„Valahol abszurd, ugyanakkor szégyenletesen természetes, hogy az emberek nagyja – velem az élen – akkor hajlandó csak szembenézni a változás halaszthatatlanságával, ha már a levegőben vannak a feje felé zuhanó sziklák.” Mi lenne, ha ma együtt elkezdenénk, és kipróbálnánk csak egy hónapra a változást? Hallottál már a veganuárról?
A szilveszter éjszakája után Boldogasszony havára ébredünk. Csodálatos ünneppel kezdődik az új esztendő: január 1-én Szűz Máriának, Magyarország védőszentjének istenanyaságát ünnepeljük, egyben ez a nap a béke világnapja is – ugyancsak egyházi kezdeményezésre.
Semmihez sem fogható kreativitással áldotta meg a sors azt a londoni művészt, aki a fotóival vadonatúj megvilágításba helyezi a világ látványosságait. Kíváncsi vagy, hogy néz ki a Colosseum, az Eiffel torony vagy a Tower Bridge Rick McCor szemein keresztül?
Szilveszter éjjel az egerszalóki Saliris Resort szállodában téves tűzriadót indított és poroltóval fújta le akit csak ért egy 44 éves férfi, aki ellen eljárást indított a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. Szilveszteri…
A metabolikus szindróma nem egyetlen betegség. A fogalom gyakran több kóros állapot együttes fennállását, egy tünetegyüttest takar: szív- és érrendszeri betegségek, diabétesz vagy inzulinrezisztencia, túlsúly, magas vérnyomás magas vérzsír- és vércukorszinttel.
Németországban Karl May könyveit falták az indiántörténetek rajongói, a tengerentúlon azonban Ernest Thompson Seton kötetei alatt roskadoztak a könyvespolcok. A húszas, harmincas években hazánkban is népszerű szerző nevét mára csak a cserkészek és a dunai indiánok ismerik, szellemi öröksége azonban megváltoztatta a gondolkodást a természetvédelemrő
Lehetséges, hogy az én nevelési elveim eltérnek a férjemétől? Mi van akkor, ha én mást gondolok a gyerekekkel kapcsolatos problémák optimális megoldásáról, mint ő? Gondolhatunk mást, és ha igen, akkor kinek kell igazodnia kihez? Ezek a kérdések minden családban felvetődnek, és így, lecsupaszított formában még talán tudunk is válaszolni rájuk könnye
Bár 2022-től drágul a horgászat, a somogyi egyesületi vezetők szerint a tagság zöme jövőre is hódolni kíván a szenvedélyének. A Gyertyános Horgászegyesületnél az éves területi felnőtt engedély ára nem változik, 2022-ben is 45 ezer forint marad. A sporthorgász napijegy ára jövőre viszont 2200 forintról 2500-ra emelkedik, míg a sporthorgász éves terü
Az Ábrahámhegy SE nyolcadik alkalommal rendezte meg az óévbúcsúztató mártózást a helyi önkormányzat, vállalkozók, borosgazdák és magánszemélyek támogatásával. A fürdőzésen közel százan vettek részt. – jelentette az MTI. A képeket…
Az Egyesült Arab Emírségek Külügyminisztériuma a Nemzeti Vészhelyzeti Válság- és Katasztrófavédelmi Hatósággal együttműködve ma bejelentette, hogy 2022. január 10-től az Egyesült Arab Emírségek megtiltja a be nem oltott állampolgárainak, hogy…
Az epekő gyakori jelenség, az európai népesség 15 százalékát érinti. Az esetek háromnegyed részében az epekövek évekig nem okoznak panaszokat (néma epekövek), ám komplikáció esetén gyorsan kialakulhat epegörcs.
A cigarettázás szenvedélybetegség. Vannak helyzetek, amikor a dohányzás, illetve annak hiánya kellemetlen lehet a dohányos számára, és az is lehetséges, hogy a pöfékelő jelent kellemetlenséget a környezete számára.
A sport világa számos emlékezetes versenyt, eseményt adott nekünk 2021-ben, voltak nagyszerű sikerek, óriási bukások és drámai percek egyaránt. Idézd fel velünk a magyar sportolók és külföldi kollégáik nagy pillanatait!
