2023. május 16. kedd

máj. 16
9:45
Az utasok is kóstolhatják a Budapest Airport zászlóshajó borait (Infostart)
a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport legfontosabb partnereivel közösen, vakkóstolás keretében választotta ki azt a négy bort, amely a jövőben méltó képviselője lesz Magyarország kapujának.
máj. 16
9:54
„Jó érzékem van az álmok és a realitások összeegyeztetéséhez” – Beszélgetés Bogyay Katalinnal (Képmás)
Sokan emlékszünk még a szőke hajkoronás, szépen beszélő, művelt televíziós műsorvezetőre, aki a magyar televízió kulturális műsoraiban szerepelt. Azután Londonba költözött, filmeket készített, majd Magyarország kulturális diplomáciai vezetője volt Londonban, UNESCO-nagykövet Párizsban, New Yorkban pedig az ENSZ nagyköveteként szolgált. Bogyay Katal
máj. 16
10:00
A szakértő tippjei: így dobhatod fel a lakásodat szobanövényekkel (Femcafe)
A szobanövények aranykorukat élik. Ez nem meglepő, hiszen lehetőséget teremtenek egyéniségünk kifejezésére, valamint bármely teret képesek harmonikussá, idillivé varázsolni.
máj. 16
10:06
Katalin hercegné egy nagyon szokatlan ruhában jelent meg (in.hu)
Katalin hercegné egy nem akármilyen ruhában jelent meg a Buckingham-palota kerti partiján. A királyné a családtagjaival és meghívott vendégekkel ünnepelte III. Károly király és Kamilla királyné koronázását. A hercegné erre az alkalomra egy púderkék hosszú ujjú Elie Saab-ruhát vett fel, amely tele van pöttyökkel, és amelyet a nyakrészen masnival dís
máj. 16
10:18
Lábszárgörcs - Mi okozza, mit tehet ellene? (WebBeteg)
A lábszárgörcs, vagy lábizomgörcs többnyire a sportolók, a nők, a kismamák és az idősek problémája. Sokszor éjszaka alakul ki, és megzavarja a nyugodt alvást. Mi a teendő lábszárgörcs esetén, és hogyan előzzük meg?
máj. 16
10:24
A szülők feladata és felelőssége felkészíteni gyermekeiket az online térre (Igényesférfi.hu)
Egyre több kutatás hívja fel a figyelmet a fiatalok megdöbbentő digitális szokásaira.
máj. 16
10:30
Csepegtess illóolajat egy használt teafilterre és tedd a szoba sarkába - elképesztő dolgot fogsz tapasztalni (Femcafe)
Íme egy újabb háztartási trükk, amiről azt fogod gondolni, bár csak hamarabb ismerted volna! Teafilteren és a kedvenc illóolajodon kívül tényleg nem lesz szükséged hozzá másra.
máj. 16
10:42
Felező örömünnep Veszprémben (Balatonica)
Félidejéhez érkezett a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa évad. Ennek örömére színes programkavalkáddal készülnek június 14. és 18. között. Nemzetközi sztárfellépők, mesemondó fesztivál, görkori diszkó és további meglepetések várják mindazokat, akik együtt ünnepelnének a veszprémiekkel.
máj. 16
11:03
Így gyűjtsük az esővizet (Édenkert)
Az esővízgyűjtés legegyszerűbb módja a tetőnkről összefolyó víz elvezetése a megfelelő nagyságú tartályokba.Lássunk néhány házi és profi megoldást!
máj. 16
11:18
A tüdőembólia és tünetei (WebBeteg)
A tüdőembólia gyakori tüdőbetegség, melyet az esetek csak közel egyharmadában sikerül időben diagnosztizálni. Hátterében leggyakrabban a mélyvénás trombózis áll. A vénás rendszerben elszabadult trombus (alvadt vér vagy ritkábban zsír, levegő, idegen szövet) a véráramlattal a tüdőartériába jutva annak hirtelen elzáródását okozza.
