A neo-noir a hatvanas-hetvenes évek fordulóján született: abban az időszakban, amikor Amerika meghasonlott önmagával és kollektív traumák sora rázta meg az országot.
Egy zseniális elme, aki egy hibát követett el: nem ismerte fel saját találmányainak értékét, mondván, olyan nyilvánvalók, már biztos másnak is eszébe jutottak.
Lupui Iza nevével már biztosan találkozott az, akit inzulinrezisztenciával, esetleg policisztás ovárium szindrómával (Pcos) diagnosztizáltak, és a világhálón próbált az állapotáról információkat keresni. 2014-ben indította el 160 gramm című blogját, ahol érintettként osztotta meg nehézségeit és eredményeit, azóta pedig már életmódmentorként is segí
Azok, akiknek hatékonyan működik az agya, általában rendelkeznek szabad kapacitással az elméjükben. De mit is jelent ez pontosan?Egy friss kutatás szerint – melynek eredményei a Neuropsychologia című folyóiratban jelentek meg − a napközbeni álmodozás a kreativitás és a magasabb intelligencia jele lehet. A kutatásból az derült ki, hogy azok, akik tö
2023 több mint sikeres év volt a Rolls-Royce számára: a világszerte 50 országban eladott 6 032 példánnyal minden idők legjobb évét zárták - jelentette be a héten az ikonikus gyártó megerősítve célját, hogy 2030 végéig megtörténik a teljes elektromos átállás.
Emlékszel arra, amikor 2017-ben egy különös GIF terjedt az interneten, miután megzavarta a felhasználókat, azzal a furcsa képességével, hogy hallucinációkat idézett elő? Maga a GIF néma volt, mégis az emberek 70 százaléka számolt be arról, hogy hallotta a hangját. Hogyan történhetett ez meg?
Hazánkban először a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikáján hajtottak végre olyan májtranszplantációt, amely egy magyar donorszerv kettéosztásával két személy – egy kisgyermek és egy felnőtt férfi – életét mentette meg.
Az utóbbi évtizedekben nőtt a gastrooesophagealis reflux (GERD) tüneteinek és különböző komplikációinak a gyakorisága. Ezzel szinte párhuzamosan emelkedik az elhízott emberek aránya. Nagy kérdés, hogy a kettő pusztán párhuzamosan emelkedik, vagy a túlsúly felelős a refluxbetegség és szövődményeinek kialakulásáért.
Véget érhet a drámai emelkedés, ami a járvány utáni utazásokat jellemezte.2024-ben várhatóan véget ér a 2021-2023-as fellendülésre jellemző drámai éves növekedés – olvashatól a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) decemberi jelentésében. Az IATA szerint a globális repülési kapacitás helyreállása várható, mintegy 40 millió járat (a 2019-es 38
A 2019-es rekordévet is több mint tizedével meghaladta Horvátországban tavaly a magyar turisták létszáma és vendégéjszakáinak adata – tájékoztatta szerdán a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete az MTI-t. Büszkék vagyunk…
2023 utolsó napjaiban hajrázott a turizmus, így az előzetes várakozásokhoz képest is magasabb szinten alakult a szálláshelyek forgalma. Karácsonykor 21%-kal, és szilveszterkor is 20%-kal múlták felül az előző év végi…
Kinyitni egy konzervet pofonegyszerű feladatnak tűnik, ám ha nem a helyes módszert használva végezzük a műveletet, a fedél könnyen beleeshet a konzerv belsejébe – ez elkerülhető egy apró kis trükkel, cikkünkből megtudhatod, miről is van szó pontosan.
Patai Mara és Gombos László 77 évesen is a rendszeres testmozgás hívei, és bár a mindennapokban nem alkotnak egy párt, ha korcsolyázásról van szó, nincs náluk ütőképesebb duó. És ezt most az egész világ előtt bizonyították be.
Eva Longoria védjegye a jellegzetes fényes, hosszú barna haj. A színésznő néha kiegyenesítette természetes fürtjeit, máskor lágy, kócos hullámokban viselte őket − egészen mostanáig.Mivel a Született feleségek óta kedveli ezeket az időtlen frizurákat, egyáltalán ne gondoltuk volna, hogy egy mullettel vagy egy modern bozontos frizurával kísérletezik
Egy autista kiskamaszt nevelő anyuka írta meg nekünk gondolatait az iskolai nehézségekről, az autista tanulók meg nem értéséről, és a kilátástalannak tűnő esélyegyenlőségről. A levelet változtatás nélkül közöljük.
Egyre több figyelmet fordítunk az önfejlesztésre, ami szuper. De vajon mekkora létjogosultsága van 30-40 különböző önismereti naplónak? És melyiket érdemes kipróbálni?
A Full Diszkont akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Full Diszkont akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az OBI akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az OBI akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Pepco akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Pepco akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Bár a paradicsom botanikailag gyümölcs, hiszen vannak benne magok és a növény virágjából fejlődik ki, sokan tekintenek rá zöldségként, hiszen így ekképpen fogyasztjuk. A lényeg azonban nem ez, hanem hogy igazi csodanövény, amely elképesztő hatást gyakorol vérnyomásunkra.
Elindult kétéves útjára az a 106 éves, háromárbocos Oosterschelde vitorlás, amely végigmegy azon az útvonalon, amit Charles Darwin brit természettudós is megtett közel 200 éve. Az utazás akkor nagyban hozzájárult a tudós evolúciós elméletének megalkotásához, a projekt kezdeményezői is hasonló inspirációt várnak a Darwin200-ra keresztelt úttól.
Még mindig nincs könnyű és hatékony módszer a legkisebb szennyező részecskék kimutatására és azonosítására, nemrég azonban a Columbia Egyetem munkatársai új képalkotó technikát fejlesztettek ki, amellyel mindenki számára láthatóvá válnak a petrolkémiai töredékek."Az emberek kifejlesztettek módszereket a nanorészecskék észlelésére, de nem tudták, ho
A balatonalmádi kulturális központban pénteken lesz az alakuló ülése egy vadonatúj szakértői együttműködésnek, a Balatoni Urbanisztikai Műhelynek. Az eseményre várnak építészeket, önkormányzati vezetőket, vállalkozásokat, helyi szervezeteket és oktatási intézményeket, művészeket és kutatókat, a sajtó munkatársait.
Reese Witherspoon újévi ajándékkal kedveskedik a Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies) rajongóinak.Reese a hétvégi Golden Globe vörös szőnyegén a Variety-nek nyilatkozva megerősítette a hírt, hogy hamarosan érkezik a népszerű sorozat harmadik évada.Dolgozunk rajta. Nic és én sokat dolgoztunk rajta− mondta. A szóban forgó "Nic" természetesen Ree
Legalábbis a gyermekek mentális és érzelmi fejlődése szempontjából mindenképpen. Cambridge-i tudósok nemrégiben, egy tanulmányban feltárt ismeretek nyomán azt mondják, hogy