Ismét egy gyorséttermi rendelés tartja lázban a TikTok-ot, ugyanis egy fiatal srácot kínos helyzetbe hozott az élet. De becsületes maradt, a jelek szerint hiába.
Csak egy mozdulatba kerül, hogy mindig rend legyen a lakásban, és csak egy szavunkba kerül, hogy mindig rend legyen a kapcsolatainkban? Ha jókor hangzik el a jó szó, talán így lehet.
Nem mered megenni az utolsó szelet pizzát? Mindig mások mellé parkolsz? Vannak tudatalatti cselekvéseink, amelyeket valószínűleg észre sem veszünk, de mind mögött valamilyen pszichológiai tényező áll.
Fogorvosi kezelésen esett át a Szegedi Vadaspark egyik hím ázsiai elefántja (Elephas maximus), a 14 esztendős Shah-Rukh rendellenesen nőtt agyarainak egy részét kellett eltávolítani – közölte honlapján szombaton az intézmény.
"Minden alkalommal, amikor ránézek, kiakadok" - mondja a férfi felesége, aki képtelen megszokni ezt a helyzetet. Már talán csak az vigasztalja, nem annyira ijesztő, mint az első alkalommal.
Amikor gyerek volt, anyja hol ajnározta, hol kínozta donga lába miatt. A felnőtt Byron ahol csak lehetett, bizonyított. Nemcsak költőként volt elsőrangú, de atlétaként, harcosként és hódítóként is felülmúlta kortársait.
A süteményevés mindig is egy kényes témának számított, ugyanis az emberek jelentős része nem tudja pontosan, hogy egy jobb társaságban miként illik elfogyasztani a különböző édességeket. Nemrégiben azonban Károly király egykori komornyikja megosztott egy videót, amiben pontosan elmagyarázza, mit mond az etikett erről a jelenségről.
Együttműködési megállapodást kötött a Balaton új vitorlás kikötője, füredi Kékszalag Port és a sarudi Élményfalu vitorlásközpontja, a Tisza-tó Sail Vitorlásbázis. A cél a vitorlássport fejlesztése és népszerűsítése. A két vízi bázis kölcsönösen népszerűsíti egymás szolgáltatásait (kedvezményeket kínálnak egymás vendégei számára) és magas színvonalú
A vírusfertőzés következtében kialakuló akut megbetegedés, a nátha, más néven megfázás leggyakoribb tünete az orrdugulás. Mindenki számára ismerős a kellemetlen érzéssel járó állapot, melynek biológiai magyarázata, hogy a kezdődő fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében az orrnyálkahártya megduzzad. Miért fontos, hogy kezeljük az orrdugulást
Elhoztuk nektek a legújabb melírtrendet, ami garantáltan ragyogást csempész a szürke hétköznapokba. A tejkaramella-szőke frizura tökéletes választás minden évszakban.
Az implantátumok potenciálisan rákkeltő hatása miatt már a zsírleszívás a legnépszerűbb plasztikai sebészeti beavatkozás a Nemzetközi Esztétikai Plasztikai Sebészeti Társaság szerint.