Az olasz dédszülőkkel büszkélkedő Kruchió László valamikor jogásznak készült, végül kertészmérnöknek tanult. Már kisgyermekként koszorúkat állított össze, az éppen keze ügyébe kerülő tárgyakból.
A saláta gyorsan és könnyedén összeszottyad, az ázott, nyálkás és megbarnult leveleket pedig senki sem fogyasztja már szívesen. Szerencsére van egy olyan tárolási trükk, amely segítségével hosszú ideig megőrizheted frissességét!
Huszonegy évesen autóbaleset következtében kerekesszékbe kényszerült, ám amit így elvett tőle a sors, azt ő más formában visszaszerezte. Öt évvel a balesete után Magyarország első kerekesszékes szépségkirálynője lett, majd kajakozóként bronzérmet szerzett a tokiói paralimpián. Újabb három év elteltével a párizsi játékokra készül, ahol az ezüstéremr
Recsegve-ropogva törnek össze a paradigmák az európai és a magyar autóiparban. Most a BYD Seal U villany-SUV bemutatóján, a Puskás Arénában tapasztalhattuk meg újra a kínai offenzíva erejét.
Míg régebben furcsán néztek az egyedül utazókra, manapság már egyre népszerűbb szóló nyaralásba vágni. Ha már régi vágyad, hogy egyedül látogass el egy idegen országba, akkor mutatjuk, hogy mely úti célok és programok nyújtanak a legnagyobb biztonságot a szólóban utazó nők számára.1. Izlandi autózásA biztonsági kérdés az egyik legfontosabb az egyén
Az ősszel jelentkező lehangoltság vagy az évről-évre visszatérő szezonális depresszió valós és komoly probléma. A nappalok rövidülésével jelentkező depresszió egyre elterjedtebb betegség, hátterében magnéziumhiány is állhat.
A műholdak és más űreszközök megsokszorozódása után, egyre nagyobb problémát jelent az űrben keletkezett űrszemét. Ezek nem csupán környezetszennyezőek, de a felküldött eszközök életét is megkeseríthetik.
A baktériumok véletlenszerű mutációja az oka annak, hogy elkerülhetetlenül rezisztenssé váljanak a jövőben fejlesztett antibiotikumokkal szemben is. Mindezt egy könnyen megérthető kísérlet szemlélteti.
Nemcsak az elhízás megelőzésében, hanem a változókorral járó egyéb tünetek csillapításában is segíthet az az étrend, amelyről a Nutrient nevű szakfolyóiratban publikáltak magyar dietetikusok . Becslések szerint 2030-ra világszerte 1,2 milliárd nőt érinthet a menopauza, amelynek csupán kezdeti tünetei a súlygyarapodás vagy a hőhullámok. A klimaxba l
Két évvel azután, hogy elkezdődött a műsor forgatása, amely összehozta őket, Meghann Fahy és Leo Woodall végre hivatalosan is felvállalták kapcsolatukat.A pár karaktereinek A Fehér Lótusz második évadában nem sok interakciója volt (a nő egy boldog háziasszonyt alakított, aki mentálisan manipulálja szupergazdag férjét; a férfi egy lehetséges bűnözőt
Hivatalosan is megdőlt egy régi mítosz.Ahogy a legtöbb telefon, az iPhone is tönkremehet, ha nagyobb mennyiségű víz éri. Sokaknál régóta bevett szokás, hogy ilyen esetben a készüléket egy tál nyers rizsbe dugják, hogy az felszívja a telefonban lévő folyadékot, így elkerülhető a kár. Az Apple hivatalos közleményében most egyszer és mindenkorra tiszt
"Nálunk családi hagyomány, hogy a nők nem viselnek fülbevalót. A szokás üknagymamámtól, Benedek Elek feleségétől, Fischer Máriától indult, aki csak egyetlen ékszert hordott, a karikagyűrűjét. Amikor a meseíróval először Kisbaconba látogattak, a falubeliek meg is lepődtek ezen, mert ők egy felcicomázott dámára számítottak. A szerénység jegyében dédn
Ha a stroke-os beteg időben kap kezelést, szövődmények nélkül meggyógyulhat, ám ha a tüneteket nem ismerik fel, és nem kezelik időben, végzetes lehet. Az évi 40-50 ezer stroke-os betegnek Magyarországon mindössze elenyésző része részesül kezelésben megfelelő időben.
