Harmadik adásához ért az RTL Cápák között című üzleti showműsorának hetedik évada, amely a befektetések mellett több érzelmi fordulatot is tartogatott a nézők számára.
Ha a mosás lejártával te is szembesültél már azzal a problémával, hogy a kedvenc felsőd vagy nadrágod összement, ne aggódj: nem kell kidobnod a mini méretűnek tűnő ruhadarabot, ugyanis egy pofonegyszerű trükkel újra a régivé "varázsolhatod" az összezsugorodott ruhát!
Az 1960-as évek óta minden évtized melegebb volt az előzőnél – ahogyan azt számos éghajlati modell megjósolta. A tudományos közösségben azonban vita alakult ki arról, hogy a felmelegedés üteme felgyorsul-e a közeljövőben.Néhány hónappal ezelőtt James Hansen, a NASA egykori klimatológusa, aki az egyik legfontosabb korai, a globális felmelegedésre fi
Mikor történik hormonvizsgálat? Mi határozza meg, hogy milyen hormonok vizsgálatát kéri a kezelőorvosa? Hogyan történik a laboratóriumi hormonvizsgálat? Milyen mintából?
Nem sokkal azután, hogy kiderült, Jordan Henderson alig fél év után távozik szaúdi klubjától és a holland bajnokság jelenleg ötödik helyén álló Ajaxhoz igazol, Aymeric Laporte is arról számolt be, rosszul érzi magát Szaúd-Arábiában.
Az OpenAI feje Davosban beszélt arról, hogy nemsokára elindulhat a mesterséges általános intelligencia fejlesztése, mely az emberivel azonos, vagy attól némileg magasabb szintű feladatok végrehajtására lesz alkalmas.
A NATO 90 ezer katonát mozgósít az orosz haderő elrettentése céljából - jelentette be Christopher Cavoli tábornok, a szervezet európai erőinek főparancsnoka.
Az Alphazoo akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Alphazoo akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Magnetic akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Magnetic akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Möbelix akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Möbelix akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Coop akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Coop akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az XXXLutz akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az XXXLutz akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Coop akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Coop akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Coop akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Coop akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A kosztümös filmeknek köszönhetően könnyedén odaképzelhetjük magunkat egy 19. századi bálba. Látjuk a csodálatos ruhákat, a táncoló párokat, halljuk az andalító zenét. De vajon mit ettek ilyenkor? Könnyen kideríthetjük, csupán egy régi szakácskönyvre lesz szükségünk hozzá.
A Coop akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Coop akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az Auchan akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Auchan akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.

Bár a smink eltávolítása viszonylag egyszerűnek tűnhet, több helytelen módja is van. A rossz módszer pedig hosszú távú következményekkel járhat.A bőr általános egészségé érdekében elengedhetetlen az éjszakai rutin, beleértve a smink alapos eltávolítását is. Utóbbi segít a bőr megújulásában és az eltömődött pórusok megakadályozásában, amelyek pattan
Vajon hány anya–gyermek párosra illik az a sajátosság, hogy egyazon hónapban születtek, és mi lehet az egybeesés valódi oka? Erre kereste a magyarázatot egy amerikai-spanyol kutatás csaknem tízmillió születési adat egybevetésével. Arra a konklúzióra jutottak, hogy nem csak az anyák és gyermekeik között állhat fenn a különleges kapcsolat, miszerint
Kutatások szerint az érzelmi intelligencia meglehetősen ritka adomány: csupán az emberek 36 százaléka rendelkezik ezzel a képességgel. Az arány már csak azért is elszomorító, mert a fejlett EQ a munkavégzésben is jelentős előnnyel jár.
A penész nem csupán látványra nem túl bizalomgerjesztő, de komoly egészségügyi gondokat is okozhat, amely akár súlyos betegségek kialakulásához is vezethet, így érdemes felkutatni, hogy a házban tényleg jelen van-e a gomba, ha az alábbi tüneteket tapasztaljuk magunkon.
Egy friss kutatás szerint a fal melletti guggolás és a plank edzés nemcsak alakformálás szempontjából hatékony gyakorlatok, de támogatják a szív- és érrendszer egészséges működését és segítenek a magas nyugalmi vérnyomás csökkentésében is.
Katalin hercegné a napokban kórházba került egy tervezett hasi műtét miatt és úgy tűnik, hogy a családot összehozta az esemény. Lehet, hogy Harry és Vilmos viszonya rendeződik?Harry és Meghan biztosították a támogatásukról a walesi hercegnét, miután megtudták egészségügyi állapotát. Az olajágnak tekinthető lépés két hónappal azután történt, hogy Ká
Az ITB Berlin Fenntarthatósági Díjátadóján két magyar település is esélyt kapott, hogy közönségdíjasként szerepelhessen, amelyhez városainknak szüksége van a nagyközönség támogató szavazataira. Az évente megrendezett Green Destinations Top 100 Stories…
A filmek világában kétségtelenül előnyt élvez az, akit szépnek és vonzónak tartanak, ám az is biztos, hogy ugyanilyen nagy előny lehet az egyediség is.
Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok magyar úszó közösségi média oldalán jelentette be, tervei szerint az idei év végén visszavonul.
Az énekesnő az Instagramon posztolt egy videót, melyben megmutatta, hogyan készült az idei Golden Globe-díjátadóra. A felvételen egy ideig smink nélkül is megcsodálhatjuk JLót, akinek natúr külseje alaposan megdöbbentette a rajongóit.