2023. február 3. péntek

febr. 3
18:21
Az emberek 15 százalékának jelent gondot, ami a Titanic tragédiáját is okozta (WMN)
„Történt egy kis malőr: rossz lábát vágtuk le.” Avagy: miért olyan sok a felnőttek között a jobb-bal tévesztő?
febr. 3
18:33
Mi az a balázsolás és mi köze Szent Balázshoz? (Ripost)
Ezek a hagyományok, népszokások kapcsolódnak Balázs naphoz.
febr. 3
18:33
Óriási botrány egy magyar iskolában: tanára arra kényszerítette az ötödikes kisdiákot, hogy szappannal mossa ki a saját száját (Femcafe)
Az eset még 2022 októberében történt, s a tanárt ugyan azóta gyanúsítottként már kihallgatta a rendőrség, jelenleg is folytatja pedagógusi munkáját.
febr. 3
19:09
Tévedésből tizedannyiért árulta a Porsche az egyik legnépszerűbb autóját – óriási balhé lett belőle (Hamu és Gyémánt)
Egy banális hiba folytán úgy tűnt, hogy néhány szerencsés kínai vásárló komoly kedvezménnyel juthatott hozzá a Porsche egyik legnépszerűbb modelljéhez.
febr. 3
19:21
„Mintha mázsás súlyok kerültek volna le rólam” – Mi ezért járunk terápiába (WMN)
„Ott lenni, beszélni a legkevesebb. De két alkalom között jön a mélymerülés, bele a sötétbe. Világkörüli út ez, csak épp belül zajlik” – mondja egyikünk arról, mit jelent neki az önismereti munka. De mindenki más is beenged most bennünket pár percre abba a legintimebb szobába.
febr. 3
19:33
Most derült csak ki: a Covid-járvány során olyan személyt is koronavírusban elhunytként regisztráltak Magyarországon, aki öngyilkos lett (Femcafe)
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (Naih) megállapította: a koronavírus-járvány alatt pontatlan volt az adatkezelés Magyarországon.
febr. 3
19:57
Ekkor dönti el a Nasa, hogy több mint 50 év után ki utazhat a Holdra (Hamu és Gyémánt)
A Nasa Artemis-programja gőzerővel halad előre, azonban az ügynökség vezetőinek van egy óriási feladata: el kell dönteniük, hogy több mint 50 év után ki utazik majd a Holdra.
febr. 3
20:39
A te aurádnak milyen színe van? Ezzel a fél perces trükkel kiderítheted (Femcafe)
Az aura tulajdonképpen a testet körbeölelő energiamező, mely különböző színekben pompázik és tulajdonságaidról, valami jelenlegi lelkiállapotodról árulkodik. Szabad szemmel ritkán látható, de fél perces trükk bevetésével egyáltalán nem lehetetlen. Mutatjuk a gyakorlatot és a színek különleges jelentését is!
febr. 3
20:45
Ijesztő: az álhír-generátor mesterséges intelligencia bárkivel elhiteti hazugságait (Hamu és Gyémánt)
Itt az új rémisztő valóság: az OpenAI nagy teljesítményű ChatGPT hátborzongatóan jó a félretájékoztatásban, ha erre kérik.
febr. 3
21:09
A fodrászok szerint visszatér ez az ikonikus frizuratrend idén: minden nő ilyet akar majd (Femcafe)
Egy újabb hajtrend látott napvilágot, ami tökéletes lesz arra az esetre, ha hosszú tincsekkel rendelkezel, nem vágatnád le, de mégis szeretnél egy kicsit extrább frizurát.
febr. 3
21:15
A sclerosis multiplex (WebBeteg)
A sclerosis multiplex (SM, átírással szklerózis multiplex) egy krónikus, potenciálisan rokkantsághoz vezető betegség, amely a központi idegrendszert, azaz az agyat és a gerincvelőt érinti. A betegség világszerte mintegy egymillió embert érint.
febr. 3
21:27
Megjelent Szurcsik Benedek új kötete: "A gondolkodásunk alapjait és határait kellene kutatnunk, ha újjá akarjuk alkotni magunkat" (Femcafe)
A Jegyzetek a Valósághoz versek és esszé-töredékek keverékén át térképezi fel realitásunk határait, míg a Matematika Abszurda egy a számtani elgondolhatatlanságokat leíró konzisztens rendszer, amelyben új fogalmak és számok kerülnek bevezetésre. A mű ugyanakkor egyfajta konceptuális irodalmi alkotásként is értelmezendő.
febr. 3
22:21
„Nem tudom, mi lehetett, de azóta is a hatása alatt vagyok”- Döbbenetes égi jelenséget fotóztak le Zala vármegyében (Ripost)
A különleges fényjátékra vasárnap lett figyelmes egy férfi.