máj. 16
11:21
Levéltetvek ellen: így készítsünk mosódióból permetszert (Édenkert)
Egyre szélesebb körben ismert a mosódió, mint természetes tisztítószer. A természetbarát megoldások hívei a kertben is kipróbálhatják, mint rovarirtó permetszer.
máj. 16
11:24
A Gyűrűk Ura világából a magyar Parlamentbe – Az Országház és „arca”, ahogy még sosem láttuk (Képmás)
Nemzeti kincsünkről, a Parlament csodálatos épületéről – amelyet a Stasher turisztikai oldal szakemberei a világ legjobb turisztikai látványosságának választottak 2023-ban – nagyszabású dokumentumfilmet készítenek, amelyet ősszel mutatnak be. A filmkészítés apropója az épület tervei elfogadásának 140. évfordulója. A Magyar Országgyűlés otthonául sz
máj. 16
11:30
Ingyenes vitorlázást népszerűsítő napot tartanak nőknek Balatonfüreden (SzMo)
Az érdeklődők találkozhatnak a sportág női képviselőivel, valamint a gyakorlatban is kipróbálhatják a vitorlázást.
máj. 16
11:33
A levegőből érkező rejtélyes rengések ráztak meg egy sűrűn lakott európai szigetet (Blikk)
A dániai Bornholm balti-tengeri szigeten szombaton regisztrált kisebb rengések sorozata zavarba ejtette a tudósokat, akik most azt mondják, hogy azokat „ismeretlen forrásból származó akusztikus nyomáshullámok” okozták.
máj. 16
11:36
5 nyáron megjelenő Netflix-film, amit nem érdemes kihagyni! (in.hu)
A nyár elsősorban a pihenésről és a strandolásról szokott szólni, azonban a jó mozikat a nagy melegben sem szabad elhanyagolni. Ennek apropóján az alábbi cikkben öt olyan nyáron megjelenő Netflix-filmet mutatunk be, amit nem érdemes kihagyni!The Perfect FindMegjelenési dátum: 2023. június 23.Gabrielle Union és Keith Powers egyesítik erejüket Numa P
máj. 16
11:54
Van véleményed? Szuper! Nem muszáj elmondanod… – A véleménynyilvánítás etikettje pszichológus szemmel (WMN)
Mielőtt véleményt nyilvánítasz (akár erről a cikkről), vedd figyelembe azt a három szempontot, amelyet Kazimir Ágnes pszichológus javasol.
máj. 16
12:06
„Űrlátta” tárgyak – Milyen titkos személyes dolgokat csempésztek az űrutazók a világűrbe? (Képmás)
Ég és föld a különbség aközött, hogy Földünkről szemléljük a csillagokat, vagy a csillagok felől nézzük a távolodó kék bolygót! A régi korok emberei, amikor hosszú vándorútra vagy bujdosásra indultak, egy darab otthoni földet vittek magukkal a szívük fölött. Úgy tűnik, korunk nagy felfedezői, az űrutazók is gyakran visznek magukkal az űrbe különös
máj. 16
12:24
„Űrlátta” tárgyak – Milyen titkos személyes dolgokat csempésztek az űrutazók a világűrbe? (Képmás)
Ég és föld a különbség aközött, hogy Földünkről szemléljük a csillagokat, vagy a csillagok felől nézzük a távolodó kék bolygót! A régi korok emberei, amikor hosszú vándorútra vagy bujdosásra indultak, egy darab otthoni földet vittek magukkal a szívük fölött. Úgy tűnik, korunk nagy felfedezői, az űrutazók is gyakran visznek magukkal az űrbe különös
máj. 16
12:24
Bekukkantás a pocakba – így fejlődik gyermeked a méhen belül (egy.hu)
Hogy is van ez a csírával, a zigótával és a magzattal? Ha gyermekvállalás előtt állsz, netán már várandós vagy, érdemes tisztában lenni azzal, pontosan mi is történik odabent! Ugyanis a tudomány szerint a fejlődés három nagy szakasza nem egyezik meg a terhességben számon tartott három trimeszterrel, a kilencedik hétre kettő le is zajlik belőle: onn
máj. 16
12:39
Nem találja a telefonját? Nem probléma! Kár is tovább fecsegni, jön a Fetch (Blikk)
A waterlooi egyetem mérnökei felfedeztek egy új módszert a robotok programozására, hogy segítsenek a demenciában szenvedő embereknek megtalálni a gyógyszereket, szemüvegeket, telefonokat és más tárgyakat, amelyekre szükségük van, de elhagyták őket.
