2023. március 18. szombat

márc. 18
8:54
„A lélek ma nem imádkozik. Szünet nélkül termel” (WMN)
A rítusok eltűnőben vannak, a világ varázstalanná válik, az élet túléléssé silányul. A dél-koreai születésű filozófus, Byung-Chul Han olyan tükröt tart elénk, amelybe fontos lenne belenézni.
márc. 18
8:54
Európa legfenntarthatóbb városai: egyik szomszédunk a listán, Magyarország sehol (Hamu és Gyémánt)
Elkészítették Európa legfenntarthatóbb városainak listáját, amely több meglepetést is tartalmaz.
márc. 18
8:57
Nagyobb adatforgalom mellett is kevesebb energiát fogyasztanak az 5G-hálózatok (Blikk)
Nagyobb adatforgalom mellett is kevesebb energiát fogyasztanak az 5G hálózatok. Sőt, a technológia más szektorok fogyasztásának és kibocsátásának csökkentését is felgyorsíthatja.
márc. 18
10:12
Tökéletes pizza? Ha ezt a 3 szabályt betartod, garantált a siker! (Hamu és Gyémánt)
Ha már van jól bevált pizzatészta és -szósz receptünk, egy dolog maradt csak hátra, hogy valóban tökéletes pizzát kapjunk: a megfelelő sajt(ok) kiválasztása. Létezik már alapvető szabály, amelyekre érdemes ügyelni, ha a sajtok között válogatnánk. Ugyan a hagyománytisztelő pizzakészítők a friss bivalymozzarellán kívül nem nagyon szeretnek s
márc. 18
10:15
Kötélhíd visz át a bükki Barát-szurdok mélysége fölött (Telex)
Lentről nézve ijesztőnek tűnhet a via ferratázás, de aki már próbálta, tudja, hogy közelről nem is olyan rémisztő dolog, Felsőtárkánynál pedig egyenesen élvezetes.
márc. 18
10:21
Ausztria egyik legkalandosabb via ferrátája, a Königsjodler (Telex)
A via ferráták királya egy magas, szaggatott sziklagerincen halad, ami tele van kisebb-nagyobb kőtüskékkel, sziklatornyokkal, fel-le jódlizik rajta a mászó.
márc. 18
10:23
Légtérben lépkedők a Ferenc József via ferratán (Telex)
A vietnami híd mintha a Leopoldsteiner tó felett lebegne 1500 méter magasan. Három szép stájerföldi klettersteig haladóknak.
márc. 18
10:25
Ég és víz között egyensúlyozva: a Garda-tó legszebb ferrátái (Telex)
Három olasz via ferrata: egy könnyed kalandszurdok, egy nehéz, meredek sziklafal, és egy ösvény a kék víztükör felett.
márc. 18
10:27
Csak egy ugrás a Gellért-hegyről a Grossglockner, de jó nagy (Telex)
Egy igazi magashegyi túrázó már az első sziklafalban megtanulja a kezdő mászók egyes számú törvényét: indulás előtt mindig jól szard ki magad!
márc. 18
10:30
Nőként vagy férfiként jobb home office-ban dolgozni? Íme a válasz! (Femcafe)
Egy új kutatás szerint igenis van különbség abban, ahogy a férfiak és a nők megélik a home office-t és a rugalmas időbeosztást. Nem is gondolnád, mekkora.
márc. 18
11:48
Használjuk a mindennapokban, pedig hozzájárul a Parkinson-kór kialakulásához (Hamu és Gyémánt)
Bár már nem annyira elterjedt, mint pár éve, még mindig sok helyen része az emberek mindennapi életének ez a veszélyes anyag.
márc. 18
11:54
WMN kvíz: pikáns, pajzán és perverz mondások (WMN)
Tudjátok, hogy mi az a bizonyos „aranykapu” a „Bújj-bújj zöld ág” című dalban? Ha van ötletetek, ez a kvíz nektek készült!
márc. 18
12:21
Magyar rajzfilmek állatkái: felismered, ki miben szerepelt? (egy.hu)
Teszteld!
márc. 18
13:12
Online rendelt kabátot a lány, amit a zsebében talált, attól sokkot kapott (Femcafe)
Amikor kicsomagolta a megrendelt ruháit, még maga sem gondolta, hogy érheti majd még meglepetés. Aztán úgy érezte, valami kemény dolog lapul a zsebben.
