2022. augusztus 5. péntek

aug. 5
12:18
470 Masters világbajnokság – harmadik nap (AQUA)
Továbbra is gyenge szélben tajlik Tihanyban a 470-es Masters Cup, ahol az induló párosok össz életkorának 60 fölött kell lennie. A szerda délutáni kánikula után csütörtök reggel is megérkezett a keleti szél, amiben a rendezőség megint a 2-es pályát választotta. A Balatonföldvár előtti vízterületen stabil irányú, 9 csomós szélben rajtolt el a nap el
aug. 5
12:18
Miben bízhatunk? – A világ történéseinek margójára (egy.hu)
Már-már úgy tűnik, lassan az egész világ megváltozik körülöttünk, nekünk pedig alkalmazkodni kell. Ebben pedig nagy segítséget jelent, ha tudjuk, őseinknek hogyan sikerült túlélni a legterhesebb időket is – a legnagyobb tudásukról gyakorta megfeledkezünk.
aug. 5
12:42
Maradhatnak a hevítéses dohánytermékek, csak a jellegzetes ízesítésűeket száműznék az EU-ból (SzMo)
A dohányirányelv alapján megszüntetnék az olyan eszközök forgalmazását, ahol az ízesítés elfedi a dohány természetes ízét.
aug. 5
12:54
Ez a fel nem ismert betegség az újszülöttek között az egyik legfőbb genetikai eredetű halálok (Vital)
A fel nem ismert és kezeletlen SMA az újszülöttek között az egyik legfőbb genetikai eredetű halálok
aug. 5
12:54
Olyan állatot találtak a Szajnában, amire senki sem számított – Te kitalálod, mi volt az? (Femcafe)
Egy sarki vizeken honos beluga, más néven fehér delfin tévedt a Szajnába, amely Franciaország északi részén ömlik a tengerbe.
aug. 5
13:18
Elon Musk apja szerint fia alulteljesít, Teslát sem hajlandó vezetni (Hamu és Gyémánt)
Elon Musk édesapjának, Errol Musknak érdekes véleménye van a világ leggazdagabb emberéről. Musk apja bevallotta, hogy nem büszke milliárdos fiára, és nem vezet Teslát. Egy rádióinterjú során a műsorvezető ezt kérdezte az idősebbik Musktól: Az utódod egy zseni. Elképesztően sok pénzt keresett és rengeteg mindent alkotott, ezt nem lehet tőle
aug. 5
13:24
Hogyan kapcsolódik a demencia az alvás hosszához? (WebBeteg)
A demencia legalább 55 millió embert érint világszerte, és ez a szám évente körülbelül 10 millióval nő. Ennek részben az az oka, hogy tovább élünk, de a demencia nem elkerülhetetlen velejárója az öregedésnek. Jelenleg sok kutatás foglalkozik a nem megfelelő alvás lehetséges szerepével a demencia kialakulásában.
aug. 5
13:48
Nem lehet betelni a "papírzacskó" nadrágokkal - minden szettet feldobnak! (Femcafe)
Hiába is próbálnánk tagadni: a magasított derekú, "papírzacskós" rövidnadrágokkal már jóideje szemezünk, de eddig még nem próbáltuk ki őket. Most viszont végre tényleg találtunk olyan darabokat a divatüzletek polcain, melyek nemcsak trendik és divatosak, hanem rettentő kényelmesek is, ezért megéri őket beszerezni. Mutatjuk is őket!
aug. 5
13:54
Az alvajárás: nem feltétlenül kell járni hozzá (Vital)
Az alvajárás jellemzően a mélyalvási szakasz vége felé jelentkezik, általában az alvás első óráiban. Az ilyenkor végzett aktivitás sokféle lehet. Előfordul, hogy...
aug. 5
14:12
Agydaganat elleni szerrel kísérleteznek Debrecenben (WebBeteg)
Egyes agresszív agydaganatok kezelésére szolgáló hatóanyagból szeretnének gyógyszert készíteni a Debreceni Egyetem és egy lyoni egyetem munkatársai egy évek óta tartó kutatói együttműködésben.
aug. 5
14:36
Tüneményes hajasbaba Nádai Anikóék kicsi fia, Alex. Azt a formás kis fejecskét (Blikk)
Annyira aranyos a mai, friss fotón.
