A fogorvos és édesanya Lubics Szilvia ultramaratonokat nyer a világ legnehezebb terepein is. Az októberi számban szakértőink segítséget nyújtanak a kamaszok neveléséhez és ahhoz, hogy a múlt terheit letehessük, de azt is megtudjuk, kitől érdemes táplálkozási tanácsokat kérni. Olvashatunk az egymással a testvérháborúig versengő Dassler fivérekről, a
Egy könyvajánló mindazoknak, akik szeretik, és azoknak is, akik azt gondolják, nem szeretik Mikszáth Kálmán regényeit. Itt az ideje újra felfedezni az író cselszövőkkel és őszinte szívű hősökkel benépesített világát!
Angelina Jolie-t a 2000-es években Hollywood egyik legnagyobb női sztárjaként jegyezték, utóbbi időben azonban megcsappant filmes szerepeinek száma. Nem véletlen, hiszen saját elmondása szerint épp átalakulóban van az élete, több mindenre is fókuszálnia kell, a filmezés viszont most épp nem fér bele.
A Balaton (egyik) fővárosában, Balatonfüreden, a híres Tagore sétánytól mindössze 5 perc sétára megnyílt a Balatonfüred Kongresszusi Központ. A VEB 2023 EKF jelentős támogatásával elkészült látványos épületegyüttes nemcsak rendezvényhelyszín lesz, hanem kiállítóhely, amely egész éven át megvalósuló kiállítások helyszíneként várja majd a látogatókat
György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg, akik 10, 8 és 5 évesek, heti hat napot járnak iskolába, beleértve a szombatokat is.A walesi gyerekek a windsori otthonukhoz közeli Lambrook School tanulói, és elég sűrű a napirendjük − hiszen az iskola megköveteli, hogy hétfőtől szombatig órára járjanak.Ez intenzív. A kisebbeknek, a hat- és hétévesek
A divat mindig is különleges helyet foglalt el a társadalmakban. Sok ezek közül napjainkban már nevetségesnek tűnhet, viszont mindenképpen egyediek és megismételhetetlenek. Ennek apropóján pedig összegyűjtöttünk néhány igazán furcsa trendet a történelemből.
A balatonfüredi önkormányzat évek óta dolgozott azon, hogy rendezni tudja a város szégyenfoltjaként emlegetett Annagora Park Bevásárlóközpont, vagyis az egykori görög falu sorsát. Most, hogy megszerezték a négyhektáros terület összes tulajdonrészét, közparkot és új lakóépületeket emelhetnek a helyére.
Emlékeztek, mit éreztünk, mikor kinyitottuk 15-20 éve a postaládánkat, és tele volt levelekkel, és mit akkor, amikor utána megnyitottuk az emailfiókunkat, és volt benne egy üzenet? Utóbbinak örültünk, előbbinek kevésbé. Mára fordult a helyzet, mert fordult a világ. Milyen, de milyen nagyot!
Tojásrántotta – sokunk egyik kedvenc reggelije, amit tulajdonképpen akármivel feldobhatunk. Piríthatunk hozzá zöldségeket, tehetünk bele húskészítményeket, sajtot, esetleg kultúrnövényeket. Mégis, az egyik legizgalmasabb kiegészítő hozzávalót alig használjuk, pedig az szinte minden konyhában megtalálható. Hogy mi az? Az ecet! Ki krémesebbe
s Dior hivatalosan is bemutatta a Hôtel Plaza Athénée újonnan kialakított spa termét, amely a wellness és a szépség tökéletes párizsi oázisává vált. A két ikonikus ház együttműködését közös történelem és Párizs iránti mélységes szeretet fűzi össze. A 25 Avenue Montaigne alatt található Hôtel Plaza Athénée, mely több mint egy évszázada testesíti meg
A fogínysorvadás, mely a fogágybetegség melegágya, immár népbetegségnek számít, a lakosság 70-80 százalékát érinti. Következtében a fogat tartó csontos fogágy is sérül és végső esetben akár teljesen fel is szívódhat. Ekkor meglazulnak, majd kihullanak a fogak.