márc. 18
13:18
Ginből salátaöntet? Miért ne! (Hamu és Gyémánt)
Tegyük félre a jól bevált kapros, ezersziget és fokhagymás dresszingeket, hiszen ez gines verzió lesz a család új kedvence. A gin martini a 2023-as koktéldivat első számú sztárja lesz – állítja a Food52. Azt azonban sokan nem tudják, hogy az italból pikkpakk remek saláta dresszinget is készíthetünk.
márc. 18
14:12
Kint volt a kiskutya, amikor eleredt az eső: amit ezután tett, heves vitát robbantott ki (Femcafe)
A kis véreb még az udvaron volt, amikor leszakadt az ég - márpedig ő nagyon nem szereti az esőt. A róla készült videó vírusként terjed a világban.
márc. 18
14:21
Jól felforgatja a piacot: már itthon is kapható az olcsó kínai villanyautó, az Mg4 Electric (Blikk)
Az új fejlesztésű MG4 Electric nem csak a nemrég visszatért márka első, valóban korszerű modellje Magyarországon, hanem egyben az első tisztán elektromos is. Nagyjából ugyanazt tudja, mint a Volkswagen ID.3, de 30 százalékkal olcsóbb.
márc. 18
15:18
Te sem tartasz elég szünetet a munkahelyeden? Ez az oka! (Hamu és Gyémánt)
A nagy munkaterhelés miatt az alkalmazottak úgy érzik, hogy a stressz valójában elriasztja őket attól, hogy szüneteket tartsanak a munkahelyükön.
márc. 18
15:21
Mac and cheese (egy.hu)
A legjobb amerikai sajtos tészta!
márc. 18
15:36
6 kérdés, amit mindenképpen tegyél fel a szüleidnek, mielőtt nyugdíjba mennek (Femcafe)
Minél hamarabb beszéltek erről, annál jobb lesz mindenkinek. Figyelj a hangnemre, és szeretettel közelíts a szülőkhöz a témával.
márc. 18
16:24
Gyomorforgató, mit talált a család a házhoz rendelt levesben: feljelentést tettek (Femcafe)
Ettől a levestől valószínűleg neked is felfordul majd a gyomrod, ám az érintett család egész élete is megváltozott tőle.
márc. 18
16:24
Halálos betegségből életre szóló küldetés: Keresztes Zsolt parasportoló fordulatokban gazdag története (WMN)
Egy daganatos betegség miatt a kínok kínját állta ki Keresztes Zsolt, majd amputálni kellett az egyik lábát. Ekkor kezdődött sportolói pályája, bajnoki élete. Egy nem mindennapi történet egy különleges fiatalemberről.
márc. 18
16:30
Túlságosan és zavaróan izzad a hónaljad? 6 tipp, ami könnyedén segíthet ezen! (Femcafe)
Az izzadás mindenkit érint, hiszen ez a belső testhőmérsékletünk szabályozásának legfőbb módja. Ennek ellenére viszont érthető, hogy mind igyekszünk korlátozni az izzadás mértékét.
márc. 18
16:48
Ha mindig is kíváncsi voltál, hogyan beszéltek az ókorban, most meghallgathatod! (Hamu és Gyémánt)
Az egyiptomiaktól a sumérokig, a rómaiaktól a majákig, vagy akár a vikingekig és a keltákig, minden ókori civilizáció saját nyelvet beszélt.
márc. 18
17:24
Ezt jelenti számotokra a szabadság: WMN-szemle a válaszaitokból (WMN)
Március 15-én arra kértünk titeket, mondjátok el, nektek mit jelent a szabadság. Fantasztikusan izgalmasak a válaszaitok, íme, ígéretünk szerint itt van a szemlénk:
márc. 18
17:39
A NATO szíjak titka & Seiko a gleccserből I Őszintén: órákról (Kronometer)
Világi összeesküvés alakult a NATO szíjak körül, ezért már nem is lehet(ne) NATO szíjnak hívni? Őrület, hogy milyen iparági felfordulás nőtte ki magát. Erről, és egy különleges, de elérhető árú…
márc. 18
18:00
Nem fogod elhinni, mit művel napi 3 csésze kávé a vérnyomásoddal: Nem árt ezt szem előtt tartani, mikor a kávédhoz nyúlsz (Femcafe)
A naponta elfogyasztott több mint 2 milliárd csészével a kávé a világ kedvenc itala. De ha valaha is érezted már, hogy a második (vagy harmadik, vagy negyedik) csészétől ideges leszel, akkor talán elgondolkodtál már azon, hogy milyen hatással van a kávé a vérnyomásra, valamint a szív általános egészségére.
