A veterán svéd párosversenyző Björn Hansen és az Extend Commerce Sailing Team immár hetedszer nyerte meg a Gkss Match Cup Swedent. A Björn Hansen, Mathias Bredin, Philip Kai Guhle és Nils Bjerkås alkotta négyes a döntőben 2–1-re győzte le az amerikai Chris Poole-t (Riptide Racing), míg a harmadik helyet a svéd Johnie Berntsson (Swe, Berntsson
Nyáron az arcbőrünk még gondosabb ápolást igényel. Ebben az időszakban a ránctalanítás és hidratálás mellett meg kell óvnunk bőrünket a nap káros sugaraitól is. A svájci Labo Suisse által fejlesztett Fillerina termékcsalád mindezt a legmagasabb színvonalon biztosítja minden használója számára.
Szinte napi rendszerességgel frissülnek a streamingszolgáltatók sorozatkínálatai, ez pedig már-már disszonáns érzést kelthet bennünk. A bőség zavara miatt leszűkölt az a tartomány, amiben egy-egy szériát jóként, nézhetőként definiálunk. Persze továbbra is vannak olyan sikersorozatot, amelyek a világ minden tájáról képesek a tévé képernyője elé ülte
A nyári szünetben fokozottan előkerülő téma a gyerekek és a házimunka kérdése: milyen kortól és milyen mértékben kell(ene) kivenniük a részüket az otthoni feladatokból a gyerekeknek? Ti mit gondoltok?
Kijózanító tényeket hoztunk (nem csak) azoknak, akik azt hiszik, hogy az éghajlatváltozás kamu. Ugyanis az éghajlat változik, és kézzel fogható hatásai vannak az újabb és újabb eseményeknek, amik e miatt következnek be. Sorozatunk első részében a vizet állítottuk középpontba, hogy megértsük, mit üzennek az alapelemek.
Az Instagramon gyűjti követőit Magyarország előkelő kerti bútor áruháza, a GardenTrend. A berobbanó sikerrel piacra lépett kerti bútor kollekció tulajdonosa soha nem látott, gyönyörű inspirációs képeket mutatott be közönségének az egyik legnagyobb közösségi médiafelületen.
2017-ben úgy volt, hogy Hugh Jackman utoljára alakítja Rozsomákot, azonban a Deadpool 3 kedvéért visszatért ikonikus szuperhős szerepéhez az ausztrál színész.
Nyilvánosságra került az 1962-ben elhunyt szexikon, Marilyn Monroe 1958-as napi bőrápolási rutinja, melyet Dr. László Ernő világhírű magyar bőrgyógyász és kozmetológus állított számára össze. Olyan régóta bálványozzuk már a szépségikont, hogy úgy tűnhet, mindent tudunk az életéről. De karrierjén és szerelmi életén kívül talán még mindig tudunk újat
A tudósok egy hatalmas radioaktív gránitképződményt fedeztek fel a Hold túlsó oldalának a felszíne alatt. Egy új tanulmány szerint ez a váratlan kőzetképződmény a kutatóknak némi támpontot adhat Holdunk hosszú történelméről.
A bambusznád nem tartozik a világ leggyorsabban fejlődő növényei közé. Általában nagyméretű kertek széleinek határolására, vagy dísznövényként ültetik. Tanuljuk meg, hogy hogyan kell helyesen levágni a bambusznád szárát a szaporításhoz!
Kezdő és gyakorló kertészek nagy kedvence a paradicsom, alig van olyan kiskert, vagy akár erkély, ahol néhány palánta paradicsom ne bújna meg. Azonban a kezdő, és néha még a gyakorló kertészekesetében is előfordul, hogy meggyűlik a bajuk a növény életben tartásával.
Kajszibarack. Imádom ezt a szót, szerintem az egyik legjobb magyar szó valami ehetőre. Benne van az édesség a nyár, a napsütés, a puhaság, a kicseppenő sűrű baracklé.