A Közel-Kelet több mint 500 éves kávéfogyasztási kultúrával rendelkezik, a világ első kávéházai is itt alakultak ki. A dubaji székhelyű Emirates légitársaság tovább viszi ezt az örökséget, a kávé világnapján…
Önök kérték: kinyomoztuk az évszázad konyhakémiai rejtélyét, hogy miért kell szóda a palacsintatésztába, változtat-e bármit a végeredményen az a pár buborék. Tudta, hogy csak a magyarok használnak hozzá szódát, senki más a világon?
Nem a horrorfilmek az egyetlen olyan műfaj, amely miatt hetekig a félünk a sötétben és baljós bohócokról álmodunk. A pszichológiai thrillerek ugyanolyan félelmetesek, mert a saját elménk bonyolult összefüggéseibe hatolnak. Popcorn pattogtatásra fel, íme a Netflix 6 legizgalmasabb pszichothrillere!1. Megrepedve (2019)Előre készülj fel, hogy ez a fil
Vasárnap felszállt a Wizz Air első közvetlen koppenhágai járata Budapestről. Az utazni vágyók október 29-ig heti 2 alkalommal, október 30-tól már napi rendszerességgel repülhetnek átszállás nélkül a dán fővárosba. Az…
A fenntartható turizmusra fókuszálva idén nyáron a Green Destinations magyarországi képviseleteként is működő Innotime Hungary Kft. azt vizsgálta, hogyan ítélik meg az emberek a saját felelősségüket az ENSZ Fenntartható Globális…
Újabb csodálatos felfedezést tett a Nasa James Webb-űrteleszkópja: a júliusban megfigyelt éppen születő protocsillag, a rekorder fekete lyuk és a szikrázó gyűrűivel pompázó Szaturnuszt követően most egy olyan galaxist sikerült lekövetnie, melynél öregebbet soha nem látott még az emberiség. A Nature Astronomy című szaklapban megjelent új ta
Végig vezetve hatalmas fölénnyel nyerte az egész nyarat Horvátország a magyarok körében a legnépszerűbb úti célok között. Az olasz és görög tengerpartot is sokan választották, az utazók zöme Európán belül ment nyaralni, majdnem felük valamelyik szomszédos országba - derül ki a Bank360.hu utasbiztosítást kötők adatai alapján készült összesítéséből
A csontritkulás sokáig tünetmentes, ám már a korai szakaszban is szűrhető és kezelhető. Dr. Pál Mónika, reumatológus szerint a megfelelő terápiákkal és életmóddal az életminőség jelentősen javítható.
Az egyik legszerethetőbb világsztár – vérbeli angol úrínő tartással, jó modorral és rengeteg önreflexióval. Ma 88 éves Julie Andrews, mi pedig 8 érdekességet hoztunk el róla ebből az alkalomból.
A menopauza egyik jellemző tünete a hőhullám. Új kutatások szerint azonban ez a kellemetlen tünet az Alzheimer-kór korai jelzője is lehet.A Menopauza Társaság Philadelphiában tartott, idei éves találkozóján bemutatott eredmények azt mutatják, hogy a hőhullámok akár az Alzheimer-kórt is jelezhetik.A hőhullámokkal és az agy egészségével kapcsolatos k
A filmipar az elmúlt néhány évben szuperhős-mániában szenvedett. A már-már unalomig túltolt produkciók ennek ellenére mágnesként vonzották a rajongókat a mozikba, hogy lássák, újabban mit tartogat számukra a Marvel és a DC. Clint Eastwood pedig óriási rajongója volt ezeknek a történeteknek. Bár Hollywood egyik legismertebb színésze valószínűleg töb
Cikkünkben arról esik szó, hogy amikor egy hajótestet a vízben előremozgatunk, akkor erőt kell kifejtenünk, mert a hajótest körül áramló víz érezhető ellenállást fejt ki a haladási irányunkkal szemben. A hajó ellenállásának alapvetően három forrása van – kezdjük azzal, hogy olyan felszíni hajókról beszélünk, amelyeknél a kiszorított víz súlyával eg
Szlovákia ősszel is gyönyörű ország, amely számos látnivalót és kirándulási lehetőséget kínál magyaroknak. A természet színeiben pompázó tájak, a magyar vonatkozású történelmi emlékek és a hagyományosan finom felvidéki ízek felejthetetlen élményt nyújtanak az odalátogatóknak.