márc. 18
18:18
A magányba halt bele az utolsó fogsában tartott delfin Kanadában (AQUA)
A világ legmagányosabb orkája, Kiska negyvenévnyi fogság után pusztult el a kanadai Marinelandben. Az Animal Justice országos állatjogi szervezet felszólítja az érintetteket, hogy vizsgálják ki és vonják felelősségre a felelősöket Kiska halálát követően, akinek évtizedekig tartó fogsággal kellett szembenéznie a Niagara Falls-i akváriumban. A 46 éve
márc. 18
18:24
Ezért fordulnak sokan a spiritualitás és az ezotéria felé (WMN)
A háborúellenes hippimozgalom idején hódító útjára induló New Age most új lendületet kapott a fiataloknak köszönhetően, akik például imádság helyett inkább „manifesztálnak”, ha kapaszkodót keresnek.
márc. 18
18:39
Mitől lehet sikeres a jövő embere, és mit tehetünk érte ma? (egy.hu)
Mi lehet az a recept, amivel felfedezhetjük, fejleszthetjük a tehetségünket, amivel megfoghatóbbá, elérhetőbbé tudjuk tenni az áhított érvényesülést?
márc. 18
19:06
Vilmos szerint Diána hercegné elszomorodna, ha látná a mostani állapotokat (Hamu és Gyémánt)
Vilmos herceg szerint néhai édesanyja, Diána hercegné nagyon csalódott lenne, ha látná, hogy milyen kevés előrelépés történt a hajléktalanok sorsát érintő kérdésekben a halála óta eltelt években.
márc. 18
19:24
Mózes Zsófi: Ti, akiknek örökké hálás leszek (WMN)
Azok, akik nem érintettek, gyakran el sem tudják képzelni, hogy milyen sokat jelent egy bántalmazás túlélőjének a támogató közeg. Az érte való kiállás. Mózes Zsófi most azokról az emberekről ír, akik körbeveszik és megtartják a legnehezebb pillanatokban is.
márc. 18
20:12
Miért segít a hunyorgás a látásban? (Hamu és Gyémánt)
Mindannyian átéltük már ezt: nehezen látunk valamit, ezért automatikusan hunyorogni kezdünk, és bár kissé fáradtan, de valamelyest tisztábban látunk. De ha jobban belegondolunk, ez miért segít?
márc. 18
20:42
Megfejtették a Jupiter holdjának furcsa rejtélyét (Hamu és Gyémánt)
Az Europa a Naprendszerünk legsimább szilárd objektuma, köszönhetően vastag jégpáncéljának. Sima külseje alatt azonban furcsa titkokat rejt − egy mély, sós óceánt, amely akár az idegen élet számára is lehetőséget kínálhat.
márc. 18
21:03
Elindult a fizetős Facebook (Blikk)
A Facebook anyavállalata, a Meta bevezetett egy fizetős ellenőrző szolgáltatást az Egyesült Államokban.
márc. 18
21:12
Parabének (Femcafe)
Ha te is mélyen beleástad már magad a kozmetikai termékek világába, biztosan találkoztál olyanokkal, melyek parabéneket tartalmaznak. De mik is ezek az anyagok és pontosan miért is van rájuk szükség?
márc. 18
21:36
A legújabb wellness trend: esszük és magunkra is kenjük ezt a tengeri növényt (Spabook)
Az év elején újabb hullám söpört végig a szépségipari és wellness márkákat hirdető kampányok körében, amivel egy régi-új összetevő indult hódító útjára, amely erősen felkeltette a marketingesek és a fogyasztók…

2023. március 19. vasárnap

márc. 19
0:15
70 ezer több találatos lottószelvényt találtak szombat este (Infostart)
De egy sem volt köztük ötös.