Nyilván senki számára sem kérdés, hogy D-vitaminra szükségünk van-e, azt viszont még a tudósok között is sokszor vita tárgyát képezi, hogy napi rendszeresságű fogyasztása jár-e akármilyen egészségügyi előnnyel. Egy nemrégen publikált tanulmány szerint igen, egészen pontosan csökkenti a szívroham kockázatát. A tanulmány vezető szerzője, Rac
Ugyan Elon Musk hónapok óta püföli a Twittert, az utolsó szöget úgy tűnik, hogy Mark Zuckerberg és a Threads veri bele az egykor meghatározó közösségi platform koporsójába.
Mindannyiunkkal előfordult már: a recept képein oly jól mutató tésztasaláta végül csak egy maszlag lesz. A tészta pépes, a zöldségek petyhüdtek, és most már csak egy kutyát kívánsz, hogy diszkréten az asztal alatt megetesd vele.De nem kell, hogy így legyen. Ha te is önkéntelenül összerezzensz, ha megkóstolsz egy átázott tésztasalátát, most segítünk
A kertek mérete, elhelyezkedése és a naponta érkező napfény mennyisége eltérő lehet. Bár a legtöbb gyümölcs és zöldség – különösen azok, amelyek virágot és gyümölcsöt teremnek – legalább napi hat órányi közvetlen napfényt igényel, nem mindenkinek van olyan kertje, ami ezeknek a feltételeknek megfelel. Van azonban pár zöldség, amely nem igényel anny
Negyven Celsius-fokos vagy annál is magasabb hőmérséklet várható keddtől Olaszország több városában, ahol az úgynevezett vörös, vagyis a legmagasabb fokozatú riasztást léptették életbe – közölte a polgári védelem, amiről az MTI számolt…
A manhattani ingatlant, ahol Andy Warhol és Jean-Michel Basquiat élt és dolgozott, hamarosan Angelina Jolie veszi birtokba.A Great Jones Street 57. szám alatt található ingatlanra vonatkozó üzletet nemrég erősítette meg John Roesch és Garrett Kelly, a Meridian Capital Group ingatlanügynökség igazgatói. Jolie a helyiséget legújabb kreatív vállalkozá
Zabolátlan, szabad és gyönyörű. Nem pusztán kívülről, a lénye legmélyéről sugárzik az a magával ragadó vitalitás és közlési vágy, amely egy élet alatt összegyűjtött – univerzális és személyes – életigenlést kívánja megosztani. Hogy újra és újra erőt adhasson az elénk gördülő akadályok leküzdéséhez. Olyan előadóművész, aki hisz a muzsika megtartóere
Az Ensz szervezésében a múlt héten tartották az első ember-robot konferenciát, ahol a meghívottak a legfejlettebb humanoid robotokkal közösen vitathatták meg a mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggályokat, és hogy hogyan lehetne pozitív dolgokra felhasználni a technológiát. Volt pár érdekes válasz. A robotok mintegy 3000 szakértőhö
Anyának lenni felemelő. Anyának lenni a legnagyobb boldogság, meghittség. Anyának lenni hatalmas magány és kiszolgáltatottság, elszigeteltség. Anyának lenni leírhatatlanul sokféle! Vajon milyen az anyaság a villamoson, a közértben, a játszótéren vagy a négy fal között? Mi az, ami belefér az anyaságból a társadalmi tereinkbe, és mi az, amit kiszorít
Elindult a magyar dinnye értékesítése, a nyári időszakban várhatóan 125-130 ezer tonna görögdinnyét és a becslések szerint 10-12 ezer tonna sárgadinnyét takarítanak be a hazai termelők a földekről. Az előrejelzések alapján jónak ígérkezik a dinnyeszezon, vagyis sok magyar család nyarát édesítheti meg az ízletes hazai gyümölcs.