aug. 5
14:54
Bizarr kísélet: sertésszervek újraéledtek halott állatokban (Hamu és Gyémánt)
Egy kutatócsoport képes volt részben újraéleszteni az egy órán át halott sertések szerveit. A Nature című tekintélyes folyóiratban szerdán megjelent tanulmány egy korábbi, 2019-es kísérlet folytatása, amelyben a kutatóknak sikerült helyreállítaniuk a régen elhalálozott sertések agyi aktivitását egy olyan rendszer segítségével, amelyet a ku
aug. 5
15:18
Paradicsomlé-befőzés házilag, és néhány praktika (egy.hu)
Paradicsomlé, Borbás Marcsi receptje alapján
aug. 5
15:48
Hét napon múlt az élete - ő volt az első nő, akit 67 év után kivégeztek az Usa-ban (Femcafe)
Bár napokon múlt, hogy kegyelmet is kaphatott volna, végül idén januárban kivégezték a szövetségi halálbüntetésre váró 52 éves nőt. Tetteire nincs mentség.
aug. 5
16:24
A társasozást sem lehet elég korán kezdeni – Ovisoknak (és szüleiknek) ajánlunk játékokat (WMN)
Mentsétek ki a nyuszikat, keltessetek sárkányokat, vagy nyomozzátok ki, melyik róka lopta el a nagyi almás pitéjét. Nektek mi a kedvencetek?
aug. 5
16:54
Ezekben a kerületekben jöhet a 30-as sebességkorlátozás (Femcafe)
Komoly változásokat szeretnének elérni a főváros egyes kerületeiben.
aug. 5
16:54
Ilyen világjáró óceánhajó talán még soha nem volt (Hamu és Gyémánt)
Az ár? Az egyelőre rejtély. A Silverseas nem tünteti fel az árakat a honlapján, és csak bizonyos információk beszerzése után ad lehetőséget az érdeklődőknek arra, hogy árajánlatot kapjanak.
aug. 5
17:18
Mennyire reális tíz év kihagyás után meghívni valakit az esküvődre? – Megnéztük az Együtt kezdtüket (WMN)
Krajnyik Cintia véleménye az idei nyár magyar nagyjátékfilmjéről.
aug. 5
18:18
Szociopata vs. pszichopata – Mi a különbség? (egy.hu)
Sokan használják a szociopata és pszichopata kifejezéseket, ráadásul gyakran úgy, mintha azok egymás szinonimái lennének. Pedig ez közel sincs így! Nyilvánvalóan vannak köztük hasonlóságok, hiszen az antiszociális személyiségzavarhoz kapcsolódnak, de van néhány fontos különbség.
aug. 5
18:24
„Szorongok, hogy észreveszik a valóságot, és az annyira kontrasztos, hogy utána mást gondolhatnak rólam” – Egy sminkfüggő vallomása (WMN)
Kezeket fel: kinek ismerős a probléma?
aug. 5
18:24
Harry herceg imádja a Korona című sorozatot, de nem akarja viszont látni magát benne (Hamu és Gyémánt)
A Korona című sorozat rajongói már tűkön ülnek, hiszen még idén megérkezik a széria ötödik évada. Ami azonban a történetszálakat illeti, van egy cselekmény, ami várhatóan kimarad a sorozatból: Harry herceg és Meghan Markle távozása a királyi családból.
aug. 5
19:24
Rettenetes rajongásunk – A nemeden, a GDP-n és a fantáziádon is múlik, szereted-e a horrort (WMN)
A cikkben szereplő két top 10-es listát nyugodtan egészítsd ki kommentben!
aug. 5
20:12
Nátrium: Mit érdemes tudnunk róla? (WebBeteg)
A nátrium a szervezetben számtalan folyamatban vesz részt: folyadékháztartás szabályozása, izomműködés, idegrendszerben az ingerületátviteli folyamatok, sav-bázis egyensúly fenntartása, szénhidrát- és fehérje-anyagcsere, ozmotikus nyomás fenntartása.
aug. 5
20:48
Újjászülettett a Fagus Hotel Sopron négycsillagos szállodája (Spabook)
6 év szünet után újra megnyitott szobáit a Fagus Hotel Sopron, amely a hűség városának ismert szállodája. Az előző 2 év során teljes körű felújítást végeztek a Lővérek mellett fekvő…
aug. 5
22:18
Cyberchondria: az internetes öndiagnosztizálás veszélyei (WebBeteg)
A XXI. század egyik legnagyobb előnye, hogy az internetnek köszönhetően bármilyen számunkra szükséges információ néhány kattintással elérhető. Azonban a korlátlan információáramlásnak nemcsak előnyei, hanem árnyoldalai is vannak.

