A déli rezidens gyilkos bálnák nagyon válogatósak. Ez a kedvelt és erősen veszélyeztetett orkapopuláció gyakorlatilag csak királylazacot fogyaszt, és szezontól függően naponta körülbelül két tucat halat nyel le. Viszont nemrégiben a kutatók furcsa dolgokra lettek figyelmesek velük kapcsolatban, amit most tanulmányoznak.
A füredi önkormányzat megszünteti az Annagora Park Bevásárlóközpont társasházat. A város részben adásvétel, részben kisajátítás útján, többéves tárgyalások után megszerezte a közel négyhektáros terület valamennyi tulajdonrészét, egyedüli tulajdonos lett. A köztudatba csak görög faluként bevonult negyed helyén a tervek szerint közpark és lakóépülete
A behívás a kutya nevelésének talán egyik legfontosabb leckéje. A kiskutya biztonsága érdekében minél előbb meg kell tanítanunk arra, hogy mit is jelent a „gyere ide”. De hogyan?
Déli szomszédunk egyre határozottabban próbál fellépni a tömegturizmus káros hatásai ellen. A horvátok hamarosan bevezethetik az idegenforgalmi adót, mely természetesen nem kedvez majd a nyaralni vágyók pénztárcájának.
Ismerünk gyereket, akit megbüntettek, mert ivott óra közben. Olyat is, aki nem mehetett ki vécére, hiába kérte a tanárt. Ismerünk gyereket, akit megaláznak, ha hibázik, és kőkeményen megbüntetnek, ha valamit rosszul csinál. Az ENSZ Gyerekjogi egyezményében ott van feketén-fehéren, hogy milyen jogai vannak egy gyereknek... az iskolában is. Az más ké
Világhírű sportoló, különböző korokban élő nyomozók és spanyol, erotikára éhes tinik – a Netflix októberi kínálata is tartogat számunkra számos olyan izgalmas sorozatot, amelyek mindenki számára érdekesek lehetnek. Ilyenből mutatunk most ötöt. Beckham (október 4.) www.youtube.com 'Beckham' Documentary Series | Official Trailer | Netfl
Vilmos herceg 2020-ban alapította meg az Earthshot-díjat, hogy ösztönözze a klímaváltozással kapcsolatos tevékenységeket. Katalin hercegné azonban idén nem kíséri őt el a díjátadó ünnepségre, ami Szingapúrban lesz.A walesi hercegnőről már korábban is pletykálták, hogy nem lesz jelen a november 7-re tervezett eseményen, most azonban már a palota is
"Nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e, vagy ez a valóság" - mondta a nobelprize.org oldalon közzétett interjúban Krausz Ferenc Németországban élő magyar fizikus, akit kedden otthonában ért a hír, hogy két másik kutatóval együtt ő kapja idén a fizikai Nobel-díjat.
A menyasszonyi sminktrendek minden időszakban egyre megújulnak, nincs ez másként ősszel sem, amikor is a meleg színek lágy összhangja kerül leginkább előtérbe.
A gyermekkorban jelentkező túlzott mértékű szorongás nem mindig látható, vagy nem mindig egyértelmű a szülők, nevelők számára. Alábbi cikkünkben dr. Árvainé Koczok Márta gyermekpszichológus segítségével a kisgyermekkori szorongás alarmjeleit vesszük górcső alá.
A kávé enyhén kesernyés íze sokunk reggeli rutinjának része, és általában még jóval azelőtt elkortyolgatjuk az első csészét, hogy bármi más épkézláb gondolat eszünkbe jutna.De a kávé sokkal több, mint egy "kötelező" reggeli ital: természetes foszfor- és magnéziumforrás, tele van antioxidánsokkal, és lenyűgöző egészségügyi előnyökkel járhat. Ha te i
A sütőtökkrém egy igazi őszi csemege, amely akár minden évben visszatérhet az asztalunkra – az elkészítése könnyű és számtalan ételhez passzol. Ennek apropóján pedig elhoztunk egy isteni receptet, amivel érdemes meglepned a családot.