febr. 3
22:21
Elkészültek a Balaton új víziturisztikai megállópontjai (Femcafe)
Kishajós víziturisztikai megállópontok létesültek Balatonfüreden valamint Keszthelyen, melyeket tavasszal már birtokba is vehetnek a látogatók – hangzott el a „Balatoni Megállópontok létesítése” projekt záróünnepségén Balatonfüreden.
febr. 3
22:39
A rezsiválság margójára: pályázat nyílt a Csillaghegyi fürdő energetikai fejlesztésére (Spabook)
Ahogy arról néhány hónapja beszámoltunk, a rezsiválság a Csillaghegyi fürdőt sem kímélte. Ennek hatására számos, a fürdő különböző egységeit érintő korlátozás bevezetésére kényszerült a komplexum vezetése. Ilyen előzmények tükrében nagy…
febr. 3
23:06
MALÉV csőd: Miért kellett elbuknia Magyarország nemzeti légitársaságának? (Utazási Élmények)
A sok magyar utazó számára kedves MALÉV Zrt.  66 év működés után  csődvédelmet kérve 2012. február 3-án függesztette fel végleg  járatainak üzemeltetését. Ennek okai sokrétűek voltak,  az ügy károsultjai közül vannak, akik a mai napig sem kaptak kártérítést.

2023. február 4. szombat

febr. 4
0:15
Az „elveszettek” megtalálásáért – A Világszép Alapítvány az állami gondoskodásban élőkért dolgozik (Képmás)
„Nekik jó lesz az is!” – ezt a mondatot sosem nyilvánosan mondjuk, ez belül hangzik el, sokszor önmagunk elől is rejtve. Magyarországon ma 23 000 gyerek él állami gondoskodásban, akiknek a szükségletei a karácsonyi adományozási kedv alábbhagyása után, az új évben is jelen vannak. A Világszép Alapítvány az állami gondoskodásban felnövők hiányait nem
febr. 4
0:19
Neked elmesélem – „Nem nyúlok másképp egy földműves vagy egy király koponyájához” (Képmás)
Határeset vagyok: művésznek túl egzakt, tudósnak túl átszellemült. A kettő együtt olyan keverék, ami fogékonnyá tett arra, hogy tudományos arcrekonstrukcióval foglalkozzam. Immár huszonhét éve. Fogtam a kezemben Dobó István, Janus Pannonius, Szent László, Semmelweis Ignác koponyáját. Készítettem arcrekonstrukciót középkori leprás férfiról, a Don-ka
febr. 4
0:23
„Egy szervátültetésen legalább százan dolgoznak” – Az új tüdővel élő, „biciklis tanárnőből” lett motivációs tréner története (Képmás)
„Oroszjuli” sokak számára fogalommá vált, mint ahogy „kedvesüzenetei” is, amelyeket motivációként ajándékoz. A „biciklis tanárnő” három évtizeden át tanította diákjait a mozgás szeretetére és az egészséges életmódra, mígnem fogyni kezdett a levegője. Öt évvel ezelőtt tüdőtranszplantáción esett át, és újraértékelte az életét. Az új tüdeje lehetővé t
febr. 4
4:21
Jelentős mérföldkő a Mol történetében (Igényesférfi.hu)
Megnyílt a Mol első lengyelországi töltőállomása.
febr. 4
4:21
Louis Erard Excellence Petite Seconde, megfizethető egzotikus számlapok (Kronometer)
A Louis Erard már korábban is bemutatta tehetségét érdekes, ámde megfizethető órák terén. Az Alain Silberstein különkiadások vakmerőségén túl, kifinomult és elegáns darabokat is felvonultat a le noirmont-i márka. Mint…
febr. 4
4:24
Mi a vörös fény és hogyan gyógyít betegségeket? (Vital)
Egészen elképesztő az a kutatási adat, mely szerint egy átlagember idejének több mint 90%-át zárt térben tölti anélkül, hogy napfény érné. Az emberi szervezetnek sokkal nagyobb szüksége van a természetes fényre, mint gondolnánk.
febr. 4
4:51
Önvezetésre is képes az új elektromos Volvo (Igényesférfi.hu)
Hétüléses elektromos autót mutatott be a Volvo, a környezetbarát jármű a márka imidzsét követve az SUV kategóriában indul harcba a vásárlókért.
febr. 4
5:03
Kitartás és élni akarás − 7 csodával határos túléléstörténet, amitől leesik az állad (Hamu és Gyémánt)
Ha szerencsés vagy, talán soha nem tapasztalod meg az érzést, amikor működésbe lépnek a túlélési ösztöneid. De az igazság az, hogy soha nem tudhatod, mikor kerülsz egy baleset következtében váratlanul élet-halál közé, amikor minden az időn és a kritikus döntéshozatalon múlik.