Érdemes megszeretnünk a kelbimbót – rendszeres fogyasztásával kiválóan támogathatjuk egészségünket, és a diétás étrendünknek is tartalmas alapanyaga lehet.
Egy haláleset mindig megrázza a hozzátartozókat, és akkor még nem tudják milyen sok és drága ügyintézés vár rájuk, különösen akkor, ha a haláleset határainkon túl következett be. Nem jobb a helyzet, ha a tragédia az Európai Unió területén történt. Ilyen esetben is csak az egyéni utasbiztosítás nyújthat fedezetet a költségekre.
Egy nyugdíjas is internetes böngészés közben talált rá az internetes hirdetésre, aztán 5 millió forintja bánta. A csalók meggyőző történetet adtak elő.
140 év után cserélte le az aranyszirupot gyártó Lyle’s a logóját. Sokan pedig csak most vették észre (és hűltek el), miből is kanalazták eddig a közkedvelt, borostyánszínű édességet.
A kínai újév szerint a Fa Sárkány éve február 10-én veszi kezdetét, és olyan változások várnak ránk, amelyek pozitívan fogják befolyásolni az emberiség jövőjét.
Érdekes eredményt hozott egy nemrégiben végzett kutatás: a családi élet általános 21. századi ábrázolásával ellentétben a házasok láthatóan kevésbé hajlamosak arra, hogy figyelmen kívül hagyják a partnerüket, mint az egyedülállók.
Érdekes eredményt hozott egy nemrégiben végzett kutatás: a családi élet általános 21. századi ábrázolásával ellentétben a házasok láthatóan kevésbé hajlamosak arra, hogy figyelmen kívül hagyják a partnerüket, mint az egyedülállók.
Bulgária a Balkán-félsziget keleti részén fekvő kis ország, lenyűgöző tájaival, gazdag történelmével és pezsgő kultúrájával vonzza a látogatókat. A hegyektől a tengerpartig, a történelmi városoktól a modern üdülőhelyekig Bulgáriában mindenki talál kedvére valót.
Egy elnyomó rendszerben bárki feláldozható, de bűnbak általában a legkiszolgáltatottabbakból lesz – a propagandagépezet működéséről is szól az új szlovák–cseh–német film, az Áldozat.
Ismét itt vagyunk a heti filmajánlónkkal a hétvégére. Persze óriási választék áll rendelkezésedre a különböző streamingplatformokon, épp ezért segítsünk választani. Hoztunk hat top ajánlatot, amire érdemes lesz rávetni magad a közeljövőben!Listánk nemcsak a legnépszerűbb újdonságokat tartalmazza (például a Nem kispályás), hanem néhány régi kedvence
Alin Mos, az Erdélyi-szigethegység Nemzeti Park igazgatója bejelentette, hogy Romániában úttörő kezdeményezésként ökomúzeumba szervezik az Erdélyi-szigethegység hagyományos hegyvidéki településeit, több község márciusban dönt a csatlakozásról – írja az MTI. A…
Hihetetlen felfedezést tettek a csillagászok, ráadásul rögtön kettőt is… A csillagot és a bolygót az különbözteti meg egymástól, hogy előbbi rendelkezik nukleáris energiával, így maga termeli meg fényét és hőjét – szemben utóbbival, amely csak központi csillaga fényét veri vissza.
Aki valaha tapasztalt nagyobb hangulatingadozást, az egyből bipoláris, aki valaha benn felejtette a mosást, az ADHD-s, aki csúnyán kiborul veszekedés után, az meg borderline. A TikTok-videók alapján 3 perc alatt felállítható a diagnózis. De miért vágyunk ennyire a kategóriákra, a címkékre? És biztos, hogy jót tesz, ha valaki diagnózist kap?
A Real Club Náutico de Palma közzétette az idei Copa del Rey Mapfre kiírását, amelyből kiderült, hogy teljesen megújul a regatta női ága. A Copa del Rey Mapfre életében 2019 a nagy változások éve volt, a 38. kiadáson mutatkozott be a női vitorlázás népszerűsítése érdekében útjára indított Women’s Cup. Az elmúlt öt évben a Real
Takeji Furukawa professzor igyekezett ezt legelőször a világ elé tárni, de sokan humbugnak találták a tanulmányát. Mindenesetre most megnézheted, egyetértesz-e vele.
Mivel a terhesség egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy egy nő szexuálisan aktív, sokáig tabunak minősült az ábrázolása. Azóta nagyot fordult a világ, és a kismamafotózás népszerűbb, mint valaha.