Emlékszel arra az időre, amikor a tesi volt a legutálatosabb tantárgyad, és messziről kerülted a konditermet, futni pedig még a busz után sem voltál hajlandó? Ma viszont már megszállott fitnesz rajongó vagy, és állandóan bújod a legújabb trendeket? Akkor ma, mit üzennél a régi énednek?
Bár Barbie sosem tűnt el túlságosan a köztudatból, népszerűsége egy időre csökkent, Greta Gerwig történelmet író filmjének köszönhetően azonban újra fellendült az érdeklődés iránta. Mégis, maradtak Barbie-szkeptikusok, akik soha nem bálványoznának egy olyan babát, amely annyira aránytalan, hogy szó szerint felborulna, ha hús-vér ember lenne.Úgy tűn
Mostanában egyre többen tartanak kedvtelésből vadászgörényt (Mustela putorius furo) gyors alkalmazkodóképessége miatt. A görény intelligens, sok mindenre megtanítható.
Henry Cavillt már láthattuk titkosügynökként – ráadásul sokan szívesen látnák befutóként a következő James Bondként -, most azonban igencsak meglepő társakat kapott maga mellé, hogy megmentse a világot: Dua Lipa énekesnő és John Cena pankrátorból lett színész csatlakozik hozzá Matthew Vaughn legújabb akciófilmjében. Megérkezett az Argylle első előz
Szóval úgy gondolod, hogy egy alaszkai malamutot szeretnél? Ez egy nagyon fontos döntés, amit komolyan meg kell fontolni. Ismerd meg ezt a kutyafajtát!
Egyes sofőrök a kis ferdehátúakat választják, mások a tágasabb változatokat, például kombikat vagy városi terepjárókat részesítik előnyben. De melyikből lehet a legtöbb az utakon?
Scott A. Bonn, a Psyhology Today egyik szerzője, kriminológus professzor és televíziós műsorvezető írásában arra kereste a választ, miért válnak amolyan hírességgé a médiában a sorozatgyilkosok.
A projekt sikeres lezárása lehetővé teszi az Ikarus számára, hogy piacképes elektromos autóbuszokat kínáljon, amelyek hozzájárulnak a fenntartható közlekedés előmozdításához Magyarországon és az európai piacon.
Idő kell, mire a smink nélküli arcunkat elfogadjuk, ha világéletünkben úgy éltünk, hogy még a kutyasétáltatáshoz is feltettünk egy kis alapozót és pirosítót. De ha egyszer belejöttünk, lehet, hogy már jobban is tetszünk magunknak natúran.De vajon valóban egészségesebb az arcbőrünk a napi szinten felkent termékek nélkül? Nos, a tudomány szerint ez v
Csillagászok Nasa Chandra röntgenteleszkóp 20 évnyi adataiból elkészítettek egy lenyűgöző videót egy olyan csillagkitörésről, amely 180 évvel ezelőtt történt.
Hiába tűnik teljesen egyértelmű termékkapcsolásnak a TAG Heuer Carrera és a Porsche együttműködése, csak 2021 óta dolgozik közösen a két márka. Most eddigi legautósabb modelljüket mutatták be, ami sokkal többet…