máj. 16
12:42
Nemcsak a minőségre figyelnek – ez a 3 luxusmárka teszi a legtöbbet a fenntarthatóságért (in.hu)
Egy új tanulmány megállapította, hogy a Gucci, a Coach és a Burberry a legelkötelezettebb luxusmárkák a környezetvédelem szempontjából. A már említett három luxusmárka zsinórban második éve vezeti a Kearney körforgásos divatindexét (CFX). A 2020-ban indított rangsor a márkák saját maguk által gyártott termékei életciklusának meghosszabbítására tett
máj. 16
13:18
Bárányhimlő terhesség alatt (WebBeteg)
Várandósság idején minden kismama igyekszik megóvni a szervezetét a betegségektől, hiszen jó néhány közülük káros hatással lehet a fejlődő magzatra. Ilyen betegség a bárányhimlő is. A fertőzés ellen hatékonyan lehet védekezni védőoltással, ezért minden olyan nőnek ajánlott az oltás beadatása, aki gyermeket szeretne, és még nem esett át a fertőzésen
máj. 16
13:30
Egzotikus helyek, melyeket azonnal fel akarsz majd írni bakancslistádra (Femcafe)
A tengerparton pihenni nagyon kellemes érzés, de, ha te is az utazás szerelmese vagy, valószínűleg olykor valami másra, valami kalandra, valami izgalomra is vágysz.
máj. 16
14:18
Egy ápolónő összeszedte: ez az 5 leggyakoribb tanács, amit a haldoklók mondanak (SzMo)
A 30 éves egészségügyi dolgozó elmondta azt is, hogy mit bánnak leginkább a halálos ágyukon a gyógyíthatatlan betegek.
máj. 16
14:36
15 híresség, aki büszkén vállalja ősz tincseit - És milyen jól teszi! (Joy)
Egyre több hollywoodi ikon fordít hátat a drasztikus szépészeti beavatkozásoknak és vállalja büszkén a korát és mindazt, ami azzal jár: az őszülő hajat és a ráncokat. Ma már nem trendi a botox és a plasztika, sokkal inkább buzdítanak arra a hírességek, és járnak elöl saját példájukkal is, hogy vállaljuk fel magunkat és legyünk önazonosak.
máj. 16
15:15
Minden csillagjegynek van egy dermesztő oldala, ez a tiéd! (Metropol)
Leleplezzük a legsötétebb titkod!
máj. 16
15:24
Eperzselé (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
máj. 16
15:24
Négy és fél órán át pofozták helyre a nyíregyházi fehér tigris fogsorát, de nem a mosolya miatt (Telex)
Iceboy több foga letörött, de húzás helyett segített rajta a foggyökérkezelés, amelyet egy nemzetközi csapat végzett.
máj. 16
15:27
Közeleg a strand szezon! Hogyan kezdjünk diétázni? (Vital)
A diéta nem egyenlő a koplalással vagy a trendi fogyókúrákkal. A divatdiétákkal ugyan gyorsan leadhatjuk a felesleget, a kilók azonban éppolyan tempóban térnek vissza, mint ahogyan megszabadultunk tőlük, sőt az immunrendszer is legyöngül az éhezéstől. Hogyan érjük el az ideális súlyt, és ami még fontosabb: hogyan tartsuk meg egy életen át?