Elsősorban órás-újságíróként beszabadulni autós újságírók közé nagyon érdekes élmény, főleg amikor párhuzamokat próbálunk keresni… És a legmeglepőbb, amikor találunk is. A Totalcar virtuális hasábjain az ősz elején indult egy autós-órás…
Nagymamám vadasa, anyukám simogató keze, az első parfümöm illata, a szerelmemmel közös dalunk – kedves emlékeim szinte megelevenednek. Valamennyi érzékszervünk emlékeket idéz fel bennünk. Megtapintunk egy tárgyat, s az érintés előhív egy képet. Bizonyos színek élményeket, hangulatokat idéznek, sőt a zene is képes „láthatóvá válni”. Egy korábban lát
A Monte Carlo jachtok természetes evolúciójának egyik mérföldköve ez az egyedi dizájnú jacht. Az Mcy 70 összhangban tartja a luxust és az eleganciát, mindemellett nagyon magas szintű kényelmet nyújt. Az új motoros jacht tökéletesen megtestesíti a Monte Carlo Yachts értékeit, valódi otthon – távol az otthontól. Belső berendezése egyedi és elegáns, a
Érzelmi zavarok, hangulatingadozások nyugtalanítják a mai napon. Talán eddig elhallgatott problémák kerülnek felszínre az újhold hatására, de ne féljen ettől, ez csak a pozitív változást segíti.
Új év, új élet… nagyon sokan elhatározzák ilyenkor, hogy amit a múltban rosszul csináltak, azon végre elkezdenek változtatni. Legáhítottabb cél persze a csinos alak elérése, méghozzá valamilyen diéta által.
Kispolgári, katolikus környezetben nevelkedett, az apácákhoz járt gimnáziumba, és mindent, amit a szexről tudott, a páciensein keresztül tanulta. Ma 93 évvel ezelőtt született Lux Elvira.
Újabb bizonyíték, hogy a macskák senkit és semmit nem tisztelnek. A dél-koreai hatóságok – egészen pontosan a főváros, Szöul tűzoltósági tisztviselői – figyelmeztették a háziállat-tulajdonosokat, hogy figyeljenek kiskedvenceikre, az elmúlt három évben ugyanis több mint 100 lakástűz feltételezett okozója macska volt – írja a CNN.A szöuli fő
Egy srác négy évig járta a világot egy szál (!) biciklivel, hátán egy hátizsákkal és napi 1500 forintnyi pénzzel a tárcájában. Nagyon kíváncsi voltam, mi vesz rá valakit egy ilyen vakmerő kalandra és milyen tapasztalatokkal jön haza. Illés Adorjánnal beszélgettem.
A férfiak többsége csak legyint, ha a táplálkozási zavarokról hall. Bár a táplálkozás leggyakoribb zavaraiban - az anorexiában és a bulimiában - valóban elsősorban nők szenvednek, egyes rendellenességek éppen a férfiakat veszélyeztetik leginkább.
Bár valószínűleg nem a mi életünkben, úgy tűnik, belátható időn belül tényleg megkezdődik az űrgyarmatosítás. Az asztronautáknak olyan évekig tartó utazásra kell felkészülniük, ahol a meghibásodások akár végzetesek is lehetnek. A túlélési ösztön azonban sokkal nagyobb, mint azt gondolnánk, ez pedig nem kívánt lépéseket eredményezhet.
Gyakran hallani az úgynevezett fehér köpeny szindrómáról, amikor az illető az orvosi rendelőben magas vérnyomást produkál, míg otthon minden visszaáll a normál értékekre. Bár a legtöbben ekkor megnyugodnak, miszerint a túlzott stressz okozza az emelkedést, azonban a kutatók óvatosságra intenek. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, magasvérnyomás-specialistát
A spanyol kormány december 27-én védetté nyilvánította azt a kisméretű olajfestményt, amelyről egyes szakértők azt állítják, hogy a barokkfestészet egyik legnagyobb alakjának, Caravaggiónak az alkotása. Amennyiben a képről kiderül, hogy tényleg a festő műve, akár 57 millió dollárt, vagyis több mint 18 milliárd forintot is érhet. A festmény