nigériai készleteiben mérgező vegyületeket találtak – közölte pénteken az ENSZ-ügynökség.
Május 1-jén az egészen kicsi gyerekektől kezdve az úttörőkön át a gyári munkásokig, gazdálkodókig mindenki részt vett a felvonulásokon. Fortepanos fotókon keresztül mutatjuk meg, hogyan nézett ki régen Szegeden, Győrben, Sopronban és Budapesten a május elseje.
Reméljük, hogy még nincs semmi baja a veséidnek, és jó munkát végeznek a hulladékok és méreganyagok kiszűrésében a szervezetéből.Igencsak fontos szerepet játszanak a szervezetedben ezek a szervek, hiszen percenként fél csésze vért szűrnek ki a Nemzeti Cukorbetegség és Emésztési és Vese Betegségek Intézete szerint. Minden egyes vesében körülbelül eg
A Bark Air nevű új luxus légitársaság messzemenőkig figyelembe veszi a kutyatartók érdekeit: a gazdik mostantól együtt utazhatnak négylábú kedvenceikkel. A borsos árért cserébe alaposan elkényeztetik a kutyákat.
Joghurt, granola, lencse chips – mindegyik egészségesen hangzik, igaz? Sajnos, bármennyire is erényesnek hangzik egy étel – különösen a "teljesen természetes", "gluténmentes" és "élő, aktív kultúrák" – olyan népszerű hívószavakkal együtt, még mindig rossz lehet a számodra.
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.
Május 1-jén az egészen kicsi gyerekektől kezdve az úttörőkön át a gyári munkásokig, gazdálkodókig mindenki részt vett a felvonulásokon. Fortepanos fotókon keresztül mutatjuk meg, hogyan nézett ki régen Szegeden, Győrben, Egerben és Budapesten a május elseje.
A Privát Élelmiszer akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Privát Élelmiszer akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.

A Tesco Szupermarket akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Tesco Szupermarket akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.

A Spar akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Spar akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.