febr. 4
5:27
A betegségek megelőzésének tudománya (WebBeteg)
A prevenció az orvosi ismeretek bővülésének és az elmúlt évek technikai fejlesztéseinek segítségével még sosem lehetett annyira aktuális, mint napjainkban, és a tendencia valószínűleg folytatódni fog.
febr. 4
5:27
Így függ össze az alacsony spermiumszám és a magas vérnyomás (Igényesférfi.hu)
Az alacsony spermiumszámmal rendelkező férfiak esetében nagyobb valószínűséggel jelentkezik magas vérnyomás, alacsony tesztoszteronszint, magas testzsírszázalék, sőt, a koleszterinszint is magasabb lehet.
febr. 4
5:51
Nem a lottóötöstől leszel igazán boldog (Igényesférfi.hu)
Mi az, ami az életben valóban boldoggá tesz? Amennyire egyszerűnek tűnik a kérdés, a valódi válaszról olyannyira könnyű megfeledkezni.
febr. 4
6:03
Exkluzív jakuzzis élmény saját otthonodban (Spa Trend Online)
Hogy a kisebb nem feltétlenül rosszabb, arra remek példa a háromszemélyes HotSpring masszázsmedence! Kisebb méretei ellenére változatos masszázsprogramokkal, sokféle befúvóval és kényelmes belső térrel rendelkezik, amelyek igazi luxus élménnyé teszik a használatát!
febr. 4
6:21
Ez az összetevő az új szenzáció a hajápolásban: erősebbé teszi a hajat, és még a növekedést is gyorsítja (Femcafe)
Ez az olaj egy igen sokoldalú összetevő. Az aromaterápiás és ételízesítő képességein túl a hajunkra nézve is rengeteg előnye van.
febr. 4
6:24
A magas vérnyomás halálos következményei (Vital)
.
febr. 4
6:24
Barangolás Baranyában: ha búsót nézel, ezeket a helyeket se hagyd ki (egy.hu)
Villányba bortúrára, Harkányba fürdőkúrára megy az utazó. De Baranya ennél sokkal több izgalmas élménnyel vár, és sok olyan látnivalót kínál, amelyeket bármely évszakban érdemes felkeresni. Kerekedjünk fel, nézzünk körül Baranyában!
febr. 4
6:27
Amikor a nő elolvasta a kóbor kutya nyakába írt üzenetet, megszakadt a szíve (Femcafe)
Egy újabb szomorú történet, amin az internetezők a könnyeiket hullajtják.
febr. 4
6:45
Így változtak a balatoni horgászat szabályai (AQUA)
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. összegyűjtötte a horgászattal kapcsolatos változásokat, hogy eloszlasson néhány tévhitet. Félreértésre elsősorban az éves kvótát érintő módosítás adott okot: „a Mohosz haszonbérletében lévő vízterületeken a napi darabszám-korlátozással védett halfajokból egy ember érvényes állami horgászjeggyel évente össze
febr. 4
6:48
Szenved a netes rendelések nyomon követésével? A Gmail nagy segítséget nyújt (Infostart)
A linkmásolást, kattintgatást el lehet felejteni, magában a szállításról szóló levélben látszik minden infó.
febr. 4
6:57
Amikor a betegség tabutéma: „Nem tudnak róla, hogy az érzelmi sokk miatt utasítják el a valóságot” (WMN)
Ma van a rák világnapja. A statisztikák szerint Európában nálunk hal meg a legtöbb ember daganatos betegségben, de még mindig sok beteg ember titkolja, rejtegeti az állapotát, adott esetben még a családtagjai előtt is. Riskó Ágnes onkopszichológussal a tagadás és a hárítás okairól beszélgettünk.
febr. 4
7:09
A kávénak valóban gyulladáscsökkentő hatása van, de nem mindegy, hogy iszod (Hamu és Gyémánt)
Gyakran küzdesz gyulladásos tünetekkel? Van egy egyszerű reggeli rutin, amely segíthet az olyan alattomos tüneteken, mint az ízületi merevség, az emésztési problémák és a magas vérnyomás.
febr. 4
7:54
„Zenész leszek, és ügyvéd is” – A Máltai Szimfónia koncertjén jártunk (egy.hu)
Vannak koncertek, amelyek a kikapcsolódás élményén túl még sokkal többet adnak – számomra ilyen volt a Máltai Szimfónia koncertje. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szimfónia programja több ezer gyereknek biztosít zenetanulási lehetőséget, a fiatalok pedig élnek is a ezzel. Fergeteges, profi műsort hallhattunk tőlük.
