Vakon közlekedem, és időről időre azzal szembesülök, akár fehérbottal, akár kutyával közlekedik egy látássérült ember, sokak számára rejtély marad, hogyan csináljuk mindezt. Hogyan áll össze a fejünkben egy útvonal, és hogy lehet nekünk úgy segíteni, hogy ne kavarodjunk össze teljesen? Már mondom is.
A hidratáltság fenntartása az egészségünk egyik legfontosabb összetevője. Sokan azonban nem figyelnek a megfelelő folyadékbevitelre. A jó hír azonban az, hogy számos más módszer is létezik, amely segíthet a hidratáltság megőrzésében.
Salt Bae sztárséf, steak mester, hentes, aki teátrális mozdulatairól és a nála kapható több százezezer forintos steak-ekről vált világhíressé, tiszteletlenül szolgálta fel a méregdrága fogást az egyik vendégének, aki felvette…
Sokan azért veszik rá nehezen magukat a fogyókúrára, mert tapasztalatból tudják, jelentősebb fogyás esetén a zsírpárnák, ha le is apadnak, sajnos a megnyúlt bőr nem nyeri vissza könnyen a rugalmasságát, néha nagyon előnytelen megjelenéssel jár. Sőt, az arcon, főleg nők esetében kimondottan hátrányos.
Lássuk be, ha laikusként kell eldönteni, melyik a fiziológiailag leghasznosabb fehérje turmix számukra, könnyen döntésképtelenek maradhatunk. Az internet tele van mindenféle információval, és sajnos számos forrás nem hiteles szakmai szempontból. Vegyük górcső alá, mégis, mi alapján dönthetjük el, melyik az a fehérjeforrás, ami a leghasznosabb a tes
Vannak, akik szeretik, mások utálják. A melegítő az egyik legvitatottabb ruhadarab, de az tuti, hogy egyben a legkényelmesebb is. Bátran kimondhatjuk: a tréningruhák nemcsak edzésre valók; a retró korszak ezennel visszatért, és rendkívül stílusos is. Tényleg kombinálhatók elegáns kiegészítőkkel is?
A japán kormány gyermekenként 1 millió jent (körülbelül 3 millió forint) ajánl fel azoknak a családoknak, akik elköltöznek Tokióból, hogy megpróbálják megállítani a régiók népességfogyását.
Bár a találmányt egy férfinak köszönhetjük, a nőknek nagy szerepe van abban, hogy a görkori kiállta az idő próbáját, és még ma is hatalmas népszerűségnek örvend.
Az utóbbi hetekben jellemzően az figyelhető meg, hogy nagyon sok gyerek a szokásosnál is jóval többször (hosszabban) beteg - olvasható abban a hírlevélben, amit az év elején aktuális kérdésekkel kapcsolatban küldött a kisgyereket nevelő családok tájékoztatására dr. Bogdányi Katalin.
Bosznia-Hercegovinában 2011-ben nyílt meg az első McDonald's, amelyből az országban három a fővárosban, Szarajevóban, kettő pedig a turisták közkedvelt...
Ez utóbbiak közé tartozik – mint az kiderült egy közelmúltban megjelent tanulmányból – a globális felmelegedés miatti magasabb éjszakai hőmérséklet is. Az...
A valaha tervezett legkisebb sugárhajtású repülőgépek egyike még néhány évnyire lehet attól, hogy kilépjen a tesztek világából, és az első engedélyezett égi motorbringa legyen. A Jetpack Aviation Speeder nyolc apró, de erős sugárhajtóművet használ, hogy vastagzsebű pilótáit megröptesse.
Szeretnéd pontosan megállapítani, hány kiló vagy valójában? Ha betartasz néhány egyszerű szabályt, megbízhatsz a mérlegben, ugyanis a valódi súlyodat fogja mutatni.
A reggeli étkezést sajnos rendszeresen elhanyagoljuk. Általában egy újabb nap kezdetekor, munka vagy iskolakezdés előtt arra van a legkevesebb időnk, hogy nyugodtan elkészítsük egészséges reggelinket, és asztalhoz ülve, komótosan elfogyasszuk azt.