A Budapesti Fesztiválzenekart tavaly Az év zenekarának választották a brit Gramophone magazin közönségszavazásán, pár héttel ezelőtt pedig a Bachtrack zenei szakportál a tíz legjobb szimfonikus zenekar sorában a nyolcadik helyre választotta. A zenekar menedzser-igazgatója pedig idén a negyedik legbefolyásosabb magyar nőként szerepel, a Forbes listá
Ön is szereti az állatokat? Ha igen, akkor biztosan tapasztalta már, hogy a kutyák, lovak, macskák és a többi házi vagy szelíd(ített) állat közelsége milyen csodálatos hatással van ránk: nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk, ami testi egészségünkre is pozitívan hat. Lássuk, hogyan segítik ma a betegek gyógyulását.
Veled is előfordult, hogy valami óriási felismerést tettél gyakran látott, hallott, – de ezek szerint végig rosszul értelmezett – dologgal kapcsolatban? Anna Eszter összeszedett párat, de a listát abszolút ér kommentben bővíteni!
Az állatok világnapja alkalmából kutyabemutatókkal, állatszépségversennyel, koncertekkel és gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket szombaton az újpesti Rex Állatszigeten.
Az arany ékszerek évszázadok óta státuszszimbólumnak számítanak, és ma is ruhatárunk kulcsfontosságú elemei.Minél vaskosabb a lánc, annál elegánsabb – legalábbis a közösségi médiában dúló trend szerint. A street-stylistok és a szerkesztők már egy jó ideje vastag aranyláncokat vesznek fel a fehér pólóikhoz, Hailey Biebert pedig szinte soha nem látju
Érdekel a Rác Fürdő sorsa? A rekonstrukció megkezdése előtt a BGYH lakógyűlést tart a helyszínen. A nyilvános bejárás során a fürdő jelenlegi állapotát és a felújítás terveit mutatja be a…
Ha nem szeretnéd már idejekorán hajfesték segítségével elfedni ősz hajszálaidat, hanem inkább egy természetes módszert próbálnál ki, ami lelassítja az őszülést, akkor jó helyen jársz, ugyanis cikkünkben eláruljuk, mely vitamin szedésével tudod meggátolni az ezüstös tincsek korai kialakulását.
Bár egyelőre úgy tűnik, az ősz nem igazán akar megérkezni, a sárguló erdő mégis egyre hívogatóbb. Ráadásul ebben az időszakban – a nyári pezsgés követően, de még a karácsonyi pörgés előtt – kifejezetten jól jöhet, ha kicsit magunkba szívjuk a természetet. Budapest környékén számos olyan kirándulóhely létezik, amit akár egy hétköznap délután is megl
Ha azt hiszed, hogy Anne Hathaway filmrepertoárjának mindegyik darabját láttad már, gondold át még egyszer. Az egyik jelenete ugyanis most vírusként kezdett terjedni a TikTok-on, de eddig azt sem tudtuk, hogy ez a film létezik.A jelenet a 2005-ös Ámok című filmből származik, amely egy csapat fiatal tinédzsert követ, akik Kelet-Los Angelesbe mennek,
A fűtési szezon kezdete előtt mindenkinek ajánlott felülvizsgáltatnia és kitisztíttatnia fűtőeszközét. Fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet ugyanis a készülékek szabálytalan kivitelezése, illetve a karbantartásnak és a rendszeres műszaki felülvizsgálatnak az elmulasztása.
A borravaló alapvetően a legegyszerűbb dolgok közé tartozik, hiszen az ajánlott mennyisége hazánkban 10-15 százalék körül mozog, és többnyire akkor adjuk, ha elégedettek vagyunk az adott szolgáltatás minőségével, legyen az egy csomag kiszállítása, tankolás vagy egy vacsora a kedvenc éttermünkben. A vendéglátás területén azonban egyre többször talál
Legjobb barátodnak is felteheted ezt az egyszerű, de annál trükkösebb kérdést, amiből könnyedén kiderítheted, vajon mennyire ismernek jól téged a hozzád legközelebb állók.
