Az alvás ugyanolyan fontos az egészség szempontjából, mint az étrend és a testmozgás. A Szinapszis Kft. és a Budapesti Alvásközpont felmérte, hogyan alszunk, és hogy sokunk miért nem alszik eleget vagy megfelelő minőségben.
Ahogy azt már megszokhattuk, Cannes idén sem csupán a filmművészet, hanem a divat ünnepléséről is szól. Az ifjú Iris pedig nem okoz csalódást azoknak, akik inkább a különleges ruhaköltemények miatt követik figyelemmel a francia filmfővárosban zajló eseményeket.
Miután az első két évad komoly sikert aratott, a Netflix nem hezitált, és két újabb etapot rendelt be a Ginny és Georgia-ból. A Deadline értesülései alapján a Netflix továbbra is igényt tart a szóban forgó szériára ezért nem egy, hanem két új évadot is berendelt az alkotóktól. Ez az információ minden bizonnyal azt jelenti, hogy a platform elégedett
A gyilkos bálnák (amelyekről persze tudjuk, hogy valójában delfinek) egyértelműen a tengerek csúcsragadozói méretük és intelligenciájuk révén. Nyilvánvalóan elég önbizalmuk van ahhoz is, hogy vitorlásokat is megtámadjanak. Vajon ellenségként azonosítják a hajókat vagy jó lehetőségnek látnak bennük játékkedvük kiélésére? Az orkakutatók már kidolgozt
Szily Nóra is belefutott abba a kátyúba, amelybe nem sokkal azelőtt egy másik sofőr autója már megfeneklett. A közösségi oldalán osztotta meg a történteket, fényképet is készített a sérülésről.
Bármire is gondolhatott Karinthy, amikor a nyelv megújításáról beszélt, valószínűleg vitába szállna egyszer-egyszer a fiatalokkal az után érdeklődve, hogy ezt mégis, hogy gondolták?
Harry hercegék közleménye szerint ők és a hercegné édesanyja, Doria Ragland „majdnem katasztrofális autós üldözésbe keveredtek", miután kedd este elhagytak egy díjátadó ünnepséget New Yorkban. A szóban forgó incidens során Harryéket a fotósok szabály szerint üldözőbe vették, miután Sussex hercege és hercegnéje kedd este elhagyott egy díjátadó ünnep
Minek orvoshoz menni, ha azokat a jellemzőket folyamatosan leolvashatja egy apró érzékelő, amelyeket a rendelőben a háziorvos szokott ellenőrizni. Elég, ha ezek a paraméterek jutnak el az orvoshoz, vagy egy olyan mesterséges intelligenciához, amely tudja, hogy mikor kell a pácienst szakemberhez küldeni.
Ki ne kezdett volna már öngyógyszerezésbe, amikor otthon feküdt lázasan? A legtöbb ember ilyenkor a házi patikában található lázcsillapítókhoz nyúl, melyek közül sok paracetamolt tartalmaz. De mi is valójában ez a hatóanyag, és mi az, amit fontos tudni róla?
Május 15-től életbe lépett az előszezoni menetrend a MÁV-nál, amikor is a téli időszakhoz képest több járatot indítanak és több férőhely áll rendelkezésre. Az ingázóknak különösen jó hír, hogy az új vármegye- és országbérletek előnyeit a Balatonhoz utazva is be lehet váltani.
A kilenc esztendős Kayla Unbehaun 2017 nyarán, az édesanyjával együtt tűnt el az Egyesült Államok Illinois államának South Elgin nevű településéről. A kislány nemrég egy szerencsés, de teljességgel váratlan fordulatnak köszönhetően került elő.
2023 jelentős jubileum az Oncompass Medicine történetében: a rákkutató cég idén 20 éves. Az Ocm alapítói - Dr. Peták István és Dr. Schwab Richárd - kollégáikkal együtt már 20 éve rendületlenül dolgoznak annak érdekében, hogy a személyre szabott, célzott kezelések minél több daganatos beteghez jussanak el szerte a világon.