Egy francia filmet ajánl a figyelmetekbe Kurucz Adrienn, amely bár vígjáték, nagyon is fajsúlyos kérdést boncolgat: milyen ma egy ember élete, aki egyszer csak rádöbben: most már ő is „fogyatékosnak” számít az embertársai szemében.
Ezzel a filléres trükkel búcsút inthetsz az idegesítő vízfoltoknak és opálos poharaknak – mindössze két dologra lesz szükséged, amelyek valószínűleg már egyébként is megtalálhatók az otthonodban.
Bonsall egy aprócska falu Nagy-Britanniában, mely állítólag a titkos földönkívüli tevékenységek "melegágya" lett az elmúlt évtizedekben. A településen a 20. század vége óta rejtélyes események történnek - nem csoda, hogy Bonsall a Nasa figyelmét is felkeltette.
Bizony, és nem csak a Nautilust, de a Royal Oak-ot leszámítva gyakorlatilag mindenki mást is! Hogy milyen más luxus óramárkákat előzött a Baume & Mercier, és hogy mit tud a…
A világ legnagyobb fogyasztói elektronikai bemutatója hivatalosan csak holnap nyílik, de a Las Vegasban rendezett CES 2023-on máris egymást érik a bejelentések és bemutatók. Teljes képet adni a sok ezer kiállítót felvonultató eseményről lehetetlen, de a legizgalmasabb dolgok itt vannak!
Találd meg a megfelelő fényt: A megfelelő fény az egyik legfontosabb tényező a fotók minőségében. Próbálj meg olyan helyeken fotózni, ahol a természetes fény megfelelően megvilágítja a témát. Ez néha kényelmetlen tud lenni, mert bizonyos helyeken a napkelte, máshol pedig a napnyugta a legjobb időszak a fotózáshoz.Használj kompozíciós technikákat: A
A szabadságuk során a sokan szeretnék megörökíteni az utazási élményeiket, hogy később is felidézhessék a legszebb pillanatokat, ám nem mindig sikerül úgy ahogyan eltervezték. Sokszor nagyon vicces elrontott képek készülnek ezekből az esetekből, de a legtöbbször csak bosszankodunk miattuk utólag, mert tökéletes képet szerettünk volna készíteni.
Az 56 éves Vincent Cassel 2018-ban mondta ki a boldogító igent szíve választottjának, a 25 éves Tina Kunakey-nak, aki igazi egzotikus szépség, ráadásul a divathoz is remekül ért.
Ártatlannak vallotta magát a New York-i bíróságon kedden a gazdasági bűncselekményekkel vádolt Sam Bankman-Fried, a csődbe került FTX kriptovaluta-tőzsde alapítója és korábbi vezérigazgatója.
Azoknak az embereknek, akik csupán egyféle mozgásformához - például a televízió távirányítójának felemeléséhez - szoktak hozzá, kellően elővigyázatosnak kell lenniük, ha aktívan edzeni kezdenek.
Német sajtóértesülések szerint újra meg kellett műteni Gulácsi Pétert, a Bundesligában szereplő RB Leipzig labdarúgócsapatának magyar válogatott kapusát, aki így nem tartott az együttessel az Abu-Dzabiban zajló edzőtáborba.
Évek óta nem vásárolok csomagolóanyagot. Se tekercses színes papírokat, se tasakokat, se táskákat. Ha van otthon olyan, ami másoktól érkezett be a háztartásba, akkor természetesen felhasználom, de jellemzően nem készítek szoros csomagolást. Mások azonban nem feltétlenül gondolkodnak így, ezért az ünnepek környékékén mérhetetlen mennyiségű csomagoló
Egy éve törött gerinccel úszik egy hatalmas púpos bálna. Sérülése miatt mára már annyira legyengült, hogy nagyobb távot valószínűleg képtelen lesz megtenni. Utolsó útját teljesítheti egy gerinctörés miatt haldokló púpos bálna. A Moon (Hold) névre keresztelt emlős 4000 mérföldet tett meg a tengeren úgy, hogy sérülése miatt képtelen mozgatni a farkát
Érdekel, milyen az egyetemista lányok szexuális élete? Akkor ne ezt a sorozatot válaszd. De ha szórakoztató élvezetet keresel egy-két hasznos extrával, akkor jó helyen járhatsz...