2024. május 31. és június 2. között, majd szeptember 5. és 11. között Balatonfüred rendezhet ultrafutó világbajnokságokat. Mint ismeretes, a tavaly augusztusban az angliai Gloucesterben megtartott vb-n a magyarok négy aranyérmet szereztek, idén szeptemberben az EMU Világkupán (szintén Füreden) újabb kettőt. Úgy tűnik, jól fekszik nekünk a sokszoros
Akik a Hogyan éljünk 100 évig című útmutató első részét ott tartották, ahol kell - vagyis a kezük ügyében, esetleg a párnájuk alatt -, azok máris jóval közelebb kerültek a lehetőséghez, hogy a születésnapi tortájuk gyertyamennyiségéhez ki kelljen nyittatni egy egész nagykereskedést. Most tovább folytatnám a témakörben való kiművelődést.Loma LindaHo
Dubrovnik lehet az első olyan horvát város, amely megtilthatja az újabb apartmanok építését, de a meglévő kiadó szállások számát is 30 százalékkal csökkentheti – írja az MTI az Index.hr című horvát hírportálra…
Miután elkészítettük a töklevest, tartsuk meg a tökmagokat. Amellett, hogy ízletes, ez az egyszerű harapnivaló hihetetlen mennyiségű tápanyagot tartalmaz.
Egy hegymászótúra során, tragikus balesetben életét vesztette egy kedves, "csupaszív", a kerületünkben is közismert fitneszedző. Bár közelről nem ismertem, évek távlatából is élesen látom magam előtt Kozma Zsuzsá t, aki a kislányom óvodájában is rendszeresen megfordult, hogy vidám, zenés foglalkozásain megtornáztassa az apróságokat.
Cserkei piknik néven valósult meg turisztikai fejlesztés a mintegy 2300 lakosú Cserkeszőlőn – közölte a projekt kommunikációját végző Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. az MTI-vel. A turisztikai fejlesztés célja…
Sokszor halljuk a betegektől: Mostanában nagyon stresszes vagyok, biztosan ezért vannak panaszaim... - Valóban, feszült élethelyzetekben gyakran tapasztaljuk refluxbetegség, irritábilis bél szindróma, fekélybetegség, gyulladásos bélbetegség megjelenését vagy kiújulását.
A kutatók sok-sok éve próbálják megfejteni a macskák jellegzetes dorombolását. Vajon az imádni való kedvenceink miképp adják ki ezt a hangot? A legújabb kutatás eredményeiből kiderült.
A premenstruációs diszfóriás zavar (PMDD) a menstruáló nők hat százalékát érinti, és rendkívül súlyos következményekkel járhat. Mivel más pszichés problémák tüneteit is felerősítheti, a pszichológusoknak, pszichiátereknek is többet kellene foglalkozniuk vele.
Az egyház tagjai közös úton, egységben haladva tudnak választ adni korunk kihívásaira - hangoztatta Ferenc pápa a szinódus megnyitó misén szerdán. Politikai és erkölcsi elkötelezettséget szorgalmazott a klímaválságról szintén szerdán kiadott apostoli buzdításban is.
A bőrgyógyászok és a plasztikai sebészek legújabb szépészeti beavatkozása újragondolhatja az esztétika jövőjét.A bőrgyógyászat legújabb kezelései közé tartozik az exoszóma-terápia. Az exoszómák olyan nanoméretű vezikulák (a sejtek által kibocsátott, membránnal körülvett képletek), amelyeket a sejtek kiválasztanak, hogy kommunikáljanak egymással. Li
Azt mondja, nem szeretne gazdag ember lenni, mert az félrevisz az utcáról, "ahol a társadalom zajlik". Lemond egy sor privilégiumról, mert az elvei fontosabbak. Ahol szembemennek azzal, amiben hisz, onnan eljön. Nem érzi, hogy neki bármi is "jár". Ezt itt Magyarországon bátorságnak hívják. Oltai Kata számára viszont ez az alapvetés: maga az élet. Ő