Meglehet, hogy már te is mindenféle csodadiétát kipróbáltál, hogy megszabadulj néhány makacs pluszkilótól, úgy tűnik viszont, hogy akad egy élelmiszer, amely duplájára növelheti esélyünket a fogyásra.
A sürgősségi főorvos elmagyarázta, mennyit lehet a koffeines italokból biztonságosan fogyasztani, illetve hogyan lehetne közelíteni a fűvel kapcsolatos kérdésekhez.
Az Intuitive Machines IM-1 missziója szerdán indul és a landolást február 22-én kísérlik meg. A cég Nova-C leszállóegysége többek között a NASA tudományos műszerei szállítja a Holdra és egy időkapszulát.
Sokak életét megkeseríti az allergiaszezon, ami vészesen közeleg. Ha már most rettegünk a kínzó tünetektől, van egy jó hírünk: összegyűjtöttünk néhány tippet, amivel megkönnyíthetjük a mindennapjainkat.
Nemtől függetlenül 12 éves kortól egészen 65 éves korig javasolják a HPV-oltást. Egyre többen igénylik, bár nem minden szülő veszi igénybe térítésmentesen gyermekük számára az oltást.
Egy szerencsés pár február 14-én egy privát vacsorán vehet részt az Empire State Building 102. emeletén – a felejthetetlen élményért viszont mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia a szerelmeseknek, ugyanis 10 ezer dollárba kerül.
Egy szerencsés pár február 14-én egy privát vacsorán vehet részt az Empire State Building 102. emeletén – a felejthetetlen élményért viszont mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia a szerelmeseknek, ugyanis 10 ezer dollárba kerül.
A Pfizer is az idei Super Bowlra időzítette új reklámfilmjének premierjét, amelyben néhány másodpercre Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológus is feltűnik.
Öt nappal azután, hogy a Buckingham-palota bejelentette III. Károly királynál rákdiagnózisát, az uralkodó személyes levelet írt a nyilvánosságnak.III. Károly király először szólalt meg, mióta kiderült, hogy rákos megbetegedéssel küzd.Február 10-én, öt nappal azután, hogy a Buckingham-palota bejelentette, hogy az uralkodó rákbetegségben szenved, a 7
A láz emelkedett testhőmérséklettel járó állapot, egy tünet. A kiváltó ok lehet fertőző, például baktérium, vírus, gomba, protozoon, de nem fertőző is, például gyógyszer, napszúrás, az idegrendszer rossz működése, rosszindulatú vagy autoimmun megbetegedés. Mi a teendő láz esetén?
Már négy éve annak, hogy gyakorlatilag egyik napról a másikra bezárkózott a világ a pandémia miatt, sokan viszont még mindig nem hozták vissza szexi oldalukat.
Az app mögött ott a szenvedély, az elkötelezettség, a hit, a kitartás, az újra, meg újra felállás, a kemény munka, és persze a másoknak való segítségnyújtás célja.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, január 21-én Berlintől 100 kilométerre a Föld légkörébe csapódott egy meteorit, amelynek darabjait sikerült megtalálni, most pedig azonosítani is.
Kőszeg érdekelte a legtöbb internetezőt a Visit Hungary (Csodás Magyarország) Facebook-oldalán 2023-ban. Olyan helyeket utasított maga mögé, mint Hollókő és a Gellért fürdő. Kőszeg lett a Visit Hungary nézőinek kedvence…
Az Aegean Airlines új promóciót hirdetett, aminek lényege, hogy a gyerekek ingyen repülhetnek a társaság járatain Görögországba. A családok körében kedvelt légitársaságnak nem ez az első ilyen jellegű akciója. A…
A viszketés az egyik leghétköznapibb, ugyanakkor orvosi értelemben az egyik legnehezebben felderíthető jelenség, amit bőrgyógyászati, belgyógyászati betegségek, neurológiai és anyagcserezavarok, hormonális eltérések és pszichés problémák is okozhatnak.
A Hilton szállodalánc bejelentette, hogy az új korszakba lép, és 2024 végéig a több mint 7000 szállodájában lehetővé teszi a vendégek számára, hogy szöveges üzenetekben küldjék el kéréseiket. A vendégek…
A mosás: a kötelező kör, ami elől nem menekülhetünk. Azt gondolnánk, ennyi év alatt már tökéletesítettük, azonban van egy dolog, amit valószínűleg még mindig rosszul csinálunk.Patric Richardson, alias Laundry Evangelist (azaz a mosás evangelistája) elárulta, mi az az apróság, amire érdemes odafigyelnünk.Richardson már 2 és fél éves korában beleszer
Rekordszámú papíralapú könyvet adtak el tavaly az Egyesült Királyságban. Az olvasás iránti megnövekedett érdeklődésért az a nemzedék is felel, amely eddig nem a betűk szeretetéről volt ismert.
A Guinness hivatalosan is megerősítette, hogy Patri McLaughlin megdöntötte a valaha volt legnagyobb kite-szörfös hullám világrekordját. A sportoló 2023. január 22-én a Mauin található Jawsnál 22,5 méter magas hullámot lovagolt meg, amelyet a Nemzetközi Kitesurf Szövetség hivatalosan is megmért és hitelesített, a Guinness pedig január 22-én hagyta j
Hazánkban a lakosság 30 százaléka szenved a nikkelallergia tüneteitől, közöttük is különösen magas, mintegy 80-90 százalék a nők aránya. A nikkelallergia tüneteit számos, a hétköznapok során is használt eszközzel történő érintkezés is kiválthatja.
Még a világ legjobb szállodái is rendszeresen elrontják ezeket a dolgokat.Az ötcsillagos szállodákban a figyelmes kiszolgálás, a gyönyörű dizájn, a különböző szolgáltatások mind a jóllétünket szeretnék maximalizálni. Azonban még a világ legelőkelőbb hoteljei is következetesen elrontják az alábbi dolgokat. 1. Bonyolult elektronikai rendszerekMég a l
Heves felhőszakadás és jégeső csapott le Dubaj és Abu Dhabi térségében február 12-re virradó éjszaka. Az utcákon sok helyen tengelyig állt a jeges víz és villámáradások alakultak ki a hirtelen…
Rengeteg olyan hely található Malajziában, amelyeket érdemes meglátogatni, a lenyűgöző langkawi strandoktól Kuala lumpur nyüzsgő forgatagáig. Ebben a cikkben bemutatjuk olvasóinknak az 5 legjobb látnivalót Malajziában.
A napokban prezentálta a C&A a 2024-es tavaszi/nyári kollekcióját, amely a "Finding Beauty in Chaos" (A szépség megtalálása a mindennapi káoszban) nevet kapta. Az eseményen Balogh Edina, Lola és Kardos Eszter is részt vett, és elárulták, hogy az új kollekcióból melyek a kedvenc darabjaik.
Múlt héten közel 100 orosz állampolgár repült Észak-Korea fővárosába, hogy egy sielős-városnézős kiránduláson vegyenek részt. Ez az első külföldi turistacsoport, amely a koronavírus-világjárvány kitörése óta ellátogat a világ egyik legelzártabb államába.
Viktória hercegnő mindig remek ízléssel állítja össze az outfitjeit, s nem volt ez másképp néhány nappal ezelőtti nyilvános megjelenése apropóján sem. A svéd trónörökös egy múzeumi kiállításmegnyitón tette tiszteletét, az alkalomra pedig egy, a napjainkban igencsak divatosnak számító, Barbie-stílust megidéző Zara-szettet öltött magára.