Új E-hajó és vitorláskikötő nyílik május 31-én Balatonvilágos Aliga Port néven a volt Club Aliga területén – közölte a beruházó Pro-mot Hungária Kft. és a fejlesztő Bayer Property Ingatlanfejlesztő Zrt.…
Bankbiztonsági szakemberként vagy banki alkalmazottként bemutatkozó bűnözők online vásárláshoz szükséges adatok megszerzésével próbálkozhatnak - közölte az Otp Bank pénteken az Mti-vel.
Amennyire megosztó volt a bemutatásakor, annyira kultuszfilm kezd válni belőle. Kovásznai György Habfürdő című animációs filmje 1980-ban került a hazai mozik műsorára. Az egyedülálló képi világú és szokatlan műfaji összetételű alkotás az első egész estés magyar rajzfilm, ami eredeti forgatókönyv alapján, felnőtteknek készült. Látványvilága és animá
Minden ember különböző, így természetes, hogy mindenki fejbőre is más és más. Megkülönböztethetünk azonban négy alaptípust a fejbőr állapotától függően. Melyek ezek?
Bár semmi gond nincs a caprese saláta paradicsom, mozzarella és a bazsalikom időtlenül finom kombinációjával, mi most mégis két extrább verzióját hoztuk el, amit a nyáron bátran tálalhatunk vendégeinknek, ha már úgyis tombol a gyümölcsszezon. Lássunk hát két könnyű nyári saláta receptet!Őszibarackos caprese saláta Hozzávalók:½ csésze fehér balzsame
Egy nemrég készült kutatás kimutatta: nemcsak az ujjlenyomatunk és a DNS-ünk egyedi, hanem a szex során egymásnak átadott baktériumcsomagunk összetétele is:
A szempillaspirál a sminkkészlet azon darabja, amire mindig szükségünk van, és ha azt szeretnénk, hogy minél tartósabb legyen, érdemes ellesni az alábbi trükköt.
Talán nem is gondolnád, de vannak olyan ételek, amikből jobban megéri mirelitet venni, mint frisset, ugyanis olcsóbban kijössz a bevásárláskor, ráadásul attól sem kell félned, hogy kevésbé egészséges élelmiszert juttatsz a szervezetedbe.
Kínai agyagkatonákat bemutató tárlat nyílik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban május 26-án, a terrakottaszobrok másolatai közül egy, amely az előtérben fogadja a látogatókat, a korabelit idéző festést kap - közölte Hamar Edina restaurátor pénteken a helyszínen.
A lézeres szőrtelenítés, a gyantázás, a cukrozás és a borotválás a bikinivonal szőrtelenítésének lehetséges módszerei mind. Ezek közül a legegyszerűbb a borotválás, de sokaknak dudorokat és égést okozhat. Néhány egyszerű módosítással a borotválkozási rutinban azonban sima és puha bőrt érhetünk el. 1. TrimmelésHa a fanszőrzetünk hosszú, érdemes elős
A hetvenes években élte virágkorát a balatoni kertmozizás, volt, hogy premier előtti filmeket is levetítettek a magyar tenger partján. Balatonföldváron és Siófokon 1926-ban indult a kertmozizás, innentől pedig a fejlődésnek semmi sem szabott határt. Az 1950-es évek közepén a magyar tengernél elindult kertmozihálózat, ahol a népszerű filmek elé álta
Az elmúlt egy hétben többször is hallottam barátokat, ismerősöket vágyakozva beszélni 2020-as tavaszi bezártságáról. Kiderült, hogy többen vagyunk, akik nosztalgiával tudunk visszagondolni erre az időszakra, amikor együtt lehettünk egész nap azokkal, akiket szeretünk, otthonról lehetett dolgozni, sokat lustulni, a gyerekkel egy légtérben lenni, még
Mind a mai napig számos tévhit kering a köztudatban a kullancsokkal és eltávolításukkal kapcsolatban. Az alábbiakban ezeket a félreértéseket oszlatjuk el.