márc. 19
0:15
Hat heted van visszakérni a gyerekedet (Telex)
Nyílt örökbeadásnál a vér szerinti anyának a szülés után ennyi ideje van arra, hogy meggondolja magát és megszakítsa az örökbefogadás menetét. Ezt a kritikus időszakot és annak lelki következményeit dolgozza fel az év egyik legerősebb magyar filmje. A Szakonyi Noémi és Vincze Máté alkotópárossal az örökbeadással kapcsolatos tapasztalataikról beszél
márc. 19
4:15
Ezentúl fizetni kell római Pantheon látogatásáért (Utazási Élmények)
A Kulturális Minisztériumban aláírták a rendeletet, miszerint a római Pantheon látogatása nem lesz többé ingyenes a turisták számára. Ezentúl a felnőtteknek 5,- a 25 év alatttiaknak 2,- Euro belépődíjat kell fizetni a látogatásért.
márc. 19
4:21
Hétfőn startol a vízivást népszerűsítő Happy-hét a közoktatásban (Vital)
Értékes nyereményekkel indítja újra útjára a vízivást népszerűsítői kampányát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a víz világnapjához (március 22.) kapcsolódóan.
márc. 19
4:24
Nagy pénz, kis foci: hogyan tovább, PSG? (Igényesférfi.hu)
A 2011-es tulajdonosváltás óta továbbra is csak a hazai porondon tud értékelhető eredményeket felmutatni a sztárokat minden különösebb szakmai koncepció nélkül igazoló francia gigaklub, a Paris Saint-Germain.
márc. 19
4:51
Milyen a hatásos probiotikum? A bélflóra egyensúlyáért (Vital)
Hogyan kellene picit tudatosan táplálkozni, milyen típusú ételeket ne párosítsunk egymással, hogy könnyebb legyen a gyomrunk és komfortosabb a közérzetünk? Mit tehetünk, hogy egy hosszabb hétvége vagy a nyaralás alatt ne szedjünk fel jó pár kilót?
márc. 19
5:06
Furcsa barlangrajzok Dél-Afrikában – valóban léteztek unikornisok? (Hamu és Gyémánt)
Az őskori barlangrajzok segítettek a kutatóknak azonosítani azokat az ősi lényeket, amelyek egykor az emberekkel együtt éltek Eurázsia-szerte. De valoban léteztek unikornisok?
márc. 19
5:21
Reservoir Kanister 316 – Porsche a csuklón (Kronometer)
Kevés óra van ami rendhagyó módon jelzi ki az időt. Ott vannak a Mr. Jones órák, ám azok szinte minden esetben alap szerkezetekre épülnek, okosan megtervezett tárcsákkal. Ha egyedibb megoldást…
márc. 19
5:24
460 milliárd dollárral zuhant a bankrészvények globális értéke (Igényesférfi.hu)
Az utóbbi napok amerikai bankcsődjei óta 460 milliárd dollárral zuhant a banki részvények globális piaci értéke - áll a Financial Times szombati összesítésében.
márc. 19
5:51
Jól működik az új alapellátási ügyeleti rendszer (Vital)
Az első időszak tapasztalatai és a betegektől érkező visszajelzések alapján jól működik az új ügyeleti rendszer abban a három vármegyében, amelyben már bevezették - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel.
márc. 19
5:54
Marozsán Dzsenifer lett minden idők legjobb női irányítója (Igényesférfi.hu)
Marozsán Dzsenifer bizonyult minden idők legjobb női irányítójátékosának a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS).
márc. 19
6:03
Legyen saját kemencéd 5 perc alatt (Spa Trend Online)
A kemencében sült kenyér, pogácsa vagy pizza nem álom többé. Nem kell hatalmas felépítményben gondolkodnod, ami nagy területet foglal el a kertben, mert az olaszok kedvenc mobil kemencéje már itthon is kapható. Az Alfa Forni forradalmasította a piacot mikor egy olyan kompakt és könnyen összeszerelhető egységeket kezdett el gyártani, amelyek egyesít
márc. 19
6:12
A bob frizura legsikkesebb verziója visszajött a divatba (Femcafe)
A bob frizura már tavaly visszajött a divatba, azóta rengeteg sztár bevállalta ezt a stílust, és ennek hatására természetesen rengeteg rajongó is.

Keresés