máj. 16
15:30
Lionel Richie Károly király titkos tehetségéről beszélt (in.hu)
A koronázási ceremónián fellépő Lionel Richie nyíltan beszélt a Károly királlyal kapcsolatos élményeiről. Az American Idol zsűritagja egy „titkos komikusnak" nevezte az uralkodót, akinek „elképesztő humorérzéke" van.Az énekes emellett mesélt a Londonban töltött idő fénypontjairól is, amelyek közé tartozott az is, hogy a koncertet követő napon felké
máj. 16
15:51
Nissan Leaf: kompakt elektromos autó alacsony futásteljesítménnyel, de legalább megfizethető (Blikk)
A teljesen elektromos meghajtású Nissan Leaf használt autóként számos változatban, alacsony áron kapható. A japán e-járgány kis futásteljesítménnyel rendelkezik, de legalább sokan megengedhetik maguknak.
máj. 16
16:24
A ganglion - Dudor kialakulása az ízületeknél (WebBeteg)
A ganglionok leggyakrabban a csuklóízületben, az ujjak tövénél, az ujjak végpercein, lábtőízületek körül, valamint a térd- és bokatájékon fordulnak elő.
máj. 16
16:24
A pompeji kőtestek valójában nem megkövült emberi maradványok (WMN)
Pompeji ókori, megkövesedett holttesteiről biztosan mindenki látott már képeket – csakhogy azok se nem ókoriak, se nem holttestek, és még csak nem is kőből vannak.
máj. 16
17:18
A junkfood felemelkedése és bukása: miért bélyegzünk meg ételeket? (Telex)
Menő vagy ciki gyorsételt enni, menő vagy ciki ítélkezni a másik felett az alapján, mit eszik? Hogyan lett a hamburgerből kultusz majd az egészségtelenség szimbóluma, végül pedig csúcsgasztronómiai fogás?
máj. 16
17:21
Nagy az öröm: meglett az elkóborolt kis róka, nem gondolnád, hol találtak rá! (Metropol)
Napokon keresztül kereste kétségbeesve gazdája.
máj. 16
17:24
"Nem, nem ment el a rendőrség esze!" - Megmutatták, hogy működnek az új traffipaxok (Ripost)
A csúcskategóriát képviselő berendezések tévedhetetlenek.
máj. 16
17:24
Kate Winslet: Nem akarunk rettegni a gyerekeink mentális egészségéért (WMN)
Amikor egy olyan sztár kap díjat, akinek van mondanivalója, az utána lavinát – azaz párbeszédet – indíthat el. Kate Winslet ezzel a céllal mondott köszönőbeszédet a hétvégi BAFTA televíziós díjátadó gálán, mert szerinte a döntéshozók felelőssége is, hogy az internet mentális betegségeket okoz a fiataloknál.
máj. 16
17:36
Így nézne ki autómentes Lánchíd és környéke, ehhez azonban a budapestiek is kellenek (SzMo)
A főváros vezetése bemutatta a látványterveket, de Karácsony Gergely szerint a budapestiek kezében van a döntés.
máj. 16
17:54
Rihanna nem akárhogy mutatta meg babapocakját a rajongóinak (in.hu)
A hamarosan másodszorra is anyává váló Rihanna új fotókat készíttetett magáról, amellyel fehérneműmárkája, a Savage X Fenty 5 éves fennállását ünnepli, és amelyen megmutatta egyre inkább kerekedő babapocakját.A fotókon a barbadosi sztár egy fénymásoló előtt áll, és a Flocked Logo Bralette nevű fekete kaviár színű ruhát viseli, egy pár ugyanilyen sz
máj. 16
18:24
Milliárdos ajánlatot kapott Balatonvilágos (AQUA)
A helyi lakosok Balaton-parthoz jutását garantáló településrendezési szerződés hatályon kívül helyezéséért cserébe közel milliárdos fejlesztést ígér a falunak Balázs Attila. A korábbi pártüdülőt tulajdonló Pro-Mot Hungária cégben meghatározó tulajdonrészt szerzett Bayer Property Zrt. – amelynek az ügyvezetője Balázs Attila ingatlanfejlesztő – ajánl
máj. 16
18:24
„Nagyon sok az irreális elvárás a női nemi szervekkel kapcsolatban” – Mindent bele! podcast az intim egészségről (WMN)
A Mindent bele! podcast legújabb adásában Deli Csenge, Filákovity Radojka és Milanovich Domi beszélgetett kendőzetlenül Krajnyik Cintiával az intim egészségről, a női nemi szervekről, és az ezekhez kapcsolódó tabukról és szégyenérzetről.