Jász Látogatóközpont épült a jászboldogházai strandfürdő és kemping mellett – közölte a mintegy 1700 lakosú Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település polgármestere az MTI-vel. Jászboldogháza új látogatóközponttal gazdagodott Koczáné Fehérváry Mária polgármester azt…
Amikor nincs karnyújtásnyira tőlünk egy hideg vizes medence, az egyik megoldás a hőguta elkerülésére, hogy besötétítünk, és nézünk egy jó filmet. Erre hoztunk 7 filmötletet nektek:
Egyre többen vannak, akik nyugdíjas éveiket nem otthonuk magányában képzelik el, hanem inkább választanák a nyugdíjas otthonok, nyugdíjasházak pezsgő életét, az ott kínálkozó társas kapcsolatokat, biztonságot. Egy különleges, prémium szolgáltatásokat nyújtó nyugdíjasházat mutatunk be Önöknek, melynek Nyugat-Dunántúl egyik gyöngyszeme, Bükfürdő ado
Az ENG-vizsgálat (electroneurographia) az idegek vezetési sebességéről, illetve a kialakult és az idegek mentén tovafutó ingerület nagyságáról ad felvilágosítást, amelynek eltérései az idegrendszer különböző kórállapotaira utalnak.
Olvadt jégkrém, diétás víz, pattogatott kagyló. Mielőtt meglepődnél, ezek mind olyan dolgok, amelyeket a vendégek már megpróbáltak a szállodai szobaszervizből rendelni.A Hotels.com első Szobaszerviz riport című kiadványa a vendégek legszokatlanabb kéréseit mutatja be, amelyeket a szállodai személyzet tagjai osztottak meg. A platform 10 ország 473 s
A Vissza a jövőbe-filmek több generáció számára felejthetetlen élményt okoztak, azonban az eredeti forgatókönyv teljesen más volt, mint a végleges mozi.
A Harvard kutatója úgy gondolja, hogy a Csendes-óceánból kihúzott több mint 50 apró fémgömb intelligens idegenek munkájának lehet a nyoma. Mások azonban szkeptikusak.
Zabolátlan, szabad és gyönyörű. Nem pusztán kívülről, a lénye legmélyéről sugárzik az a magával ragadó vitalitás és közlési vágy, amely egy élet alatt összegyűjtött – univerzális és személyes – életigenlést kívánja megosztani. Hogy újra és újra erőt adhasson az elénk gördülő akadályok leküzdéséhez. Olyan előadóművész, aki hisz a muzsika megtartóere
A walesi herceg és hercegné csak csendesen nyilvánítja ki egymás iránti érzelmeit a nyilvánosság előtt, pedig sok királyi rajongó szereti látni, milyen gyengéd a pár.Vilmos és Katalin 12 éve házasok, és három közös gyermekük van: György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg.A királyi család tagjainak számos szabályt kell betartaniuk − különösen,
Ha éppen olyankor jelentkezne a havi vérzés, amikor rendkívül kellemetlen lenne – utazás, vizsga, állásinterjú -, a fogamzásgátló tabletta segítségével lehetőség van a vérzés késleltetésére vagy előrehozására.
Tizenöt, a törökországi földrengésben érintett hallgatót lát vendégül idén a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint az Efott fesztivál. A fiatalok a rendezvény alatt a fesztivál kempingjében laknak majd és számos izgalmas program vár rájuk Magyarországon.
Az angol springer spániel könnyen tanul, figyelmes, gyors észjárású. Nem szereti a monotonitást, egymás után több dolgot is képes elsajátítani. Kajtató és elhozó vadászkutya. Vadászatokon ideális kereső.
Amikor ijesztő macskákra gondolunk, általában a Halloween macska jut az eszünkbe, akinek oldalról boltíves a háta és borzolja a szőrét. A fülei visszalapulnak a hátára, a szája szélei kihúzódnak oldalra, hogy látszódjanak a fogai, a bajsza a fej oldalára húzódik vissza és ráncolja az orrát. Te tudod miért púposítja a hátát a macska?