febr. 4
8:00
Beszél, villog és suhan a győri Michael Knight Kitt-je: Zsolt maga építette (Blikk)
Még a rendőrök is csak azért állítják meg, hogy lefotózhassák! Varga Zsolt a gyerekkori álmát váltotta valóra KITT megépítésével, még David Hasselhoff elismerését is elnyerte. A győri Knight Rider lelkesen mesélt a Vasárnapi Blikknek.
febr. 4
8:03
Helycserés támadás a világ legmenőbb luxusmárkái között (Hamu és Gyémánt)
A Prada előzött, a Balenciaga jócskán visszaesett. Az olasz luxusmárka végzett az élen a Lyst Index 2022 negyedik negyedévének legmenőbb márkáit rangsoroló rangsorában – számolt be a jelentésről a Robb Report. A Prada az év harmadik negyedévében még második helyen volt, az év végére azonban a Guccit váltotta az élet. Az elemzés szerint okt
febr. 4
8:24
Kipróbálta a vészfékasszisztenst, súlyos árat fizetett (Blikk)
A napokban felkerült a YouTube-ra egy videó, ahol egy brazil sofőr kipróbálja a barátjával, hogy mit is tud a vészfékasszisztens. Egy annyira új Volkswagen Polo az áldozat, hogy még a fólia is ott van a kormányon és a váltón.
febr. 4
8:24
Tudta, hogy ezt is okozhat az alvászavar? (Vital)
A stressz, a mindennapi nehézségek sokszor okozhatnak alvászavart, ám komolyabb gondok, például agyi keringészavar meglétét is jelezhetik. Ha az alvászavarok tartósan fennállnak, mindenképpen forduljunk orvoshoz, így akár egy stroke-ot is megelőzhetünk.
febr. 4
8:33
Öt pasit ültettek egy asztalhoz az esküvőn, elképesztő, hogy miért: amikor a férfiak rájöttek a fura indokra, azonnal inni kezdtek (Femcafe)
Akinek már volt esküvője, az pontosan tudja, milyen nehéz jó döntést hozni, már ami az ülésrendet illeti. Ez a menyasszony olyat tett, amit csak kevesen mernének.
febr. 4
8:36
Bill Gates szerint pazarlás a Marsra jutásra költeni a pénzt (Infostart)
Ő inkább védőoltásokra fordítaná az összeget. Erős kritikával illette Elon Musk hozzáállását a föld - és a világ - formálásához.
febr. 4
8:57
Cselédek: Gyámkodtak felettük, mégis ők voltak a legárvábbak (WMN)
Törvény volt rá, hogy verhetik őket. És a gazdák éltek is ezzel a joggal: temérdek családi feszültség vezetett oda, hogy a cseléd jajgatott.
febr. 4
8:57
Mutánsoktól a majmokig – 5 remek film, amit látnod kell, ha szereted a The Last of Us-t (Hamu és Gyémánt)
Az HBO The Last of Us című sorozata óriásit megy a közösségi médiában, az emberek szó szerint megőrülnek a zombis-gombás sztoriért. Fontos azonban megjegyezni, hogy jó pár remek hasonló tematikájú alkotás készült az elmúlt években, az alábbi cikkben pedig öt olyan filmet mutatunk be, amit mindenképp látnod kell, ha szereted a The Last of Us-t.
febr. 4
9:18
A Szűznek a türelem lesz a fegyvere a mai napon (Metropol)
Családi életében valami talán nem úgy alakul, ahogy azt szeretné.
febr. 4
10:09
Egy milliárdos óriásvállalat feltámasztaná a dodó madarakat (Hamu és Gyémánt)
A Colossal Biosciences nevű startup állítása szerint közel járnak ahhoz, hogy feltámasszák a régóta kihalt dodó madarakat.
febr. 4
10:24
Tegyünk a stresszre vagy tegyünk ellene? (Vital)
Ön is csak annyit érez, hogy gyengébb, elesettebb a szokásosnál, de egyébként kutya baja? Érdemes utánanézni, mennyi stresszfaktor szerepel hétköznapjainkban!
febr. 4
10:27
Egy éjszaka alatt nyert és vesztett el közel 80 milliárd forintot egy nő (Femcafe)
Rachel Kennedy nem hitt a szemének, mikor megkapta az értesítőt a telefonjára, miszerint telitalálata volt a lottón. A pénz mégsem kapta meg, ugyanis egy dologról megfeledkezett.
febr. 4
10:27
Csányi Sándor: Szoboszlai mögé fel tud sorakozni a válogatott (Igényesférfi.hu)
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a csapatkapitány Szoboszlai Dominik mögé fel tud sorakozni a magyar labdarúgó-válogatott.

Keresés