Igaz, hogy kell alapszín az egészséges barnuláshoz, és hogy minél magasabb a faktorszám, annál inkább véd a napozókrém? Bőrgyógyász mondja el, mire kell figyelni, hogy ne legyen nagy baj a felhőtlen strandolásból.
A mesterséges intelligenciák térnyerésével az emberek ismét a Terminátor-franchise-hoz nyúlnak vissza segítségül, hogy valamennyire megértsék, mi is történik a világunkban valójában. Még magának, Arnold Schwarzeneggernek is megvan a véleménye a jelenségről, sőt, még a kapcsolatot is megtalálta a MI-k és a filmek között. Akkoriban még csak
A különleges módszert egy azóta törölt TikTok videóban mutatta be egy édesanya, aki sosem gondolta volna, hogy az 5 éves lánya egyszer majd pont rajta segít vele.
A kínai Baichuan Intelligent Technology tegnap bejelentette a saját Baichuan-13B névre keresztelt, nyílt forráskódú kínai és angol nyelvi mesterséges intelligencia modelljét.
A testünkben zajló változások végigkísérik egész életünket, ez természetesen vonatkozik a hormonokra is, melyek többek között hangulatunkat, egészségünket és viselkedésünket egyaránt befolyásolják.
Ljudmila Ulickaja az utolsó percig az az idős barátnő, akinek minden szavára érdemes odafigyelni. Pedig már nem csiszolgatja őket, csak engedi szabadon, játékosan kiszabadulni.
Visszaemlékezve meglehetősen egyszerűnek tűnik az egykori tévétorna, a hasznossága azonban kétségtelen, hiszen legalább abban az öt percben tornázott az egész család. Naponta öt perc nem nagy idő, sajnos nem is elég ennyit mozogni: a Who szerint hetente 150-300 percre lenne szükség. De mozgunk mi intenzíven akár csak két órát is hetente?
Gyenesdiásnál 25 fokos is volt már a víz, sőt, az előrejelzések szerint további melegedés várható. Meleg napokon a Balaton napi hőingása a másfél-két fokot is elérheti, ezt persze sok tényező befolyásolja. A vízhőmérsékletet egyméteres mélységben mérik, ennek ellenére többfokos eltérés lehet a nyugati és a keleti medence, az északi és déli part köz
„A végkimerülés határán, a megannyi átvirrasztott éjszaka során Terka és Lackó anyukájában az tartotta a lelket, hogy egyszer eljön majd az ő ideje is. És eljött. Itt van.”
Bőven benne vagyunk a piknikszezonban, ami nem véletlen: nyáron rendszerint mindenki a szabadba vágyik, legyen szó akár egy ebédről vagy éppen egy baráti iszogatásról valemylik parkban. De vajon melyik európai városokban vannak a legjobb piknikhelyszínek?
Elmerült egy társasházi medencében egy 7 éves kisfiú, a felnőttek azonban úgy tettek, mintha semmi sem történt volna. A biztonsági kamera mindent rögzített.
Francia életérzés megfizethető áron? Íme, 6 dekorációs elem, amivel te is a romantika - és nem mellesleg a belsőépítészet egyik, ha nem a legfontosabb - fővárosában érezheted magad.
Sharaban K. családjában rengeteg konfliktus halmozódott fel, a 23 éves nő pedig el akarta játszani a saját halálát, hogy eltűnhessen szerettei elől. Ezért tudatosan keresni kezdte a közösségi médiában azokat a nőket, akik külsőre hasonlítanak rá. Így talált rá áldozatára.
Katalin hercegné ruhaválasztásai mindig belopják magunkat a szívünkbe. Vannak olyan szettjei, amik már-már ikonikusnak számítanak, és úgy tűnik, hogy a legújabb összeállítása is annak mondható.
Minden évben kitalálsz egy vad forgatókönyvet, hogy eltereld a legjobb barátnőd figyelmét a meglepetéspartiról, amit neki tervezel. És minden évben bedől neki. Lehet, hogy természeténél fogva ilyen bizalmas, de lehet, hogy asztrológiailag hajlamos arra, hogy mindenki szeszélyének bedőljön.
Hogyan vigyáznak a vakvezető kutyákra a hőségben? A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kiképzői, önkéntes kölyöknevelői és a látássérült gazdik hasonló válaszokat adtak, de mindegyik „feladatkörben” van egyedi szempont.
Az Európai Parlament képviselői szerdán állásfoglalást adtak ki, amelyben kijelentették, hogy mivel az EU tag Románia és Bulgária teljesíti a szabad mozgást lehetővé tevő térségéhez való csatlakozás valamennyi feltételét, ezért…
Diána hercegné nagyon közel állt mindkét fiához, Vilmos és Harry herceghez, de egy királyi szakértő szerint inkább Vilmosra támaszkodott, amikor támogatásra és vigaszra volt szüksége.Jennie Bond szerint ez elég nehéz lehetett a fiatal Vilmosnak, aki mindössze 15 éves volt, amikor édesanyja tragikusan elhunyt – írja a Maria Claire.Diána ölelésekkel
2023-ben 43 balatoni strand vállalta, hogy megméretteti magát a Kék Hullám Zászló minősítésen. Jó hír, hogy a balatoni strandok mindegyike alapvetően jól teljesített, és elérte a négy- vagy ötcsillagos Kék…
Neon szemceruza, csillogó szemhéjfestékek és csillogó drágakövek: Az élénk szemsmink az egyik olyan szépségtrend, amely nem mutatja jelét annak, hogy egyhamar elcsitulna. De ki mondta, hogy csak a kamaszok és a húszon pár évesek viselhetnek feltűnő, fényes szemsminket? Mutatjuk, hogy viseld, ha már elmúltál 35.1. Barbiecore baba szemek Egy
A MysteryVibe szexuális egészségügyi eszközöket értékesítő vállalat felmérése szerint az emberek 46%-a szeretné feldobni a kapcsolatát, de aggódik, hogy a partnere elítéli őket. Minden kapcsolatnak jól jönne egy kis felfedezés időről időre, a kutatások szerint a rutinból való kitörés javíthat a kapcsolaton. Egy 2020-as kanadai tanulmány szerint az
Ha csak nem akarunk gyomorbántalmakkal küzdeni az utazásunkon.Ha külföldre utazunk, valószínűleg hosszú listánk van a kötelező látnivalókról és tennivalókról. Hasmenés, hányás és gyomorgörcsök biztosan nem szerepelnek ezen a listán, pedig az emésztési problémák sokunkkal előfordulhatnak a nyaralás során.Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi
A GFR a vesék működését jellemző paraméter, amely megadja a vesén átszűrődő folyadék mennyiségét, térfogatát. Értékét a vérből vett minta alapján kalkulálják, a vizeletkoncentráció és -áramlás, illetve a vérplazma-koncentráció megadása alapján.
