2023. október 6. péntek

okt. 6
18:15
Ezeket a sorozatokat nézd, amíg meg nem jön az igazi ősz (egy.hu)
Hiába van már október, még mindig huszonöt fok körül jár a hőmérő higanyszála, az igazi őszi hangulat csak nem akar megérkezni. Összeszedtünk hát öt sorozatot – könnyedtől a komolyig, viccestől a véresig –, amit nézegethetünk, amíg arra várunk, hogy elővehessük a csinos kabátokat, vastagabb pulóvereket, és zöldből sárgásbarnába váltson a táj.
okt. 6
18:21
"Kiszorultam a szakmámból, mert nem hiszek a rendszerben" – Oltai Kata az Elviszlek magammal vendége (WMN)
Oltai Kata emblematikus karaktere a magyar közéletnek, mert nem fél kimondani azt, amit helytelennek vél az ország működésében. Olvassátok el, melyek voltak a legérdekesebb gondolatai, melyeket megosztott D. Tóth Krisztával az Elviszlek magammal e heti adásában.
okt. 6
18:27
Hatalmas méreteket öltött az ózonlyuk az Antarktisz felett (Rakéta)
A német DLR az Európai Űrügynökség Copernicus Sentinel-5P műholdjával készített felvételek elemzése révén vizsgálta az Antarktisz felett elhelyezkedő ózonlyuk kiterjedését és az eredmények alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az ózonlyuk jelenlegi állapotában az egyik legnagyobb, amit valaha feljegyeztek a mérések kezdetei óta. A Copernicu
okt. 6
18:27
A dal, ami Vilmos herceget édesanyjára, Diána hercegnére emlékezteti (Hamu és Gyémánt)
Vilmos herceg és Harry herceg az évek során számos megható emléket osztott meg a néhai Diána hercegnéről. Ezek közül néhány egészen szívszorító, de akadnak vicces és imádni való pillanatok is. Nemrégiben pedig a trónörökös megemlített egy dalt, amelyről mindig édesanyja jut eszébe.
okt. 6
18:33
Bemutatta új, 80 lábas szuperjachtját a Fountaine Pajot (AQUA)
A Thíra 80-as világpremierjét a Cannes-i Hajókiállításhoz időzítették, hogy méltó környezetben mutathassák be a nagyközönségnek. Az innovációt, a modern dizájnt és a luxust ötvöző pompás katamarán mindenkit lenyűgözött, akinek az elegáns környezetben volt szerencséje a fedélzetére lépni. A belsőépítészetben felhasznált anyagok kiválasztásánál renge
okt. 6
19:15
Az anyaság, ahol élünk… (WMN)
A púderillatú elképzelések után arcon vág bennünket a valóság, de az anyaság fejlődésének állomásait bejárva lehet, hogy mégis eljutunk a púder illatáig. Erről szól Héda Veronika lírai szövege. És neked milyen az anyaság, ahol élsz?
okt. 6
19:18
A barátnő-effektus letarolta a TikTokot, mi pedig csak egyetérteni tudunk vele: itt a bizonyíték, hogy a pasik tényleg kivirágoznak a barátnőjük mellett! (Joy)
Egyszerűen hihetetlenek az előtte-utána felvételek!
okt. 6
20:12
COVID és szédülékenység - mi a kapcsolat? (WebBeteg)
A koronavírus-fertőzésen átesett személyeknél igen gyakori, tartós, nagyon kellemetlen panasz a szédülés, szédülékenység. A „szinte a semmiből” előtörő tünet váratlansága akár tartósan fennálló szorongáshoz, szociális izolációhoz is vezethet.
okt. 6
20:15
Miért nem repül a pingvin? (Háziállat)
A madarak, köztük a pingvinek nem lehetnek egyszerre kiváló úszók és repülők, mivel az úszáshoz való alkalmazkodás során gyengül repülési képességük - derítették ki egy nemzetközi tudóscsoport.