máj. 16
18:24
Greenscaping – öt lépés a burjánzó kertért (egy.hu)
A kert olyan, mint egy szabadtéri otthon: a pihenés és feltöltődés tere, a vidámság és boldog pillanatok teremtője. Hogyan lesz csodaszép dzsungel a kertünk, hogyan telik meg élettel, hogyan lesz valóban egy talpalatnyi természet? Ehhez mutat utat a greenscaping.
máj. 16
18:45
Olcsó javítás a drága csere helyett: az okos megoldásokkal sok pénzt spórolhat önnek az autószerelője (Blikk)
A horpadások kijavításától a szélvédő foltozásáig vannak olyan kisebb-nagyobb sérülések, amelyeket elég kijavítani, nem kell hozzá kicserélni az alkatrészt. Mit tehet a szerelő egyes esetekben, milyen „okos javításokat” alkalmaznak manapság?
máj. 16
19:21
Már az orvos is felírhatja "receptre" a sportolást és egy új életmódot (Infostart)
Az életmóddal összefüggő betegségek ma a fejlett világ első számú halálozási okát jelentik. Az életmódorvostan ez ellen küzd - mondta Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke.
máj. 16
19:24
Gyanakvó anyósa kérésére Dns-tesztet csináltatott a kismama, de visszanyalt a fagyi: az eredmény az idős nőt buktatta le (Femcafe)
A rosszindulatú anyós arra gondolt, hogy a menye titokban félreléphetett, s az unokája valójában egy idegen férfitől született. Ezért javasolta a nőnek, hogy vesse alá magát egy Dns-vizsgálatnak.
máj. 16
19:24
„Ha valódi kapcsolatokat keresel, nincs értelme csak a krém krémjéből válogatni” (WMN)
Nyáry Luca bejutott az elit randiappjára, a Rayára, amelyen például Drew Barrymore és Channing Tatum kereste a társát.
máj. 16
19:30
Eau de toilette vagy eau de parfum? Ez a valódi különbség (in.hu)
Akár a valaha volt legjobb parfümöt, akár egy szezonális nyári illatot vagy akár egy kultikus Chanel-klasszikust keresünk, néha megzavarhatnak minket a kategóriák. Sokan például nem tudják, mi a különbség az eau de toilette és az eau de parfum között. Most tiszta vizet öntünk a pohárba.Eau de toiletteA francia toilette (személyes ápolási rituálé) k
máj. 16
19:48
Lelkes online vásárlók vagyunk, de egyre inkább az olcsóbb termékeket keressük a webáruházakban is (SzMo)
77,1 millió online vásárlás volt Magyarországon 2022-ben, de a második félévben már kevesebbet költöttünk nagyértékű tartós fogyasztási cikkekre, műszaki cikkekre. A Digitális Kereskedelmi Körképből más érdekességek is kiderülnek.
máj. 16
20:18
Nemes cél vezette a világrekordert, aki hét nap alatt bejárta a világ összes csodáját (SzMo)
Négy kontinensen, kilenc országban fordult meg.
máj. 16
20:42
A nők jobban emlékeznek az álmaikra, mint a férfiak: eláruljuk, miért (Joy)
A tudósok számára még mindig nem teljesen világos, mi ennek az oka, de vannak rá ötleteik.

Keresés