A párkapcsolatban élő embereknek gyakran erős elvárásaik vannak azzal kapcsolatban, hogy partnerük legyen ugyanolyan, mint ők: tanúsítson ugyanolyan attitűdöket, értékeket, felfogást és viselkedést. Sokszor ez kifejezetten nehezítheti a párkapcsolati konfliktusok okainak megértését és megoldását.
Minden nemzetnek megvannak a maga szokásai, ám egyes országokban léteznek olyan hagyományok, amellyel még egy részletes magyarázat után is kifejezetten nehéz mit kezdeni. Az alábbi cikkben 6 ilyen szokást mutatunk be a világ minden tájáról.
Diéta alatt nem csak zsírt veszítünk, és ennek számos komoly következménye lehet. Nem csak a fittségünkre és az erőnlétünkre, hanem az anyagcserénkre is hatással van.Egy új tanulmány bebizonyította, hogy a diétával nem csak zsírt, hanem izmot is veszítünk, melynek számos negatív következménye is lehet.A fogyáshoz (testzsír) kalóriadeficitre van szü
A magány a testet és a lelket is megbetegíti. Az izolálódás elsősorban az időseket érinti, bár a 21. században világszerte érzik magukat magányosnak a világ fejlettebbik felén a fiatalok is. Megváltoztak a családi és emberi viszonyok, időskorban pedig a kapcsolatok száma, minősége is lecsökken. Tegyünk ellene!
Minden óvintézkedés ellenére és a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhatnak kisebb-nagyobb balesetek, rosszullétek az utazás, nyaralás ideje alatt. Ezek gyors kezeléséhez ad tanácsokat dr. Hidvégi Edit gyermekgyógyász, illetve azt is elmondja, mi az, ami feltétlenül kerüljön az úti házipatikába.
Zavar, hogy beszélgetőpartnereid nem veszik észre milyen drága az órád? Túl nagy lenne a csuklódra egy 47 milliméter átmérőjű tok? Nem érdekel mennyi az idő? Ha valamelyikre is igennel válaszoltál,…
Egy új kutatás megállapította, hogy komoly összefüggés lehet az álmok és a mentális egészség között.A depresszió vagy szorongás megfelelő kezelése után az emberek álmai gyakran javulnak. Azoknak az embereknek, akiknek az álmai pozitívabbak, jobb a mentális egészségük is – derült ki a kutatásból.Ellenben azokkal az emberekkel, akiknek negatívabbak a
Ha azt mondom: fermentált, rögtön a kimchi jut eszébe mindenkinek. Tény, hogy egyre nagyobb népszerűsége van idehaza is a fermentált ételeknek, ám az alaprecepteken túl megannyi izgalmas kombináció vár ránk, például a keleti ízekre specializált boltokban vagy nagyobb áruházakban.
Biztosan sokszor jártál úgy, hogy be kell szaladj vásárolni egy boltba, de a kutyád is veled van, és nincs más választásod, a kocsiban kell hagynod. Nem is gondolnád, hogy mekkora veszélynek teszed ki...
Bár a magány érzésével szinte mindnekinek meg kell harcolnia élete során legalább egyszer, a hosszú távú szociális izoláció azonban már más kategória, negatív hatással van ugyanis egészségünkre. Egy új kutatás eredményei ráadásul most azt mutatják, hogy az elmagányosodás az agyműködésünkre is hatással van.
Tizedik alkalommal rendezték meg a Monaco Energy Boat Challenge nevű versenyt a hercegségben, megoldásokat keresve a fenntarthatóság néhány kérdésére. Ötven csapat (31 egyetem, 25 nemzet) részvételével zajlott július 5–8. között a Monaco Energy Boat Challenge, a Yacht Club de Monaco által szervezett, alternatív energiaforrások köré felépített hajós
A Königssee egy közvetlenül az osztrák határ mellett Berchtesgadener Landban található meseszép tó ami könnyedén megközelíthető a Salzburg tartományból is. Egy kirándulás a Königssee-hez garantáltan a dél-németországi utazások egyik fénypontja lesz.
A statisztikák szerint minden 3-4. embernek van valamilyen emésztőrendszeri problémája. Hogyan kellene picit tudatosbban táplálkozni, hogy könnyebb legyen a gyomrunk és komfortosabb a közérzetünk, illetve egy hosszabb hétvége vagy a nyaralás alatt ne szedjünk fel jó pár kilót?