2022. augusztus 6. szombat

aug. 6
0:12
Nagy sikert aratott a Zöldszalag Regatta (AQUA)
A Mandula legénysége egy Wia 435-össel nyerte meg az elektromos hajók versenyét, a Zöldszalag Regattát a Balaton keleti medencéjében, ahol mintegy negyven hajó vágott neki a távnak. A rendezvényt 11. alkalommal rendezték meg Balatonkenesén, a teljesen megújult Balatonfői Yacht Clubban. A regatta egy különleges, csillagtúrára hasonlító ügyességi fut
aug. 6
0:12
Nem szereted a kávét? Ez a 4 zöldségféle segít ébren maradni (Hamu és Gyémánt)
Nem is gondolnád, de nem csak a koffeintartalmú italok tarthatnak ébren, hanem a szuper egészséges zöldségek is. Ráadásul még finomak is, itt az idő, hogy áttérj rájuk!
aug. 6
1:54
Mánia - Mit jelent pontosan a fogalom? (WebBeteg)
A lehangoltsággal és örömtelenségérzettel járó depresszióról már biztosan mindenki hallott, viszont jóval kevesebben tudják, hogy mit jelent pontosan a mánia szó.
aug. 6
1:58
Visszafordítható-e az inzulinrezisztencia? (WebBeteg)
Az inzulinrezisztenciával járó állapot nagy arányban megelőzhető lenne, de akár vissza is fordítható gondos odafigyeléssel és teljes életmódváltással, orvosi felügyelet mellett.
aug. 6
3:48
Puchberg am Schneeberg - Ez a kirándulás merő véletlenségből jött az életembe. (Utazási Élmények)
Az utazási iroda – akikkel már évek óta utazom – szervez 1 napos kirándulásokat a szomszédos országokba is. Én nagyon szeretem ezeket a kiruccanásokat; korán reggel útra kelünk – ilyenkor csak a mopedem pihen a busz csomagtartóban, semmi bőrönd -, pár óra alatt kinn vagyunk, eltöltünk egy jó kis tartalmas napot és feltöltődve, élményekkel feltank
aug. 6
4:18
Teniszkönyök, golfkönyök - Hogyan kerülje el? (WebBeteg)
Testünk izmai inak segítségével vannak összeköttetésben csontjainkkal. Leggyakrabban sportolás közben fordul elő, hogy valamely izomcsoportot (a hajlítást vagy a feszítést végzőt) túlerőltetjük. Ekkor az inakban kis szakadások keletkezhetnek, a csonthártya is megsérülhet, és az izmok tapadási helyén fájdalmas gyulladás jöhet létre.
aug. 6
4:24
Így segítsd a napi rutinban a nagyikád (Vital)
Mindennapos tevékenységeinket, mint az öltözködés, tisztálkodás, fürdés, étkezés bizonyos sorrendiség alapján végezzük. Napirend segítségével a demens beteg élete is kiszámíthatóbb, továbbra is önálló maradhat, és ettől jobban érezheti magát. A cikkünkben felsorolt hasznos tanácsokkal a gondozó, hozzátartozó gördülékenyebbé és vidámabbá teheti a a
aug. 6
5:24
3 kiváló gyógyfürdő, ami Budapestről is könnyen elérhető (Hamu és Gyémánt)
Ezekben a kevésbé ismert Pest megyei fürdőkben 2000 forintnál olcsóbban válthatunk felnőtt napijegyet.
aug. 6
5:54
Grillezzen a Parfümséffel – a H2G grilliskola kamado grillkurzusának második felvonása (Spa Trend Online)
A nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel Bíró Botond Boldizsár új menüsorral várja a Kamado Joe grillek szerelmeseit. Jöjjön el Ön isés bővítsea repertoárjátizgalmas, új ételekkel!
aug. 6
6:12
A hőség mellett zivatarok is érkeznek szombatra - figyelmeztetések, térkép (Infostart)
Zivatar miatt elsőfokú, a hőség miatt első- és másodfokú riasztásokat is kiadtak.
aug. 6
6:18
Bulgari Aluminium Chronograph Ducati Special Edition (Kronometer)
La Dolce Vita, azaz déltől háromig bezár minden, este pedig egy pohár bor mellett nézzük az Aventinus narancsfái közt alábukó napkorongot. Ehhez tartozik, hogy reggel Corneliani öltönyben pattannak fel Ducati…
aug. 6
6:18
5+1 libegő Magyarországon, amin egyszer mindenkinek ülni kell (egy.hu)
Az ország hat pontján utazhatunk libegővel, és ha jót akartok magatoknak, egyiket se hagyjátok ki!