okt. 6
20:15
Pepco 2023. 10.05-10.18 (Akciós Újság)
A Pepco akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Pepco akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 6
20:17
Aldi 2023. 10.12-10.18 (Akciós Újság)
Az Aldi akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Aldi akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 6
20:21
Hátborzongató, mit találtak az orvosok a 80 éves nő agyában - belegondolni is szörnyű, hogy így élte le az egész életét (Femcafe)
Még a rutinos szakemberekből is mély megdöbbenést váltott ki a különös eset.
okt. 6
20:21
Megdöbbentő! Kiderült, hány millió vendégéjszakát töltöttek Budapesten külföldiek idén (Hamu és Gyémánt)
Az év második negyedévében tovább növekedett az utazási portálokon keresztül lefoglalt vendégéjszakák száma az Európai Unióban – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. A húsz legnépszerűbb desztináció közt jelen van a magyar főváros is.
okt. 6
20:21
Meghan Markle személyes üzenetben tekintett vissza királyi napjaira (in.hu)
Ha valamit biztosan tudunk Meghan Markle-ről, akkor az az, hogy nem zárkózik el attól, hogy királyi családban töltött napjairól meséljen.Most ismét megszólalt, de ezúttal egy olyan témáról, ami évek óta közel áll a szívéhez. Markle megosztotta, hogy teljes vállszélességgel támogatja a Smart Works nevű brit jótékonysági szervezetet, amely munkanélkü
okt. 6
20:21
Tesco Szupermarket 2023. 10.12-10.18 (Akciós Újság)
A Tesco Szupermarket akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Tesco Szupermarket akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 6
20:23
Tesco Hipermarket 2023. 10.12-10.18 (Akciós Újság)
A Tesco Szupermarket akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Tesco Szupermarket akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 6
20:25
Spar Market 2023. 10.12-10.18 (Akciós Újság)
A Spar akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Spar akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 6
20:27
Hallottál már az intim esztétikáról? Több mindenben segíthet, mint gondolnád (Femcafe)
Megnyitott budapesten egy olyan egyedülálló klinika, amely széles szolgáltatáspalettával várja vendégeit.
okt. 6
20:27
Spar Extra 2023. 10.12-10.18 (Akciós Újság)
A Spar akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Spar akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 6
20:29
Spar Élelmiszerkosár 2023. 10.12-10.18 (Akciós Újság)
A Spar akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Spar akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 6
20:51
Lady Gaga új frizurája láttán te is azonnal fodrászhoz akarsz majd menni! (Femcafe)
Lady Gaga elképesztő tehetsége mellett extravagáns stílusáról is híres. Legutóbb egy egészen különleges frizurával lepte meg rajongóit.
okt. 6
21:18
Ezekkel az egyszerű módszerekkel legyőzheted az őszi depressziót: 5+1 gyógynövényt is mutatunk, ami segít (Joy)
Állandóan feszült vagy, a hangulatod pedig sokszor olyan, mintha egy hullámvasúton ülnél és többször vagy lent, mint fent? Akkor mutatunk pár természetes módszert, köztük gyógynövényeket és ételeket, amelyek segítenek elűzni az őszi depressziót és csökkentik a szorongást!
okt. 6
21:36
8 kiadó szállás az Airbnb-n, ahol hollywoodi filmeket vagy sorozatokat forgattak egykor (Joy)
Mivel felkapottak, ezekért a hollywoodi szállásokért mélyen a pénztárcádba kell nyúlni!
okt. 6
22:15
A 24 című tévésorozat látványtervezője tart előadást a szolnoki Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon (Femcafe)
Október 17. és 22. között ismét az év legkülönlegesebb látványú filmjei versengenek egymással az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál programjában, ahol rangos nemzetközi zsűri ítéli oda a díjat a legjobb látványtervezésért, köztük a világhírű 24 című sorozat látványtervezője, Joseph Hodges, továbbá Gózon Francisco, venezuelai-magyar operatőr, vala
okt. 6
22:45
Kijött a zuhany alól a nő és rádöbbent: nincs egyedül a fürdőben (Femcafe)
A meleg időjárás a zuhany alá űzte az ausztrál nőt: amikor felfrissülve elzárta a vizet, élete rémálma valósult meg.

Keresés