aug. 6
6:42
Elektromos hajók lepik el Velencét? (AQUA)
Egy svéd vállalat szerint az innovatív motorcsónakjai megmenthetik a világ egyik legnépszerűbb turistaközpontját. A svéd Candela vállalat úgy véli, hogy elektromos vízi járművek segíthetnek csillapítani az úgynevezett moto ondoso jelenséget. A kifejezést a helyiek használják arra, hogy a hajók által generált hullámok a város épületeit és járdáit ro
aug. 6
6:48
A bántalmazott LMBTQ-gyerekek nemcsak a bántalmazó, hanem a hazai rendszer áldozatai is (WMN)
Egy magyar felmérés szerint az LMBTQ-gyerekek több mint 80 százalékát éri verbális zaklatás az iskolákban, de a szekálás és akár erőszakba torkolló bántalmazás más csoportokat sem kerül el az oktatási intézményekben. De kinek a védelmére számíthatnak a gyerekek: a túlterhelt tanárokéra vagy a szellemként felbukkanó, szintén túlterhelt iskolapszicho
aug. 6
7:18
Korunk gyógyíthatatlan mentális betegsége - Kicsit lassítható? (Vital)
Több időskori betegség, így az Alzheimer-kór és az agyi keringészavarok is együtt járhatnak a memória, a mentális és a szociális készségek lassú, fokozatos hanyatlásával. Időben felismerve a demenciához vezető folyamat lassítható, a beteg állapota jó szinten tartható.
aug. 6
7:48
Az osztrák császár és a brit királynő is itta már – a pannonhalmi bor szövevényes sorsáról (egy.hu)
Minden nagy múltú európai szőlészeti és borászati kultúra alapvetően a szerzetesektől eredeztethető, és ez Magyarországon sincs másképp. Az államalapítás időszakától, a pannonhalmi bencések megérkezésével indul el a hazai szőlészeti és borászati kultúra megteremtése és fejlődése.
aug. 6
7:54
A Nasa végre rájött, mi volt az a furcsa spagetti, amit a Marson találtak (Hamu és Gyémánt)
A múlt hónapban a Nasa Perseverance roverje egy titokzatos, tésztaszerű tárgyat észlelt a Marson.
aug. 6
8:48
Van rá észszerű magyarázat? – 77 éve érte atombomba-támadás Hirosimát (WMN)
Az amerikaiak azért kezdték kiemelten kutatni a maghasadást, mert féltek, hogy a náci Németország előbb fejleszt atomfegyvert, mint ők. Ennek lett a következménye az erődemonstrációból ledobott első atombomba majd miután Japán ezek után sem akart békét kötni, a második. Amit egyébként majdnem egy másik városra dobtak le. Kérdésfelvetések és lehetsé
aug. 6
8:54
Rejtélyek övezték eltűnését, azonban 54 év után a nyomára bukkantak (Femcafe)
Egy tanító, egy orvos és fia utazott az Alpok gleccserébe zuhant repülőn.
aug. 6
9:18
25 évig nem vágta le a körmeit. Amikor elárulta miért, mindenki sírva fakadt (Blikk)
Mutatjuk mekkora a körme, el fogsz sápadni!
aug. 6
10:06
5 tény, ami bizonyítja, hogy a rejtélyes sötét anyag létezik (Hamu és Gyémánt)
A sötét anyagot még soha nem sikerült közvetlenül kimutatni, de a létezésére vonatkozó csillagászati bizonyítékok elsöprőek. Vegyük át gyorsan a kötelező dolgokat, amiket tudnod kell!
aug. 6
10:24
Íme a leggyorsabb trükkök, amikkel mosás nélkül kijön a ruhádból a smink (Femcafe)
Alapozó foltos lett a felsőd? Ne dobd azonnal a gépbe! Néhány egyszerű trükk használatával percek alatt kitisztíthatod.
aug. 6
10:42
Boldog párkapcsolatban élsz, de még mindig álmodsz az exedről? Ezt jelentik ezek a felkavaró álmok (Femcafe)
A Covid által lezárt világnak van még egy furcsa "mellékhatása", mégpedig az, hogy minden eddiginél intenzívebb álmaink vannak.
aug. 6
10:44
Nagy szemteszt - jobban látsz, mint az átlag, ha megtalálod a kutyát a fotókon: Csak az igazi sasszeműeknek sikerülhet (Femcafe)
Felkészülni, ez nem lesz egyszerű! Teszteld a szemed - megtalálod a kutyát a képen?
aug. 6
11:18
Hogyan előzzük meg a Jet lag-et? (Vital)
Minél idősebb valaki, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a jet lag tünetei kialakulnak, és nagyobb az esélye rá annak is, aki alvászavarral küzd, vagy nehezebben...

Keresés